Népsport, 1987. szeptember (43. évfolyam, 204-228. szám)
1987-09-01 / Különszám
1987. szeptember 1. NÉPSPORT 3 Pajor-Gyulai László : AKIT ELADTAK A HÁTA MÖGÖTT Meghökkentő hír volt: Kiss László lett a DMVSC labdarúgóinak edzője. Az a Kiss László, aki eddig többnyire szerződése lejárta előtt távozott csapataitól, s az utóbbi két évben Verebes József pályaedzőjeként dolgozott a Rába ETO-nál, majd az MTK-VM-nél. Néhány héttel később ismét meghökkentette a futballbarátokat, ugyanis a Debrecen című lap szerint azzal mutatkozott be új csapatánál, hogy ő az ország második legjobb edzője. Végül egy beszélgetésünk során tetézte a meglepetéseket azzal a kijelentésével, hogy ő nem ment Debrecenbe, őt küldték, nem volt más választása, eladták a háta mögött. — Komolyan gondolja, hogy ön az ország második legjobbb edzője? És ki az első? — Szerintem Verebes József. Ezt el is mondtam ott az öltözőben, és hozzátettem, hogy a mellette eltöltött két év alatt igyekeztem mindent megtanulni tőle, ami a szakmát illeti. Majd úgy folytattam, hogy ha a tanultakat Debrecenben hasznosíthatom, és eredményeket érünk el, akkor egyszer talán elmondhatom magamról, hogy én vagyok a második számú magyar edző. — Tehát, majd egyszer . .. — Talán. Ez a célom, ezt szeretném elérni. A játékosok nyilván a minősítésre kapták fel a fejüket, és Mező József valószínűleg ezért emelte ki ezt a mondatot a vele készült interjúban. — Ez azt is jeleni, hogy soha nem lehet az első? — Aki ad magára, az természetesen a legjobb akar lenni, akármit is csinál. De az igazsághoz tartozik, hogy a nyár közepéig nem is foglalkoztam ilyen gondolatokkal, hiszen nem is sejtettem, hogy vezetőedző leszek Debrecenben. Teljesen kielégített az a szerepkör, amelyet az MTK-nál betöltöttem. Verebes elképzeléseinek a végrehajtója voltam, és úgy érzem, én is nagyon sokat tettem a bajnoki címért. S bár el kellett jönnöm, őt soha nem érzem majd ellenségemnek, legfeljebb ellenfelemnek. Gondolja el, rólam csak rosszat hallott, mégis kijelentette két éve Győrött, hogy csak velem akar dolgozni. — És ezért örökre hálás lesz neki■ — Ez nem jó megfogalmazás. Azt hiszem, a munkámmal megháláltam a bizalmát. — Akkor miért kellett eljönnie? — Ezen én is rengeteget gondolkoztam, miután magamhoz tértem első meglepetésemből. Hogy mennyire váratlanul ért távozásom ténye, talán jól szemlélteti, hogy a feleségem a TV Híradóból értesült róla. Én pedig szinte órákkal azelőtt, hogy indultunk a csapattal Guadeloupe szigetére. — És mire jutott? — Arra, hogy talán túl sokan mondták házon belül, hogy nélkülözhetetlen vagyok, és ez biztosan csípte néhány kollégám szemét. — Magyarán megfúrtóik? — Mondjuk úgy, hogy talán bebeszélték Verebesnek, hogy nélkülem is megvan. Aztán ebben a légkörben kérdezték meg tőle a debreceniek, hogy mit szólna, ha hívnának, mire ő azt felelte, hogy vigyenek bátran. — Talán felesleges is megkérdeznem, hogy haragszik-e? — Kész helyzetbe kerültem, ugyanis nem akkor szólt nekem, amikor lemondott rólam, hanem később, amikor már nem volt más választásom. — Ezek szerint azért ment Debrecenbe, mert valahol mégiscsak kell dolgozni? — Ez nagyon kegyetlen kérdés. Valóban nem hiányzott, hogy a családomtól kétszáz kilométerre dolgozzak, de ugyanakkor rangot is jelent kispadot