Nemzeti Sport, 2013. március (111. évfolyam, 59-88. szám)

2013-03-12 / 70. szám

KÉZILABDA BL, NŐK, KÖZÉPDÖNTŐ, I. CSOPORT Túlélték a háborút Hiába vetett be minden eszközt, hiába ütött-vágott a Podgorica ■ BÁLINT MÁTYÁS Hogy csatát nyert a Győri Audi ETO KC vasárnap este Podgoricában, az visszafogott kifejezés: a 22-21-re meg­nyert mérkőzéssel a magyar csapat kiejtette a címvédőt a Bajnokok Ligájából. S megúsz­ta súlyosabb sérülés nélkül. Ennyi kárörömöt engedjenek meg: Dragana Cvijicset ember nem sajnálta vasárnap késő este a Győri Audi ETO KC csa­patbuszán, miután kiderült, hogy a Buducsnoszt Podgorica beállósa keservesen zokogott a két csapat Bajnokok Ligája­­mérkőzését követően, amelyet 22-21-re nyert meg a magyar bajnok. Mert hát C­v­i­­­i­c­s már a tavalyi, ide­genben lőtt gól­­lal elvesztett BL-döntőben sem sok barátot szerzett a győ­riek közül, ugyanis szinte töké­letesen ráillik a Ki mit tud?-ok első körös versenyzőit olykor bemutató minijellemzés: „ci­vilben hentes” - ám ő nem csak civilben, hanem szolgálatban is kegyetlenkedik. „Beálltam a védőfalba az első akciónál, és egyből kaptam Cvijicstől egy akkorát, hogy csillagokat láttam, s ebből meg is értettem, hogy a Podgorica ezen az estén élvezni fogja a hazai pálya minden előnyét - emlékezett vissza Heidi Löke, az ETO világklasszis beállósa. - Utána már nem is számol­tam a lila foltokat, az ütéseket, volt belőlük rengeteg. Nemcsak Cvijics gyilkolt végig, hanem Szuzana Lazovics is, az volt a kiindulás minden támadásnál, hogy a térdüket beleállították a combomba. Azt meg végképp túlzásnak éreztem, hogy ami­kor egyszer a földre kerültem, Cvijics a teljes súlyával ráne­hezedett a bokámra. Bevallom, akkor eléggé megijedtem, de szerencsére nem lett nagyobb baj, így védekeztek a monte­­negróiak ellenünk annak ide­jén a BL-döntőben is, viszont az idei hazai meccsünkön tíz perc alatt kétszer is kiállították a beállást, és utána egyből tisz­tességesen lehetett játszani. ” Az a bizonyos BL-döntő való­ban méltánytalanra sikerült, az akkor még győri klubedző Kari Erik Böhn csak elkeseredetten ingatta a fejét a sajtótájékozta­tóra várva a májusi estén: „Ez nem kézilabda." Akkor az ETO még nem tudott alkalmazkod­ni ahhoz, hogy módszeresen GÖRBICZ Anita a Győr irányítója . Finoman fogalmazva sem volt egyszerű dolgunk Podgoricában, de a játékvezetők ténykedését nem kommentálnám. A montenegrói védők folyamatosan eljátszották a belemenéseket, így megfojtották a támadásainkat, ennek ellenére nagyszerű győzelmet arattunk. A csapatjáték igazi diadala volt a siker. Lépésről lépésre haladunk, és ez a győzelem csak további erőt ad a folytatásra agyonverték a játékosait, úgy­hogy most ez volt az egyik fő feladat. „Ambros Martin külön felhív­ta a figyelmünket rá, az a legfon­tosabb, hogy bármi történik, ne hagyjuk megingatni magunkat - mondta Löke. - Bármennyire is nehéz, de zárjuk ki a gondolataink­ból a félelmetes csarnokot, a közönséget, a bíráskodást és a monteneg­­róiak stílusát,­­ és igyekezzünk azt csinálni,­­ amit tudunk.­­ Éppen ez volt az elvesztett BL- finálé hozadéka: bármennyire is fájó emlék, magunk mögött kellett A 6. forduló programja. Szombat. 16.00: GYŐRI AUDI ETO KC-Randers (dán). 