Nemzeti Sport, 2001. november (12. évfolyam, 298-326. szám)

2001-11-20 / 316. szám

Labdarúgás Puskás Ferenc pály­afutása, személye ismét rivaldafénybe került, ugyanis az Aranycsapat legendás játékosáról írt első magyar könyv újra kapható lesz GYŐR: Az ETO középpályása bízik abban, hogy a csapat sikere nem csupán fellángolás volt Bombagóllal tette le a névjegyét KECSKÉS ISTVÁN Két meccs, három gól. Ez a győri Far­kas Balázs elmúlt hetének egyszerű­sített mérlege. Az ETO saját nevelésű huszonkét éves középpályásának érde­meit növeli, hogy a macedónok és a Videoton ellen is lőtt egy-egy bomba­gólt. A kiesés ellen küzdő zöld-fehér együttes egyik legjobbjáról van tehát szó, aki nemcsak a találatai, hanem a mezőnymunkája miatt is számos dicsé­retet kapott az elmúlt hetekben.­­ Az utóbbi időben gyakran biztattak az edzőim és a társaim, hogy bátran lőj­­jem el a labdát messziről is - mondta Farkas Balázs. - Próbálkoztam is becsü­lettel, de nem mindig jött be. Aztán két meccsen két távoli gólt is sikerült sze­reznem, s remélem, lesz még folytatás is. - Ezekre a gólokra már csak azért is szükség lehet, mert csapata a kiesés ellen küzd, bár most, gondolom, jó a hangulat a Videoton elleni siker után.­­ Tényleg nincs rossz kedvünk, de az igazi az lenne, ha végre kétszer egy­más után győzni tudnánk. Ez ebben a bajnokságban még nem sikerült. A következő ellenfelünk a Dunaferr, s az újvárosiak ellen sem lesz könnyű dol­gunk, de harcos játékkal képesek lehe­tünk pontot szerezni. Némi köny­­nyebbség, hogy Tököli Attila nem lép­het pályára ellenünk, meg aztán ne­künk, az ETO-nak­ is jobban megy ide­genben, hiszen győztünk már Kispes­ten és Székesfehérvárott is. Nekünk elsősorban a kontrajáték fekszik, ezzel kell a dunaújvárosiak ellen is próbál­koznunk, a felállt védelmet ugyanis sokkal nehezebb lenne feltörni. - Felfigyeltek más klubok, netán kül­földi egyesületek a jó teljesítményére? - Konkrétan nem keresett senki. Mint oly sok magyar labdarúgó, persze én is szeretnék valamelyik nyugati baj­nokságban szerepelni, de egyelőre ez még csak álom. Nyáron lejár a szer­ződésem, akkor majd talán komolyab­ban szóba kerül a téma. Ugyanakkor jó lenne már most a télen külföldre szerződni, mert ez esetben a győriek is kapnának értem pénzt. - Ebben igaza van, de az is tény, hogy könnyebb volna egyesületet találnia, ha nem esik ki az ETO. - Nyugodtan írja meg, hogy min­denképpen első osztályú marad a Győr. Messze van még a bajnokság vé­ge, s én is csak a téli szünetig tervezek. Hátra van ebből az esztendőből még négy bajnoki találkozó és a Siófok elle­ni kupameccs. Ezeket kellene sikerrel zárni, elkerülni a kiesőhelyről, és akkor kijelenthetjük, hogy jól hajráztunk. A többit meg majd meglátjuk. Farkas Balázs (fehérben) fejjátéka is jó 7. oldal MTK HUNGÁRIA: Horváth Levente és Juhász Roland pontosan tudja, a nagy sikerért keményen kell dolgozni Tehetségesek, de önkritikusak RADNAI BALÁZS Toronymagasan vezeti a Borsodi Ligát az MTK Hungária, jóllehet, sokkal több fiatal játékos kap szerepet a Hungária körúti csapatban, mint a rivá­lisoknál. Bognár György gárdájában a saját nevelésű labdarúgók hétről hétre bizonyítják, hogy nemcsak felveszik a versenyt az idősebbekkel, hanem legtöbb esetben képzettebbek is például a külföldről hazánkba ér­kező légiósoknál. Az MTK-pályán próbáltunk utánajárni