Nemzeti Sport, 2002. szeptember (13. évfolyam, 236-265. szám)

2002-09-06 / 241. szám

2002. szeptember 6. péntek szerizt sport VÁLOGATOTT Miriuta Vasile és Lőw Zsolt is elindulhatott Izlandra Lenne miért visszavágni SINKOVICS GÁBOR Gurult az ember Tata felé, aztán apró­kat szentségeit az autópálya-elterelő hadműveletek miatt, itt egy kanyar, ott egy lezárás, amott egy huppanó. Eköz­ben nagy-nagy lelkesedéssel szalon­­náztak az út szélén a munkások, talán még bólogattak­ is,h­ogy megy a meló meg a cigarettaszünet. De sebaj, bömböl a magnóból az U2 csodaszáma, a „Beautiful day”, és igazuk van az ír fiúknak, valóban cso­dálatos volt ez a nap, az edzőtábor utolsó napja és bizony most jó írni a futballról. A kettő egyébként nincs szoros összefüggésben, ám ha az em­ber a válogatott edzőtáborába igyek­szik, bizony csak végiggondolja, há­nyadszor is teszi meg ezt az utat, és hogy micsoda nagy leégések, veresé­gek, feltűnő kudarcok vannak a há­tunk mögött. Szégyenkezni ezért persze leginkább azoknak a labdarú­góknak kell, akik mindezeket az „él­ményeket” szállították a szurkolók­nak... Melyik is volt a legnagyobb a kilenc­venes években? Ezen lehetne vitatkoz­ni, talán a jugoszlávok elleni kettős csapás, a Liechtensteinnel szemben el­ért arcpirító döntetlen, no meg az Iz­­land elleni kínos meccsek. Az izlandiak már háromszor vertek el minket, akár­csak Ludas Matyi Döbrögit. De most spongyát a múltra, pokolba­n pokolbéli élményekkel, hiszen gyönyörű volt ez a nap, már-már má­­morító szeptemberi napsütéssel, és egy várhatóan izgalmas izlandi túrával. Most jó a futballról írni, az izlandi meccs előtt, hiszen megvan a lehetőség egy kicsit lemosni a gyalázatot, az észa­kiak diadalát, és a mi nagy-nagy szo­morúságunkat. Ha szombaton Reyk­­javíkban győz a Gellei Imre szövetségi kapitány vezette válogatott, tulajdon­képpen nem történik semmi különös, hiszen most nincs tét, csak a mi búbá­natos emlékeink, hogy tessék, izlandi halászok és vadászok is jobban futbal­loztak nálunk. De most, igen, most „megmozdult” valami a magyar fut­ballban, mondta a kapitány a spanyo­lok elleni találkozó előtt, utalva arra, hogy a ZTE Budapesten legyőzte a Manchestert (a kinti meccset felejtsük el...), a Fradi és az Újpest tovább­jutott az UEFA-kupában . Aztán pályára lé­pett a válogatott, és gyatra első félidőt produkált ugyan, de a végén csak ki­harcolt egy értékes döntetlent, a sta­tisztikák azt őrzik majd meg, hogy Magyarország-Spanyolország 1-1. Jó ez az álmodozás, ez a nagy soro­zatok előtti hurráhangulat. Hányszor, de hányszor éltük át ezt, szinte egy­mást biztatgatva, hogy tessék, hölgyek, urak, most nevessenek, mert a magyar futball újra a régi lesz. Aztán nem lett, egyáltalán nem lett a régi, maradt az újkori posvány, a kilátástalanság, a re­ménytelenség. Hanem eljött az új év­század, és tessék, 2002-ben újra a to­vábbjutás szó hangzik el leggyakrab­ban. Mellette persze olyanokat is hal­lani, hogy „...jó, jó, nem mi vagyunk az esély­esek", meg azt, hogy „...a svédek és a lengyelek sokkal előrébb tartanak, mint mi... ”, de csak hadd mondjanak ilyene­ket. Tatán szerdán, az utolsó napon ilyesmi nem hangzott el. A játékosok délelőtt edzettek egy jót, hogy aztán a kétkapus játék következzen, egyik ol­dalon gyaníthatóan a várható kezdő­csapat, a másikon pedig azok, akik sze­retnének bekerülni. Csak a rend ked­véért írjuk le a trikósokat, de ezt még senki ne vegye készpénznek és a szom­bati összeállításnak. Mindenesetre a Király - Urbán, Dragóner, Gyepes - Fe­hér Cs., Lipcsei, Lisztes, Dárdai, Halmosi - Tököli, Fehér Miklós összeállítású csa­pat lépett pályára, de csütörtökön Frankfurtban csatlakozott a kerethez Miriuta Vasile és Lőw Zsolt, márpedig