Nemzeti Sport, 2002. július (13. évfolyam, 175-205. szám)
2002-07-01 / 175. szám
2002. július„ hétfő nemzetisport Futball-vb 20023 Vasárnap így ünnepelt ez a rendkívül hangulatos brazil úr, történetesen éppen a világhírű Copacabanán - természetesen a kanárisárga kedvenceknek a sorban az ötödik vb-diadalát követően. És feltételezhetően még nála is nagyobb lelkesedéssel és nem is feltétlenül ásványvizes flakonnal ünnepeltek világszerte azok a százmilliók, akik számára még ma is a brazil futball jelenti az igazi szórakozást, az igazi minőséget A DÖNTŐ ELŐTT. A brazilok, a németek és a helybéliek együtt ünnepeltek a város utcáin Az utolsó buli Japánban MONCZ AJTIll éS MAJOR-JÍVUI A!lÁSZLÓ (Japán) Sin-Jokohama megkergült. Nem emberről van szó, így hívják Jokohama egyik külvárosában azt az állomást, amelyet a sinkanzen érint, és innen lehet gyalog is a leggyorsabban elérni a stadiont. Negyedórás könnyű séta, és máris a szemünk elé tárni a gyönyörű stadion látványa, a hátteret a felhőkbe vesző hegyek sziluettje adja. Mindez így igaz, az egyszerű hétköznapokon. Ám egy világbajnoki döntő még rosszindulattal sem nevezhető annak, és egy ekkora ünnepen bizony, óhatatlanul megkergül Shin Jokohama. Erről csaknem hetvenezer ember gondoskodott, akiknek a zöme itt gyülekezett, innen indult, hogy másfél óra múltán el is foglalhassa a helyét. Saját magával szúrt ki az, aki átfurakodott a tömegen. Semmi szükség sem volt rá, hiszen a szervezés ezúttal is tökéletesnek bizonyult, a bejutás gyors volt, ráadásul a túlságosan aggodalmas néző lemaradt arról a karneválról, amelynek forgatagában tízezrek ünnepelték a futballt, hovatartozástól függetlenül, nem is gondolva arra, mi lesz majd órák múlva a végeredmény. Az állomástól a stadionig együtt szambáztak a rezesbandák és a dobok ritmusára brazilok és németek, teljesen mindegy, hogy az egyiknek sárga-zöld paróka pompázott a fején, a másik a német Christian Ziege korábbi frizuráját utánozva indián törzsfőnökök módjára csak a feje búbján hagyott egy hajcsíkot, azt pedig fekete-piros-sárga sávokra festette be. Ez most nem számított. Csak a jókedv, az ünnep volt a fontos. Ez volt a cél egész nap Jokohama központjában, a Szakuragicsón és a Landmark-torony környékén, ahol zenakarok, mutatványosok, bohócok igyekezték lekötni a vasárnapi napsütést élvező embereket. Nagy sikert arattak az egy szál gitárral a térre ülő énekesek is, néhányuk valóban nagyon szép és élvezetes műsorral rukkolt elő. A japánok pedig zseniálisan kiszolgálták a délután a stadion felé hömpölygő hatalmas tömeget. Az állomások kijáratánál már táblákkal jelezték, ki merre menjen a jegyén szereplő égtájnak megfelelően, így később nem lehet kavarodás, mindenki azonnal a helye felé indulhatott, mert a stadion közelébe érve ezek a táblák már a szektorok felé irányították a szurkolókat. Ám ha valakinek még ez sem lett volna világos, Sin Jokohamától a bejáratig önkéntesek százai osztogatták a színes térképeket, nehogy bárki is eltévedjen. A rendőrök is feltűnés nélkül irányították a tömeget és a forgalmat: bármennyire hihetetlen, egyetlen dugó sem okozott torlódást, fennakadást, és az emberek ezt meghálálva fegyelmezetten engedelmeskedtek. Két órával a kezdés előtt már félig telt stadion fogadta tapssal a pályát vizsgáló Pierluigi Collinát és segítőit. A mérkőzés tar játékvezetője mosolyogva fogadta a köszöntést, ám néhány pillanat múlva a stadion egyik fele már ügyet sem vetett rá, mert az ugyancsak a pályára sétáló német játékosokat fogadta hatalmas üdvrivalgással. Közben a mátrixtáblán leperegtek a világbajnokság eddigi legemlékezetesebb eseményei, a német és a brazil gólokat természetesen boldog üvöltés fogadta, majd pontban fél hétkor több ezer önkéntes szaladt a szurkolók elé, és Vangelis világbajnoki himnuszának kíséretében