annak, mi a titka a kék-fehérek utánpótlásából kikerülő tehetségek életkorukat megha­zudtoló érett, magabiztos játékának. A Ferencváros elleni tavaszi örök­rangadón gólt szerző Juhász Roland szerdán csereként juthat lehetőség­hez a Videoton ellen, míg a legutóbbi fordulóban, Sopronban hatos osztályzatot kiérdemlő Horváth Levente valószínűleg ezúttal is a kezdő­csapatban kap helyet A korosztályos válogatottakban eddig összesen hetvenegy mérkőzésen szerepelt két labdarúgó hosszú évek óta fut­­ballozik együtt, így meglehetősen pontos képett tudtak festeni egymásról olvasóinknak. A két tehetség egytől ötig osztályozta egymást a különböző kategóriákban (a sorok végén a társnak adott osztályzat szerepel). Horváth Levente átlaga 3.8 lett, míg Juhász Roland 3.6-re teljesített. Fejelés - nem minden a magasság Horváth Levente: - Rolandnak a fejelés az egyik legnagyobb erőssége. Termete, átlagon fe­lüli emelkedőképessége és ütemérzéke miatt kiemelkedő ezen a téren. Ráadásul rengeteg munkát fektet a fejesek gyakorlásába. 5 Juhász Roland: - Vitathatatlan, hogy ebben a műfajban nagy előnyöm van a százkilencven­két centiméteres magasságom miatt. Azonban Levente kitűnő helyezkedéssel egyenlíti ki a tá­madókkal szembeni hátrányát. 3 Szerelés­­ a jó helyezkedés, fél siker H. L.: - Most viszont nekem kell közepesre minősítenem társamat de ez érthető, hiszen a szerelés nem a támadók műfaja. Ezzel együtt Ro­land csatárként is jelentősen megkönnyíti a vé­delem életét, hiszen elöl végig hajtja a labdát . J. R.: - A védekezés egyértelműen csapattár­sam műfaja, egyetlen edzésen sem volt még könnyű dolgom, ha el akartam menni mellette. Levente szívósságával és jó helyezkedésével ke­seríti meg a támadók életét, s rengeteg labdát szerez. 5 Labdakezelés - csiszolandó technikai H. L. - A passzokban, cselekben nagyon jó Ro­land, de talán kijár annyi kritika, hogy ezen a té­ren még fejlődhet. Akkor, amikor felpasszolják ne® a labdát azt nem fedezi kellő határozottság­gal, de a konfirm­atív játékban remekel. 4 J. R.:­­ Levente kifejezetten a technikás védők közé tartozik, ezért képes ugyanolyan hatéko­nyan játszani a középpályán is, mint utolsó em­berként. Az ívelései pontosak, de még lehet to­vább csiszolni a technikáján. A Fizikum - még több izom kellene H. L. - Rolandnak még fejlődnie kell a kondíció terén, elsősorban a robbanékonyságban. Ő hir­telen megnyúlt, másfél év alatt huszonöt centit nőtt, ezért most a felsőtestét kell megerősítenie, ezért szintúgy közepesre minősítem. 3 J. R.: - Hiányzik Leventéről még három négy ki­ló izom, legalábbis ahhoz, hogy a kondíciójára je­lest adjak de tudom, hogy szorgalmasat jár kon­dizni. Futásban sokat fejlődött az elmúlt évben, nyolcvan percet simán végighajt. 3 Horváth Levente azért is dicséri Juhász Rolandot (kék mezben), mert remekül cselez FOTÓ: NÉMETH FERENC Juhász Roland szerint Horváth Levente (hátul) az a védő, aki mellett nehéz elvinni a labdát Passz, lövés - fontos a pontosság H. L. - Roland jobbal bátran vállalkozik a lövés­re , de a bal lábát még fejleszteni kell. Edzésen jobbal elég jó százalékban küldi a hálóba a lab­dát, az osztályzat ennek tükrében legyen ösztönző. 4 J. R.: - Levente a meccseken ritkán kerül lövőhelyzetbe, de ritkán hibázza el­ a kaput. A nyugodt, rendkívül higgadt játékának köszönhetően jó százalékban játssza meg a labdát. 