kapni az élvonalban. Arról nem is beszélve, hogy Debrecenben roppant nehéz feladatot kaptam, és most már csak arra gondolok, hogy miként oldjam meg azt. — Mielőtt Debrecenről beszélnénk, térjünk vissza az MTK-hoz. Én úgy hallottam, hogy a törés akkor kezdődött, amikor Verebes József szövetségi kapitány lett, és nem vette be a válogatottal foglalkozó edzők közé, erre megsértődött. — Nem esett jól ez a döntése, de elfogadtam. Úgy tudom egyébként, hogy az MTK vezetői kikötötték, hogy amíg ő a válogatottal van, én dolgozzam a klubcsapattal. " Amikor megkezdte a munkát Debrecenben, azt nyilatkozta, hogy jó erőben lévő, de önbizalmát tekintve mélyponton álló csapatot örökölt. Ezért is meglepett, hogy tatabányai 7-1-es vereségük után a játékosait szidta. — Én úgy éreztem, hogy próbálnak ugyan futballozni, de félnek. Márpedig én képtelen vagyok elviselni, ha a játékosaim gyávák. Egyébként a mérkőzés után befizettem ezer forintot a büntetéskasszába, mert néhány dologijam hibáztam, így oka voltam részben a vereségnek. — És ön nem fél? Ha Debrecenben esetleg megbukik, akkor ellendrukkereit igazolja, és aligha kap egyhamar csapatot. — Nem félek, mert biztos vagyok abban, hogy nem okozok csalódást. Tudom, hogy a labdarúgás világában nem az az értékmérő, hogy mondjuk két ponttal többet szerez a Debrecen, mint tavaly, ezért nem is ez a fontos számomra. Biztosan maradjunk bent, és azt szeretném, ha egyéni arca alakulna ki a Debrecennek. Ha ez sikerül, akkor minden rendben lesz, ■Ha nem, úgy nekem kell elgondolkoznom a dolgokon, és levonni a következtetéseket ... Nagy Bandó András: ,,A sportban nem ismerek tréfát" HETEDIK A 7.-BEN Hetedik alkalommal ragadok tollat, hogy legépeljem a 7. Népsportnak szánt dolgozatomat, s mindaddig, amíg az első írásomnál még kételkedtem abban, hogy elég témát tud nyújtani a sport, ma már egyre magabiztosabban lapozom fel a lapokat, hogy a sportoldalak olvasása után elégedetten nyugtázzam: semmi kényes téma nincs a sportban... Egyszerűen nem tudok miről írni... Úgyhogy nincs miről írnom. .. Hacsak azon el nem gondolkodom, hogy miért is nem lettem én Törőcsik András? ... Mert olyan jó Törőcsik Andrásnak lenni!... Ha én Törőcsik lehetnék — vagy lehettem volna —, akkor én focista lennék!... Bizony! Focista, aki nem csak táncol, de rúgja is a labdát, sőt, edzi magát! Bizony!... Mert jól tudnám, hogy én akár 800 ezer forintot is érek! Sőt!... Ha egy kicsit leadnám a testsúlyomat, és kicsit visszaszednék a kondimból, és leszoknék az alkoholtartalmú üdítőitalokról, és komolyan venném, hogy számítanak rám, és beváltanám a hozzám fűzött reményeket, és megemberelném magam, és lejárnék az edzésekre, és nem járnék le bajokba, és állandóan tökéletesíteném a rúgótechnikámat, és olyan lennék, amilyennek éveken át hittek a szurkolók... És ha én Törőcsik András lennék, akkor azt a 800 ezer forintot, amit kifizettek értem a Honvédban, azt visszafizetném az egyesületnek, még akkor is, ha nem én kaptam!... Mert ha már úgy döntöttem, hogy nem járok le az edzésekre, akkor ezt becsületbeli ügynek érezném ebben az egyébként is rossz gazdasági helyzetben.. . És ha én Törőcsik András lennék, akkor tudnám, hogy — mivel a Honvéd fizette ki értem ezt az összeget! — ezzel is növekedtek hazánkban a katonai kiadások, s