Nemzeti Sport, 2000. március (11. évfolyam, 60-89. szám)

2000-03-01 / 60. szám

10 NEMZETI SPORT OB I, döntő, második mérkőzés Salamoni döntés: megszorítva, de verve nem! Jégkorong A kapura lövések aránya mindennél többet elmond az első harmadról: 19-3 a Duna­­ferr javára. Az első­ meccsen lecserélt Bemeit váltó Bán ezúttal kezdett, s hat perc alatt annyi lövést kapott, mint kollégája, Berényi huszonöt perc alatt. Teljesen egyoldalú játék folyt a jégen, a hazai meccseit Fehérváron rendező Ferencvárosnak nem volt esé­lye a gólszerzésre. Annál több a Dunaferrnek. Grigor mégis egy ártalmat­lannak tűnő szituációból szer­zett vezetést, amelyhez kellett a gyorsasága, a helyzetfelis­merése és a pontos lövése is. A szlovák légiós a saját harma­dában megszerezte a korongot, meglódult, a palánk mellett le­korcsolyázta a védőt, kisodró­dott, de még a kapu elé tudott kanyarodni, és éles szögből mattolta Bánt. Veselovsky tért ölelő átadással indította a kék vonalról kilépő Kővágót, aki rávezette a korongot Bánra, egy csellel becsapta, és elegán­san helyezett a hálóba. A Fradit még a második gól­nál is jobban megzavarhatta Salamon hibája. A magáról megfeledkező román váloga­tott védő hátulról, bottal fejbe verte Kővágót, aki elterült a jégen. Az orvos enyhe agyráz­kódást állapított meg az újvá­rosi fiúnál, de Kővágó úgy döntött, folytatja a játékot. Salamon kiállíttatta magát, nagy hátrányba hozva együt­tesét, mert a Fradinak csak öt védője maradt., Salamon hibá­ja menet közben „felértékelő­dött”, mert sima meccs esetén talán nem is számított volna annyira. A zöldek ugyanis a második harmadban feltámadtak, és na­gyon szorossá tették az össze­csapást. Erre senki sem számí­tott. Bár egyre gyakrabban ju­tottak el a Dunaferr kapujáig, mégis meglepetést jelentett An­tal szépítése. Többek között azért, mert előtte két ember­előny során alig lőttek kapura. A góltól vérszemet kapott az addig vergődő Farkas-csapat, és néhány percre szorossá tette a meccset. Még szorosabbá is tehette volna, ha Starkovsky beüti a ziccerét. A legnagyob­bat. Egy lecsorgó korong Beré­­nyitől két méterre „találta meg” a légióst, aki mellett még egy csatár unatkozott, senkitől sem zavartatva. Ketten a kapus ellen, abszolút ziccer, erre Starkovsky telibe találta Beré­­nyit. Ez persze megbosszulta magát, mert a másik oldalon a remeklő Grigor két szép csel után a rövid sarokba lőtt. A Fradi nem adta fel, na­gyon bekezdett az utolsó har­madban, de két nagy helyzete kimaradt. A harmadik már nem. Ellőtték Kaszala kezét, az időleges emberelőny során Hajdú a kapuvasat találta el, a kicsorgó pakkot Starkovsky terelte a kapuba. Fölénybe ke­rült a Fradi, a Dunaferr némi­leg visszaesett, jó esély kínál­kozott az egyenlítésre. Az idő vészesen fogyott, két percen belül jártunk, de Farkas edző­nek sokáig nem nyílt alkalma a kapus lehozására. Aztán lett, de Bán csak az utolsó húsz másodpercre jött le, ez az idő pedig semmire sem volt elég. A papírformának megfelelő­en a Dunaferr győzött, de a zöld-fehérek a vártnál sokkal jobban megszorították az esélyesebb Spisak-csapatot, amelynek ezzel a győzelemmel elérhető közelségbe került a bajnoki cím megszerzése. A mérkőzésről tudósítottak: Amler Zoltán