Nemzeti Sport, 1998. december (9. évfolyam, 329-356. szám)
1998-12-24 / 352. szám
IX. 352. • 1998. december 24. lHÁiEBACESCDKJTf NEMZETI SPORT AMjmk G Amsk tt * $ megtalálta Zsékát Lehet, hogy a bajnok egy cseppet bajban van? Lehet, hogy hetvenkét évesen új számára a szerep, hogy nem miatta, hanem a felesége miatt jövünk látogatóba az Óra utcai házba? Minden elképzelhető. Az egyik legnépszerűbb élő legendánk mindenesetre hamar alkalmazkodik a helyzethez. Zsóka több mint negyvennégy éve a felesége. Az élete része, a társa. A háromszoros olimpiai bajnok Papp Lászlóról a közvélemény szinte mindig mindent tudott. Zsókáról meg szinte semmit. „Csak semmi nemi, szólíts Zsókának! Fiatal, huszonéves koromban még szórakoztatott, ha valaki magázott, és azt mondta, Zsóka néni. Akkor a tisztelet jelének vettem. Ma már azonban semmilyen körülmények között sem szeretem, ha figyelmeztetnek a koromra. ” Ez az antré. Amely megadja az alaphangot, és amely azonnal kizárja a formális beszélgetés lehetőségét. Szerencsére. Nem is illene a helyzethez, a mindig vidám, mindig csibészes Papp Laci feleségéhez. De ki tudja, hogy hasonlóan vidám-e egy bálvány hitvesének lenni? Összefér-e az energikus természettel a háttérbe húzódás nem könnyű tudománya? Az emlékekről beszélgetünk, a múltjukról, az életükről, amelynek ezúttal nem a karrier a vezérfonala, hanem a szeretet. A megismerkedésük egyáltalán nem a papírformának megfelelően történt. Legalábbis egy bokszoló olimpiai bajnok esetében nem tekinthető papírformának, hogy a húga, Gizi kommendálja neki a barátnőjét. A bajnok már akkor is nagyon csinos ember volt, népszerű is, valósággal ragadtak rá a lányok. Gizi azonban azt mondta Zsókának: bemutatná neki a testvérét. Mit mondott erre Zsóka? Azt, hogy nem örül a dolognak, nem kell neki bemutatni senkit, ha meg akar valakit ismerni, akkor majd megismeri. Tudott ő valamennyit Laciról, hiszen nagyon közel laktak egymáshoz: ők a Pattantyús utcában, Pappék a Fóti úton. A bemutatás mégis megtörtént, s egyszer csak azt vette észre Zsóka, hogy az Aréna úton levő kis cukorkabolt előtt, ahol ő dolgozott, megjelent Laci. Elébe jött. Aztán mind többször megvárta. Idővel pedig elhívta a lányt moziba. „Sohasem felejtem el, a Bethlen moziba mentünk, és a Gilda című filmet adták. No, abban volt egy bokszmeccs, és a főhős ütött egy gyönyörű, hosszú egyenest, nagyon szép mozdulat volt. Azt mondtam Lacinak, ha maga is ilyen szép egyenesen tudna ütni, még magába is szeretnék. Erre csak annyit válaszolt: majd megpróbálom. Hogy mondja? Ja, igen. Akkor már olimpiai bajnok volt. Amúgy még nem is ismertem Lacit, amikor már jártam ökölvívómeccsre. Volt annak idején egy fiú, Vajda Jotek, aki nagyon technikás bunyós volt. Mindig azt szerettem, ha szépen vívnak egymással az ellenfelek, a kiütéstől viszolyogtam. Később persze megnéztem Laci meccseit is. ” Alighanem fel is fedezte, hogy Papp Laci is tud legalább olyan szép egyeneset ütni, mint a Gilda film hőse... A cukorkaboltot az ötvenes évek elején államosították, Zsóka így aztán a MÁV-nál helyezkedett el. Energikus, mozgékony lány volt, valakinek eszébe is jutott, hogy remek kézilabdázó válna belőle. Sportolni kezdett, ugyanabban a klubban, ahol Papp Laci bokszolt. Ahogy mondja, együtt járogattak, de túl sokat nem találkoztak, hol egyikük volt elfoglalva, hol másikuk. A barátság a családdal azért elmélyült. Zsóka meséli, hogy a majdani anyósa harmincnyolc éves korában özvegyen maradt, s egyedül nevelte fel a két gyerekét. Becsületben, szeretetben. Amit Gizi és Laci tisztelettel és megbecsüléssel viszonzott. Később azt is elárulja, hogy akár már azért is beleszeretett