Nemzeti Sport, 2004. december (102. évfolyam, 328-356. szám)

2004-12-05 / 332. szám

AUTÓSPORT BAJNOKOK TORNÁJA_______ Kovalainen a sportág királya A 23 éves finn meglepte a sztárokat - a nemzetek versenyét a franciák nyerték meg TÓTH ANITA „Majdnem biztos vagyok benne, hogy ezek a ralis srácok széthígják a hátsó felünket” - vélekedett Michael Schumacher a Bajnokok Tornája előtti sajtótájékoztatón, és akkor még senki sem sejtette, hogy a hétszeres Formula-1-es világbajnok mekkorát téved. A párhuzamos pályán zajló buliversenyt - amelyen az idény végén már évek óta összemérik tudásukat a különböző nemzetek nagy bajnokai - az idén először tartották Párizsban. A szokásos kanári-szigeteki helyszínen talán jobb lett volna az idő, mint a fran­cia fővárosban, de a Stade de France tömött lelátóit látva (hat­vanezer szurkoló volt kíváncsi a különleges párharcra) a szervezők megnyugodhattak: megérte meg­változtatni a helyszínt. A Bajnokok Bajnoka viadalt, vagyis az egyéni versenyt láthatta először a közönség - a párharc, ahogy az már lenni szokott, ter­mészetesen azonos autókkal zaj­lott. Az egyik ágon a gyorsasági autósok, a másikon a ralisok küz­döttek egymással, hogy aztán a végén kiderüljön, ki a leggyor­sabb a tizenhat versenyző közül.­­Mindenki arra számított, hogy az utolsó körben a két világbajnok, Michael Schumacher és Sebas­­tien Loeb csap össze, a döntőig azonban csak a francia ralivilág­bajnok jutott el, mivel a német sztár a finálé kapujában kikapott a feltörekvő finn tehetségtől, Heik­­ki Kovalainentől. Mentségére le­gyen mondva, hogy ő a 23 éves versenyző, aki az idén diadalmas­kodott a Formula-Nissan világ­sorozatban, utóbb Sebastien Loe­­böt is legyőzte. Persze, Kovalainen számára nem ez volt a legfontosabb, ő a száguldó cirkusz kapuján kopog­tat, és ha így folytatja, hamarosan bebocsátást is nyer, hiszen Schu­­machert és Loeböt legyőzni - még ha buliversenyről van is szó - nem mindennapi teljesítmény. Schumacher egyébként most először indult a Bajnokok Torná­ján - azért vállalta a szereplést, hogy jól érezze magát, no meg persze azért, mert a bevétel egy részét jótékonysági célokra for­dítják. Ennek ellenére nem vette félvállról a versenyt - amikor va­laki arról érdeklődött, hogy a győzelem lebeg-e célként a szeme előtt, visszakérdezett: „Látott már olyan autóver­senyzőt, akinek a kezé­be adtak egy kom­ányt és nem akart nyerni? Mert én még nem, És én autóversenyző vagyok. ” Ezt bizonyította is. A Schu­­macher-Loeb „csúcstalálkozóra” végül csak sort kerítettek a ren­dezők (igaz, versenyen kívül, a „világbajnokok ütközete” címszó alatt), és ott a száguldó cirkusz német hérosza 2-1-re legyőzte a franciák menőjét. A nemzetek versenye - ame­lyen a nyolc résztvevő csapatot két-két pilóta képviselte - parázs csatát ígért. Presztízskérdés volt a győzelem, és volt lehetőség a javí­tásra, hiszen ha az alakulat egyik tagja nem volt formában, a másik még kiköszörülhette a csorbát. Fiatalmas meglepetésre a néme­tek már az első körben búcsúztak: először Michael Schumacher nézte el a célvonalat (hamarabb