ez is épp annyit ért, mint a többi. És ha én Törőcsik András lennék, akkor megbecsülném azt, hogy Franciaországban — többszörös válogatottság és hosszú éves focizás után — kimondták rólam, hogy tehetséges vagyok! ... Mint ahogy azt is megbecsülném, hogy egy nálamnál fiatalabb, nagy pénzért áruba bocsátott Détári szerepkörét akarják velem betölteni, ilyen öreg fejjel!. .. És ha én Törőcsik András lehetnék, akkor én elmennék valahová dolgozni, amikor úgy érzem, hogy a foci csak púp a hátamon. .. ★ Szóval nincs témám. .. Hacsak azon el nem gondolkodom, hogy miért is kapott egy hatost az MTK ? . .. Mert egy ilyen MTK-nak nem lett volna szabad egy hatost összeszednie!... Hiszen ez egy igazi válogatott!... Először is, ugye, ott volt a kapitány!... Aztán ott van a pénz. .. Ebből kifolyólag oda igyekezett mindenki !... És ugye, azt mondta az első találkozáskor a „Nagy Márgus” a fiúknak, hogy köszönti az ország legjobb labdarúgócsapatát, mármint az akkor a táblázat alján kullogó MTK-t... És jön a csoda!... Ez a kis társaság, mely a nagynagy Egyetértésnek köszönhette, hogy nem esett ki az NB 1-ből, aztán éveken át képtelen volt igazi ütőképes csapattá válni, szóval ez az MTK feltört. Mondtam is magamban: bravó! De már az idény végén sem tetszett, hogy Turtóczkyt, aki sok esetben csapata legjobbja volt, szívvel-lélekkel hajtott, és MTK-s vér csörgött az ereiben, Verebes nemhogy nem játszatja, de még azt se mondja meg neki, hogy mi baja van vele!... Mert úgy tűnik, a Mágus csak azzal tud varázslatot elkövetni, akivel teljes mértékben el tudja hitetni, hogy ő varázsló.. . De Turtóczkyt csak példaként említem, hozzátehetnék még egy-két nevet, a lényegen nem változtatna: egy harcos, szívvellélekkel küzdő, nem óriási klasszisokból álló MTK-VM harcolta ki végül a bajnokságot. Most aztán a győzőket eladták, s a maradék, és az újonnan jöttek bekapták a hatost a saját otthonukban... Attól a Tatabányától, aki nem vásárolt, nem adott el, csak éppen megtartotta az értékes játékosait, szóval a csapatot. És ha belegondolok, hogy ezt a hatost egy válogatott kapus kapta, ráadásul egy válogatott kapitány irányításával, s egy szinte csak válogatottakra épülő csapat mögött állva, hát nem sok reményt látok arra, hogy ütőképes válogatottunk lesz a közeljövőben. .. Ja, hogy végül is Kiprich, Vincze és Plotár is válogatott?... Akkor egy pici remény mégis van!. .. Most már csak egyet hibázott az MTK-VM s talán ezért is kaptak egy hatost: hogy őket nem vették meg maguknak... ★ Szóval hiány van ötletekben. .. Mert Détári szerződése nem ügy... Semmi fantázia nincs benne. .. Az, hogy egy ottani úr, aki ráadásul még mindig tud magyarul, rábeszélte a Frankfurtot, hogy vegye meg ezt a fiút, s ők „kötélnek álltak”, ma már nem téma. Elkelt a rabszolga, elvitték. Az, hogy Komora Imre hat hónapig élvezheti a Frankfurt vendégszeretetét, mert hajlandó volt eladni a vejét, bocsánat, a Honvéd játékosát, szintén nem ügy, illetve magánügy, illetve ha tanulmányút, akkor közügy, de tekintsük magánügynek, mert magántanulmányútról van szó, ahová elkísérte lánya is és unokája is, akiket elkísért Komora Zoltán is, de ha nem is írta az újság, föltételezem, hogy Komora Imréné is tanulmányúton van, mert Komora Imre biztosan rendes családapa-nagyapa, aki