tapssal üdvözölte a szurkolókat, akik ezt ugyanígy viszonozták. Hirtelen a gyepre vitték a harminckét részt vevő ország zászlaját, majd a stadion két végében elindult lefelé egy-egy lobogó, egy brazil és egy német. A szurkolók vették a lapot, adták lefelé kézről kézre, egészen az önkéntesekig, akik pedig bevitték azokat a pályára. Ezzel meg is kezdődött a záróünnepség. Volt itt minden: japán zene, tánc, kimonós hölgyek, vérpezsdítő szóló egy hatalmas dobon, díszes gyaloghintókat ritmusra cipelő harcosok. Egy csapat fekete csuhás szamuráj hatalmas leplet görgetett a pálya közepére, kicsit rázták, majd a szemünk láttára a kezdőkörből hirtelen kinőtt a Fudzsi. Lenyűgöző volt. Ám ezzel lényegében be is fejeződött a ceremónia, amely dacára a látványosságának, a nyomába sem ért a szöuli megnyitónak. A közönség rigmusok skandálásával múlatta az időt, mi pedig a sajtóhelyeken elhelyezett monitoron felvételről figyelhettük, hogyan érkezett meg a két csapat a stadionba. A németek koncentráltan, feszülten szálltak le a buszról, egy-két félmosolyt leszámítva komoly arccal sétáltak be az öltözőbe, ahol mindenkit várt az odakészített szerelése. A brazilok temperamentumukhoz illően lazán, tréfálkozva szökkentek ki az autóbuszból, vidáman köszöntötték a személyzetet, különösen Rivaldo és Ronaldo volt elemében, de Gilberto Silva sem úgy festett, mint akit agyonnyom az előtte álló mérkőzés tétje. Már mindenki a lelátón ült, és így lényegében telt ház üdvözölte fülsiketítő zajjal a melegíteni érkező csapatokat. Egy ideig egyedül ők szolgáltattak látványosságot, majd amikor visszamentek az öltözőbe, érkezett Anastacia, aki a pálya közepén elénekelte a világbajnokság egyik hivatalos slágerét, a Boomot, közben japán fiatalok szaladgáltak körülötte a harminckét zászlóval. Ez nem volt lenyűgöző, de túl lehetett élni. Az énekesnőt már a zsúfolásig megtelt díszpáholyban ülő hírességek és előkelőségek is udvariasan megtapsolták. A világbajnokság során először nem adták ki a VIP-listát, ám azt tudni lehetett, hogy a döntőre eljött még a japán császár is a feleségével, itt volt a japán kormányfő és Dél-Korea elnöke, a német kancellár több miniszterével, a világ minden pontjáról érkeztek még elnökök, hercegek, és ott ült közöttük Orbán Viktor, korábbi magyar miniszterelnök a fiával, valamint Joseph Blatter FIFA- elnök személyes vendégeként Diego Maradomi, akit a japán hatóságok csak jelentős huzavona után engedtek be az országba kábítószeres múltja miatt. Jokohamában három napon át vigasztalanul esett az eső, fájt a szél, ám vasárnap reggelre a felhők fátyolossá szelídültek, közöttük olykor égetően sütött a nap. Az ember hiába ölt száraz ruhát naponta többször, a nagy páratartalomtól hamar csatakossá válik az ing és a nadrág, a levegő olykor csillogva vibrál. Egy kiadós séta is fullasztó, nemhogy egy nagy iramú meccs! Estére lehűlt a levegő huszonöt fokra, és a páratartalom is 79 százalékosra csökkent, ami azonban így is jóval az átlagos feletti érték. Valamivel háromnegyed nyolc után vonult ki a két csapat, vakuk ezreinek villogásától kísérve. A szokásos protokolleseményeket követően következtek a himnuszok, összeállás a fotósok kedvéért, majd végleg minden elrendeződött a pályán és körülötte is. Nyolc óra két perc, Collina a sípjába fújt. Elkezdődött a döntő, amelyre a világ kerek egy hónapja várt. A hazai stáb AMLER ZOLTÁN, GALAMBOS PÉTER, GYENGE BALÁZS, HEGYI TAMÁS, IZLÁNYI SZABOLCS, KORMANIK ZSOLT, KUN ZOLTÁN, LIPCSEI ÁRPÁD, MISUR TAMÁS, RADNAI BALÁZS, SOMOGYI ZSOLT, TÓTH PÉTER A nap képe „Ismét érvényes lesz itt a mondás: a brazilokat kell legyőznie annak a csapatnak amelyik világbajnok akar lenni." Maga az állítás nem akkora horderejű, értékét legfeljebb az adja, hogy már a brazilok első mérkőzése után megjelent ebben a