Nemzeti Sport, 2008. augusztus (106. évfolyam, 209-238. szám)

2008-08-01 / 209. szám

4 LABDARÚGÁS nemzetisport 2008. augusztus 1., péntek BOOR ZOLTÁNINTERJÚ A huszonegyszeres válogatott futballista 85 esztendős nagymamájával, feleségével és kislányával megtalálta a boldogságot a sérült középpályás kitűnően érzi magát az eto-nál, és reméli, mihamarabb sikerül megtölteni a tizenhatezres lelátót Győr már Nyugat-Európa ■ SZÖLLÖSI GYÖRGY Az ősdebreceni Böőr Zoltánról évekig el sem lehetett képzel­ni, hogy idehaza más klubban is megfordulhat, mint a Loki. A profi játékosok sorsa azon­ban manapság kiszámíthatat­lan: a futballista immár más­fél éve az egyik legnagyobb ri­vális színeiben játszik az or­szág másik végében - már amikor nem sérült. Most talán újra formába lendül, és megint csapata egyik legjobbja lesz. A tavasszal ugyanis kiderült, igencsak jól rímelnek ők egy­másra: a Győr és a Böőr. ► Nem Grúziában kellene lennie? - kérdeztük a 21-sze­­res válogatott játékostól az ETO UEFA-kupa-kötelezettsé­­gére utalva. i. Dehogynem. Csak sajnos megsérültem. ► Már megint? Mert ép­pen azzal akartam kezde­ni, hogy a korábbi hosszú­hosszú sérülés után mi­lyen jól játszott a tavasz­­szal s aztán most a hazai UEFA-kupa-meccsen is... "- Ez a sérülés annyira nem sú­lyos, csak azért különösen fájó, mert éppen a bajnoki rajtot és a grúzok elleni idegenbeli mécs­esét kellett kihagynom miatta. A Debrecen ellen viszont már rendben leszek... Az edző miatt kellett eljönnie Debrecenből ► Ez bizarr. Nem tart a lokistáktól?­­­ Nem. Győri színekben már játszottam Debrecenben az előző idényben, és azt hiszem, kölcsönösen tisztában vagyunk azzal, a Loki és én is, hogy mit köszönhetünk egymásnak. Ott lettem profi játékos, majd válo­gatott, magyar bajnok, és ját­szottam több mint kétszázöt­ven NB I-es meccset. Ezt a szur­kolók sem felejtették el, még tapsot is kaptam legutóbb... ► Hát éppen ez az. Még ma is nehéz megszokni, hogy zöld-fehérben ját­szik... Miért is szakított végül a Debrecennel, ha már egyszer oda tért vissza Törökországból három éve? !> Egyszerű a magyarázat: az akkori edző, Miroslav Beránek nem számított rám. Sérülten is­mert meg, nem tudott rólam sokat, és kijelentette, nincs szüksége a játékomra. Márpe­dig játéklehetőség nélkül az imádott klub sem kellemes hely. Elkövetkezett, amire sem számítottam korábban: elfo­gadtam a Győr ajánlatát. § ► Aztán egy interjú szerint abba akarta hagyni a futballt.­­" Inkább úgy fogalmaznék,­­ hogy lelkileg annyira megviselt a hosszú sérülés és a diagnózist meghazudtolóan lassú felépü­lés, hogy többször megfor­dult a fejemben, véget ért a pályafutásom, többé nem leszek képes játszani. Sze­rencsére azonban kaptam annyi lelki támogatást, hogy talpra tudtam állni. Először, s ez a fontosabb, mentálisan, aztán fizikailag is. A válogatott meghívóra már kicsi az esély . Kitől kapott segítséget? !. Mindenekelőtt természete­sen a családomtól. Aztán a or­vosaimtól, dr. Béres Györgytől, aki operált, dr. Mohácsi János csapatorvostól, Nagy Sándor rehabilitációs edzőtől, Vajthó Éva természetgyógyásztól, meg úgy általában a klubtól. El sem tudom mondani, mennyire há­lás vagyok az ETO-nak azért, hogy sérülésem ellenére, és da­cára annak, hogy hosszú ideig csak pénzébe kerültem a klub­nak, bátorítottak, segítettek, tü­relemmel vártak vissza. Szinte nem volt nap, hogy ne hívott volna fel vagy szólított volna meg valamelyik vezető jobbu­­lást kívánva vagy érdeklődve. Kitűnő klub ez. ► Feltételezem, hogy a csapat híres lélekgyó­gyásza, dr. Csernus Imre is hozzásegítette a vissza­téréshez. I. Néhányszor vele is átbeszél­tük a helyzetet... ► Ha már a családot említette... Köztudott tény, hogy ön előbb a ke­resztszüleivel élt, aztán jórészt a nagymamája ne­velte fel, s ha ő nem te­remti meg gyermekkorá­ban a feltételeket a labda­hogy beindult a futballsze­­zon, kevés alkal­munk lesz hazamenne­ni Debrecenbe, de tele­fonon folyamatosan kap­csolatban vagyunk, most lesz nyolcvanöt éves a f.