Nemzeti Sport, 2000. február (11. évfolyam, 31-59. szám)

2000-02-06 / 36. szám

20NEMZETI SPORT AMERIKAI SPORTOK • EGYÉNI SPORTOK XI. 36. • 2000. február 6. A Mani Miamiban igen simán alakult az NBA legutóbbi já­téknapja, a tíz mérkő­zésből kilenc a jobb győzelem/vereség mu­tatóval büszkélkedő gárda diadalát hozta. Egyedül a Golden State Warriors borította fel a papírformát azzal, hogy igen szo­ros mérkőzésen legyőzte a Nyu­gati főcsoport kilencedik helyén álló Denvert. A Nuggets - Nick Van Exel triplájával - alig három perccel a végső dudaszó előtt hat pontra elhúzott, és a kispadján már ölel­keztek a játékosok. Még nem tudták, hogy ezek voltak a csapat utolsó pontjai az oaklandi estén. A másik oldalon ugyanakkor An­­tawn Jamison hat, Paul Coffey két pontot termelt a hajrában, a Warriorsnak ezzel sikerült meg­szereznie a negyedik győzelmét sorozatban. A Denver az idén ed­dig tizennégyszer látogatott nyu­gati főcsoportbeli csapathoz, ám az első győzelme még várat ma­gára. A Golden State pedig büszke lehet arra, hogy az egyetlen ala­kulat az NBA-ban, amely az összes olyan találkozóját (9) meg­nyerte, amelynek harmadik ne­gyede után vezetett. A kaliforniaiak módszerét nem követi a Washington, amely az utolsó előtti játékrészben már tizenhét ponttal is „ment”, a vé­gén mégis meghajolt a Miami Heat előtt. A hatalmas fordulat Alonzo Mourning remeklésének eredménye volt, a floridai center a második huszonnégy percben 22 ponttal segítette társait a dia­dalhoz. „Olyanok voltunk, mint Jekyll és Hyde. Két, alapjában teljesen eltérő kosárlabdacsapat az első, illetve a második félidő­ben” - mondta Mourning, aki so­rozatban a 12. mérkőzésén do­bott húsznál több pontot. Hasonlóan remek estét zárt Kevin Garnett, a Minnesota Tim­­berwolves vezére, aki 23 ponttal, 18 lepattanóval és 9 assziszttal vette ki a részét a Houston két vállra fektetéséből. Garnettet az sem zavarta, hogy az utolsó más­fél percet a kispadon töltötte, ezért nem érte el a tripla-duplát. „Ebben a játékban a győzelem a fontos, nem, érdekel az egyéni bravúr. Örülök annak, hogy Bobby Jackson jól játszott, és an­nak, hogy William Avery is lehe­tőséget kapott. Remek formában vagyunk, ez a lényeg” - fogalma­zott sportszerűen Garnett, akinek szavait minden bizonnyal szíve­sen hallgatnák Salt Lake Cityben - mondjuk Kari Malone szájából. Ennek az esélye az utóbbi idő­ben láttottak alapján minimális, főleg, ha a legutóbbi találkozót vesszük figyelembe. Az Utah 113-67-re, azaz 46 ponttal ma­radt alul a Los Angeles Lakers otthonában - akárcsak 1986 márciusában (akkor 130-84 lett a vége). A Jazz egyébként eddig egyetlen alkalommal kapott ki legalább ötven ponttal, 1979-ben a Milwaukeetól szenvedett 158—102-es vereséget. A szégyen most is a küszöbön toporgott, 2:31 perccel a vége előtt ugyanis 112- 61-re vezetett a Lakers. A cserepad azonban megmentette a vendégek becsületét, 6-1-re meg­nyerve a hajrát. Ezzel együtt Jerry Sloan csa­pata tovább folytatta mélyrepü­lését, tizenhét éve nem tapasztalt vereségi sorozata immár hat mérkőzést számlál. A kék-fehé­rek siralmas állapotát jellemzi, hogy két pontra megközelítették az LA Clippers negatív NBA- csúcsát (19) az egy félidőben do­bott pontok tekintetében. Stock­­tonék az első kétszer tizenkét perc alatt mindössze 21 egységet termeltek. A Vancouver nemcsak megkö­zelítette fennállása egyik rekord­ját, hanem meg is döntötte. A Grizzlies 25 ponttal győzött a Chicago Bulls