Nemzeti Sport, 1999. március (10. évfolyam, 59-88. szám)

1999-03-05 / 63. szám

_______________ Tolh£iyen_________13 fi* X. 63. ♦ 1999. március 5._________________________________________________________________________________________________NEMZETI SPORT |­­_ y/j ­ Mindenki fut többet-kevesebbet, kisebb-na­­gyobb gyakorisággal és sebességgel. A bejelentés hírértéke nem vert le bennünket a lábunkról, ezt úgy-ahogy, haloványan sejtettük. Azt viszont alig­ha, hogy technikásan, képzetten, gazdaságosan és hatékonyan édeskevesen képesek futni. Még keve­sebben vágtázni. És olyan mesebeli tökéletességgel, ahogyan Jesse Owens suhant a salak felett, úgy egyetlen boldog őse, de még a legkiválóbb követője sem repesztett a tized-, később századmásodperce­kért vívott szakadatlan versengésben. Komikusnak tűnhet, hogy a tudományosan fel­készített, táplált és menedzselt, széltől is óvott, CT- vel és MRI-vel vizsgált, lézerrel gyógyított atomko­ri szupergladiátorokat előzve Owens, az „őskori kö­vület” vezeti a halhatatlanok díszmenetét! Ő a va­laha élt legsikeresebb, legeredményesebb, legnép­szerűbb, a sportágak királynőjének legértékesebb szolgálatokat tevő atléta. A nagyapja még rabszolgának született, az édes­apja szabad amerikai polgárként, de ugyanazon az alabamai gyapotültetvényen bulizott napi tizenöt órát. Henry Owens részesarató nyolc csemetéje (köztük a hetedik Jesse) is saját bőrén érezte a déli nap iszonytató perzselését, kisebesedett, gennyedző tenyerén a robot kínját, hiszen a gyereknépnek is volt normája. Száz font (közel fél mázsa) gyapotot kellett szedniök és zsákokba gyömöszölniük haj­naltól napszálltáig. A vágtázásnak és a távolugrásnak új dimenziót és távlatot adó, az atlétikát új korszakba átvezető csodalény születésekor (1913) a csúcsossisakos és paszományos generálisok még ki sem fundálták, mikor robbantsák ki az első nagy háborút. Hitler még egyetlen adott szavát és aláírásával hitelesített ígéretét sem szeghette meg, amikor Jesse Owens le­tette a maga áldozatát az egyetemes sport oltárára. Távolugró világcsúcsa (813 cm) negyed évszázadon át élt, a százméteres síkfutásban elért 10.2-re és a négyszer százas váltó beltagjaként őt megillető 39,8 másodperc „csak” húsz esztendőt. És ami az igazán pikáns: hatvan évvel ezelőtti eredményeivel ma is helytállna a világ atlétikájá­nak krémjében. Egy lelkes amatőr felbukkan a szá­zadelő homályából, és pajkos karikatúrává silá­­nyítja a professzionális sport félelmetes teljesít­ményrobbanását? Valahogy úgy. Pedig a napi száz font gyapotot szüretelő gyermekmunkás krónikus légcsőhuruttól szenvedett, ki sem gyógyult a mell­­hártyagyulladásból, máris ágynak dőlt tüdőgyulla­dással. A légzőszervei nem tudtak megbékélni a gyapot­­ültetvény „áldásaival”, a családi otthonnak csak gúnyból nevezhető fakalyibával, a hiányos táplál­kozással, a higiénés körülmények totális hiányával. A húszas évek elejére Jesse állapota rosszabbodott, így a család orvosi javallatra Clevelandbe költözött. Hadd szívjon a gyerek finom, jó, nagyvárosi, ipar­telepektől szennyezett levegőt. Még mindig elvisel­hetőbb, mint a gyapotföldek fölött lebegő pihék mi­­riádja... Ebből a mélységből kászálódott elő, és mert az idő még nem forogta ki a sok hitványságot, lila gő­ze sem lehetett a csalafinta izom- és teljesítmény­növelőkről, ajzószerekről, szteroidokról, mifenéről. Elmaradott, műveletlen volt szegény feje, mind­össze futni, meg ugrani tudott, igaz, mindenkinél jobban. S hogy az a „jobban” mit takart? Idézzük fel a legjelesebb magyar sportzsurnaliszta szavait. Feleki Laci bácsi telefonozta haza a berlini olim­piáról. „Owenst nem