Nemzeti Sport, 2003. március (14. évfolyam, 59-88. szám)

2003-03-28 / 85. szám

2003. március 28., péntek B©nix©tiSfPOrf RALI: Bemutatkozott az idén két Saxót indító Citroen-Total Rallye Team Szombaton kezdődik a tánc T. A. Az ünnepélyes rajtceremóniá­val pénteken 17 órakor elkezdődik a 26. Valvoline Salgótarján-rali, ám az igazi csatára csak szombaton kerül sor. A nap folyamán kilenc gyorsasági szakasz áll a párosok előtt, hogy eldöntsék, melyikük a leggyorsabb. A pályák közül kettőt jól is­mernek a versenyzők, egy (az Egerbakta és Terpesi elágazás közötti) azonban mindenki számára új lesz. A többség sze­rint mégsem ott dől majd el a verseny, hanem a leghosszabb gyorsaságin, a Cered és Zagyvaróna közöttin. Csütörtö­ki számunkban már beszámoltunk a WRC-s csapatok felkészüléséről, és arról, hogy részükről mi várható az idén, most két kisebb, ám nagyon fontos kategóriát, az F2-t és az N-csoportot vesszük górcső alá. Előbbinek aktualitást is ad az a tény, hogy csütörtökön csikorgó fékekkel, por­felhővel, egy-két hátborzongató kanyar­vétellel bemutatkozott a Citroen Total Rallye Team. A bajnoki címvédő Bútor Róbert, Tóth Vilmos kettős csapata, amely az idén két Saxót indít a hazai sorozatban - a másikat a Herczig Norbert, Herczig Ró­bert páros irányítja. A két duó piros masi­nái azonban csak külsőre tűnnek egyfor­mának - közülük az egyik egy Kit-car, a másik egy Szuper 1600-as versenygép. A kettő között a különbséget a legegysz­erűbben úgy lehetne meghatározni, hogy a Kit-car építésénél nagyobb szabadságot kaptak a csapatok, ezért aztán az autó strapabíróbb és erősebb is valamivel (úgy 15-20 lóerővel). A Szuper1600-as géposztály versenyeit egyébként az idén először írták ki, és a mostani helyzet azt mutatja, hogy egyelőre még nem lesz meg mindig az ér­tékeléséhez szükséges 5 induló, ezért döntött úgy a csapat, hogy az egyik autó­ját feltétlenül meghagyja Kit­cannak. Bú­tor és Herczig egyébként nagyon jó bará­tok, és remélik ezen az sem változtat majd, hogy a pályán egymás talán legve­szélyesebb ellenfelei lesznek. Sőt, az igaz­sághoz hozzá tartozik, hogy maga Bútor javasolta, hogy Herczig legyen a csapat­társa, annak ellenére hogy utóbbi versenyző tavaly is veszélyes volt rá, sőt, egyszer meg is nyerte az F2-es kategória viadalát. A tavalyi bajnokság második helyén végző Szilágyi János, Domonkos Eszter pá­ros az elitben, vagyis a WRC-mezőny­­ben szerepel az idén, úgyhogy ők bizto­san nem veszélyeztetik a citroenesek po­zícióit, rajtuk kívül is van azonban leg­alább tizenöt-húsz ütőképes tagja a kétk­­erkehajtású mezőnynek, elég ha csak Markovics Györgyöt, Faltusz Pétert, Tár­nok Tamást vagy éppen a rutinos Takácsy Pált említjük, aki az idén navigátort vál­tott, a Dakar-ralit is megjárt színművész, Laklóth Aladár ül be mellé a jobb oldali ülésbe. Az N-csoport címvédője, Aschenbren­­ner György is kategóriát váltott, az idén egy A-csoportos Mitsubishivel „riogatja az ellenfeleket”. Ez egyben azt is jelenti, hogy az N-es kategóriában „szabad a vá­sár”, a bajnok nem védheti meg a címét. A tavalyi ezüstérmes Oroszlán László, Oroszlán Tibor testvérpár az idén is nagy elánnal veti bele magát a