kezdett lassítani, mint kellett vol­na), majd Armin Schwarz maradt alul Tony Kanaannal szemben. A döntőbe jutásért a finnek a briteket, a franciák pedig a brazilokat utasították ma­guk mögé, így­­ került egymással­­ szembe a fináléban a Sebastien Loeb, Jean Alesi kettős és a Mar­­cus Grönholm, Heikki Kovalainen duó. Itt már öt futam döntött a győztes kilétéről (az előzőekben ma­ximum három). Kovalainen kétszer nyert Alesi ellen (má­sodszorra a francia tíz másodper­ces büntetést kapott, mert meg­ütötte az egyik szegélykövet), Loeb pedig kétszer „lenyomta” Grönholmot. Következett a min­dent eldöntő összecsapás: Kovalainen-Alesi csata a végső győzelemért egy-egy Ferrari 360 Modena volánja mögött. Végül azonban a technika ördöge dön­tött a franciák javára: Kovalainen autójában beragadt a váltó, így nem arathattak totális diadalt a fin­nek. Ez is az autósport... Az ünnepnek azonban ezzel még nincs vége Franciaország­ban: a Citroennel konstruktőr­világbajnoki címet szerző Sebastien Loeb és Carlos Sainz vasárnap délelőtt végigautózik Párizs híres utcáján, a Champs- Elysées-n egy-egy Xsara WRC- vel. És ez még mindig nem min­den, hiszen követi őket a díszes felvonulásban Michael Schu­macher is, az idei fejlesztésű For­­mula-1-es Ferrarival. Méltó befe­jezés egy remek idénynek... BAJNOKOK TORNÁJA, PÁRIZS, STADE DE FRANCE Bajnokok Bajnoka: 1. Heikki Kovalainen (finn), 2. Loeb (francia), 3. Grönholm (finn) és M. Schumacher (német) Nemzetek versenye: 1. Franciaország (Sebastien Loeb, Jean Alesi), 2. Finnor­szág (Marcus Grönholm, Heikki Kovalainen), 3. Brazília (Felipe Massa, Tony Kanaan) és Nagy-Britannia (David Coulthard, Colin McRae) Kresta a másik fordos RALI. A Ford bejelentette, hogy a cseh tehetség, Román Kresta lesz Toni Gardemeister csapattársa a következő évadban. A 28 éves pi­lóta 2001 óta van jelen a világ­­bajnoki mezőnyben, és külön­böző gyári, illetve privát World Rally Cárokat vezetett. Kétszeres cseh bajnok (2000, 2001), dolgo­zott a Skoda-istállónak, és tavaly pontot szerzett a Brit Ralin. „Hét pilóta közül választottuk ki Románt - tájékoztatta az újságírókat Mal­­colm Wilson, a Ford csapat­főnöke. - Azért döntöttünk mellet­te, mert új csapattársához, Garde­­meisterhez hasonlóan ő­ sem vezetett korábban ütőképes versenyautót, így nem tudta megmutatni, mire képes. Volt néhány biztató részeredménye, és nagyon elismert tesztpilóta. Már­pedig ha tényleg megvalósulnak azok a tervek, amelyek szerint jövőre egy nap mindössze egy szer­vizparkot iktatnak be a programba, akkor mindenkinek olyan pilótára lesz szüksége, akinek vannak mű­szaki ismeretei. ” ALPESI SÍ VILÁGKUPA G­erg nyert a „gőzfürdőben” A horvát Janica Kostelic nem is olyan rossz lesikló LIPICZKY ÁGNES Míg a férfiak lapzártánk után befejeződő Beaver Creek-i óriás-műlesiklásán egyértelmű­vé vált, hogy a Vk-éllovas ame­rikai Bode Miller nem szerez pontot (az első futamban kiesett az idényt elképesztően kezdő síző), addig a hölgyeknél ezúttal a lesiklóspecialisták igazi nagy csatáját élhettük meg. Igaz, bra­vúrosnak mondható, hogy egy­általán