Nemzeti Sport, 2014. augusztus (112. évfolyam, 208-237. szám)

2014-08-24 / 230. szám

FÉRFI 100 M PILLANGÓ Ezüstös kesergés Látszólag nem lépett ugyanabba a folyóba Cseh László. Látszólag... A pénteki esti dupla kanyar után - amikor csak a szétúszás döntött száz pillangón a táv vi­lágbajnoki ezüstérmese javára a középdöntőben - ugyanis arra készült, lazán és könnyedén úszik a fináléban. Ekkora úszóról még véletlenül sem szeretnénk sem­miféle véleményt formálni ennek megítélése kapcsán, így aztán in­kább idézzük őt magát, sikerült-e lazán úsznia: „Megpróbáltam nem görcsösen úszni, hát... Ezt még tanulni kell. ” Sokszor beszélt mostanság ar­ról is Cseh, hogy mentálisan kell teljesen rendben lennie. Hogy ez hogy sikerült szombaton este? „Fejben azért képes sokat javulni az ember az idők során - mondta a 28 éves Cseh. - Tudatosabban versenyez, még ha ez tudat alatt is történik... ” Ezért tettük azt a megállapítást, hogy csak látszólag nem lépett bele ugyanabba a folyóba Cseh. A kijelentés picit mégiscsak sántít, hiszen a második ötvenen már szárnyalt, ezért is érhetett oda a második helyre. „A második ötven már rendben volt, az időeredmény viszont na­gyon nem - jegyezte meg önkriti­kusan. - Fél másodperccel kikapni százon? Ez azért rosszul érint... ’’ Cseh László az újabb érmével elégedett volt, a hátrányával már sokkal kevésbé... vMteri iBMi . A direkt kicsit lassan kezdő Kapás Boglárka még az arany gondolatával is eljátszott NŐI1500M GYORS Hiányolta az egyest „Biztos voltam benne, hogy a töb­biek nagyon elkezdik, s lesz né­hány száz méter, amikor előttem lesznek, ám nekem nem szabad mennem velük. Javuló ötszázakat úsztam, az ezerötszáz gyorsnak ez a lényege." Ugye milyen egyszerű? Vagy mégsem...?! Kapás Boglárka szenzációsan osztotta be az erejét az 1500 gyors fináléjában - bár utóbb Nagy Péter edző elárulta, tanítványa mégiscsak mehetett volna kicsit gyorsabban a legelején -, így az­tán szép sorban tűntek fel a neve mellett a számok: nyolc, hét, hat - majd jött a kettes, viszont a spa­nyol Mireia Belmonte García nem adta az első helyet. ,Azt az egyes számot kicsit én is hiányoltam, mert nem taga­dom, az arany gondolatával is eljátszottam - ismerte el Kapás. - Hogy érmes leszek, azt viszont szinte biztosan... Na jó, inkább azt mondom, sejtettem. Most nem sikerült az aranyérem, de emiatt egyáltalán nem vagyok csalódott. Sőt!" »MONITOR RISKÓ GÉZA MTVA-sportfőszerkesztő Lacika Bocsánat, de régi ismeretségünk okán úgy érzem, szólíthatom így Cseh Lászlót, az úszófenomént. Papája sem akárki, a hatvanas-hetvenes évek egyik legjobb magyar úszója volt. Még Roland Mat­­thest, minden idők legjobb hátúszóját is megverte, történetesen Lipcsében. Amikor Lacika megszületett, ő volt a világ legboldogabb apukája, s talán így van ez ma is. Minden idők egyik legnagyobb ma­gyar úszója Cseh László, aki itt, Berlin­ben tovább öregbítette hírnevét. Sokak szemében könnycseppek csillantak meg, amikor hétszázadnyi előnnyel megnyerte a kétszáz vegyest. Döbbe­netes úszással, tökéletes taktikával, hittel úszott az első pillanattól. Eleve tudtuk, hogy úgymond négy úszónemes klasszis, mégis féltettük, hiszen rendkí­vül kiegyensúlyozott volt a mezőny. Nagyon fontos volt neki az arany, mert tudta, ünnepi ajándék augusztus 20-án Magyarországnak egy Európa-bajnoki elsőség. Szívére tett kézzel hallgatta a dobogó tetején a Himnuszt. Talán tudják, olimpián, világbajnok­ságon, Európa-bajnokságon Lacika az 56. érmét szerezte most pályafutása során. Jó néhány ország elfogadná a gyűjteményét nemzeti kincsként. Hargitay András is itt van Berlinben. Annak idején ő három századdal nyert vb-aranyat Caliban. Mi számít néhány század különbség­nél? - kérdem tőle. A hit­­ jön a válasz. Lacika tökéleteset alkotott. Nem mu­tatja, de