Székelyhídi János Válfi Tamás FTC Bán Károly 7 Svasznek Bence 5 Ancsin László 5 Peter Svenk 6 Igor Staikovsky 6 Salamon Jenő 2 Hajdú Levente 5 Pindák László 4 Dobos Tamás 4 Jánosi Csaba 4 Nagy Zoltán 4 Tolnai Attila 4 Farkas Gábor 6 Antal Zsolt 6 Faragó Gyula 5 Sofron Attila 4 FTC-Whirlpool-Dunaferr SE 2-3 (0-2,1-1,1-0) Székesfehérvár, Városi Jégcsarnok, 600 néző. V: Dremelj, Trilar, Kamcsek (szlovének) Gólszerző: Griger (8:37; Veselovsky, Vargyas; 0-1), Kővágó (15:40; Veselovsky, Griger; 0-2), Antal (28:26; Farkas; 1-2), Griger (37:14; Veselovsky, Svitek; 1-3), Starkovsky (44:17; Hajdú, Svenk; 2-3) Dunaferr 43 (21+14+8) 6.97% 20 (3+7+10) 90.91% 14 (4+8+2) + fegyelmi (Salamon) 10 perc fegyelmi (Tokaji) Ferencváros 22 (3+8+11) 9.09% 40 (19+13+8) 93.03% kapura lövések lövések hatékonysága védések kapusteljesítmény 17 (13+2+2) + végleges kiállítások (perc) DUNAFERR Berényi Norbert 7 Igor Grigor 8 Vargyas László 6 Vladimír Svitek 5 Kaszala János 5 Peter Veselovsky 7 Tőkési Lajos 5 Szélig Viktor 5 Orsó László 5 Borsos Attila 5 Simon Csaba 5 Horváth András 5 Tokaji Viktor 7 Báli Zsolt 5 Ladányi Balázs 5 Peterdi Imre 4 FOTÓ: DANIS BARNA Kaszala János Hajdú szorításában tör Bán kapujára. Ebből az akcióból ugyan nem született gól, de a végén mégis a dunaújvárosiak örülhettek Edzőmérleg Farkas András: - Küzdel­mes mérkőzésen elszalasztot­tuk az egyenlítés lehetőségét. Remélem, a következő mérkő­zésen valamennyit megint elő­re tudunk lépni és szorossá tudjuk tenni a találkozót. Robert Spisak: - Az első harmad után azt hittem, a Fra­di saját magát fogja megverni, ám másképpen alakultak a dolgok. Ellenfelünk igencsak összeszedte magát, szorossá tette a mérkőzést. Úgy érzem, sokat fogunk tanulni ebből a találkozóból. Osztályozó az Extraligáért, nők Önkívületben nyert a Gödöllői Röplabda________ Első mérkőzés Pulzus Salgó/Fényforrás-Architekton-Gödöllői RC 0:3 (-21, -28, -12) Megyeri út, 300 néző. V:Sza­­bó F., Csikós PULZUS: Szvetnyik, Hegyi, Balázs, BENKŐ, Canada, Batá­­riné. Cs: Valasik (liberó), Török, Lengyel, Veress. Edző: Csákó Tamás GÖDÖLLŐ: Puskás, JACZ­­KÓ, Tóth Zs., Szendrői, Kurucz, GELLÉR KLÁRA. Cs: BOLDI­ZSÁR (liberó), Gellér Katalin, SZURKOS. Edző: Dobos János Az eredmény alakulása. 1. játszma: 5:4, 10:7, 14:16, 18:17, 21:23. 2. játszma: 6:3, 10:10, 14:17, 18:18, 18:20, 23:24, 26:25. 3. játszma: 1:5, 6:15, 9:21 Miután a valósággal önkí­vületi állapotban röplabdá­­zó Gödöllő megnyerte az el­ső játszmát, sokan gondol­hatták: a Pulzus minden hájjal megkent játékosai hi­degvérrel intik „nyugalom­ra” az ellenfelet a második­ban. A hazaiak malmára hajtotta a vizet, hogy Szendrői megsérült a felvo­nás második percében és csak 26:25-ös Pulzus-veze­tésnél tért vissza. A főváro­siak mégis elszalasztották az egyenlítést, ami végleg letaglózta őket, és a válto­zatlanul harapós kedvében röplabdázó Gödöllő végig­rohant rajtuk a harmadik játszmában. Csákó Tamás: - Jó esélyt ér­zek a második mérkőzésen, ugyanis ilyen rosszul még egy­szer nem tudunk játszani. Dobos János: - A fiatalos lel­kesedésünknek, az ütőerőnk­nek és a kezdeti nyitásfogadási hibák kiküszöbölésének kö­szönhetjük a győzelmet. Még azt is elbírtuk, hogy a legjobb ütőnket nélkülözzük egy