küzdelembe, ha a pilótának egyáltalán sikerül talpra állnia a szombati rajtig. Csütörtökön ugyanis még 38,5 fokos lázzal feküdt otthon, ful­ladásszerűen köhögött, és csak remélte, hogy némi pihenéssel megoldható az ügy. Oroszlánék egyébként a pletykákkal ellentétben az idén is a tavalyi Éve7-es Láncért használják, de az is tény, hogy a tavalyi temérdek technikai gond után fel­vetődött bennük a váltás gondolata. Egyet „vissza akartak lépni”, vagyis a könnyebb, jóval kezesebb és megbízha­tóbb, hatos evolúciójú Mitsubishit válasz­tották volna, de mivel ez nem jött össze, maradtak az Evo7-esnél. Ebben a kategó­riában is roppant kemény küzdelem vár­ható: bár a nyitófutamon nem indul, min­denképpen számolni kell a korábbi két­szeres abszolút bajnok Kiss Ferenc, Tábori József kettőssel, az N-csoportos autót egyre jobban megszokó és látványosan terelgető Tobak Zoltán, Vinoczai Attila pá­rossal, de említhetnénk a Mitsut még ki­csit ladás stílusban vezető Szajky Istvánt, az örökké mosolygós Gerencsér Tibort, vagy éppen Posta Attilát és Spitzmüller Csabát. Még folytathatnánk a sort, hiszen a kategória mezőnye roppant népes, és még sokan lehetnek képesek a meglepe­tésre, de fölösleges találgatni az erővis­zonyokat illetően, hiszen szombaton úgy­is minden kiderül... FOTÓ: ÁRVAI KÁROLY Bútor és Herczig egy T4-es Citroennel riogatta az újságírókat, a hét végén azonban már nem csak a móka kedvéért ülnek autóba HIRDETÉS A 26. Valvoline Salgótarján-rali programja 2003. március 29. (szombat) Állomás Helyszín Táv (km) Első autó Rajt Salgótarján, Fő tér 8.00 Gy. 1. Mátrakeresztes - Mátraszentimre 9.30 8.43 Gy. 2. Egerbakta-Terpesi elágazás 14.00 9.56 Gy. 3. Cered-Zagyvaróna 16.70 10.44 Gy 4. Mátrakeresztes-Mátraszentimre 9.30 12.42 Gy. 5. Egerbakta-Terpesi elágazás 14.00 13.55 Gy. 6. Cered-Zagyvaróna 16.70 14.43 Gy. 7. Mátrakeresztes-Mátraszentimre 9.30 16.41 Gy. 8. Egerbakta-Terpesi elágazás 14.00 17.54 Gy. 9. Cered-Zagyvaróna 16.70 18.42 Dél Salgótarján 19.37 FORMULA-3000: A magyar pilóta remekelt Magionéban Baumgartner pályacsúcsa Munkatársunktól Öt héttel súlyos térdsérülését a GVM követően (egy januári futóedzé­­sen elesett és elrepedt a térdka­lácsa) remekül szerepelt idei első tesztjén Baumgartner Zsolt. A Formula-3000-es mezőny egyetlen magyar tagja a Coloni­­istálló színeiben az olaszországi Magio­­ne-ban tesztelt, és 1:03.30-as idejével megdöntötte a körrekordot a 2507 méte­res pályán. Az eredmény alaposan meglepte az olasz csapat vezetőit, akik abban is kétel­kedtek, hogy a magyar a sérülését követően egyáltalán képes lesz végigau­tózni a két napot Ehhez képest Baum­gartner 170 kört teljesített, és négy hóna­pon belül immár a második versenypályán állított fel körrekordot (tavaly ősszel a Hungaroringen sikerült neki ez a bravúr). „Bevallom, egy kicsit tartottam a teszttől, hiszen a sérülésem óta nem ültem versenyau­tóban, és az orvosok előre jelezték, hogy a megerőltetéstől és a lábamra ható rezgésektől kiújulhat a sérülésem - mondta Baumgart­ner. - Szerencsére a két nap során egyáltalán nem éreztem fájdalmat, így azt hiszem kije­lenthetem, hogy a szerencsétlen sérülés már a múlté. Arra nem számítottam, hogy