Nemzeti Sport, 1990. december (1. évfolyam, 259-285. szám)

1990-12-15 / 273. szám

I. 273. ♦ 1990. december 15. Néhány napja a budapesti Rákó­czi úton megnyitotta kapuit az első magyar bingo szalon. A világszerte hihetetlenül népszerű szerencse­­játék bevezetésével hosszú hónapok óta foglalkozik a Sportegyesületek Szövetsége, elképzelése szerint a játékból származó haszon hozzá­járulhatott volna a sportegyesületek életben maradásához. Az első bingós szalon azonban egy kft. tulajdona. A versenyben a „sportegyesületek” már csak a második helyen végez­hetnek ... A szeles, de mégis kipufogó bűztől ter­hes Rákóczi útról jólesik behúzódni a fé­nyes épületbe. Rövid folyosóról nyílik a bingo terem üvegajtaja. Merő véletlen, az ajtóban ismerős áll. Zakójának mellén kis tábla: „Ballai Zol­tán — Bizt. felügyelő”. Hát ide került Zoli, a maga idejének kitűnő kaja­kversenyzője. Sohasem volt a legjobb, de talán a legerősebb volt A fekete szövet alól most is felsejlenek kar­jának, vállaznak izomtömegei. Néhány hete még gyerekeket oktatott a sportágra, most pedig ... „Az egyik feladatunk — mutat a mel­lette álló rendőrre — épp az, hogy ki­szűrjük azokat, akik nem valók a terem­be. Gyerekeket, illuminált állapotban lé­vőket.” Hogy Zoli miért áll mos­t napi tizenkét órán át az ajtóban, az is egy szelet Ma­gyarország, de hát ahogyan mondani szokták, az egy más történet. Mindenesetre engem nem zavar a biz­tonságra, a biztonságomra is ügyelő két férfi, inkább megnyugtat. Egy személy által vásárolható kártyák száma , nincs korlátozva (Felirat a falon) A terem még véletlenül sem hasonlít­ható össze egy-egy lepusztulóban lévő to­­tózóva­l, lottózóval. Szürke padlószőnyeg, drapp bársony huzatú karosszékek, üveg­lappal fedett zöld abroszos asztalok. A sorsjegyeket áruló és a játék nem túlsá­gosan bonyolult rejtelmeibe bevezető fe­hér blúzos, fekete szoknyás hölgyek ked­ves mosollyal segítik az először betéve­dőt. Nincs­­közvetlenkedés, az asztalokhoz nem ülnek le, állva, félig előrehajolva se­gítenek. Átlátszó borítás alatt kavarognak a számmal jelölt pingponglabdáik, remekül artikuláló hang sorolja a .„kiválasztott” számokat. „Nyolcvannégyes. Nyolcas, négyes. Hu­­szonötös. Kettes, ötös. Negyvennyolc. Né­gyes, nyolcas.” A „kihúzott” számok nyolc monitoron és egy nagyobb villlaingtáblá­n is figyelem­mel kísérhetők. „Vonal” — dördül egy-egy férfihang. „Vonal van!” — visszhangozza élesen egy fehér blúzos szoprán. • Kora délután a vonali még nem fizet sokat. Valamivel 200 forint alatti a nye­remény. A kártyák hamisítása és azokkal minc hsn­­nemű visszaélés büntetőjogi felelősségre vonást eredményez (Felirat a falon) Folytatódik a játék: „Tizenhetes. Egyes, hetes, ötvennégyes. Ötös, négyes..." „Bingo!” És a szoprán is: „Bingo”. Egy hang a mikrofonba: „Az ezerkét­­százhetvenhatos bingót ellenőrizzük. A bingo hibátlan.” A bingo majd 1000 forintot fizet. Tán öt percig tart a játék. A szünetben a monitoron a Beatles kilippje. „Italt parancsol?” — kérdi a vörös mellényes pincér. „Óhajt egy kártyát?” ■— kérdi egy fehér blúzos. Italt nem kérek, kártyát igen. Kezdődik a