a feleségét nem hagyja itthon hat hónapra, így tehát családi tanulmányúton vannak, ami ismét csak magánügy, mert Détárit adták el, akit tanulmányozni és segíteni kell, hogy beilleszkedjen az Eintrachtba, s megtanulja a német nyelvet, amiben nem járatos se az após, se a vej, mert egyszerűen nem figyeltek a szerződésben leírt részletekre, s így természetesen ők már tanulmányúton voltak, amikor itthon kiderült, hogy lehetséges, hogy sokkal kevesebbért kelt el a Lajos, mert ha két év múlva hazaküldik tanulmányútra — a családdal együtt! —, akkor az utána következő két évben már nem fizet a Frankfurt... Istenem, hogy is írjak erről, hogy senkit se sértsek meg?... A, nem érdekes, mire ezt lehozzák a lapban, már nem is lesz kényes téma!... ★ Szóval itt ülök téma nélkül... És fecsegek itt összevissza Törőcsikről, az MTK-VM-ről és Détáriról... Megmondtam előre: nincs témám. Mert mi a francot írjak az öttusázókról, amikor semmi mást nem csináltak, csak világbajnokok lettek. .. Vagy mit írjak le Darnyiról, aki világcsúcsokkal nyert az úszó EB-n?... Ez nem téma !... Ez sport!... Én csak a fociról fecsegtem. .. 1987 augusztus. Piroska és a farkasok 1zezer ordas farkas hergelte magát a fedett lelátón. Vicsorogtak és prüszköltek, fenyegetőztek és öklendeztek mindarra, ami a pályán történt. Odalenn a zöld gyepen a báránykák játszadoztak a fehér labdával. Piroska még csak készülődött. Egy hatalmas farkastorok volt a lelátó, amibe belefért volna tízezer ember összes indulata, s még annál is több. Ez a torok hol szétnyílott, hol összecsukódott, attól függően, hogy a pásztor a pályán miként fújdogált a sípjába. A moraj hasonlított a tűzhányók morajához, átkok és szitkok gördültek le a gyepre izzó láva és hatalmas kőtömbök gyanánt, miközben tízezer kiguvadt szemű és feszülő orrlyukú fenevad fente a fogát, és tátogatta a száját huszonkét csöndes báránykára. Mialatt Piroska még csak készülődött. A csorda megcsontosította a levegőt lehelletének párabűzével; a farkasszemekből kicsapódó villámok keresztül-kasul cikáztak a tetőt tartó pillérek és gerendák között. Aki ide betévedt, azt elnyelte a farkastestekből kicsapódó gőz, ez volt az a meder, amely fulladásos halállal fenyegetett. A pásztor sipolt, mire megannyi ököl emelkedett a magasba odafönt, a pokol mélyén az ördögök nem művelnek ilyen ramazurit, pufogtattak a nyavalyások, ordibáltak, fékevesztett mivoltukban félő volt, hogy vasvillát ragadnak. És ebben a minutumban Piroska lépett be a képbe, és szépen lassan elsétált az első farkassor előtt, de oly módon, hogy jól láthatta valamennyi fenyegetődző. A farkasok egyszerre, mintegy jeladásra nyújtogatni kezdték a nyakukat, és abba az irányba fordultak, ahol Piroska elhaladt. A halk morajlás pedig egyre erősödött, mert amit a farkasszemek láttak, nem volt hétköznapi: a teremtés igencsak gyönyörű, nagy mellekkel áldotta meg Piroskát, aki ennek tudatában sétált el a farkaséhes gyülekezet előtt. Hogy közben odalent huszonkét ártatlan bárány játszadozott a labdával, ezzel most egyik farkas sem törődött. És mire Piroska a tribün másik végére ért, már nem is törődhetett, mert a szürkületben valamennyi farkasvakságot kapott. Ez volt Piroska bosszúja a mesebeli farkas álnokságáért, amiért is a szegény nagymamát felfalta. (kő) !