szabad beszámítani a versenybe, annyira versenyen kívül és felül áll. Most is megcso­dálhattuk összes, már bőven ecsetelt jó tulajdonsá­gait. Sima, erélyes, mégis könnyed lépéseit, harmo­nikus test- és karmunkáját. Végig erősen futott, lát­szott, hogy komoly olimpiai rekordot akar felállíta­ni. Győzött is óriási fölénnyel, olyan idővel, amelyet eddig olimpián meg sem közelítettek, amely felér értékben 20,3 másodperces, egyenes pályán elért nem hivatalos világrekordjával. És mindezt négy­napos, rettentő strapa után!” Feleki professzor hevültsége legott különös fény­törésben tűnik fel, amint belehallgatunk a kétszá­zat nyerő amerikai rögtönzött önértékelésébe. „...Olimpiai csúcsot állítottam fel, mégsem va­gyok elragadtatva a 2017-től. Nem ment jól a futás. Edzéseken futhatok akármennyit, meg sem érzem, de a távolugrás nagyon elővesz. A hátam fájdul meg a sok ugrándozástól. Ezért aztán, ha tehetem, min­den versenyen csak egyet ugrok, de most a pompás Long nagyon megszorongatott, újabb és újabb ug­rásra kényszerüétt. ” Szegény, megfáradt csokifiú a három olimpiai aranyával. Aztán röpke három nap múltán a csa­patvezetés „villámmal leigazolta” az utolsó utáni pillanatban felforgatott négyszer százas váltóba. Első emberként Owens akkorát futott, de akkorát, hogy a társak egy gyér és egy botrányos váltással is tíz métert vertek a mezőnyre. Mellesleg világcsú­csot értek el... Hagyjuk magára a dührohamoktól félájult Füh­­rert (Hogy is ne! Alacsonyabb rendű néger a negye­dik olimpiai aranyát nyeri, köznevetség tárgyává téve a Mein Kampf lánglelkű fajelméleti téziseit) és szökkenjünk vissza az Államokba, a húszas évekbe. Az események tarka fonalának sodorgatásában odáig jutottunk, hogy az Owensék Clevelandbe köl­töztek. A beteges Jesse élvezi a levegőváltozást, se­rényen, áhítattal szívja be a gyárkémények, az autók, buszok, mozdonyok bűzös „pöffentéseit”. Történt, hogy késve indult az iskolába. Szapo­rázta a lépteit, aztán már száguldott. Charles Riley testnevelő tanár, amatőr atlétaedző túl nagyságúra kerekedett szemmel bámulta a szarvasként szökel­­lő gyereket, s mert szakmabeli volt, gyanította, hogy a táskát cipelő, bőrtalpú cipőben vágtázó if­jonc ideje nem lehet sokkal gyengébb korosztályá­nak országos rekordjánál. Riley egy hét múltán stopperrel ellenőrizte újdonsült védencének idő­eredményeit és persze saját látnoki értékítéletét. A speciális atlétikai edzésekről mit sem hallott néger srác valóban csúcsközelben vágtatott. A szakember felnézett az égre, és csak ennyit mormolt: Köszö­nöm, Uram! A betegségeiből szépen kigyógyuló (mit tesz a szmog!) tini az idő tájt nem csak atlétaedzőt, ha­nem új nevet is kapott. Addigelé úgy hívták, James Cleveland Owens. Osztályfőnökének kérésére hő­sünk bediktálta a nevét, úgy, ahogyan azt odahaza, Alabamában ejtették. Két keresztnevének a kezdő­betűjével, Fertelmes déli, „mezőgazdasági” tájszó­lásában hadart, így azután a ,,J” és a ,,C” hangok együtt a „Dzsesszi” szócskát adták. A derék tanerő hallott a Jesse keresztnévről, a J. C. Owensből imi­gyen Jesse Owens lett. Jesse, az álmodozó, aki má­sok, milliók álmait is képes volt megvalósítani, a szónok, aki ha szólásra emelkedett, az egész világ figyelt rá, a varázsló, aki a képtelenséget a valóság szintjére emelte. Charles Riley, a pótpapa, az atyai jóbarát, men­tor és edző kolosszális munkát végzett. Jesse 15 évesen ifjúsági világcsúcsokat ugrált magasban és távolban is. Zsinórban három esztendőn át (1929-1931) megnyerte Ohio szövetségi állam kö­zépiskolás bajnokságát a két ugrószámban és a két rövid távú sprintben. Érettségije idejére országos hírre