lécet csatoltak, hiszen a Lake Louise-i szervezők a sűrű hóesés és a rossz látási viszo­nyok ellenére megrendezték a Győzelem a bolgárok ellen CURING. A B -csoportban szereplő magyar férfi- és női válogatott is legyőzte a házigazda bolgárok csapatát a szófiai curling Euró­­pa-bajnokságon. A nyitó mérkőzésén Ausztriától veresé­get szenvedő Nagy György (skip), Németh Balázs, Bartalus Gábor, Barna Krisztián összeál­lítású férfiegyüttes 9-7-re, míg a Szekeres Ildikó (skip), Béres Ale­xandra, Nagy Gyöngyi, Bartalus Krisztina, Bóta Rózsa alkotta női csapat 13—11-re nyert. Vasárnap a férfiak Észtországgal, majd Lengyelországgal, a nők pedig Hollandiával mérkőznek­ viadalt, s így olyan körülmények között mentek a sízők, mintha gőzfürdőben versenyeztek vol­na. Alexandra Meissnitzer pél­dául megtapasztalta, milyen öt­ven métert repülni a semmibe, hiszen az osztrák versenyző ha­talmas sebességgel csapódott a védőrhálóba, de szerencsére na­gyobb sérülés nélkül megúszta az esetet. A német Hilde Gerg azonban dacolt a körülményekkel, és megszerezte pályafutása hatodik lesiklógyőzelmét, amellyel 19- re emelte Vk-elsőségeinek szá­mát. Nem volt egyszerű hely­zetben, hiszen a tavalyi Vk­­győztes Renate Götschl alapo­san megszorongatta őt, ám az osztrák versenyző végül 15 szá­zadmásodperccel elmaradva csak a második helyet szerezte meg. A dobogó harmadik fokára a franciák legjobbja, Carole Montillet-Carlos állhatott fel, ám ez sem volt elegendő ahhoz, hogy a szakági versenyfutásban a pénteki lesiklást megnyerő amerikai Kildow elé érkezzen, hiszen ő ezúttal is elétkelő pozí­cióban, az ötödik helyen zárta a viadalt. Érdemes kiemelni még a horvát Janica Kostelic teljesít­ményét, a sérüléseiből ősszel visszatérő világsztár a tizedik lett a versenyben, s ez egy tech­nikai specialistától több mint bravúros... kupa-győzelmét gyűjtötte be VILÁGKUPA-VERSENY, LAKE LOUISE. Nők. Lesiklás: 1. Hilde Gerg (német) 1:36.01,2. Götschl (osztrák) 1:36.16,3. Montillet-Carles (francia), 4. Obermoser (osztrák) 1:36.25, 5. Kildow (amerikai) 1:36.27,6. Kostner (olasz) 1:36.76. A szakági Vk élcsoportja (2 verseny után): 1. H. Gerg 160 pont, 2. Kildow (ameri­kai) 145,3. Montillet-Carlos 140 Hilde Gerg pályafutása 19. Világ­ 2004. december 5., vasárnap MŰKORCSOLYA JUNIOR GP-DÖNTŐ Korszakváltás Helsinkiben Két számban is amerikaiak az élen CS. B. A juniorok mezőnyében bekö­vetkezett a korszakváltás, hi­szen a Helsinkiben zajló junior Grand Prix-döntő résztvevői között mindössze három kor­­osztályos vb-érmes található. A párosoknál vb-3. Marija Muhartova, Makszim Trankov kettős ezúttal is nyerni tudott, míg a táncosok vb-3. helyezett­je, Morgan Matthews és Maxim Zavozin még csak jó úton halad az elsőség felé, mert egyelőre JUNIOR GRAND PRIX-DÖNTŐ, HEL­SINKI. Férfiak (8 induló). Végered­mény: 1. Dennis Phan (amerikai) 176.74, 2. Nanri (japán) 174.91, 3. Uszpenszkij (orosz) 170.69. Nők (9). Rövid program: 1. Aszada Mao (ja­pán) 57.91, 2. Ki Ju Na (dél-koreai) 51.27, 3. Kitamura (japán) 46.10. Pá­rosok (8). Végeredmény: 1. Marija Muhortova, Makszim Trankov (orosz) 153.29, 2. Wise, Kole (amerikai) 143.38, 3. Miller, Brubaker (amerikai) 141.33. Jégtáncosok (8). Az állás az original program után: 1. Morgan Matthews, Maxim Zavozin (amerikai) 90.45,2. Virtue, Moir (kanadai) 87.17, 3. Cappellini, Zanni (olasz) 84.16 GYORSKORCSOLYA_________ SPRINT VILÁGKUPA-SOROZAT, 1. FORDULÓ, NAGANO. Férfiak. 