játék. Van már tán negyedéve is, hogy a Sportegyesületek Szövetségének ülésén Kiss Imrétől, a Csepel elnökétől először hallottam arról, hogy a bingo bevezeté­sét tervezik. „Egy finn céggel közösen akarjuk a já­tékot Magyarországon elterjeszteni. Hol­nap utazunk el megkötni a szerződést, ha visszajövök, beszélgethetünk róla. Szombaton érkezett, vasárnap ott va­gyok Csepelen. Az elnöknek munkanap a vasárnap is, „rendezvény" van a sta­dionban. És ahogyan ígérte, beszélgethetünk a bingóról. „Minden a legnagyobb rendben van. Neked elmondom, megkötöttük a szerző­dést. A finnek rendkívül kedvesek vol­tak, küldik a számítógép szoftverjét, csi­nálják a kártyákat, szóval sínen van a dolog. De én azt gondolom, hasznosabb lenne a magyar sportnak, ha egyelőre n­em publikálnád." Meggyőzött. Elmondta, hogy a Sport­­egyesületek Szövetsége monopoljogot sze­retne a bingójátékra, ha a befolyó nye­reség a Vasasé, a Szegedé, az MTK-VM-é, a Csepelé lenne, meg azoké a kluboké, amelyek játéktermek nyitására vállalkoz­nak majd. De ha kiszivárog, hogy mit terveznek, más is „ráharap” az ötletre. Igazi szabályozás nincs, hiányzik a sze­rencsejáték törvény, minden elképzel­hető. No jó. Egy sztorival kevesebb, de hát ez a minimum, amit az ember megtehet a magyar sportegyesületek életben mara­dása érdekében. Aztán teltek-múltak a hetek. Kedden ismét ülést tartott a Sportegyesületek Szövetsége, ahol megjelent a pénzügy­mi­nisztérium egyik miniszteri tanácsosa­i is. „Hogyan létezik az — tette fel indig­­nálódva dr. Nagy László, az MTK-VM ügyvezető elnöke a kérdést a miniszté­riumi illetékesnek —, hogy bár itt van a kezünkben a játék megindításához min­den, az egyesületek kibérelték a terme­ket, a pénzügyminisztériumi pecsét híján nem kezdhetjük el a vállalkozást, ugyan­akkor a Rákóczi úton meg már üzemel a Bingo Kft.?” A kérdésre nem tudott érdemi választ adni a minisztérium tanácsosa. Azt hiszem, én tudom a választ, mégha az nem is tetszik Nagy Lászlónak, Kiss Imrének. Ők bármikor és bármilyen múlt után — történetesen Nagy László kajakvilágbaj­nok volt — kerültek posztjukra, azért ke­rültek oda, miért sportszakismeretük, ve­zetési készségük és képességük — vitat­hatatlan, olykor politikai beállítottságuk is — alkalmassá tette őket egy sportegye­sület vezetésére. A vállalkozó viszont más típusú ember­­ lehet. Kell, hogy legyen. Rá várok a Rákóczi úti bingo szalonban. Kisbán Lajos, a Bingo Kft. ügyvezető igazgatója pontosan olyan, mint amilyen­nek az ember elképzeli egy kft. ügyve­zető igazgatóját. Frissen borotvált, elegáns, kockás za­kóban, nyakkendősen, nyomdakészen fo­galmaz, nem zavarja a terem zaja: „Hatvanhatos. Hatos, hatos. Nyolcvan­hármas. Nyolcas, hármas”. Kicsit messziről indulok a témának. Honnan az ötlet? „Oh, hát az egy prózai dolog. Ismeret­ség. Van egy barátom, akinek Spanyolor­szágban van egy barátja. Azt hiszem a nevek nem fontosak.” Nem, persze. „És simán ment a dolog?” „Fél évet vett igénybe az ötlet megszü­letésétől. Megküldtük a hatóságoknak a papírokat, de nem kaptuk gyorsan vissza. Akkoriban zajlott a kormányváltozás, voltak, akik már nem, voltak, akik