rovatban, márpedig az a törökök elleni első találkozójuk volt és éppen nem játszottak jól. Csak némi segédlettel nyertek Mivel azonban hét mérkőzésen nem akadt csapat amelyik legyőzte őket de még egy nyomorult döntetlent sem tudtak ellenük kicsikarni, ötödször is világbajnokok lettek A döntő taktikai képlete nagyon hamar kirajzolódott. A brazilok óvatosan kezdtek semmit sem akartak elhamarkodni. Úgy tűnt, megvárják amíg az ellenfél kínál lehetőséget Az ellenfél viszont nem nagyon kínált ilyesmit Különleges műgonddal szervezte meg az elhárítást, nem volt rés a védekezésén. Sőt egyszer még el is jutott a másik kapuig, bár igazi gólhelyzetet nem alakított ki ott A brazilok lassan megnyugodtak és még türelmesebben várták mikor hibázik az ellenfél. Ez valamikor a félidő derekán be is következett, és Ronaldo akkora gólhelyzetet hagyott ki, amilyen csak kevés adatott meg neki is ezen a vb-n. Azután kihagyott még kettőt Tízből tízszer berúgta volna máskor. Hogy a tét bénította-e csupán, vagy Kahn jelenléte, nem tudom, de tény, hogy nagyon ügyetlen dolgokat művelt, amikor már csak a „sorminta” hiányzott a lecke alján. A németek eltekintve ezektől a gyenge pillanataiktól, amit megúsztak gól nélkül, egy dologban számították el magukat: taktikájukból kifelejtették a gólt. Mindig akkor bizonytalanodtak el, amikor náluk volt a labda, és támadást kellett volna kezdeményezniük És újra makulátlanul jók voltak mihelyt elveszítvén a labdát védekezniük kellett így lett gól nélküli az első félidő. Talán Völler is szóvá tette, mindenesetre élénkebben, aktívabban kezdték a németek a másodikat. Helyzetük is volt, gólt is lőhettek volna, ám csak kapufáig jutottak Azt viszont korábban megtették a brazilok is, akiknek játékán nagyon érződött, hogy az egyik vezér, Rivaldo gyengélkedik Keveset vállalt, alig volt játékban. Aztán egyszer csak Ronaldo odatolta elé a labdát ő meg rászúrta. Az eső tette-e síkossá, vagy amúgy is volt benne egy kis fals, meg nem mondhatom, de a nagy Olliról messze kipattant. Ronaldo meg odapattant de ő ilyenkor egyébként is ott van és belövi. Mint most is... Szegény Kahn! Szörnyűséges érzés, hogy egy kapus, aki szinte egyedül viszi be a döntőbe csapatát, meccseket nyer meg, egyetlen hibájával elveszíti a döntőt. Szerencsére nem ez történt. Olli Kahn kapott még egy gólt. Amelynél nem hibázott, egyszerűen tehetetlen volt Nem azon a kipattant labdán dőlt el a trófea és a világbajnoki dm sorsa. Mindent egybevetve, közepes mérkőzés volt világbajnoki döntőnek viszont kifejezetten jó. Mert azok jobbára csak küzdelmet hoznak igazi focit nem. Az egyik legnagyobb tanulsága, hogy megismerhettük mi a különbség a kiváló labdarúgó és a világklasszis közt Ronaldo gólkirály lett hét meccsen szerzett nyolc góljával. Ezen a mérkőzésen három hatalmas helyzetet elrontott. Csak kiváló labdarúgó képes ekkora mérkőzésen háromszor gólhelyzetbe kerülni. Persze előfordulhat hogy azokat kihagyja. Attól még maradhat kiváló. De még ugyanazon a mérkőzésen további kettőben aktívan részt venni, majd a befejezést is elvégezni, ez már csak világklasszisnak sikerülhet. Olyannak mint amilyen Ronaldo. Vagy Rivaldo. Rosszul játszott. Alig láttuk valamikor a tizedik perc táján nyúlt először labdához. Máskor minden támadás lelke, most hosszan eltűnt. Lövése, amely Kahnnak egy életen át kísért majd lidérces álmaiban, csak gólpassznak számít. De ez törte át a német betonfalat. Kiváló teljesítmény volt. Ám, amikor később csupán átlépett egy labdát, és az úgy került Ronaldo elé, hogy éppen csak belsővel be kellett helyezni, az zseniális volt Sokat lehet és sokat is fogunk még erről a vb-ről beszélni és írni. Persze vitatkozni, egymás hozzá nem értését közreadni. Most dugig vagyunk focival, egy darabig hallani sem akarunk róla. Mondjuk holnap reggelig... ■o .