3 Telefonáljon és szavazzon! Bajnok lesz-e az MTK? A Borsodi Ligában a 19. forduló előtt a listavezető MTK Hungária a második helyen álló Zalaegerszeget 10, míg szerdai ellenfelét, a harmadik helyen álló Videotont 13 ponttal előzte meg. A különb­ség tetemes, és az a kérdés, hogy behozható vagy behozhatatlan a nagyszerűen szereplő kék-fehérek előnye. Olvasóink arra sza­vazhatnak, hogy milyen szereplés várható ebben a bajnokságban (amely tavasszal a 33. forduló után rájátszással folytatódik) a Bog­nár György edzette MTK Hungáriától. Szavazni kedd reggeltől csütörtök 17 óráig lehet a 20 00 551-122-es* TeleWestel számon. ^ Könnyedén, nagy fölénnyel bajnok lesz ^ Megszorítják az üldözők, de mégis aranyérmes lesz £­ A bajnokság végén az ezüstérmet szerzi meg. Efogy az előny, és többpontos hátránnyal bronzérmes lesz * A hívás nem emelt díjas!­­ Nem kerül dobogóra a csapat VASAS. Lemondott a klub társadalmi elnöke, Katona Béla Vincze István a tavaszra vár­ t. A. Egy évvel ezelőtt, némi túlzással, Vincze Istvánról szólt az őszi idény. Most vi­szont szinte hallani sem lehet felőle. A tavalyi bajnokságban fordulóról fordu­lóra bizonyította, nem a kor számít első­sorban - néhány hónappal volt a 34. születésnapja előtt -, s úgy tűnt, évekkel az utolsó válogatottbeli mérkőzése után akár a nemzeti tizenegyben is újra pályá­ra léphet. Aztán tavasszal már a Pilunak becézett támadónak is kevésbé ment a futball, csapata, a Lombard FC pedig búcsúzott az élvonaltól. Vinczének attól nem kellett tartania, hogy nem lesz olyan első osztályú együttes, amelyik szerződtetni akarja, s ő végül a bronzér­mes­ Vasas ajánlatára mondott igent. Ha az angyalföldiek előző évi játékoskerete együtt marad, akkor is sokat vártak vol­na tőle, de mivel a piros-kékek állomá­nya gyökeresen átalakult, a Fáy utcában még többet reméltek Vinczétől. A jó já­tékra és a gólokra egyelőre várni kell, és mivel a 44-szeres válogatott támadó tér­dét az elmúlt hét szerdáján műtötték, valószínűsíthető, hogy a futballista csak a tavaszi idényben tud segíteni az egyre nehezebb helyzetben lévő Vasason. „Szerdán kell kontrollra visszamennem, s bízom abban, hogy az artroszkópos be­avatkozás jól sikerült - mondta Vincze. - Még a Ferencváros elleni találkozón sérül­tem meg, s hiába reménykedtem, hogy a részleges oldalszalag-szakadásom rendbe­jön, végül nem kerülhettem el a műtétet. Borzalmas érzés a pályán kívülről nézni a meccseket, főleg úgy, hogy tudom, a játé­kommal tu­dnék segíteni a csapatnak. Ab­ban biztos vagyok, hogy többet tudunk an­nál, mint amire a táblázatból következtetni lehet. Sajnos hiába játszunk nem egyszer jó meccset, az eredmények nem jönnek. Annak ugyan kevés a realitása, hogy újra olyan idényt produkáljak, mint tavaly ősszel a Tatabányával, hiszen olyan féléve talán csak egyszer van egy labdarúgónak a pálya­­fu­tása alatt, de a jelenleginél persze sokkal többet reméltem. Ezzel együtt hiszem, hogy tavasszal a Vasas Vincze Istvánnal a sorai­ban kiharcolja a bentmaradást. ” A Vasashoz kapcsolódó információ még, hogy lemondott a klub társadalmi elnöke, Katona Béla. A tisztet öt éven át betöltő szocialista politikus közlemé­nyében azzal magyarázta döntését, hogy az egyesületet személye miatt „politikai indíttatású támadások” érték. Érdeklődésünkre Katona Béla közölte, ez ügyben nem kíván nyilatkozni.

Next