Nemzeti Sport, 2009. november (107. évfolyam, 298-326. szám)

2009-11-20 / 316. szám

FORMULA-1 KARRIER V________________________ Lehet még visszaút Räikkönen a Mercedesnél folytathatja a pályafutását Előfordulhat, hogy Kimi Räik­könen nem hagyja ki a 2010-es idényt, menedzsere ugyanis lát esélyt arra, hogy megegyezzen a Brawnból Mercedesszé váló alakulattal, amelynél Nico Ros­berg csapattársa lenne. A finn pilóta azonban nem éli bele magát az egyezségbe, s már a rali felé kacsingat. Kimi Räikkönen nem tér vissza a McLarenhez, és bár szerdán azt nyilatkozta menedzsere, Ste­ve Robertson, hogy a 2007-ben a Ferrarival világbajnoki címet szerző finn kihagy egy évet, elő­fordulhat, hogy mégis versenyez 2010-ben. A pilóta Button üresen hagyott helyén, a Mercedesnél köthet ki - számolt be az Auto­sport magazin internetes oldalá­nak Robertson. ,A Formula-1-ben minden megtörténhet. Ha megfelelő szer­ződést tudnak ajánlani Kiminek, nem mondunk nemet- mondta a menedzser. - Kimi őszintén beval­lotta, ha győzelemre esélyes autót kap, az F1 -ben marad, a pénz nem különösebben érdekli. Az idén bosszantotta, hogy nem kapott versenyképes technikát, és csak egy futamot nyert meg a világbajnoki címre pedig esélye sem volt. ” Räikkönen korábban kijelen­tette, hogy McLaren vagy semmi, de ez még akkor történt, amikor Ross Brawn azt mondta, 99 szá­zaléknyi esélyt lát Jenson Button megtartására. A megállapodás vélhetően azért nem született meg, mert a finn pilóta túl sok szabadidőt szeretett volna, azaz kedvére ralizna, miközben a szponzori rendezvények nagy ré­sze alól felmentést kért. A Mercedesszé váló Brawn­­istálló egyik autóját minden bi­zonnyal Nico Rosberg vezeti, a pletykák szerint a másik ver­senyzői állásra Nick Heidfeld az esélyes. Érdekes, hogy 2002-ben, Mika Häkkinen visszavonulása után is Heidfeld és Räikkönen pályázott a mclarenes állásra, amelyet a finn kapott meg, most HIRDETÉS-------------------------------------­ pedig ismét Räikkönen esetle­ges pálfordulása foszthatja meg Heidfeldet a futamgyőzelemre képes autótól. A brazil O Globo azt írja, a 2007-es bajnok szerdán már alá is írta szerződését a Mercedesszel, Räikkönen azonban ezt csütörtö­kön az internetes oldalán cáfolta. „Nem tárgyaltam a Brawn­­istállóval, amely tudomásom szerint a Mercedes befolyásának hatására két német pilótával vág neki a következő idénynek - írta Räikkönen, aki a pletykák szerint 2011-ben a Red Bullnál folyat­hatja Formula-1-es pályafutását. - Nagyon élveztem az F1-ben el­töltött éveket, és még vannak am­bícióim. Ha minden körülmény meglesz ahhoz, hogy sikeresen szerepeljek, szívesen visszatérek. Meglátjuk, mit hoz a jövő." A német SPD hírügynökség megkérdezte Norbert Haugot, a Mercedes sportigazgatóját, aki a jelek szerint a kezébe vette a Mer­cedes pilótakérdésének eldön­tését. A német szakember kitérő választ adott, nem beszélt konk­rétan Räikkönenről. ,A lehető legjobb