ellen, korábban senkit sem tudott ennyire meg­verni a ligában, ráadásul 76 ka­pott pontjával működése máso­dik legsikeresebb védekezését nyújtotta. NBA, alapszakasz, 92. játéknap Seattle SuperSonics-Phoenix Suns 94-86 (33-21, 21-24, 15-21, 25- 20). Legjobb dobók: Payton 23, Baker 22, R. Patterson és B. Barry 17-17, U. R. Rogers 26, A. Harda­­way 17 Los Angeles Lakers-Utah Jazz 113- 67 (33-14, 23-7, 32-32, 25-14). Ld: S. O’Neal 25, Rice 20, K. Bryant 13, ill. Malone 14, Ostertag 10 Indiana Pacers-Sacramento Kings 104-94 (30-28, 19-20, 21-21, 34-25). Ld: J. Rose 22,­ Smits 18, M. Jackson 15, ill. Webber 26, Divac 17 Atlanta Hawks-Portland Trail­ Blazers 90-97 (14-24, 19-19, 27-21, 30-33). Ld: Jim Jackson 25, A. Hen­­derson 18, ill. St. Smith 21, Sabonis 17, Stoudamire 16 Minnesota Timberwolves-Hous­­ton Rockets 102-85 (26-20, 26-15, 26- 26, 24-24). Ld: Garnett 23, Mi­­tchell 17, Peeler 13, ill. Drew 20, Ca­­to és Olajuwon 15-15 Boston Celtics-New Jersey Nets 100-95 (32-25,16-32, 22-25, 30-13). Ld: Pierce 19, Potapenko 16, Battie 14, il. Marbury 20, Newman 15 Detroit Pistons-Cleveland Cava­liers 105-96 (20-18, 26-26, 32-22, 27- 30). Ld: Hunter 26, Stackhouse 22, T. Mills 19, ill. Kemp 22, L. Mur­­ray 19 Vancouver Grizzlies-Chicago Bulls 101-76 (37-20, 21-24, 28-17, 15-15). Ld: Dickerson 20, Bibby 16, Abdur-Rahim és Harrington 12-12, ill. Kukocs 27, Brand 22 Miami Heat-Washington Wizards 99-92 (27-27, 15-30, 29-18, 28-17). Ld: Mouming 32, Mashbum 24, T. Hardaway 17, ill. Richmond 21, R. Strickland 20 Golden State Warriors-Denver Nuggets 103-101 (24-20, 23-30, 27-23, 29-28). Ld: Jamison 19, Caf­­fey 17, V. Cummings 16, ill. McDyess 30, LaFrentz és Van Exel 12-12 Az élcsoport. Kelet: 1. Indiana 66.7 százalék (45 mérkőzés), 2. Mia­mi 64.4 (45), 3. New York 61.4 (44), 4. Milwaukee 55.3 (45), 5. Charlotte 54.5 (44) és Toronto 54.5 (44). Nyu­gat: 1. LA Lakers 76.1 (46) és Port­­land 76.1 (46), 3. San Antonio 65.2 (46), 4. Seattle 62.5 (48), 5. Sacra­­mento 62.2 (45) (izsányi) Ű FOTÓ: REUTERS Akárcsak Greg Ostertag (jobbra) a hatalmas Shaq O’Neallel szemben, az Utah Jazz többi já­tékosa is szenvedett a Los Angeles-i Staples Centerben a Lakers elleni találkozón Vitorlázás Az olasz Luna Rossa nyerte meg a nyolcadik futamot a Louis Vuitton-kupa döntőjében az amerikai America One ellen, ezzel 4-4-re alakult az állás. Az olaszok 37 másodperccel előz­ték meg vetélytársukat. A kupa elhódításához öt győzelem szükséges, tehát a kilencedik futam után mindenképpen győztest avatnak. A bajnok ki­hívhatja a címvédő Team New Zealandot az Amerika Kupáért. Új nő a vonalban 06 90 50-60-60 Gyors, vad kéj 06 90 50-60-901? Bizarr szexek 06 90 50-60-20 ! ” Kéjes nyögések 06 90 50-60-00 ? " A csúcson jártak Alonzo Mourning a pontokban és a blokkolásokban, Kevin Garnett a lepattanózásban uralta a napot. A nap harmadik hőse az indianai Mark Jackson volt, egyedül neki sikerült tripla-duplát produkálnia. Az irányító 15 pontot dobott, 15 gólpasszt adott és 10 lepattanót szerzett, pedig a negyedik negyedben pályára sem lépett a Sacramento elleni mérkőzésen. A játéknap legjobb dobója: Alonzo Mourning (Miami) 32; ...lepattanózója: Kevin Garnett (Minnesota) 18; ...lepattanózó­­ja az ellenfél palánkja alatt: Bryant Reeves (Vancouver), Alan Henderson és Saphonse Ellis (mindkettő Atlanta) 5-5; ...lepat­tanózója a saját palánkja alatt: Kevin Garnett (Minnesota) 17; ...gólpasszadója: Mark Jackson (Indiana) 