500 m: 1. Jeremy Wotherspoon (kanadai) és Simizu Hirojaszu (japán) 35.20-35.20, 3. Nagasima (japán) 35.25, 4. Kobajasi (japán) 35.53, 5. Kató (japán) 35.54,6. Fitzrandolph (amerikai) 35.59.1000 m: ugyan első, ám csupán az origi­nal programon jutott túl. A női mezőny egyetlen vb­­dobogósának, az ezüstérmes Kimmie Meissnernek viszont nagyon össze kell szednie ma­gát, hogy végül méltóan zárja majd a viadalt, ugyanis a rövid programot követően csupán a hetedik helyen áll. Valójában a férfiak névsora a „frissebb”, hi­szen a végül győztes amerikai Dennis Phan eddigi legjobbja egy vb-7. pozíció. Ebből is lát­szik­ ideje új neveket megta­nulni. 1. Erden Wennemars (holland) 1:09.45, 2. Imai (japán) 1:09.79, 3. Fitzrandolph 1:09.88, 4. Wotherspoon 1:09.98, 5. Nijenhuis (holland) 1:10.09,6. Kobajasi (japán) 1:10.18. Nők. 500 m: 1. Vang Man-li (kínai) 38.42, 2. Okazaki (japán) 38.56, 3. Sinja (japán) és Josi (japán) 38.59-38.59, 5. Rampel (kanadai) 38.60, 6. Wolf (német) 38.69 1000 m: 1. Chiara Simionato (olasz) 1:16.91, 2. Vang Man-li 1:17.19,3. Josi 1:17.25,4. Garbrecht-Enfeldt (német) 1:17.95, 5. Sinja 1:18.12, 6. Conk (holland) 1:18.15 RÖVID PÁLYÁS GYORSKOR­­CSOLYA VILÁGKUPA-SOROZAT, 47FORÜÜLIT SAGUENAY. Férfiak. 1500 m. Döntő: 1. Apolo Anton Ohno (amerikai) 2:20.285, 2. Turcotte (kanadai) 2:20.376, 3. Robillard (kanadai) 2:21.556. Nők, 1500 m. Döntő: 1. Vang Vej (kínai) 2:25.258, 2. Baver (amerikai) 2:25.864, 3. Kim Hjo Dzsung (amerikai) 2:26.151 Szabó: hasznos tapasztalatok RALI. A céldobogón még átha­ladt, a verseny végi parc fer­­mébe azonban már nem állt be a Szabó Gergő, Benics Kálmán kettős a cseh főváros, Prága környéki szombati, meghívásos viadalon. A Ford Focus WRC- vel induló magyar páros a má­sodik gyorsasági szakasz után még a hetedik helyen állt, az egyik körgyorsaságin azonban hibázott (a négy kör helyett csak három és felet tett meg), így a büntetés miatt nem lett volna értelme megvárni a vég­eredményt. Szabó a történtek ellenére nem bánta meg, hogy elindult a versenyen, mert ren­geteg hasznos tapasztalatot szerzett az új autóval kapcsolat­ban. A nagy érdeklődés mellett megtartott viadalt a hazai közönség örömére egy Ford Focus WRC-vel az idei Miche­lin Budapest-ralin is rajthoz ál­ló Václav Pech nyerte meg. Megtartották a közgyűlést AUTÓSPORT. A Hungaroringen tartották meg a Magyar Nem­zeti Autósport-szövetség éves rendes közgyűlését, amelyen ugyan a tagok létszáma elsőre nem érte el a megkívántat (a szavazásra jogosult tagság kö­rülbelül egyötöde jelent meg a rendezvényen), utóbb azonban rekordidő alatt elfogadták az éves beszámolókat. Ezután még arra is maradt idő, hogy­ megvitassák a hazai autósport fejlődését szolgáló kérdéseket. nem­zetis­zort 21

Next