Nemzeti Sport, 1993. november (4. évfolyam, 298-327. szám)

1993-11-25 / 322. szám

14 NEMZETI SPORT A lovaknak sints koruk? T inédzserek és rágós „virslik" a reflektorfényben Miközben úszásban és tornában egyre fiatalabbak nyerik a világ­­versenyeket, addig például sportlövészetben a már nagypapa korú Skanaker még mindig szép sikereket ér el. Sorolhatnánk még a példákat és az ellenpéldákat az emberek sportvilágából, de nézzük meg, hogyan van ez a négylábúak, a lovak között. Vajon ott is talá­lunk ilyen szélsőségeket? Jól sejtik, hogy szinte költői volt a kérdés, mert szakáganként óriásiak a különbségek... A galopplovak olyanok, mint az életet habzsoló csapodárok, akik néhány évbe akar­nak beleszorítani több évtizedet, akik mindkét végén égetik a gyertyát. Szakemberek szerint a telivérek 3-4 éves korukban képesek a legjobb teljesítményre.­­ Bár a galopphoz szükséges képességeket - az őseik jóvoltából - már a születéskor maguk­ban hordozzák, körülbelül hároméves korukra erősödnek meg annyira, hogy a csúcsra juthat­nak - mondta Heinz Jentsch német sikeredző. Miért három-négy esztendős korukban a leg­jobbak a galopp főszereplői, s miért kell nagyon fiatalon abbahagyniuk pályafutásukat? Ennek több oka is van. A versenylovaknak viszonylag könnyű mozgássort kell megtanulniuk, a leg­fontosabb az, hogy fizikailag megerősödjenek, gyorsak, robbanékonyak legyenek, így hamar pályára léphetnek, már kétévesen a reflektor­­fénybe kerülhetnek. Viszont éppen az óriási fizikai terhelés miatt hamar ,,kiégnek". Persze, a korai vissza­vonulásban szerepet kap­ az is, hogy tenyészál­latként több pénzt hozhatnak gazdáiknak, mintha a pályán csak statisztaszerepet ját­szanak. A Sport Bild német képes sportlap több példát is említett erre. Közülük a leghíresebb a Németországban az évszázad ménjének tartott Acatenango, aki nagyon sikeres pályafutása során összesen egymillió 744 ezer márkát nyert, ennek ellenére már ötévesen vissza­vonult, s attól kezdve tenyészcsődörként csak a kancáknak szerett örömet­ is a négylábú tinédzse­rek közé tartoznak. Az amerikai rövidebb pá­lyákon a 3-4 évesek, az európai hosszabb távo­kon az 5-7 esztendősek a legsikeresebbek. Bár ebben a szakágban is elsősorban a fizikai ké­pességek a fontosak, nem árt, ha az üge­tőlovak tapasztaltabbak, türelmesebbek.­­­­ Egy idősebb lovat könnyebb az éles hely­zetekben is rávenni arra, hogy szabályosan üges­sen - magyarázta a Sport Bild munkatársá­nak dr. Katuna. Tény, hogy napjaink egyik leghíresebb euró­pai lova, Sea Cove hétéves korában volt a leg­jobb formában. A kétszeres Európa-bajnok 75 futamból 39-et nyert meg, s összesen több mint hárommillió márkát keresett gazdájának. Ennek ellenére - vagy éppen ezért - jövőre már ő is csak tenyészmén lesz. Egy másik német sztár, Campo Ass ötévesen, 1992-ben majd' 800 ezer márkát ügetett össze. Mondják, hogy az ügetőlovakat azért nem haj­szolják annyira tulajdonosaik, mint a galopp sztárjait, a tehetséges négylábúakra nagyon vi­gyáznak, csak a fontos viadalokon indítják el őket. A díjugratás a szó szoros értelmében óri­ási (ki)ugrás a lovak számára, ugyanis amikor