vergődött, kedvére csemegézhetett volna a pa­tinás egyetemek sportösztöndíjaiban. Ám hűséges volt és élhetetlen. Lokálpatriotizmusától áthatva az Ohio State Universityt választotta, noha az OSU nem is adott ki atlétikai ösztöndíjat. A fekete futócsoda edzések és zárthelyik között dolgozott furtonfurt. Első évfolyamos diákként nő­sült, így feleségéről, Ruth asszonyról is gondoskod­nia kellett. Éjszakai portás, liftkezelő, pincér, egyenruhás kifutófiú, könyvtáros, majd benzinkutas minőségében ismerkedett az igazi élettel, minde­közben bravúrt bravúrra halmozott, kupacba hord­ta medáljait, kupáit, trófeáit. Ann Arborban 1935. május 25-én háromnegyed óra (!) alatt négy világ­csúcsot döntött meg. Azért nem ötöt, mert a 200 méteres gátfutásban nem tartottak nyilván hivata­los világrekordot. Utolsó évesként (1936-ban) janu­ártól júliusig 42 (!) versenyen indult, és egyszer sem talált legyőzőre. Regionális és országos bajnoksá­gok, kihívásos versenyek, olimpiai válogatók - neki egyre ment. A mögötte kullogó mezőny csak leshet­te csodás hátizmainak játékát. Berlinben, az olimpián a lába elé térdepeltette a világot, pedig a hitleri garnitúra nem arra készült, hogy egy „untermensch nigger” előtt hajtsa meg az elismerés zászlaját. Az olimpiai faluban krétafel­iratok díszelegtek: Owens-Hitler 4-0! A barna és fekete egyenruhás kiválóságok rángógörcsöt kap­tak a nevének hallatán. Szélnél sebesebb futásával mit sem kezdhettek, így a távolugrásban csaltak el­lene, de szemérmetlenül. Olyik szemtanú belevörö­­södött a röstellkedésbe. Két ugrását is „belépett­nek” minősítették, majd az egyik bemelegítő sprintjét „előléptették” ugráskísérletté!!! A versenyben vezető Luz Longnak is okádhatné­­ka támadt honfitársaitól. A szőke, kék szemű, ma­gas Long küllemre makulátlan felsőbbrendű árját formázott, ám belőle a becsület, az önérzet sem hi­ányzott. Odasuttogta az utolsó ugrására készülő Owensnek: „Ugorj el tíz centivel a deszka elől! Megengedheted magadnak, úgy is simán meglesz a nyolc méter. Máskülönben ezek nem engednek győzni!” Az elképedt amerikai megfogadta a német taná­csát, jó messziről szökkent fel a levegőbe, hogy a bí­rók még véletlenül se „lássák" ugrását belépettnek. Majd húsz centit vert a csodálatos lelki nagyságról tanúbizonyságot tévő, a már a szinte a nyakában lógó aranyéremről lemondó Longra. A jenki és a germán, a két hirtelen támadt jóbarát a stadion kellős közepén összeölelkezett. Hitler dühében ak­korát vágott öklével a dísztribün korlátjára, hogy kesztyűjén felszakadt a varrás. Long megkapta a James Cleveland „Jesse” Owens az alabamai Oak­­ville városában született 1913. szeptember 12-én. Tu­­csonban (Arizona) hunyt el, 1980. március 31-én. Édesapja, Henry Owens és édesanyja, Emma Owens arató idénymunkások voltak. Középiskolai tanulmányait a clevelandi Fairmount Junior High Schoolban végezte. Az Ohio State egyetemen tanult tovább és szerzett testnevelői diplomát 1936-ban. Magassága 178 centi, versenysúlya 76 kiló volt. Eredményei: Ifjúsági világcsúcsai. Magas­ugrás: 183 cm. 100 yard: 9.5 mp. 220 yard: 20.7 mp. Távolugrás: 761 cm. Felnőtt világcsúcsai: 100 méter: 10.2 mp (Chi­cago, 1936. 6. 20.). Száz yard: 9.4 mp. 220 yard: 20.3 mp. 220 yardos gátfutás: 22.6 mp. Távol­ugrás: 813 cm. (Mind a négyet Ann Arbourban állította fel 1935. 5. 25-én.). A 4x100-as váltó tagjaként: 39.8 mp (Berlin, 1936. 8. 