az könnyen elképzelhető, hogy mind­ketten helyet követelnek maguknak a kezdő tizenegyben, de ez majd szom­baton kiderül. Izlandra már csaknem nagykabátban utaztak a fiúk. Ott szó sincs napsütésről, afféle ka­ribi hangulatról, mert bizony az ellen­fél csapatából az évek során kiszorultak a halászok és vadászok. Izland váloga­tottja lassacskán kinőtte önmagát, sőt olyannyira kinőtte a Jégszigetet, hogy labdarúgóik szerte Európában játsza­nak, jobbnál jobb csapatokban, mi meg csak irigyelhetjük őket. Izlanddal kap­csolatban egyébként az lehet számunk­ra a legnagyobb tanulság, hogy itt van egy futballban korábban elmaradott, kis ország, (már ami a lakosság számát illetti­), aztán tessék, egyik pillanat­ról, pontosabban egyik évről a másikra megtanulnak eredményesen, és olykor bravúrosan játszani - természetesen önmagukhoz képest. Ez nekünk a követendő példa, rögvest legyőzni Iz­­landot, hogy elfelejtsük hosszú-hosszú évekre a velük szemben kialakult ki­sebbségi érzést. Ez nemcsak a szurko­lóknak, a csapat önbizalmának is jót tenne a stockholmi nagy kaland előtt. De most még, ezen a szerdán és az utazással telt csütörtökön nincs meccs, nincs feszültség, nincsenek feladatok­­ most valóban jó futballistának lenni Magyarországon. A csapat egyébként csütörtökön kora reggel hagyta el a lan­gyos Budapestet, és Frankfurt érintésé­vel érkezett meg a hűvös Reykjavíkba. Csodálatos napok ezek. Hogy aztán a szombat milyen lesz, azt egyelőre hagyjuk. FOTÓK: FARKAS JÓZSEF Fordított szereposztás: Király Gábor (elöl) hátul, Lisztes Krisztián (hátul) elöl tehet sokat a magyar labdarúgó-válogatott sikeréért Az utolsó gyakorlatok indulás előtt, az edzések után Reykjavíkban lehet bizonyítani Hazai labdarúgás JÁTÉKOSSORS Dárdai Pálnak még nehezek az éjszakái Kellenek a boldog pillanatok SOMOGYI ZSOLT A futballt figyelemmel kísérők - de megkockáztatható, hogy a sportágat ke­véssé figyelők is - értesültek a júliusi tra­gédiáról: egy felkészülési mérkőzés köz­ben életét vesztette Dárdai Balázs, a vá­logatott középpályás, Dárdai Pál öccse. Az élet - bármilyen kegyetlen is ezt né­ha kimondani - nem állt meg, a német Hertha BSC tagja a temetés után vissza­tért Berlinbe, azóta elindult a bajnokság a Bundesligában is. Dárdai, mint koráb­ban oly sokszor, most is tagja a váloga­tott keretnek, de még mindig úgy fest: valahogy minden más lett, más értelme lett a dolgoknak. Az izlandi túra kapcsán az ő esetében nem sablonos a kérdés: hogy van? - Köszönöm, jól - mondta Dárdai Pál. - Ha éppen másra gondolnék, ak­kor is észreveszem a tekinteteken, hogy furcsán pillantanak rám. Sokan részvé­tüket nyilvánítják, ezt hadd köszönjem meg ezúton is, és persze vannak, akikkel többet beszélgetek. Hiszen mondjuk a kerettagok közül Fehér Csaba és Tököli Attila hozzám hasonlóan pécsi, ők jól, vagy a többieknél jobban ismerik a csa­ládunkat, ismerték Balázst is, velük nyil­ván más a kapcsolat. De a tatai edzőtáborban előfordult, hogy egy álta­lam sohasem látott birkózó megállított, hogy hallotta, mi történt, a másik még talán ismerte is az öcsémet... Tudja, ez jó is, meg nem is. Érzem a felém, a csa­ládom felé áradó szeretetet, de sokszor azt kívánom: bár ne szeretnének, csak legyen teljes a családom. - Ilyen tragédiát nyilván nem könnyű feldolgozni. - A nappalok úgy-ahogy elmennek, az edzések lekötnek, otthon pedig a két fi­am állandó törődést igényel, nekik sem szabad mindig azt érezniük, hogy valami nincs rendben. Tévét ritkán néztem ed­dig is, inkább olvasok, ha van egy kis szabadidőm, és a könyv néha el tudja te­relni a gondolatokat. De az esték, az éjszakák... Azok nehezek. Amikor a sö­tétben az ember nem tud elaludni, elka­landozik, és minden eszébe jut. Legjobb