a versenylovak abbahagyják, a díjugratók akkor kezdik pályafutásukat. Az 1991-es Európa-bajno­ki ezüstérmes Franke Sloothaak szerint: - A díjugrató lovaknak sokat kell tudniuk, a fizikai felkészítés, a ruganyosság mellett nagyon fontos a technikai képzettség. Ezeket a képes­ségeket a ló ló hat-hét éves koráig szerzi meg. Ha ez a tanulóidő hasznosan telik el, akkor minden esély megvan a hosszú, sikeres pályafutásra. Az előbb említettekre jó példa Paul Schocke­­möhle, aki 17 esztendős lovával érte el legna­gyobb sikereit, és az angol John Whitaker, aki a 16 éves Milton­nal nyert az idén fontos viadalo­kat. Whitaker egyébként úgy látja, hogy: - Minél idősebb Milton, annál jobb! Mikor fejezi be pályafutását a csodaszép fehér ló? Az angol egyelőre még gondolni sem mer arra, hogy megváljon sikeres társától. A díjlovaglóversenyen Koff sokak szerint csak azok a négylábúak indulhatnak, akik kijárták az idomítás egyetemét. Egy Grand Prix-n például több mint harminc­ különböző feladatot kell teljesítenie a lónak és gazdájának. Ezért a 10- 13 éves lovak a legsikeresebbek, mert az első rajtig hosszú, türelmes munkára, az emberrel való tökéletes együttműködésre van szükség. - A különösen nehéz figurákat, mint a piaffe vagy a piruett, csak érett, kiművelt lovak tudják hibátlanul bemutatni - mondta Klaus Balken­­hof, a barcelonai olimpiai bajnok csapat tagja, az egyéni szám bronzérmese. A díjlovagló egyetemen a professzorok közé tartozik a kétszeres olimpiai bajnok Nicole Up­­hoff, aki például a 15 éves Rembrandt nyergé­ben nyert Barcelonában. De még Rembrandtnál is idősebb korában, 18 esztendősen lett csapat­ban olimpiai első Szöulban Reiner Klimke Ahle­­rich nevű lova. 11 lovastusa főszereplői kapják a legsok­­­oldalúbb felkészítést, mert nekik a díjlovaglás és a díjugratás mellett a terepversenyen is rajthoz kell állniuk. Ezért rájuk is érvényes, hogy minél idősebbek, annál jobbak. Marina Loheit német bajnoknő szerint: - Aki lassan, türelmesen idomítja a lovát, az remélhet csak tartós sikert. Lovastusában egyébként a 10-16 éves állatok a legeredményesebbek. Igaz, némelyikük pálya­futását hamarabb kettétöri egy-egy veszélyes te­repverseny. Bár hozzáértők szerint a jól felké­szített lovakat nem érheti súlyos baleset, ők akár egy évtizedig is az élvonalban maradhat­nak. Mint például az új-zélandi Mark Todd Charisma nevű lova, amely két olimpián is részt vett, s Szöulban 17 évesen nyert aranyérmet. A tizenéves úszókkal, tornászokkal és a hatvanhoz közeledő sportlövővel kezdtük. A lovak között körülnézve eljutottunk a nyerő kétévestől az aranyakat gyűjtögető majd’ húszesztendősökig. Ugye, milyen emberi az állatok (sport)világa is?... Az ügetőlovak „Ahogy öregszik Milton, úgy javul a formája” - mondta a 16 éves lóról John Whitaker, pedig ők együtt már több Európa-bajnoki címet szereztek Helsinki készül az EB-re ATLÉTIKA A finn főváros jövő augusz­tusban 1971 óta másodszor lát­ja majd vendégül Európa leg­jobb atlétáit. Északi rokonaink közben, tíz évvel ezelőtt sike­resen rendezték meg az első világbajnokságot is, így kellő tapasztalatokkal és megfelelő létesítményekkel