volna a férjébe, amiért olyan szépen viselkedett az édesanyjával. „Amikor Helsinkiben másodszor nyert olimpiai bajnokságot Laci, elhatároztuk, hogy elmegyünk a csapat elé Szobra. Nagy ünneplés volt, emlékszem. Nem sokkal később átmentem hozzájuk, Laci nagyon rosszul volt, valamiféle szakállmérgezést kapott, az arca csupa piros volt, rajta valamilyen kencével. Szólt, szeretnék mondani magának valamit. Erre az anyja elindult kifelé, meg is ijedtem, kérdeztem, hogy ez ilyen nagy titok, hogy a Mutter nem hallhatja? Laci mondta, dehogy, sőt, maradjon csak az anyja. És akkor azt kérdezte: akar-e az oldalbordám lenni? Tudod, az első pillanatban le sem esett a tantusz, hogy ez most mit jelent. Mondtam: Laci, maga ilyen sokat olvassa a Bibliát, hogy oldalbordát keres? Aztán persze rájöttem, hogy gyakorlatilag megkérte a kezemet. ” Öten voltak lánytestvérek, s az anyjuk arra tanította őket, hogy az ember nem férjhez jár, hanem férjhez megy. Egyszer. Egyetlenegyszer az életében. Amikor igent mondott, ez jutott az eszébe. # # # Hogy a közvélemény (s itt elsősorban a hölgyekre gondolok) mit szólt az eljegyzéshez, azt ma már nehéz megítélni. Persze, el tudom képzelni. Hányan szerettek volna a talpraesett Zsóka helyében lenni! Ő azonban nyugodt volt. Azt mondja, hála Istennek, soha életében nem okozott neki gondot a féltékenység. Hitt abban, hogy a párja őszintén szereti őt, s ha ez így van, akkor nem lehet baj. Ez volt az egyik ok. A másik, hogy saját bevallása szerint rátarti palóc lányként egyszerűen nem tartotta elképzelhetőnek, hogy azok a nők, akik ragadtak Lacira, el tudják őt venni tőle. Sőt, szánta is egy kicsit őket, hogy a büszkeségüket így feladják. Az esküvőjüket ennek ellenére szinte titokban tartották 1954 májusában. Azért akkor, mert Laci éppen ráért, nem volt sem bajnokság, sem külföldi út. A Villányi úti Szent Imre templomban esküdtek meg, Zsóka tanúja az öccse, Lacié a nagybátyja volt. Vendégsereg nem volt, csak a legszűkebb család, fényképük sincs róla. Este Laci édesanyja főzte az ünnepi vacsorát. Nem tudom, van-e olyan lány, aki nem álmodozik arról, hogy szép, nagy esküvője legyen, gyönyörű fehér ruhája, ráadásul talán meg is fürödne a dicsőségben, ha egy Az, hogy a sokszoros bajnok Papp Lászlóéknak nem volt elegendő pénzük, már csak ma hangzik disszonánsan. Akkor bizony az amatörizmus hőskorában nem ért sok pénzt a diadal. Emiatt a fészekrakásuk sem volt éppen könnyű. A kiutalt lakásukba szinte semmi bútort sem tudtak vinni. Laci édesanyjától kaptak egy fekhelyet, Zsóka szerint határozottan kár, hogy nem mentették meg az utókornak, mert elmondva senki sem hiszi el, hogy milyen állapotban volt. Moccanni csak összehangoltan lehetett rajt, mert ha spontán forgolódtak, akkor valakit szinte agyonszúrt az epodarugó. A falba szögeket vertek, arra akasztották a ruháikat. Egyedül konyhagarnitúrájuk volt. Zsóka nyert a totón... Abból erre futotta. Egy szép konyha és egy üres lakás. Ez volt Papp László és Zsóka közös életének első díszlete. „Később a Thököly úton találtam egy asztalost, aki részletre csinált bútort. Bár a modern bútorok sohasem tetszettek igazán, ezúttal mégis ezt választottam, mert így legalább egyről a kettőre léptünk. Aztán egy idő után Újpesten láttam egy másik asztalost, aki elfogadható áron kínálta a kolóniáit. Na, ennek nem tudtam ellenállni, mindig ez volt az álmom. Először csak egy asztalt és négy széket rendeltem. A mester sem volt túl nagy bizalommal, nagyobb rendelést nem vett fel, amíg az elsőt ki nem fizettem. Hogy Papp László neve nem volt-e elég garancia? Ne viccelj, nem mondtam meg, hogy az ő felesége vagyok! Tulajdonképpen