Nemzeti Sport, 2012. február (110. évfolyam, 31-59. szám)
2012-02-19 / 49. szám
De úgy alakult, hogy váltanom ró Zsivoczky Norbert FERENCVÁROS JOVA Levente: Közbeavatkoznia nem nagyon kellett, de kétségtelenül az egyik legtehetségesebb futballistája a Ferencvárosnak. GRÚZ Tamás: Láthatóan mindent megpróbál megtenni azért, hogy beverekedje magát a kezdőbe. Igyekezett segíteni a támadásokat, mégsem derült ki, mennyire az ő posztja a szélső védőé. BALOG Zoltán: Úr volt földön és levegőben, bár kétségtelen, két kapott gól után egyetlen középső védő sem mondhatja el magáról, hogy tökéletes munkát végzett. Martin KLEIN: Ugyancsak hihetetlen önbizalommal tette a dolgát, kellően keményen futballozott, csakhogy az a két hazai gól... JUNIOR: Az előforduló őszi szerencsétlenkedései után ezúttal tanárian játszott, az első gól tőle indult, szerelt, amikor kellett, máskor felbőrözte ellenfelét. BUSAI Attila: Megpróbálta kihasználni Mark Otten hiányát, nagyjából élt is a lehetőséggel, pontosan játszotta meg a labdákat, az ellenfelet is feltartóztatta, bár még nem Patrick Vieira, akihez egykoron hasonlították. RÓSA Dénes: Próbálta összefogni a Fradi futballját pontos középpályásjátékával, de a lendületéből idővel vesztett. Józsi Györgyöt kellene kiszorítania a csapatból, nem lesz könnyű. Juha HAKOLA: Ezúttal is bebizonyosodott, hogy a zöld-fehérek egyik legértékesebb tagja, föl-le,jobbra-balra cikázott a pályán, általában csak szabálytalanul tudták szerelni. BELICZKY Gergő: Néhány meccs még kell neki, hogy azt nyújtsa, amire képes, egy ziccerlabdát csúnyán fölélőtt, bár egy-két kényszerítőt pompásan kivitelezett Kulcsár Dáviddal. SOMÁLIA: Akart, igyekezett megjátszható lenni az előretolt ék szerepében, ám annyira nem tűnt még veszélyesnek, mint az ősszel. Talán a hideg... KULCSÁR Dávid: A Fradiban is biztos kezdő lehet képességei alapján, noha a lehetőségeinél jobban összpontosíthatott volna. Az Abdi, Somália, Kulcsár trió azért bárkire veszélyes lehet. Somália nagyon igyekezett, de nem jutott el gólhelyzetig. mm Megnéztük, milyen formában várja a Fradi a közelgő bajnoki rajtot, hiszen egy-két sérült kivételével Egerben jobbára azok léptek pályára, akik tétmeccseken is lehetőséget kaphatnak. GRÚZ JOVA BALOG 7. KLEIN JUNIOR 1 HflKni.fi BELICZKY BUSÁS SOMÁLIA KULCSÁR D. LABDARÚGÁS 3 2012. február 19., vasárnap nemzet sport Macedón duplázó Ahogy Beliczky Gergő és Kulcsár Dávid, Szimeon Hrisztov is a Vasast hagyta el. Az egriek 19 éves macedón támadója tavaly igazolt Egerbe, ahol bajnoki mérkőzésen még nem talált a kapuba, ám az FTC ellen kétszer is eredményes volt. „Duplázni mindig öröm, egy NB I-es klub ellen különösen az, még ha csupán felkészülési meccsről is van szó” - mondta a hevesiek csatára. A Vancsa Miklós igazgatta klubnál tovább folytatják a 2011-ben elkezdett építkezést, amely Jámbor János és az önkormányzat jóvoltából stabil alapokon nyugszik. Légiósként még három szerb (Csedomir Pavicsevics, Szasa Dobrics, Dusan Pavlov) és két cseh (Petr Knakal, Josef Hamouz) játékos erősíti az NB II Keleti csoportjában a 8. helyen álló egriek keretét. A szakvezetőség az Egyesült Államokba távozó Illyés Dániel | | kapus helyére még nem talált utódot, legújabban a román Pavel Vlad szerepel próbajátékon. : B. GS. Metró nélkül Egerben A Fradi új csapata labdaügyes, de lesz még mit gyakorolni a felkészülés hajrájában A GALAMBOS DÁNIEL Beliczky Gergővel és Kulcsár Dáviddal a támadósorban végzett döntetlenre a Ferencváros Egerben, ami ugyan nem különösebben hízelgő végeredmény a zöld-fehérekre nézve, de két hetük van még helyükre rakni a fogaskerekeket. Ami a hangulatot illeti, az viszont már az NBI-et idézte. „Ez Budapest!" - visszhangzott a csatakiáltás az egri Északi lakótelep sportlétesítményének műfüves pályájáról. , Akkor menjetek haza metróval, nagyokosok!” - hallatszott az öblös kontra a hazai szektorból. „Ne engem dobálj, nem va gyok rendőr!" - kifogásolta valaki a hógolyók irányát a kezdés előtt kevéssel az öltözőben ragadt zöld-fehérekre várva, míg másvalaki mindjárt feltette az alighanem költőinek szánt kérdést: „Nem mernek kiállni?” Akkor helyben is volnánk két héttel az NB I-es rajt előtt a hangulat első osztályú. Vagy kétszáz zöld-fehér hívő, kétszer anynyi egri, és mindjárt egy villámgyors gól, ami jelzi, olyan nagyon nem