10.). Olimpiai győzelmei: 100 méter: 10.3 mp. A középfutamban 10.2-es eredményével beállí­totta saját világcsúcsát és megjavította az olimpiai rekordot. Távolugrás: 806 cm, olim­piai csúcs: 200 méter: 20.7 olimpiai csúcs. A 4x100-as váltó tagjaként: 39.8, világ- és olim­piai csúcs. Mind a négy aranyérmét a berlini olimpián szerezte 1936. augusztus 3. és 10. kö­zött, maga sajátos fair play-díját. Első vonalbeli front­katonaként harcolhatottt 1939 szeptemberétől kezdve, egészen addig, amíg Moszkva alatt el nem esett... Akkortájt még nem az a módi járta, hogy a világ­cégek, a szponzorok, a promóterek, a televíziós tár­saságok bíborka-bársonyba öltöztetik, az egekig emelik a sportpályák hőseit. Berlinből hazatérve Owens a mindennapok gyötrő, pi­lák gondjaival szembesült. Még az olimpiai bajnokok Fehér házi fogadására sem hívták meg, mondván, aki Hitlerrel kezelt és horogkeresztes náci pártjelvényt kapott a Führertől, az nem méltó Roosevelt elnök parolájá­ra. Owens sosem jutott Hitler közelébe, s hogy a fa­siszták áhított, arany pártjelvényét egy néger mel­lére tűzzék? Jókora bornírtság. Ódzkodnak tőle a felnőttek? Célba vette hát a gyerekek szívét. Tény dolog, hogy olykor lóval, ku­tyával is futott versenyt jó pénzért, mert hogy „a négy olimpiai aranyérmemet csak nem ehettem meg ebédre”, de mindig minden tekintélyével és teljes népszerűségével a társadalmilag hátrányos helyze­tű gyerekek tanulását, felzárkóztatását, sportolását segítette. Clevelandben játszótérigazgatóként kezdte, majd a Chicago Southside Gyerekklub igaz­gatója volt. Ezután Illinois állam ifjúsági bizottsá­gának sportszakértőjeként dolgozott. Amerika Kü­lönleges Sport Nagyköveteként a fél világot bejárta 1955-ben, majd Eisenhower elnök személyes olim­piai megbízottjaként jelenlétével tüntette ki a mel­­bourne-i olimpiát. Haláláig az Atlantic Richfield sportszergyártó cég public relation-igazgatójaként tevékenykedett. Főműve gyanánt tető alá hozta a több mint egymillió gyereknek versenyzési lehető­séget kínáló ARCO/Jesse Owens Játékokat. Ford elnök nyújtotta át neki a Szabadság érdem­rendet, Jimmy Carter az „Élő legenda” trófeát. Fe­lesége, Ruth Owens vehette át Bush elnöktől férje posztumusz díját, a Kongresszusi Aranyérmet, a lé­tező legmagasabb amerikai kitüntetést. Hát még ha azt megérhette volna, hogy 1982-ben, Berlinben (!), a stadionhoz vezető úton felerősítik az új utcatáb­lákat, a felirattal: Jesse Owens Alléé... (Sorozatunkat március 12-ei számunkban folytatjuk.) Talp­isu: Korszakos zsenik (7.) Jesse Owens S­­örök Péter A vajúdás keservei nem hiábavalóak, a fájdalom, lám, nem vész el --------------------- a semmiben. Időről időre minden művészeti ág, hivatás, szakma megszüli a maga korszakos zsenijét. Több­é a tálentumos kor- és kortársaknál! Benne, egy­­személyben halmozódnak fel a legértékesebb képességek, készségek, melyeket rendesen csak külön-külön, sokfelé szétszóródott állapotban lelhetünk meg... A teremtő kevésbé ihletett pil­lanataiban szétporciózza adományát. Hadd jusson ide is, oda is, így lesz a korszakos zseni put­tonya értékesebb, mint megannyi eminens pakkja - együttvéve. Működésének egyetlen évtize­de gazdagabb szakmai hozadékot kínál, mint a megelőző fél évszázad. Lerakta mérföldkövét és attól fogva megannyi régi eszköz, fegyver, manír, trükk és megoldás silányul elfekvő lomtár­anyaggá... De mert annyira különbözik tőlünk, annyival különb nálunk, felkelti a gyanakvásun­kat. Csillapítja törpetudatunk kínzó érzését, ha szűkkeblűen kisebbíthetjük az érdemeit. Mes­­siás-sors. Pedig nem a korszakos zseni toppant be túl korán, a világ nem állt készen a­­be­fo­gadására... A százméteres síkfutás befutója a berlini olimpiai stadionban. A fotó egyértelműen bizonyítja, hogy Jesse Owens óriási fölénnyel verte a planéta villámlábú legényeit. S hogy milyen könnyedén futott, azt csak a szemtanúk erősíthetik meg

Next