a lehető legtöbb alkalommal inkább titokban tartottam. Sőt, jobbára a lánykori nevemet diktáltam be. Egyszer, sokkal később, a tisztítóba eljött velem Laci, mert olyan sok cucc volt, hogy nem tudtam egyedül hazavinni. Nagyot csodálkozott az ember, megjegyezve, hogy nem is sejtette, kinek a felesége vagyok, és kapásból többet számolt...” Zsóka az inkognitóját nem azért tartotta meg, mintha éppenséggel nem lett volna büszke a férjére. Sokkal inkább azért, hogy megkímélje Lacit a kérésözönöktől. Azt mondja, kötetnyire rúgna az a sok kérés, amellyel megkeresték, s amelyben segített is a férje. A kisfiúkat 1955-ben császármetszéssel szülte. Ő annyira biztos volt abban, hogy kislánya lesz, hogy a babakelengyébe mindenhová behímeztette: Pannika. Ezzel szemben Lacika lett a baba, az egyetlen gyermekük, noha szívesen vállaltak volna még többet. Zsóka, aki mélyen vallásos asszony, azt mondja, az Isten így rendelte. Az anyja kilencszer szülhetett, ő csak egyszer. A kisfiút mindenesetre nagy szeretetben nevelték, s ekkor teljesedett ki igazán az élete. Aggódott a férjéért, amiben csak tudta, segítette, gondot viselt a kisfiúra is, igyekezvén kiegyensúlyozni a környező világ nem mindig szépséges és nem mindig igazságos mivoltát. „Hogy féltettem-e Lacit? Hát persze. Mindig nagyon aggódtam, nehogy nagy ütést kapjon. A meccsemn ott voltam, de nem szerettem a figyelem középpontjában lenni, hátrébb, a negyedik-ötödik sorban ültem. Főleg a profi korszakában, a hosszú, tizenkét menetes meccsek alatt jutott sokszor eszembe, csak nehogy valami baja legyen. Mert az már keményebb világ volt. Amikor látta, hogy az ellenfele gyengül, sebezhető, akkor tudom, hogy már vigyázott rá. Talán megüthette volna úgy, hogy rögtön vége a meccsnek, de sohasem tette. Volt ugyan K. O.-győzelme, de hogy úgy mondjam, azok nem szándékos kiütések voltak. Mert ő nagyon jó ember. Sohasem akart senkinek sem ártani. Emiatt is vagyok rá a legbüszkébb. Kapott számos kitüntetést, nyert egy csomó aranyérmet, de igazán az tölt el büszkeséggel, hogy Laci olyan kedves, szelíd és jó ember. Nagy szíve van, érzékeny is, pillanatok alatt képes könnyekig meghatódni. A fiamnak mondtam is: az apádat az Isten jó kedvében teremtette, hogy ennyi jó tulajdonság van benne.” Azt kérdem: ugye, még ma is nagyon szereti? Azt válaszolja: hogy lehet ez kérdés? Ilyen idős korra a szeretet csak erősödik. Az ember párja szinte a testrészévé válik. És gyöngéden, szeretettel megfogja a bajnok betegségtől reszkető kezét. Összevillan a szemük. A karácsonyra készülnek. Papp Laci, csak hogy stílusosan váljunk el, még utánam szól: „Látja, így jár az, aki megnősül. Amúgy csak az első húsz év nehéz. ” Látom én, Laci bácsi... sportcsillaghoz köti az életét. „Nem is tudom, miért akartuk, hogy csendben legyen az esküvőnk. Talán azért, mert egyszerűen nem volt annyi pénzünk, hogy a Laci ismertségének megfelelő, nagy esküvőt rendezzünk. Mert akkor már mindenkit meg kellett volna hívni, nehogy sértődés legyen. Lehet, hogy korábban álmodoztam hosszú fehér esküvői ruháról, meg fátyolról, de akkor ott ez a megoldás tűnt a szívünkhöz a legközelebb állónak. Azért készültem ám, volt egy nagyon szép fehér kosztümöm, és csináltattam egy divatos kalapossal fejdíszt is, még ma is megvan, meg is mutatom. ” Mit tagadtam, a valaha hófehér tollakból készült kis kalapocska valódi műremek. Finom tüllfátyolt lehetett lehajtani az arc elé. Bő negyvennégy évvel a készülte után eleganciát és romantikát üzen. • * * A' *Azt mondtam Lacinak: ha maga is ilyen szén egyenesen tudna ütni, még magába is szeretnék. Erre csak annyit válaszolt: majd megpróbálom." 'Sradd Alettáé