tudom, mennyire boldog. Nekem az is eszembe jut, miként él­hette meg ezt az aranyat az apuka, akit mi csak Cseláknak neveztünk. Gondolom, nála is előjöttek a könnyek. Megértem. S neki is gratuláció, köszönet! Méltán lehet boldog, egy szülőnek nincs nagyobb örö­me, mint ha a gyereke többre viszi nála. Lacika újabb lendületet kapott, visz­­szaigazolást, hogy jó úton jár, Rióban is ott a helye. Hosszú Katinkának a feszített menetrendje okán nincs ideje minden egyes szám után megjelenni a vegyes zónában, de könnyen lehet, hogy az Európa-bajnok , KOZMA DOMINIK az 50 m gyors 13. helyezettje „Megbeszéltem a kapitánnyal, az edzőmmel, ha be is jutok ötvenen a fináléba, visz­­szalépek, hiszen vasárnap úszom a 4x100-as vegyes váltóban, és az számunkra fontos. Az ötven gyors még a százhoz képest is teljesen más ritmust igé­nyel, túl gyors még nekem.” » TAKÁCS KRISZTIÁN az 50 m gyors 11. helyezettje „Meg kell tanulni rajtolni... Rögtön az elején veszítek a sebességemből, ezt meg nehéz egy hosszon behozni. A felkészülésem elment a száz irányába, és úgy tűnik, ez nem jó, hiszen az állóképességem megvan, de a gyorsaságom nem a régi.” » JAKABOS ZSUZSANNA a 200 m pillangó döntőse „Jólesett az úszás, a vasár­napi fináléban kicsivel jobb időt szeretnék úszni, de nem tudom, van-e bennem 2:08 alatti eredmény. A műtött vállam egyelőre nem okoz gondot, bár min­den úszás előtt jól be kell kenni, hogy ne is jelentkezzen a fájdalom.” 1 ' Hí ^ *■ * - ” MEGMOSTA A FEJÉT férje és edzője, Shane döntője után már örült az ezüstérmének s /KOVÁCS ERIKA jelenti Berlinből \AT\ Tartoztunk egy vallomással Hosszú Katinkának. A 200 méter gyors volt az a döntő, amelynek kapcsán előze­tesen nem éreztük az érmet a há­romszoros világbajnokban. Csak részben azért, mert szombat dél­előtt már maga is azt nyilatkozta, érzi, hogy ez az Európa-bajnok­­ság hatodik napja, és kezd fárad­ni, sokkal inkább azért, mert a 200 gyors más világ­­ gyorsabb, pörgősebb ritmusú. Ezen a távon majdhogynem sprinterek úsz­nak, s bár minden elismerésünk Katinkáé, ő azért mégsem tarto­zik ebbe a kategóriába. Úgy látszik, még mindig nem ismerjük őt, még mindig nem tudjuk, mire is képes valójában... Hogy a szám világcsúcstartó­ja, az olasz Federica Pellegrini is tartott Hosszútól, csak utólag derült ki. Ha csak sejtésünk van erről, talán nem vesszük el előre a magyar klasszistól az érmet. Amely úgy száznegyven mé­terig aranynak tetszett a döntő­ben, persze aztán jött Pellegrini, s lehajrázta a mi lányunkat - az olaszban erősen benne van az a június eleji római viadal, ame­lyet elmosott az eső, de mert a verseny lefújása után mégiscsak kisütött a nap, Hosszú külön párbajra hívta Pellegrinit kétszáz háton. És lemosta. Berlinben az Európa-bajnok­ságon megszoktuk, hogy Hosszú Katinka mindig csak a nap végén jelenik meg a vegyes zónában - a kemény menet nem engedi meg, hogy hirtelen az újságírók előtt értékeljen. És hozzászoktunk ahhoz is, hogy gyakorlatilag va­lamennyi döntős etapot a vegyes zónában töltjük - a magyar sike­rek ugyanis jönnek egymás után! 11 HOSSZÚ KATINKA az interjúzónában Már majdnem örül­tem, hogy nem vagy­tok itt, s nem kell beszélgetnem vele­tek. Vicceltem, csak vicceltem! Ezért, csal egy igazát Cseh L döntője , ám amike náléjában fordultak állt, lábujj a fejek­re figyelte. E­zetett, Lac magyar ér becsapott detten­ból a vegyes zi­sztprób­­a is, mini nélkül kva napi döntő mese kifeji volt. Mell mint egy­­ kuncogva . Valami­­t hozott a fé gyár szem szén biztos Legtöbb Pétertől , ebben a véletlenül négy éve piai bajm azóta szét­múlt évek úszott, mi társa, Bal épp lapul Európa-b, f­ élig Balog Gábor 100 és 150 méter között is úgy úszott, mint ha az lenne az utolsó hossz. Meg is lett az eredménye, felállhatott a dobogóra FÉRFI 21 Ki ELSŐ fék­ a

Next