felállásban akarunk versenyezni, és még mindig több nagyon jó pilóta van a piacon. Amíg nincsenek aláír­va a szerződések, nem lehet gátat szabni a pletykáknak, ehhez hoz­zászoktunk"- mondta Haug. Robertson nem csak az F1-es lehetőségeket igyekszik feltárni Räikkönen előtt, az is lehet, hogy egy évig ralizik, mielőtt 2011-ben visszatér az F1-be. Az As szerint a menedzser már fel is vette a kap­csolatot a Citroennel, hogy helyet szerezzen ügyfelének a világbaj­nokságon. „A rali valós opció, de még csak most kezdtünk el kutakodni más területeken" - mondta Robert­son.« M­iWMJi.l!JiP| W-1'!­]ilT-Ik1 ['flVfTi0 CL u_­­ C O Ll_ Brawn csalódott, Fry fenyeget r a „Nagyon csalódott vagyok, hogy elveszítettük Jensont, nem tartom logikusnak a döntését” - Ross Brawn nehezen dolgozza fel, hogy elveszí­tette világbajnok pilótáját, aki a McLarenhez szerződött. Nick Fry szerint a McLaren főhadiszállásának csillogása elkábította a bajnokot, és csak az idő dönti el, hogy Button döntése bátor vagy ostoba volt-e. Fry hozzátette: Button december 31-ig a Brawn pilótája, és figyelni fogják, mit tesz addig. „Ismerjük a jogainkat, ha rajtakapjuk, hogy valahol a McLarent képviseli, annak súlyos következményei lesznek" - fenyeget Fry. * SPORTMIX­­ 11 2009. november 20., péntek nemzetisport JÉGKORONGÁTIGAZOLÁS­­__________________ Ennaffati az FTC-nél A bekk két év után játszik újra magyar klubban . Húzóemberrel erősítette meg a bajnokságban sokat kritizált védelmét (15 meccs, 61 kapott gól) a Ferencváros Trio Trend jégkorongcsapata: a szezon végéig szóló szerződést kötött Ennaffati Omarral, a magyar válogatott 29 éves, a svájci vb-t is megjáró védőjével. „Lejárt a szerződésem a Toursnál, és nem hosszabbítot­tunk - nyilatkozta a jégkorong­szövetség honlapján a védő, aki tavasszal családi okok miatt tért vissza Kanadába, hogy aztán csak fél év elteltével nézzen új csapat után. „Volt olasz és holland ajánla­tom, de inkább haza akartam költözni. Kapóra jött, hogy a Fradi intenzíven érdeklődött irántam” - adott indoklást a védő, aki bízik benne, hogy a vá­logatott keretben az új szövetsé­gi kapitány is számol majd vele. A kemény szereléseiről is­mert, torontói születésű játé­kos - aki édesanyja révén félig magyar - 2005-ben szerződött az Alba Volánhoz, amelynél stabil játéklehetőséghez, utóbb magyar állampolgársághoz, va­lamint válogatott behívóhoz ju­tott. Sérülése miatt 2007-ben tá­vozott Székesfehérvárról, majd egy-egy szezont lehúzott Ang­liában (Manchester Phoenix) és Franciaországban (Diables Noirs de Tours), mielőtt ismét magyar klubba igazolt volna. A védő a „fél világot” átrepülve, tizennégy órás utazást követően, csütörtök délután érkezett meg Budapestre, s rögtön elkezdték az átigazolásához szükséges pa­pírmunkát. Jó esély van rá, hogy már a pénteki, Stars elleni hazai bajnokin bemutatkozik az FTC- ben, ám ha csúsznak a formasá­gokkal, bemutatkozására a va­sárnapi, Újpest elleni idegenbeli rangadón kerülhet sor. K.E.