rendelkez­nek. Közülük az ötvenöt évvel ezelőtt megnyitott Olimpiai Stadion, az 1952. évi ötkarikás játékok színhelye bizony meg­öregedett, ezért 170 millió finn márka költséggel teljesen fel­újítják. A munkálatok javában folynak. Kijavítják a lelátókat, a fedett fő lelátón 1000 újságíró számára új sajtóhelyet létesíte­nek, az épület tetejére kerül­nek a tv-riporterek fülkéi. A fényképészeknek a két kanyar­ban, a nézőtér alsó soraiban biztosítanak helyet. A cél­egyenest kilencsávosra széle­sítik, a futópálya új, Novotan elnevezésű műanyag burkola­tot kap, s kicserélik a játéktér fűthető gyepszőnyegét is. To­vábbá új, nagy eredményhir­dető­ táblát készítenek. Az atlétafalu ismét az olim­piáról jól ismert, a tengerparti gyönyörű környezetben fekvő Otaniemiben lesz. A Dipoli sportszállóban és a műszaki fő­iskola épületeiben szállásolják el a versenyzőket és a kísérőket - összesen 1700 férőhely van. Itt edzőpálya és sportcsarnok is rendelkezésre áll. A gyaloglószámokat ugyan­azon az útvonalon bonyolítják le, mint a VB-n, a maratoni fu­tóknak új, 10 km-es körpályát jelöltek ki. A jövőre már nyolc egymást követő napon sorra kerülő Európa-bajnokság időrendjét a versenyzők igényeinek mesz­­szemenő figyelembevételével állították össze, így a futók nagy többsége duplázhat, ezenkívül 400-tól felfelé a hosszabb futótávokon, továb­bá magas- és rúdugrásban a döntők előtt egy szünnapot iktatnak be. Finnországban az atlétika változatlanul az egyik legnép­szerűbb sportág, ha a két világ­háború közötti dicsősége kissé meg is kopott, a gerelyhajítás pedig „nemzeti" szám. A nem­zetközi versenyek és különö­sen a svédek elleni hagyomá­nyos viadalok mindig nagy kö­zönséget vonzanak. Az EB iránt máris igen élénk az ér­deklődés, és a rendezők joggal számítanak telt házra. Érthető azonban, hogy a há­zigazdák nemcsak a lebonyolí­tással akarnak elismerést sze­rezni, de a pályán is szeret­nének sikereket elérni. Az év elején kétcsoportos EB-keretet jelöltek ki. Ebbe 18 versenyzőt és a női 4x100 m-es váltó tagjait sorolták be edzőikkel együtt, és - egy finn olajvállalat segítsé­gével - biztosították számukra a legjobb felkészülési lehetősé­geket. A kerettagok közül Sari Essayah az idén a női gyalog­lásban világbajnokságot nyert, a gerelyhajító Kinnunen és a gyalogló Kononen ezüstérmet szerzett, a váltó pedig hetedik lett. Most, az idény után módo­sítják majd a keret névsorát. Rokonaink jövőre négy érmet és további hat döntős helyezést remélnek. S. Z.­ latilag az olasz és a magyar szövetség kezébe tette át a ma­gyar játékos és az itáliai egye­sület közötti szerződés körüli bonyodalmak rendezését. Annyit azonban meg lehet tud­ni a Joseph Blatter főtitkár által aláírt papírból, hogy a FIFA Détárit a Ferencváros játékosá­nak könyvelte el, bár ,,ha az Olasz Labdarúgó Szövetség úgy dönt, hogy a játékost a fennálló akadályok ellenére (átigazolási időszak lejárta, il­letve a futballista státusának megváltozása) a Genoa leiga­zolhatja, a FIFA nem kíván be­leszólni az ügybe". Fulvio Collovati, a genovai klub „külügyminisztere" la­punknak nyilatkozva „furcsá­nak és érthetetlennek" ítélte