rögtön az első­ idei teszten ilyen jól megy majd az au­tó, arra pedig főleg nem, hogy új pályacsúcsot érek el. Magione rendkívül technikás pálya, nagyon sok kanyar tarkítja, így alaposan meg kellett dolgoznunk a jó időeredményén min­den egyes körben. A két nap során köröztünk új és használt gumikkal, a különféle beállítá­sokat is kipróbáltuk. ” A Formula-3000-es szezon egyébként április 11-én Barcelonában kezdődik, de Baumgartner addig még részt vesz egy hi­vatalos teszten, amelyen az utolsó simítá­sokat is elvégezhetik a négykerekűn. A ma­gyar versenyző célja, hogy a sorozat összes futamán pontszerző helyen végezzen. Egyéni sportok, technikai sportok 23 De La Rosa a leggyorsabb FORMULA-1. Pedro De La Rosa, a McLaren spanyol tesztpilótája volt a leggyorsabb a barcelonai tesztelés máso­dik napján, és bár a Ferrari brazil pilótá­ja, Rubens Barrichello csak a hetedik lett, így is szolgált érdekességgel. Bejelentet­te ugyanis, bár rossz viccnek tartja, hogy kötelező a HANS nyak- és fejvédő hasz­nálata, mivel az fájdalmat okoz, ha nem lesz más választása, viselni fogja a soron következő, interlagosi futamon. Formula-l-es teszt, Barcelona 2. nap: 1. De La Rosa (spanyol, McLaren-Mer­­cedes. Michelin) 1:15.506 (31 kör), 2. Coutt­­hard (brit, McLaren-Mercedes. M) 1:16.132 (65), 3. Géné (spanyol, Wlams-BMW, M) 1:16.144 (85), 4. Montoya (kolumbiai, Williams- BMW, M) 1:16.373 (73), 5. Badoer (olasz, Fer­rari, Bridgestone) 1:17571 (65), 6. Button (brit, BAR-Honda, B) 1:17.734 (107), 7. Barrichello (brazil, Ferrari, B) 1:17.964 (87), 8. Da Matta (brazil. Toyota, M) 1:18.157 (73), 9. Frentzen (német. Sauber-Petronas, B) 1:19.105 (89) KERÉKPÁR Armstrong egy fanatikus támadásától tart Bodrogi újra nyeregben Munkatársunktól Bodrogi László, a legjobb magyar or­szágúti kerékpáros­­már április 4-én, a franciaországi Adélie de Vitré-n visszatér a karavánba. Az időfutam­­specialista február 2-án, Katarban bukott, és szeméremcsont-sérülést szenvedett. A világranglista 46. he­lyezettje jövő vasárnap a Rennes-i Nagydíjon is indul, majd két nappal később kezdődik a négynapos Loire­­völgyi Sarthe-körverseny, ahol valószínűleg rajthoz áll az utóbbi négy Tour de France-on diadalmas­kodó amerikai Lance Armstong és a doppingvétségért kapott eltiltását letöltő német Jan Ullrich is, de biz­tosan hiányozni fog Bodrogi klub­társa, Johan Museeww, aki a waregemi egynaposon súlyos sérülést szenve­dett. A belga versenyző a térdét, a karját és a vállát is beütötte egy tö­megbukás során, a korábbi világbaj­nokot kórházba szállították. Egyelőre Armstrong indulása is bizonytalan, az amerikai sztárkerék­páros attól tart, hogy hazája Irak el­len viselt háborúja miatt egy fanati­kus őt is megtámadhatja. „Nem taga­dom, félek, mert amerikai vagyok. Mi, kerékpárosok sokkal közelebb vagyunk a szurkolókhoz, mint bármelyik más sportoló, például egy Formula-1-es pi­lóta. Amikor lassan hajtunk az emelkedőn, bárki odaléphet hozzánk” - nyilatkozta a Katalán Hét elne­vezésű viadalon szereplő klasszis. Armstrong hozzátette: szeretné, ha a rajongók nem kevernék össze a po­litikát a sporttal. Visszatérve Bodrogira, a magyar ke­rekes a kényszerpihenő során bővítette saját internetes honlapját. A vele kap­csolatos legfrissebb információk ma­gyar és francia nyelven is olvashatók a www.laszlo-bodrogi.com című oldalon. 