« ▲ Ennaffati Omar hazatért VÍZILABDA MAGYAR KUP­A, NŐK Hiányzik a címvédő A Dunaújváros meg akarja lepni a Szentest ■ Egyvalamiben biztosak le­hetünk a pénteken és vasárnap sorra kerülő Theodora Magyar Kupa Szőnyi úti női négyes döntőjével kapcsolatban: a címvédés elmarad, mivel a ta­valyi győztes Honvéd a nyáron kis híján megszűnt, majd ifis­­tákkal vágott neki az idénynek, akikkel nem jutott a négy közé. Ott van viszont az elődöntőben a bajnokságot vezető Szentes, továbbá a bajnoki címvédő Dunaújváros. Utóbbi együttes váloga­tott játékosa, Poszkoli Rita elmondta, nem lesz könnyű dolguk, mert a Szentes edzője, Zantleitner Krisztina kiválóan ismeri őket, ezért mindenkép­pen igyekeznek meglepetés­sel szolgálni. „Már legalább egy hete a kupával kelünk és fekszünk, nagyon szeretnénk nyerni, és ezzel köszönteni a születésnapját vasárnap ün­neplő Kasó Orsit" - mondta a válogatott pólós, aki egyet­értett korábbi csapattársával, hogy nem szabad előre hozott döntőként beszélni a csatájuk­ról. „Kisebbek a különbségek a csapatok között, mint a korábbi években, ami annak is köszön­hető, hogy többen abbahagyták a játékot vagy külföldre igazol­tak. Helyettük a fiataloknak jut nagyobb szerep” - mondta Zantleitner Krisztina, aki sze­rint a Dunaújváros zónájára kell nagyon figyelniük. A másik ágon a BVSC az Eger­rel találkozik, a két kék-sárga csapat közül előbbi szeretné ki­használni a hazai pálya előnyét, utóbbi pedig az egri női póló első kupafináléjáért harcol. R.B.&« APRÓHIRDETÉS Hirdetésfelvéte­l HÁZ-TRANS­Z 1193 Budapest, Üllői út 250, (06-1)460-254. MAHÍR PRESS MÉDIA Telefon: (06-1) 280-8175­­ BUDAI JEGYÜZÉR HIRDETÉS­­­FELVEVŐ- ÉS JEGYIRODA 1015 Budapest, Széna tér 7. 1075 Budapest,Wesselényi u. 8. Telefon: (06-70) 577-3400 INFORM HIR KFT. MÉDIA EX­PRESS KFT. 3526 Miskolc, Zsolcai kapu 3. 1073 Budapest, Kertész u. 27. Telefon: (06-46) 502-900/3006 m, Telefon: 352-9168,351-9854 KONTRASZT GIORINTOMDA ÉS REKLÁM BT. SZILASPONT 7622 Pécs, Jókai u. 13. 1152 Budapest, Szilas park 24. Telefon: (06-72) 222-511 (a Pólus Center mellett) VESZPRÉMI HIRDETŐ IRODA KFT. — 8200 Veszprém, Kossuth u. 6. Telefon: (06-1) 410-4950 Telefon: (06-88) 423-639 NR953 Üzenj egy min­denre nyitott, független 42-esnek, ha tabumentes kapcsolatot szeretne!! Ramb­n­arty 06 90 AUTÓT vennék saját részre. Tel.: 06 (30) 549-0772 AZONNALI készpénzfizetéssel autófelvásárlás. Tel.: 06(20)410-1111 AUTÓFELVÁSÁRLÁS! Tel.: 06 (30) 682-1390 NR948 Büszke vagyok az alakomra, rendszeresen sportolok. Ha­sonló férfi üzenetet vá­­________ NR949 Figyelem,érett társam kere­sem! 23 éves vagyok, te le­gyél 30 év fe­­gyengéd NR950 !zimfomániás, mindig tettre kész,, gátlásta­lan lány min­den kalandban benne lenne! NR953 Csak ta kapcsolat érde­­kel, romantikus férfi üzenetére árok! NR954 Alkalmanként örömet adnék neked búvó­helyemen! No money! NR951 Párokhoz csat­lakoznék eny­he bi hajlam­mal mindkét el örömére! NR955 Vékony, pici lány szeretne megismerked­ni őszinte, kedves fiúval!