15; ...dobásblokkoló­ja: Alonzo Mourning (Miami) 7; ...tripladobója: Brent Barry (Seattle), Lindsey Hunter és Terry Mills (mindkettő Detroit) 4-4. ...labdaszerzője: Derek Fisher (LA Lakers) és Stephen Marbury (New Jersey) 4-4. A legjobb mezőnydobási csapatmu­tató: 56.3 százalék (Minnesota, 45/80). A legmagasabb nézőszám: 19 231 (Miami-Washington). A leghosszabb mérkőzés: Indiana-Sacramento, 2 óra 24 perc Jagr is ott lesz a gálán Jaromir Jagr vfiTSMr­ mégis vállalja a vidcoki szereplést a hétvé­­gi torontói All- Star-gálán. A Pittsburgh Penguins cseh szu­persztárja azért hezitált eddig, mert közvetlenül azután, hogy elmúltak a borda- és hasfájdal­mai, ujjsérülést szenvedett. „Először nem akartam részt venni a gálán, pihenni szeret­tem volna. Szerencsére már jobban vagyok. Egy kis fájdal­mat még mindig érzek, de ez nem zavarhat a játékban. Re­mélem, jó meccs lesz” - jegyez­te meg a kanadai táblázatot 80 ponttal (36 gól, 44 gólpassz) ve­zető Jagr. Eldőlt az is, hogy az ágyék­panaszokkal kezelt cseh Domi­nik Hasek (Buffalo) helyett honfitársa, a St. Louis Blues­­ban védő Roman Turek lesz a világválogatott kezdő kapusa. „Amikor kihirdették a keretet, csalódott voltam, mert a Domi­­nátor mellett Kölzignek és Sa­lának szavaztak bizalmat az edzők. Sajnálom Haseket a sé­rülése miatt, de kimondhatatla­nul boldog vagyok, hogy mégis­csak lesz lehetőségem Torontó­­ban szerepelni” - fogalmazott az élete első All-Star-gálájára készülő Turek. A Blues portá­sának Scotty Bowman, a 66 éves kiváló szakvezető küldött meghívót, aki a World­ team edzője lesz. „Iszonyú öregnek érzem már magam” - mondta viccesen Bowman arra utalva, hogy már 1969-ben is részt vett az akkor még Csillagok Csatája néven futó hokigálán. A Csillagok Csatáját először 1947-ben rendezték meg, akkor is Toronto adott otthont az ese­ménynek. Kezdetben az idény elején bonyolították le a szupe­rösszecsapást, amelyen anno a Stanley-kupa-védő a többi együttesekből verbuvált gárdá­val mérte össze a tudását. 1966- tól a szezon közepén került sor a gálára, majd 1969-től, ahogy egyre több együttes csatlako­zott az NHL-hez, lehetőség nyílt területi alapon Ke­let-Nyugat mérkőzések rende­zésére. Ez a rendszer egészen 1998-ig tartott. Ekkor jött az a gondolat, hogy­­ mivel az Ame­rikán kívülről, mindenekelőtt Európából származó korongo­sok egyre nagyobb létszámban vannak jelen a ligában, és egy­re inkább meghatározó egyéni­ségei csapatuknak­­ legyen Észak-Amerika-Világváloga­­tott csata. Az új rendszerben mind a kétszer a „hazaiak” nyertek, először Vancouverben 8-7-re, tavaly pedig Tampában 8-6-ra. A torontói Air Canada Centre­­beli hétvége egyébként már el­kezdődött, a kanadai és az amerikai női válogatott mér­kőzésén 6-0-ra győztek a ju­harlevelesek, és ezzel vissza­vágtak az 1998-as naganói téli olimpia döntőjében elszenve­dett vereségért. Szombaton - lapzártánk után - az egykori kiválóságokat felvonultató „hősök” találkozója, majd a jelenkor sztárjainak ügyességi (SuperSkill) versenye volt a program. Vasárnap, magyar idő szerint este fél kilenckor pedig következhet a derbi, amelyet világszerte 171 ország tévéállomása közvetít. Végezetül egy hír Edmonton­­ból. A kanadai gárda szabad­listára tette 27 éves jobbszélső­jét, Pat Falloont, akire azonnal lecsapott a Pittsburgh. Falloon helyére - később megjelölendő ellenértékért - a Washington Capitalsben korongozó orosz Alekszandr Volcskovot szer­ződtette az Oilers. ★ Interliga: Döntő, első