még nem érezték magukat illetékesnek. De nem szeretném ezt az egészet hosszan mesélni. Minek kellene a behegedt sebe­ket felszakítani. A lényeg az, hogy a cég­bíróság bejegyezte a káefténket, jóvá­hagyta tevékenységi körét. Minden telje­sen legális, teljesen törvényes.” A­hogyan még mindig izgat persze. _ „Gentlemen’s agreement”-et kötünk, ő elmondja, de maradjon ez kettőnk kö­zött. Nem akar az újság hasábjain ötle­teket adni a konkurenciának. Csak a játék kezde­tekor kihirdetett sorozatszámú, a Bingo Kft. által kibocsátott és a játékteremben árusított kártyák érvényesek (Felirat a falon) Kötetlenül csevegünk tovább, szeme sem rebben, amikor a Kiss Imréék-féle elképzelésről beszélek. Sőt. Ám mielőtt még az „aduval” előjönne, fontosnak tartja, hogy másról is beszéljen. „Furcsa ennek az egész szerencsejáték dolognak a megítélése. Egyrészt meglévő igényt elégít ki (legalábbis remélem), másrészt tönkre is lehet menni bele. Ez a terem ma még messze nem nyereséges és váltig ott a rizikó: mi lesz, ha a ma­gyarok nem kedvelik meg?” Egy bridzsversenyző jut eszembe, aki egyszer elmondta: „Az az átka ennek a gyönyörű sportnak, hogy kártyával játsz­­szák...” De mondom, a beszélgetés végén elő­jön Kisbán úr az aduval, amit valami­képpen NB I-es kosárlabdázó múltja (is) magyaráz: „Nem szeretném, ha valami ádáz ellen­ségeskedés alakulna ki köztünk és a­z„sportegyesületek« között. A magam ré­széről szívesen találkoznék Kiss úrral és elmondanám, hogy a helyükben és ho­gyan csinálnám." Jómagam csak azt tehetem — és re­mélem ez is hasznára válik a magya­r sportnak —, hogy megadom Kiss Imré­nek Kisbán Lajos telefonszáma­it. Az meg csak a dolgok véletlen egybe­esése lehet, hogy az ajtón kilépve azt halljam: ........ó a bingót ellenőriztük. A bingo hibátlan!” Naményi József A Sportegyesületek Szövetsége csak második lehet A Bingo hibátlan A FRANCIA KAPCSOLAT Az elmúlt hónapokban gyakran írtunk a Magyar Ke­rékpáros Szövetség „francia kapcsolatáról”, arról, hogy a francia szövetséggel együtt kívánják megrendezni a Párizs—Budapest országúti viadalt, és hogy jövőre a világ legjobb profi kerekezői is ellátogatnak Budapest­re. Arról viszont még nem írtunk, hogy egy magyar por­felhőlovag sikert sikerre halmoz francia földön. Alig hi­szem, hogy a neve sokaknak ismerős lenne, hiszen ifj. Bodrogi László még csak 14 éves, s csupán két éve ver­senyez. Cselgáncsozó volt, de mert 1988 őszén azt olvasta az újságban, hogy Solltvad­­kerten amatőr kerékpár­­verseny lesz, ezért rávette édesapját, hogy vigye le, s próbálják meg, mit tud a kerékpár nyergében. Nos, élete első versenyzén har­madik lett. Pedig addig legfeljebb hétvégeken és a nyári szünetekben bicikli­zett. Édesapja is belátta, hogy inkább nyeregre termett a fia, mint tatamira, ezért megkeresték a Fradinál Mahó László edzőt. — A neve, múltja szá­momra biztosíték volt ar­ra, hogy jó kezekbe kerül a fiam — emlékszik vissza dr. Bodrogi László. — Ő valóban megtanította az alapokra, s Laci tavaly az évadnyitó országúti ver­senyen már második lett az úttörők között. Aztán Ta­kács Gyula irányítása mel­lett, az idén győzött a Budapest-bajnokságon.