barátomba most is a Pécsben futballozó Kulcsár Árpád mondja mindig nekem: az idő segít. De ehhez sok idő kell, nagyon sok. - Mennyire változott meg az élete Ber­linben? - Látszólag semmiben. Teszem a dol­gom, de vannak furcsaságok. Előfordul, hogy edzésen elmondják a gyakorlatot, de egyszerűen elbambulok, kezdenénk a feladatot, de én nem tudom, mi a teendő. Ilyen sohasem fordult velem elő, és utána gondolkodhatok: mire fi­gyeltem? Ha mennek a zrikák, a többi­ekkel nevetek, de mostanában inkább el­vagyok magamban az öltöző egyik sar­kában. A Herthának van egy saját pszi­chológusa, aki korábban mondta ne­kem, velem nem foglalkozik, látja, hogy én megyek mindig haza, az én lelkem rendben van. De most sem megyek hoz­zá, mert tudom, csak én vagyok képes magam túltenni a történteken. Még Mó­ni, a feleségem is rám szólt, hogy szerin­te keveset beszélek vele, de neki is csak azt válaszolhattam, hogy higgye el, nem tud segíteni. Az a baj, hogy ott sérültem, ahol a legjobban voltam motiválva, mert nekem a családom volt a legfontosabb egész életemben. Ráadásul tudom, ez nem egy még oly’ súlyos térdsérülés, amely idővel akár tökéletesen meg­gyógyulhat, ez a seb sohasem heged be. De tudom, menni kell tovább, egysz­erűen nincs más lehetőség. - Hogy vannak a szülei? - Édesapám edzősködik Barcson, az első négy forduló után tizenkét pont­tal elsők, és ez jó. Bár a sikerek után is az villan be, Balázs is ebben a gárdá­ban akart bizonyítani, ha ő is itt lehet­ne... De van cél, és boldog pillanatok­nak lenniük kell. Anyunak már nehe­zebb, ő gyerekekkel foglalkozik, akik azonnal megérzik, ha nem figyelnek rájuk tökéletesen, ezért most nem is dolgozik.­­ Beszéljünk másról. A válogatottnál ho­gyan érzi magát? - Jó a hangulat, érezni, hogy élesedik a levegő, közeleg az első Eb-selejtező. Meggyőződésem, esélyünk akkor lehet, ha egységesek vagyunk, és ritka szeren­cse: a sorsolásunk úgy alakult, hogy amíg szinte mindenki elkezdi e hét vé­gén a selejtezőket, mi nem, de volt egy hetünk arra, hogy együtt legyünk, gya­koroljunk, és lesz még egy betűnk, a stockholmi meccs előtt. Ennyi időnk rég nem volt, és remélem, ennek lesz ered­ménye. Izlandon nem lesz könnyű dol­gunk, de ma már sehol sem lenne, mert erőnlétileg mindeki tökéletes állapotban van, így mindenhol meg kell szenvedni a sikerért. Pszichológusra nincs szükség, de Dárdai Pálnak nem csak az ellenféllel kell küzdenie FOTÓ: NÉMETH FERENC Pénzhiány miatt nem közvetíthet az MTV Úgy tűnik, a hazai futballrajongók bizony ezúttal is lemaradnak egy magyar váloga­tott labdarúgó-mérkőzésről (lapunkban természetesen helyszíni tudósítást olvas­hatnak az Izland-Magyarország találko­zóról). A szombati, barátságos találkozót ugyanis a jelek szerint nem közvetíti a Magyar Televízió - erről tájékoztatta la­punkat Nyári Zsolt. Az MTV sportosztá­lyának megbízott főszerkesztője termé­szetesen gazdasági megfontolással magya­rázta a valószínűsíthető döntést (a királyi tévé megbízott elnöke, Ragáts Imre pénte­ken mondja ki az utolsó szót­, hiszen az aggasztó pénzhiányban szenvedő közszol­gálati televíziónál úgy gondolkodnak, in­kább a tétmeccseket, a közelgő Eb-selej­­tezőket tűzik majd műsorra. A válogatott későbbi találkozóinak közvetítéséről - a Sport 5 magyarországi képviselőjével, Esterházy Mártonnal - már zajlanak az egyeztetések, és bár a német cég hajlik a jogdíj árának csökkentésére, Nyári Zsolt úgy véli, még ezt a lényegesen kisebb összeget sem tudja kifizetni az MTV. Csak összehasonlításképpen: amíg egy Eb-selejtező akár százezer dollárt (25 millió forintot) is megérne a köztévének, addig meglehet, az izlandi derbiért még ezer dollárt (250 ezer forintot) sem adnak a Szabadság­ téren.

Next