­nagymamám. Persze a nagy kedvenc már Bíborka, lassan másfél éves kislán is nyom, akiért odavan a dédi,­­ én meg elmondhatatlan­­ boldogsággal látom, hogy­­ milyen örömet szereztünk­­ neki a dédunokával. ► Két éve nősült, másfél éves a gyerek, családja tulajdonképpen hálás le­het a sérüléseknek, jóval többet lehetett otthon, mint ha végig játszott volna... !> Elvileg igen, de a búskomor családfővel nem sokat érnek. Ez úgy van, hogy nekik is csak akkor jó, ha látják rajtam, hogy nekem jó, hogy azt csinálha­tom, amit szeretek: focizha­tok. ► Reméljük, hogy most már tényleg focizhat, és ha úgy folytatja, ahogy a tavasszal elkezdte, még sok örö­mük lesz ...lelkileg annyira megviselt a hosszú sérülés és a diagnó­zist meghazudtolóan lassú felépülés, hogy többször megfordult a fejemben, véget ért a pályafutásom, többé nem leszek képes ját­­szani­ a játékában az ETO-drukke­­reknek. Jó csapatuk van? p: Szerintem jó, még akkor is, ha a rajt nem a legjobban sike­rült. Nagy eredmény a múltkori bronzérem, és jó volt részt ven­ni a tavaszi sikerekben, de én már voltam bajnok Debrecen­ben, a célom itt sem lehet más... ► Már öt éve, hogy Gellei Imre beválogatta, és San Marino ellen arra kérte, legyen kezdeményező, in­duljon el egyedül kapu felé... La Igen, és néhány perccel a kezdés után gólt lőt­tem. Bevallom, néhányszor már láttam azóta videón azt a gólt. ► De újabb válogatott gó­lok azóta sem kerültek a szalagra, pedig azon ke­vés régiek közé tartozott, akikben Lothar Matthäus is látott fantáziát. 1> Igen, így volt, de ha ezt a té­mát feszegeti, reálisan nézve be kell látni, hogy most na­gyon messze vagyok a váloga­tottól. ► Vagyis huszonkilenc évesen már nem számít többé meghívóra? !¿ Sem a korom, sem az, hogy itthon játszom, nem növeli az esélyeimet. Ezzel együtt valahol mélyen ott motoszkál bennem, hogy voltam már válogatott, és jó volna megint odakerülni. Eh­hez viszont éppen az kell, hogy az ETO-val sikeresek legyünk, és sokat hozzá tudjak tenni az eredményekhez. A tízszeres nézőszám még mindig kevés . Nem győzi dicsérni a klubot. Miért jó győri já­tékosnak lenni? !. A miliő miatt. A klubélet fantasztikus, óriási élet zajlik a pályán és környékén. Jó nap mint nap találkozni és beszél­getni a vezetőkkel, alkalma­zottakkal, akik a csapatért dol­goznak, látni a létesítményt, figyelni az akadémistákat. Ahányszor csak megérkezem edzésre, és látom az épülő sta­diont meg a környezetet, jó ér­zéssel tölt el, hogy itt futbal­lozhatok. Egy kicsit olyan, mintha Nyugat-Európában lennénk. ► De azokat a lelátókat önöknek kell majd megtöl­teniük... Nem túl nagy kihí­vás ez? S. De bizony az. Ahhoz képest, amit néhány éve olvastam a Sportban, hogy valamelyik bajnokin háromszázan vol­tak Győrben, már jobb a helyzet, ennek a számnak mostanában stabilan legalább a tízszerese a nézőszám. Az új stadion két hosszanti fedett le­látója tizenhatezres lesz, úgy­hogy van még hova fejlőd­nünk. Persze nagyon érződik, hogy amíg például Debrecen­ben a miénk volt az első baj­nokcsapat, s ezt a szurkolók rendre tízezres telt házzal há­lálták meg, itt igen magasra tette a lécet a nyolcvanas évek nagy győri együttese. A szur­kolókat akkor elkényeztette az ETO, s ez máig érződik, a vá­rosban az UEFA-kupa-szerep­­lés sem akkora szám, mint a Lokinál volt. Ezzel együtt a meccseinken remek hangula­tot teremtenek a győri drukke­rek, de ha egyszer megint baj­nokcsapat lesz Győrben, sok­kal több néző tér vissza a le­látókra, ebben biztos va­gyok... ■ rúgáshoz, ma nem beszélgetnénk. Erről sokszor nyilatko­zott, emlékszem, egyedi gyártású futballcipőjébe is az ő nevét hí­­meztette a vá­logatottnál. Hogy van a nagymama? !­ Köszönöm, nagyon jól, és kicsit mess. Mos­ t A családok meccsre szoktatása a legfontosabb cél Győrben Böőr Zoltán a mélypontról !QiJ/JSTOR Böőr Zoltán újra vidám, remekül érzi magát a győri csapatban

Next