rémültek meg Détári Lajos labdarúgói: a negyedik percben Junior átadása után Juha Hakola lépett ki a bal oldalon, középre tett labdája elé pedig olyan szerencsétlenül vetette oda magát a cseh Petr Knakal, hogy az védhetetlenül perdült az egri kapuba. Az első etap első felét egyébként is Fradi-fölény jellemezte, a vendégek a 4-3-3-as játékrendszert csiszolgatták, amelyben a védősor előtt Busai Attila igyekezett megkaparintani a labdákat. Rósa Dénes a perpetuum mobile szerepét magára vállaló Juha Hakolával próbálta minél pontosabban elosztogatni, a három támadó, Beliczky Gergő, a brazil Somália és Kulcsár Dávid pedig a gólokért kellene hogy felelősséget vállaljon, egyelőre kevesebb sikerrel, de korántsem reménytelenül. Merthogy a zöldek kezdő tizenegye kétségtelenül labdaügyes, ami annak ellenérebizakodással töltheti el híveit, hogy az, első jó néhány perc lendülete idővel fogyni látszott. S hogy az Egerben látott társaság megfelel-e a Détári Lajos megálmodta alapcsapatnak, arról a találkozót követően nyomban meg is kérdeztük a szakmai igazgatót. „Ha most kellett volna tétmecscsen szerepelnünk, ugyancsak ezzel a tizeneggyel veselkedtünk volna neki a párharcnak, ilyenformán lehet ez is a kezdő a rajton, de azért ne feledjük, az egri összeállítást egy-két sérülés is befolyásolta - mondta Détári Lajos. - Hasznos kilencven percen vagyunk túl, vagyis maradt bennem hiányérzet. A folyamatos játékkal például adósak voltunk, és hibák is előfordultak, azután például, hogy mi jöhetünk bedobással, nem kaphatunk gólt. Ilyenkor még megesik, hogy rossz a passz, de ilyen rontásokat nem engedhetünk meg, és annak sem örülök, hogy a szöglet- és szabadrúgásaink egy kivétellel nem voltak veszélyesek. Ami a Vasastól érkező két fiatalt illeti, mindketten tehetségesek, de a társakkal még össze kell szokniuk. Kulcsár Dávidot pedig ezután is a támadósor bal oldalán képzelem el, ugyanúgy, mint Vecsésen, ahol a játékosom volt. ” A szélső Beliczky Gergővel olyan passzjátékot produkált, amire a félidő második felében már inkább a délutáni szunyókálásra gondoló drukkerek is felkapták a fejüket, és ha valóban veszített is iramából a mérkőzés, a Hakola, Beliczky, Somália, Kulcsár kvartett agilisan tette a dolgát. Kulcsár Dávid láthatóan felszabadultan attól a ténytől, hogy újra az ellenfél kapuját rohamozhatja. Vagy leginkább attól, hogy ismét zöld-fehérben? És vajon ő akart visszatérni az Üllői útra, vagy a körülmények kényszerítették rá? „El sem akartam menni - válaszolt a lefújás után a „tékozló fiú”, kellett. Angyalföldön is megpróbáltam a tőlem telhető legjobbat nyújtani, de amint megtudtam, hogy lehetőségem nyílik viszszatérni a Fradiba, nem teketóriáztam. Az pedig hogy a pálya melyik részén futballozom, igazából mindegy, bár kétségtelenül jobban szeret az ember támadni, mint a másikat megakadályozni ugyanebben. Én legalábbis így vagyok vele. Jól éreztem magam a pályán, még ha sajnálom is, hogy a két helyzetemből egyiket sem sikerült gólra váltanom." Sok helyzet egyébként nem adódott egyik csapat előtt sem, ehhez képest persze izgalmasnak tetszik a 2-2-es végeredmény, de maradjunk annyiban, kétségtelenül gólgazdagnak ítélhető kilencven percet vívott a két együttes. Ehhez persze kellett, hogy a macedón Szimeon Hrisztov kétszer is egyenlítsen. A kettő között az előbb zseniálisan Varga Bence elé tálaló, majd egy oldalszabadrúgást remekül középre kanyartvállalta magára a főszerepet, utóbbi megmozdulását követően Gárdos András piszkált bele gólt érően a labdába. Döntetlenre végeztek a felek, ami az Eger részéről bravúr. A Fradira nézve kevéssé hízelgő az iksz, mégsem gyászos hangulatban indultak haza a fővárosiak. És nem is metróval. • K Kulcsár Dávidot nem tudták szabályosan szerelni az egriek, a Fradi frissen igazolt játékosa jól, bár néha könnyelműen futballozott is . . Eger, 700 néző. V: Tyukodi EGER: Sztankó - Preklet, Bíró, Knakal, Hamouz - Cs. Pavicsevics - Balog Zs., Dobrics (Fürjes), Farkas A. - Pavlov, Hrisztov FTC. 1. félidő: Jova - Grúz, Balog Z., Klein, Junior - Hakola, Busai, Rósa D. - Beliczky, Somália, Kulcsár D. 2. félidő: Kunsági - Vattai, Balog Z., Klein, Sváb - Hakola (Zsivoczky), Busai (Varga B.), Lisztes, Kulcsár D. (Abdi) - Beliczky (Gárdos), Oláh L. G: Hrisztov (2), ill. Knakal (öngól), Gárdos EGRI FC FERENCVÁROS 2 -2 (0-1)