17.45: Larvik (norvég)-Buducs­j­noszt Podgorica (montenegrói) nunk, és levonni belőle a tanul­ságot, amelyet most az utolsó negyedórában az életéért har­coló Podgorica ellen tudtunk hasznosítani: bármi tör­ténjék, ne befolyásoljon rá­ bennünket, és csak saját magunkra figyeljünk. ” Bár a hajrában meg­szenvedett a mon­­tenegróiakkal az ETO, végül­­ 22-21-es győzel­met aratott, részt továbbra is hibátlan a Baj­nokok Ligájában (ráadásul egy­huzamban aratott tizenegyedik győzelmével megdön­tötte a 2007-2008-as raji évadban felállított ■’ jjjg csapatrekordot), másrészt búcsúzt­­­­tatta a tavalyi ki­írás győztesét - szóval legalább ennyiben gn bosszút állt a­­ montenegrói­­ak kegyetlen­kedéséért. M Így egy Heidi Löke megijedt, amikor ráestek a bokájára, de szerencsére nem lett nagyobb baj belőle, így a szokásos, harcos stílusában várhatja ? ''xvmg.. gasmmmt ■'rgjtev­AZ ÁLLÁS 1. GYŐR 5 5--128-9810 2. larvik 5 3-2 118-1176 3. Podgorica 5 113 100-1113 4. Randers 5-14 105-125 ...... KOSÁRLABDAPAKS ■ PÁL ISTVÁN „A cél, hogy Enrique Gutiérrez García felrázza a csapatot, új impulzust adjon a társaságnak, mert véleményünk szerint több van ebben a keretben, mint amit eddig elért a gárda." Lapunk tavaly február 4-i számában Plézer Gábor, az IXt' & 'ME­S 'Itan­ IÉP Enrique GUTIÉRREZ GARCÍA az ASE volt edzője A klub döntése volt, és talán jó, mert nem alakult rózsásan a helyzet. Bár elég jól szerepe­ltünk­­a négy között vagyunk a kupában­­, de valami nem stimmelt. Ki lehet kapni Kaposváron, de a játék... A klub mindig fontosabb, mint az edző, és mivel nem tudtam kihozni néhány játékosból a legjobbat, ezért megértem, hogy mennem kell. Mor­gen Ferdinánd októberi tragédiája óta mostanáig mindannyian nehéz idő­szakot éltünk át. Mindent köszönök a klubnak, valószínűleg visszamegyek Spanyolországba, így legalább a családom nem fog hiányozni. Atomerőmű SE férficsapatának technikai igazgatója mondta ezt a spanyol szakemberről, aki Völgyi Péter távozása után érkezett Paksra, ahonnan egy Magyar Kupa-ezüstéremmel búcsúzik. „Valami nem működött, túlságosan hullámzó volt az együttes teljesítménye, még egy meccsen belül is. Eddig úgy gon­doltuk, megoldjuk, de hétfőn úgy döntöttünk, elbúcsúzunk Enrique Gutiérrez Garciától. ” Valamivel több, mint egy év telt el, s a fentieket már Tóth János, az ASE szakosztályelnö­ke mondta az újabb váltásról. A főszereplő nem változott, meg­ítélése annál inkább. Hozzátes­­­­szük, a szombati kaposvári vere­ség során már érezni lehetett, az összhang nem tökéletes a szak­vezető és a játékosok között, ráadásul a 102-84-es somogyi győzelemmel véget érő mérkő­zés utolsó negyedében lélekben nem volt a pályán, szinte feladta a meccset a paksi csapat. „Úgy éreztük, nem voltak elég motiváltak a játékosok -folytatta Tóth János. - Az utód még nincs meg, de dolgozunk az ügyön. Szerdán a Szolnok el­leni bajnokin Schmidt Béla, az eddigi másodedző irányít, és ő is tartja az edzéseket." Az ASE jelenleg az NB I kö­zépszakaszának felsőházában a negyedik helyen áll, bejutott a Magyar Kupa négyes döntőjé­be - amelyet Pakson rendeznek március 30-31 -én -, és szerdán a Szolnoki Olajt fogadja bajnokin. „Úgy gondolom, most kellett lépnünk, így talán még időben érkezik az új impulzus a kupa négyes döntője és a bajnokság hátralévő idejére” - mondta Tóth János. „A változás nem jó abból a szempontból, hogy már kiala­kult egy rendszer. Azt