40. Katalán hét (2.1-es kategória, Spanyolország) 4. szakasz, Parets del Vallés-Coll de Pal (144 km): 1. Dario Frigo (olasz, Fossa Bortolo) 4:08:12, 2. Jufre (spa­nyol, Relax) 9 mp h. 3. Latasa (spanyol, Kelme) 13 mp h., 4. Piepoli (olasz, Banesto) azonos idővel, 5. Mayo (spa­nyol, Euskaltel) 23 mp h. Az összetett­ben: 1. Dario Frigo 15:44:58, 2. Jufre 9 mp h, 3. Latasa 13 mp h. Következik: 5. (utolsó) szakasz, Baga-Vic (176 km). TV: Eurosport, 16.45 (élő) 3. Coppi-Bartali körverseny (2.3-as kategória, Olaszország) 2. szakasz, Riccione-Faenza (233 km),­­ Alekszandr Kolobnyev (orosz, Domina Vacanza), 2. Celestino (olasz, Sae­ HIRDETÉS Játsszunk ferrarisat! Vörösben izzól minden Forma 1 közvetítésen? Maximális fordulatszámra kapcsolsz, ha a Ferrari szót hallod? Rajongásod most meghozza gyümölcsét. Nevezz be kvízjátékunkra, ahol szakértelmed értékes Ferrari ajándékokra válthatod, és ha szerencséd van, szülőföld­jükön látogathatod meg a Ferrari tűzpiros versenyautóit. Küldd el a Ferrari szót SMS-ben a 1761-es telefonszámra... ... és már indul is a játék! Ha egyszer regisztráltal, naponta 3 kérdést fogsz kapni SMS-ben. Válaszd ki a szerinted helyes megoldást, és küldd vissza a 1761-es számra a megfelelő betűt! Minden kérdésre adott jó válasz 1-1 pontot er. Ha úgy érzed, te ennél még többet tudsz, kérhetsz ..Joker” kérdést 2 pontért. Ehhez csak annyit kell tenned, hogy a Joker szót elküldöd SMS-ben a 1762-es telefonszámra. Gyűjtsd a pontokat és hajts a nyereményekre! Ha folyamatosan velünk játszol,­ kéthetente egy kétszemélyes, kétna­pos olaszországi Ferrari tesztpálya-látogatást nyerhetsz vagy besöpörheted a fantasztikus Ferrari ajándékok egyikét. "részletesen lásd a Játékszabályzatban (www.vodafone.hu) A játék során a Játékközponttól (1761) fogadott SMS díja egységesen Bruttó 95 forint minden Vodafone tari­facsomag esetében, ktvéve a figyelmeztető SMS-eket, melyek ingyenesek. A játék során a 1762-es számról fogadott minden SMS díja egységesen Bruttó 180 forint. A Játékközpontnak, valamint a 1762-es számra küldött üzenetek ingyenesek A játék a Vodafone előfizetői (SMikadjaval )utólag fizető vagy VitaMAX kártyái, valamint SMS küldésére és fogadására alkalmas mobltelefonról játszható. Kérjük, figyelmesen olvasd el a www.vodafone.hu oldalon található részletes Játékszabályzatot A játékosok elfogadják a Játékszabályzatban felsorolt feltételeket és szabályokat. vodafone co), 3. Pellizotti (olasz, Alessio) (Az időeredményekről nem érkezett jelentés.) Kártérítés az elhunyt versenyző családjának BARCELONA. A spanyol bíróság 132 ezer eurós (32,5 millió forint) kártérítést ítélt meg az 1999-es ke­rékpáros katalán körversenyen el­hunyt Manuel Sanroma özvegyének. A pénzt a szervezőknek kell kifizetni­ük, mivel a vizsgálat szerint ők a felelősei a tragédiának. A 22 éves Sanroma a második szakaszon 1 kilo­méterrel a cél előtt, nagy sebességgel belerohant egy úttesti terelőszigetbe, amelyet elfelejtettek védőszivacsokkal körbevenni.

Next