Nemzeti Sport, 2009. április (107. évfolyam, 89-117. szám)
2009-04-07 / Sport Extra 13. szám
10 2009. április 7. SPORT extra A PUSKÁS ÖCSI, a Nemzet Vagánya Puskás Öcsi nagysága előtt változatlanul leborulunk, így születésének 82. évfordulója alkalmából egy, még az ő főszereplésével készített filmet idézünk fel. Talán soha nem folyt úgy a szó Puskás Ferencből, mint az "Onze footballeur en Or" forgatásakor. Imre Mátyás, a francia-magyar állampolgárságú forgatókönyvíró, a Magyarországra visszatért és egyre nagyobbra becsült kolléga vitt el a stúdióba. Az elején (vagy a közepénél?) kezdtük. - Mondd, Öcsi bácsi, te tulajdonképpen miért szerettél volna a világ legjobb labdarúgója lenni? - Miért? Én először csak focista szerettem volna lenni. Aztán egy kicsit jobb focista. Azért szerettem volna focista lenni, hogy egy kicsit jobban élhessek. És azért szerettem volna jól élni, mert a háborúban, meg a háború után is egy ideig még nagyon rosszul éltünk és élt körülöttünk mindenki. Az ember nagyon éhes volt a jóra. És a focit már akkor körülvették a mecénások, az a néhány ember, aki már akkor is jól élt. Akinek volt módja csöpögtetni másoknak is a magáéból. És ha jól játszottunk, többet csöpögtettek. A legjobban annak örültünk, amikor a helyi hentes is beszállt a Kispest-támogatók közé, és mindenkinek érdeme szerint osztotta a húst. Aki a legjobban játszott, a legtöbb gólt rúgta, az kapta a legnagyobb cápákat. Meccs után egy füstös kocsma, néhány fröccs, egy kis főzőkolbásszal, aztán nóta hajnalig... Ez volt akkor a legtöbb. Aztán jöttek az oroszok, jöttek Rákosiék, a foci kezdett egyre fontosabb lenni. Már nem csak főzőkolbász járt érte, már külföld is járt érte. Ha az ember ügyes volt, a külföldből, az utazásokból nagyon sokat ki lehetett hozni, és nekünk akkor a vérünkben volt, amit ki lehet hozni, azt ki kell mindenből hozni... Játszottunk, lőttük a gólokat, nyertünk, edzettünk, játszottunk és... És... És közben a világ szép lassan egészen más lett körülöttünk... Már nem volt mindegy, hogy ki rúgja a gólokat. Az Újpest és a Bástya ellen készültünk. Az edzéseken olyan szerencsétlenül alakultak a dolgok, hogy mindenki lesérült, nem is lettünk volna meg tizenegyen a hétvégére. Akkor szóltak a srácok, lenne itt valaki. Tényleg nagyon ügyes gyerek. Olyan ügyes gyerek, hogy a Budai-Kocsis Puskás-Czibor négyes közé is befért. Csak volt vele egy kis baj... Az volt a baj, hogy SS-katona volt. Az SS-ben sem csak egyféle katona volt. Ez egy sváb gyerek volt, akit tizennégy évesen besoroztak. Azt sem tudta, mi a katonaság... Odaálltam Farkas Mihály elé. - Farkas elvtárs, meg lenne a jelöltünk a csapatba, csak van vele egy kis probléma. - Milyen probléma? - Hát, negyvennégyben a németek fogták és besorozták... - Egy volt SS a Honvédban? Megőrült maga, Puskás? - Muszájból vitték be... Nem csinált ott semmit, gyerek volt még... Farkas puhult. Én megerősítettem: - Mindenesete vagy ő játszik vasárnap, vagy a Budai- Kocsis-Farkas-Puskás- Czibor sorral állunk fel, mert más nincs... - Hogy hívják ezt az embert? - Wustel György. - Na még ez is! Nem lehet valami normális nevet találni neki? - Már találtunk, Farkas elvtárs. Olyan falusi kinézete van ennek a Wustelnek, hogy elneveztük Városinak. - Na jó. Ezzel a névvel már leigazolhatják. Hát le is igazoltuk, így lett Városi Gyuri a Honvéd focistája...Jean-Jacques Vierne, a France Football vezető újságírója, a Régi Sipos étteremben, riportkészítés közben: "...Azt mondja Puskás úr, hogy nem akart mást, csak focizni, csak egy kicsit jobban élni... De közben szép lassan beleesett a történelem kellős közepébe... - Ha az történelem, hogy a politika ráült a sportra is...? Hogy ebbe én is belekerültem? Az egész dolgot Sebes szervezte, én az elején nem is igazán értettem egyet azzal, hogy más csapatoktól hatalmi szóval hozzuk el a legjobbakat, de aztán rájöttem: nekem is jó, ha velük játszom együtt. Ezért később aztán már én is agitáltam játékot