­­, ,mm* — . w I Ii inm.il ................ Küldd el sms-ben a kiválasztott partner kódját és üzenetedet, rendszerünk azonnal továbbítja azt a hirdetőnek! (pl. NR948 Ismerkedjünk!)Tflx Info­.41227778 ms d­ta;SOO,­ft/sm* R&w ) . ( V' ÜGYVÉD: Dr. Ferenczy Nagy István. Budapest IX.ker. Könyves Kálmán krt. 12-14. Lurdy Ház. Szerződések, Perek, Büntetőügyek. www.fnl.hu. Tel: 06 (30) 444- 7726,06 (1) 299-0309 PARKETTÁS MUNKÁK. Tel.: 06 (30) 948-8909 TÁRSKERESŐ MASSZŐRLÁNY ismerkedne. Tel.: 06 (70) 580-9636 HELYES, kedves, csinos, vékony lány Budapesten is­merkedne. Tel: 06 (30) 221-1963 ÉVI ismerkedne. Tel.: 06 (30) 324-1294 ÉRETT úriemberrel randevúznék. Tel: 06 (70) 507- 1915 DÚSKEBLŰ csinoska ismerkedne. Tel.: 06 (30) 535- 1784 FELTŰNŐ szépség ismerkedne. Tel: 06 (30) 670-7625 ARANYOS 46-os randizna Budaörsön. Tel.: 06 (20) 800-0329 ANGYALI masszázs Veszprémben. Tel: 06 (70) 500- 2073 FESZÜLTSÉGLEVEZETŐ masszázsok. Tel: 06 (20) 483-0303 MASSZÁZSMŰVÉSZET. Tel: 06 (30) 418-7620 MOM Parknál masszázs. Tel: 06 (30) 265-8477 PARTNERMASSZÁZS. Tel: 06 (70) 946-9534 MASSZÁZS fiatalembertől. Tel: 06 (20) 805-6740 MASSZÁZS. Tel: 06 (20) 800-2971 MASSZÁZSVARIÁCIÓK, okleveles masszőrhölgytől. Tel: 06 (20)459-6529 ÉLMÉNYMASSZÁZS. Tel: 06 (20) 248-3635 ÉLMÉNYMASSZÁZS. Tel: 06 (70) 211-9486 SPORTCIKK AKCIÓ! Edzőmelegítő 1000 Ft-tól, olasz futballgarnitú­­ra ajándék számozással 2000 Ft, sportszár, labda. Tel: 06 (70) 941-2005 SZOLGALTATAS KESZPENZES AUTOFELVASARLAS. TEL: 06 (70) 413-9851__________ MEGVÁSÁROLOM autóját kevés műszakival vagy forgalomból kivont személy- és teherautót. Tel: 06 (20)410-6330 MASSZÁZS POTENCIAZAVAROK kezelése, esszé-, prosztata­masszázs. Tel: 06 (20) 595-7195 PROFESSZIONÁLIS masszázs. Tel: 06 (30) 524-7414 LAZÍTÓMASSZÁZS. Tel: 06 (20) 391-2578 ZUGLÓBAN masszázsvariációk. Tel: 06 (30) 362- 3869 SVÉDMASSZÁZS. Tel: 06 (20) 239-4756 ESZO masszázs Nyugatinál. Tel: 06 (70) 507-1915 MASSZÁZS otthonában. Tel: 06 (20) 323-2160 SVÉDMASSZÁZS Árpád-hídnál. Tel: 06 (20) 253- 8951 CSINOS 40-es ismerkedne. Tel.: 06 (70) 657-7864 DÚSKEBLŰ 45-ös ismerkedne. Tel.: 06 (20) 238-1038 DEBRECENI édes ismerkedne. Tel.: 06 (30) 730-3403 PICI szöszi Budapesten ismerkedne. Tel.: 06 (70) 274-1370 CSODÁLATOS 30-as hölgy Budaörsön randizna. Tel.: 06(70)658-4982 KULTÚRÁLT úrral ismerkednék. Tel.: 06 (20) 384-1659 MEGNYERŐ 50-es ismerkedne. Tel.: 06 (20) 553-9285 BÁJOS 40-es ismerkedne. Tel.: 06 (30) 265-0256 DIÓSDON ismerkednék. Tel.: 06 (30) 232-6231 CSODÁLATOS 30-as randevúzna. Tel.: 06 (20) 624- 5810 NESZI ismerkedne. Tel.: 06 (30) 592- 0471 KELLEMES 35-ös ismerkedne. Tel: 06 (20) 623-4800 DIÁKLÁNY ismerkedne. Tel: 06 (20) 947-9352 GYÖNYÖRŰ masszőrlány ismerkedne. Tel: 06 (20) 807-1023 TESTIDOMÚ ismerkedne. Tel: 06 (30) 729-4387

Next