mindenki döntse el maga, hogy hogyan működött. Reméljük, ezúttal jó lesz a változás, és meghozza azt a sikert, aminek érdekében a vezetők meglépték" - reagált a döntésre Kámán Tamás csa­patkapitány. Enrique Gutiérrez García 1992 és 2005 között a spanyol élvonalban és a másodosz­tályban edzősködött a Cádiz, az Almería és a Granada csa­patánál, majd ezt követően szakmai igazgatóként (Sevilla, Huelva, Granada) és máso­dedzőként (Granada) dolgo­zott. A magyar férfi kosárlabda­bajnokságban ez volt a harma­dik edzőváltás a szezonban, Szolnokon és Szegeden gon­dolták úgy a klubvezetők, hogy Pór Péter és Molnár József már nem tud újat mondani, mu­tatni az együttesnek. Közös a változásokban, hogy mindkét (immár mindhárom) esetben a várakozáson aluli szereplés és a játékosok felrázása volt a cél. * Kaposvár - végállomás Enrique Gutierrez García nem tudott újat mutatni, így távozott az Atomerőmű kispadjáról ▲ Enrique Gutiérrez García (jobbra) helyére egyelőre Schmidt Béla ül le SPORTMIX 11 2013. március 12., kedd netissef isport 24 ÓRA Gyógyuló szegediek KÉZILABDA. Keddtől újra tár­saival edzhet a szegedi Buday Dániel, aki csapata vasárnapi bajnoki meccsét lázas betegsé­ge miatt kihagyta. Keveset volt pályán a szintén megfázással bajlódó Frantisek Sulc is, akinek ugyancsak megengedte dr. Szabó István csapatorvos, hogy készüljön a lengyel Kielce elleni vasárnapi BL-nyolcaddöntőre. Elérte a balszerencse JÉGKORONG Három meccs után újra megsérült Jevgenyij Malkin. Az NHL-ben szereplő Pittsburgh Penguins orosz támadója már csapata vasárnapi, New York Islanders ellen 6-1-re meg­nyert mérkőzését is kénytelen volt kihagyni, és várhatóan a következő egy-két héten sem játszhat. Bár pontos információt nem hoztak nyilvánosságra, annyit lehet tudni, hogy Malkin a felsőtestén sérült meg. Eredmények a 16. oldalon Ha most lenne vége... KOSÁRLABDA. Hónapok után is­mét rájátszást érő helyre került a Los Angeles Lakers az észak­amerikai profi bajnokságban (NBA). Az ezúttal a Dwight Howard (16 pont, 21 lepattanó) vezette csapat az alapszakasz legutóbbi fordulójában a Chica­go Bullst verte meg 90-81-re, s mivel legutóbbi hat meccséből ötször győzött, feljött a Nyugati főcsoport nyolcadik, playoffot érő helyére. Eredmények a 16. oldalon Rangos mezőny TOLLASLABDA. Március 15-17. között harmadik alkalommal rendezik meg Pécsen a Multi Alarm magyar nemzetközi ifjú­sági bajnokságot, amelyre tíz or­szágból 78 versenyző nevezett. Az előző évek rangos mezőnye miatt a legmagasabb, azaz A-kategóriás lesz a verseny. Hazai siker a BEK-ben VÍVÁS. A hazai páston verseny­ző Gödöllői EAC csapata nyerte meg a kardozók hétfői BEK- viadalát, miután a döntőben legyőzte a Vasast. A versenyen kilenc együttes lépett pástra. A magyar házi döntőben a Gáli Csaba, Gémesi Bence, Gémesi Csanád, Valkay Ferenc összeállítású GEAC 45:43-ra győzött a Csaba Márton Bence, Puy Sebestyén, Ravasz Etele, Szatmári András összetételű fővárosiak ellen. Honfitársa diktál neki RAU Robert Kubica ötös rajtszá­mot kapott a jövő hét végi Euró­­pa-bajnoki futamra, amelyet a Kanári-szigeteken tartanak meg, s amelyen a korábbi FTes pilóta egy Citroennel száll be a küzde­lembe. A lengyelnek honfitársa, a rendkívül tapasztalt Maciek Baran diktálja az itinert - a párosnak ez lesz az első közös versenye.

Next