játsz­mán keresztül. Játékunk biza­lommal tölt el a visszavágó előtt. (szabó g.) Női Magyar Kupa, negyeddöntő Ráckevei VSE-Ady Gimnázium DSE­­Egut RC Eger 0:3 (-7, -15, -20) Ráckeve, 100 néző, V: Pé­­terfy, Szele RÁCKEVE: Bulátkó Cs., Szöllősi E., Bulátkó É., BENŐ­­FI, Stáhly, SZÖLLŐSI J. Cs: Gavalovics, Szöllősi N. Edző: Újvárosi Levente EGER: Jáka, Schlégl, OR­SZÁGH, TÍMÁR, Bóta, WOLF. Cs: SZABÓ, Kovtun, Botos. Edző: Kasziba István Az eredmény alakulása: 1. játszma: 1:0,1:6, 3:15, 3:22, 4:24. 2. játszma: 2:0, 3:1, 3:5, 5:9, 12:15, 15:16, 15:19. 3. játszma: 1:7, 4:9,12:14,13:19, 19:23. Az NB II-es ráckeveiek óriá­si lelkesedéssel vetették magu­kat a küzdelembe, de kevés sikerben volt részük. A folyta­tásban mintha kissé visszavett volna a tempóból az Eger, amelyből térdoperációja miatt hiányzott a center Fekete Krisztina. A ráckeveiek lelke­sedése később egyre jobb játék­kal párosult, ezért szorosabban alakult a további két játszma. Továbbjutott: Egut RC Eger (egy mérkőzés döntött a tovább­jutásról). Újvárosi Levente: - Játékosa­im meglepően jól játszottak az elmúlt időszakhoz képest, de meglátszott a két csapat közti osztálykülönbség. Csapatomat nem feszélyezte az a tudat, hogy most találkozott először tétmér­kőzésen igazi proficsapattal. Kasziba István: - Biztos győ­zelmet arattunk a lelkes, szim­patikus Ráckeve ellen. (Könczöl) Trombitára írva Gödöllőn már nagyon szeretik a röplabdát. Nem is olyan régen még az NB II-ben szerénykedett a csapat, és a nézőszám sem volt éppen hival­kodó. Talán, ha húsz-harminc szurkoló lézengett a csarnokban, ma pe­dig már két-háromszázra tehető a közönség létszáma. Közülük mintegy hatvanan tették tiszteletüket a Tungsram-csarnokban, hogy az NB I élé­ről az Extraliga mezőnyébe szurkolják az együttest. Akár a bajnoki dön­tőben is érezhettük volna magunkat. Remek hangulatot teremtett a há­rom zeneiskolás trombitással megerősített sereg, amelynek igencsak megnövelte a harci kedvét, hogy a rendezők ötszáz forintot (!) kértek el a belépőjegyért. Csak összehasonlításképpen, a férfi Extraliga egyik sztárcsapata, a Pini-Kaposvár csarnokában is ennyit kóstál egy beugró. CSAPATSPORTOK XI. 60. , 2000. március 1. I I •JBSS&Sft*’ I ------ rrSE-FTC-Whfr,poo/ | a Dunaferr SE Javára I A meccs... ...ELSŐSÉGES. A találko­zó első gólját, a védő létére az ellenfél kapuja előtt is igen veszélyes Igor Grigor ütötte. A Fradi - nem tévedés! - a 9. percben lőtt először kapura, igaz, Oreskin emelése csak jóindulattal nevezhető tény­leges lövésnek. Az első igazi zöld-fehér löketet á 1l. perc­ben Pindák eresztette meg, Berényi azonban biztosan hárított. 28 perc 26 másod­percnek kellett eltelnie ah­hoz, hogy Farkas András együttese megszerezze első gólját (ami egyébként az idei bajnoki döntő első ferencvá­rosi találatát is jelentette...). Az első Fradi-győzelemre azonban még várni kell. Ha egyáltalán megszületik... ...