a döntést. „Ezen a ponton a mi szövetségünk fog dönteni, de még nem lehet tudni, hogy szerdán késő este, csütör­tökön, vagy csak pénteken. Csodálkozunk a FIFA üzene­tén, hiszen ha Détári a Ferenc­város játékosa, akkor mi nem igazolhatjuk le, mivel már van két, nem EGK-országból érke­zett focistánk, a cseh Skuhravy és a román Petrescu. Biza­kodva, de kis félelemmel vár­juk a végleges határozatot. Dé­tári egyébként már teljesen be­illeszkedett, nagyon szim­patikus mindannyiunknak. Szeretnénk őt leigazolni, s ő is alig várja, hogy nálunk játsz­hasson."­gyalásokról számolt be, de nem lát reményt a gyors megoldásra. A november 15-e óta az alacsonyabb osztályok­ból és a junioroktól „kölcsön­zött" játékvezetőkkel lebonyo­lított mérkőzésekkel a játéko­sok egyre elégedetlenebbek, mivel nem tartják kielégítőnek a színvonalat. New York Rangers-Mont­­real Canadiens 5-4, New Jersey Devils- Quebec Nordiques 1-1, Hartford Whalers-Florida Panthers 2-1 és Karibi Játékok súlyemelő­viadalán a kubai William Var­­gas az 54 kg-os súlycsoportban új világcsúcsot ért el. Vargas a szakításban 123 kg-mal a kínai Yang Bing és a török Halil Mutlu által a melbourne-i vi­lágbajnokságon felállított 122,5 kg-os rekordot döntötte meg. Vargas a lökésben és az össze­tettben is aranyérmet szerzett. Détári-Genoa: mindent vissza? LABDARÚGÁS Újabb gondok támadtak Dé­­tári Lajos átigazolása körül. A FIFA jó előre beharangozott keddi döntése ugyanis egy klasszikus „nem döntés" lett, a nemzetközi szövetség gyakor­ JÉGKORONG Észak-amerikai profi liga (NHL). Egyelőre nem látszik a játékvezetők sztrájkjának vége az észak-amerikai hokili­gában. Az NHL illetékese, Jeffrey Pash főtanácsadó ked­den kemény, nyolcórás zár­ KOSÁRLABDA Amerikai profi bajnokság (NBA). Houston Rockets-Chi­­cago Bulls 100-93, Washing­ton Bullets-Charlotte Hornets 118-98, Atlanta Hawks-Los Angeles Lakers 103-94, Or­­lando Magic-Golden State Warriors 120-107, Los An­geles Clippers-Dallas Mave­­ricks 105-98. Bombakereső kutyák A norvég rendőrség igen ala­posan felkészül a lillehammeri téli olimpiára. Arne Hause rendőrfőnök, aki a játékok biz­tonsági szolgálatának is veze­tője, elmondta, hogy 12 bomba­keresésre kiképzett kutyát vá­sároltak Belfastban. A négylá­bú rendőrök decemberben áll­nak szolgálatba, s folyama­tosan edzésben lesznek, hogy a játékok idejére csúcsformában legyenek. A norvég rendőrség 300 mil­lió norvég koronát (kb. 40 mil­lió dollárt) fordít a téli olimpia zavartalan lebonyolításának biztosítására. 1770 rendőr, 500 katona és 500 rendész vigyáz­za majd a rendet Lilleham­­merben február 12. és 27. között. ÖKÖLVÍVÁS Johannesburgban megvédte a profi (IBF) világbajnoki címét a légsúlyú amerikai Orlando Canizales, aki pontozásos győ­zelmet aratott a kolumbiai Ju­­venal Berrio ellen.­­ Továbbra is az argentin Nes­­tor Giovannani maradt a kö­zépsúly profi (WBO) világbaj­noka, miután Hamburgban le­győzte a német Markus Bottot. Giovannaninak ez volt 32 győ­zelme, és ebből 11-szer kiütés­sel nyert. SÚLYEMELÉS A Puerto Ricó-i Ponce váro­sában zajló 17. Közép-amerikai IV. 322. •­igy 3. november 76. K. L.

Next