­­ Ezeket a kezdeti si­kereket aztán alaposan felülmúlta Franciaország­ban, a sportág egyik felleg­várában. Egyáltalán, ho­gyan kerültek kapcsolatba a francia kerékpársporttal? — Én ösztöndíjasként egy francia kutatólabora­tóriumban dolgozom, s nyárra kivittem a fiamat is. Az egyik munkatár­sam, egy volt kerékpáros jó kapcsolatot tart a francia szövetséggel. Ő segített, hogy fiam Franche Comté­­ban, az egyik francia tarto­mány legjobbjai között is kipróbálja tudását. A ma­gyar szövetség nagyon készséges volt, mert hamar megadta a nemzetközi li­­cence-et. — Az első versenyt rög­tön megnyertem — folytat­ja ifjú Bodrogi László. Ráadásul nem a saját korosztályában, hanem egy­­gyel feljebb, a 15-16 éve­sek között. Közel három percet rávert a franciákra. Kezdetben a vendéglátók csodájára jártak, főleg a magyar fiú szovjet gyártmányú kerékpárját vizsgálhatták nagy érdeklő­déssel. — Ilyet ők még nem lát­tak, s azt hitték, hogy ez a titka fiam sikereinek. Merthogy egymás után aratta a győzelmeket. Ti­zenkét országúti versenyből tizenkettőt megnyert. Igaz, közben volt egy kis szü­net, mert a franciák egy­szer csak bejelentették, hogy nemzetközi licenc ide, vagy oda, nem indulhat a versenyeken. Na, ja, hiszen a pénzdíjas viadalokon is rendre megverte francia társait. Mit lehetett tenni? — Azt mondták, ha át­igazol valamelyik francia klubhoz, akkor újra rajthoz állhat — mondja dr. Bod­rogi László. — Ezért mi­után engedélyt kértünk a Fraditól és a magyar szö­vetségtől, leigazolta az ACB Besancon. Idegenlégiós lett, igaz, még mindig a Fraditól köl­csönkapott kerékpárral ál­lt rajthoz. S a sikersorozat folytatódott, hamar híres lett. Bizony, híres, mert (fi­gyelem!) a rádió rendszere­sen közvetítette a kadettek versenyeit, s az ő neve sok­szor elhangzott. Talán ez már magyarázat arra is, hogy a rendezők miért tud­tak pénzdíjakat is felaján­lani a legjobbaknak. Ugyanis a szponzorok bát­ran áldoztak, hiszen jó rek­lámlehetőséget láttak a do­logban. (Most, hogy ezt le­írtam, eszembe jutott, hogy egyszer itthon vallaki meg­kérdezte: hány embert ér­dekel kerékpározás. Úgy látszik, azért akad ilyen el­vetemült.­ Hogy mit hoz a jövő? — Sajnos a sikerek, a győzelmek ellenére bizony­talan a helyzetünk, mert bár úgy döntöttünk, hogy Laci Franciaországban fog tanulni, nem biztos, hogy tud versenyezni. Ugyanis a Fradi kerékpárját előbb­­utóbb vissza kell adni, s nekem nincs arra pénzem, hogy új kerékpárt vegyek. A francia klubban pedig az a szokás, hogy a fiatalok saját gépükkel versenyez­nek. Ezért keresünk szpon­zort itthon és külföldön is. A magyar szponzor abban is segíteni tudna, hogy fiam legalább a legfontosabb ha­zai viadalokra hazautazhas­son. Mert — bár tudom, hogy mindenki azt hiszi: a külföldön dolgozók zsebe tele van pénzzel — én leg­feljebb két útját tud­nám fedezni — fejezi be dr. Bodrogi László. Egy tehetséges fiatal sportoló tehát nem csupán hazájában, hanem a sport­ág egyik fellegvárában is próféta tudott lenni, ezzel bizonyítva, hogy érdemes lenne támogatni. S ez nem is kerülne olyan sokba. K. L. NEMZETI SPORT 5

Next