ÉRDEKTELENSÉGE, a sípszó előtt tíz perccel még százan sem lézengtek a lelá­tón, aztán a kezdésre össze­gyűltek úgy hatszázan. A magyar bajnokság döntőjén tehát hatszázan figyelték az eseményeket a helyszínen, ami nemcsak az utóbbi évek fináléinak nézőszámát (3000, 5000, kicsit még visszamenve az időben, 10 ezer ember volt jelen a döntőkön), hanem a jelen történéseit is figyelem­be véve eléggé érthetetlen és elgondolkodtató. Elvégre a legnépszerűbb klub hokisai játszanak az aranyért, más­különben pedig a fehérvári helyszín a dunaújvárosi szur­kolóknak sincs messze. „Csu­pán százan jelentkeztek az ingyenes buszainkra” - mondta a Fradi szakosz­tályvezetője, Mihók Béla. Nesze neked, hazai pálya, ne­sze neked Kisstadion... ...MONDÁUL Ancsin Já­nos nevéhez fűződik. A vá­logatott egykori klasszisá­nak válasza arra a felvetés­re, hogy fáradtak a játéko­sok: „Még hogy fáradtak! Még csak huszonévesek, mi­kor hajtsanak, ha nem most?!” OLASZORSZÁG, A1 liga. Nők. 18. forduló: Firenze-Ravenna 3:0, Napoli-Palermo 3:0, Reggio Emilia-Matera (Vojth Ildikó) 1:3 (-19, 22, -18, -21), Vicenza-Perigia 0:3, Modena-Reggio Calabria (Fésűs Erzsé­bet) 0:3 (-29, -26, -24). Az élcsoport: 1. Reggio Calabria 49 pont, 2. Ber­­gamo 39, 3. Modena 38, 4. Napoli 34, 5. Perugia 32, 6. Vicenza 26, 7. Matera 25 Bár a listavezető Reggio Calabria 3:0-ra nyert a meccs előtt máso­dik helyen álló Modena otthonában, mindhárom játszmában minimá­lis különbség döntött a javára. Fésűs Erzsébet nem kapott lehetőséget a calabriai együttesben. Vojth Ildikó viszont a liberaposzton segítette a Materét négyszettes győzelemhez Reggio Emíliában. A2 liga. Férfiak. 25. forduló: Milano-Trebaseleghe 3:0, Gallo Gi­­oia-Falconara 3:0, Carifano-Taranto 0:3, Loreto-Latina 3:1, Livor­­no-Napoli 3:1, Cagliari-Crema 3:1, Mezzolombardo-Cutrofiano 3:1, Grottazzolina (Tomanóczy Tibor)-Torino 1:3 (-20, 22, -22, -21). Az élcsoport: 1. Grottazzolina 58, 2. Milano 55, 3. Taranto és Gallo Gi­­oia 53-53, 5. Torino 51, 6. Mezzolombardo 48 Az A1 ligába jutás szempontjából kellemetlen vereséget szenvedett hazai pályán a Grottazzolina, hiszen éppen az egyik üldöző, a Torino leckéztette meg. Tomanóczy Tibor 11 pontig jutott a vesztes meccsen. FRANCIAORSZÁG. Nők. 15. forduló: Beziers-Albi 3:0, Mulhou­­se-Villebon 2:3, Cannes (Nyári Világs-Calais 3:0 (12, 23,17), Wattigni­­es-Clamart (Szórád Lívia, edző: Janda Attila) 3:0 (23,22, 22), Rochet­­te-Riom 3:0. Az élcsoport: 1. Cannes 30, 2. Albi 27, 3. Villebon 25, 4. Mulhouse 24 (37:25), 5. Rochette 24 (30:22), 6. Beziers 23, 7. Clamart 19 NÉMETORSZÁG. Nők. 12. forduló: Schweriner SC-VC Berlin (Polgár Annamária) 3:0, Dresdner SC-Ulm 3:2, Fischbek-Leverkusen 0:3, Münster-Karbach 3:0. Az élcsoport: 1. Schweriner SC 23, 2. Dresdner SC 21, 3. Münster 20, 4. Karbach 19 (25:22), 5. Berlin 19 (26:24), 6. Leverkusen 19 (23:21), 7. Creglingen (Czakó Mária, Dam­­bendzet Nathalie) 16 MEGÁLLAPODÁS. A Magyar Röplabdaszövetség versenybizottsága úgy döntött, hogy a férfi röplabda Magyar Kupa-nyolcaddöntő február 25- én elmaradt első mérkőzését, a Vegyész RC-Kazincbarcika-Boro Tel GDSE-Keszthely találkozót március 8-ig le kell játszani. A keszthelyiek autóbusza a találkozó eredeti időpontjában meghibásodott, ezért nem tud­tak elutazni Kazincbarcikára, amiről azonnal értesítették a szövetséget, va­lamint az ellenfelet is. A két egyesület már meg is állapodott abban, hogy március 5-én vasárnap 14 órai kezdettel küzdenek meg egymással. Az első mérkőzéssé előlépett vasárnapi visszavágón a Vegyész nyert 3:0-ra.

Next