mérkő­zés: Klagenfurt AC (oszt­rák)-Villach (osztrák) 4-1 (2-0, 0-0, 2-1). G: Martini (6.), Emma (16.), Perthaler (42.), Brandner (55.), ill. Purdie (43.) A visegrádiak - Sydneyről Olimpia A visegrádi országok (Cseh­ország, Lengyelország, Ma­gyarország és Szlovákia) olim­piai bizottságainak vezetői Po­zsonyban találkoztak. A baráti hangvételű megbeszélésen - amint azt Aján Tamás, a MOB főtitkára elmondta - Sydney állt a középpontban. Az el­hangzottak alapján a lengyel sportot előreláthatóan közel háromszáz, Csehországot 95- 100, Szlovákiát pedig 90-95 versenyző képviseli az olimpiai játékokon. *A magyar parla­ment által megszavazott olim­piai járadék bevezetésével kap­csolatban kiderült, hogy Varsó­ban magyar példára hoztak ha­sonló döntést, Pozsonyban pe­dig most van napirenden a ko­rábban sikerrel szerepelt sport­emberek támogatása. A viseg­rádi országok olimpiai bizott­ságai megállapodtak, hogy az együttműködést a sportdiplo­mácia területére is kiterjesztik. ★ Tovább csökken a 2002-es Salt Lake City-i téli olimpia deficitje, amely a játékok körül kitört korrupciós botrány miatt keletkezett. A szervezőbizott­ság (SLOC) már csak 118 millió dollárra teszi a hiányt, amely nemrégiben még 400 millió dol­lár volt. A mintegy 1,8 milliárd dollárba kerülő olimpiára egy­re több támogató jelentkezik, az SLOC nyolc hónap alatt 14 szponzori szerződést kötött, így csökkenhetett a deficit. - Hosszú út áll még előttünk - nyilatkozta Mitt Romney, az SLOC elnöke. - A korrupciós botrány miatt elveszítettük a nyilvánosság bizalmát, eltart egy darabig, míg újra szavahi­hetőnek tartanak bennünket. Mindenesetre úgy néz ki, hogy februárban két újabb szponzor­ral sikerül szerződést kötnünk. ★ Juan Antonio Samaranch, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) spanyol elnöke támoga­tásáról biztosította Kevan Gos­­pert, a NOB ausztrál alelnökét, aki önmaga és családja ellen vizsgálatot kért az 1993-as Salt Lake City-i utazása kapcsán megfogalmazott vádak tisztá­zására. „Úgy gondolom, hogy Gosper egy erősen túlzó hangvételű cikk áldozata lett. Bízom ben­ne, egy héten belül tisztázzuk az ügyet” - mondta Samaranch az El País című spanyol lapnak. Mint ismeretes, Gosperről egy brit újságíró azt állította, hogy 1993-ban a téli olimpiára pályázó, és annak megrendezé­sét később elnyerő Salt Lake City-ben a játékok szervezőitől 7000 dollárt kapott a családi utazás fedezésére. A NOB alel­­nöke úgy nyilatkozott, hogy egy helyi család meghívásának tet­tek eleget, és minden költséget a felesége fedezett. Gosper az ügy tisztázása érdekében a NOB eti­kai bizottságához fordult. ★ Valószínűleg Norman Blake egykori szállodaigazgató lesz az Egyesült Államok Olimpiai Bizottságának (USOC) admi­nisztrációs főnöke. Az 58 éves üzletembert későbbi, még nem közölt időpontban nevezik ki. A bizottság illetékesei tavaly ősszel döntöttek arról, hogy a hatékonyabb gazdálkodás ér­dekében struktúraváltásra van szükség a vezetésben. Bill Hylel elnök négyéves mandátumának utolsó negyedében jár, míg Dick Schultz igazgató a syd­neyi olimpia után megválik posztjától. Blake állítólag hamarosan találkozik Chicagóban az USOC végrehajtó bizottságá­nak tagjaival. Az üzleti, pénzügyi és mar­keting tapasztalatokkal egy­aránt rendelkező Blake 1990- ben csődtől mentette meg az egyik biztosítótársaságot, az el­múlt évben pedig a Hilton Ho­tels igazgatója volt. A posztra egyébként rajta kí­vül még hárman jelentkeztek.

Next