Nemzeti Sport, 2015. február (113. évfolyam, 31-58. szám)

2015-02-01 / 31. szám

41 Labdarúgás ). KOVÁCS GÁBORRA SZÜKSÉGE VAN A DVTK-NAK, A PAKS AZONBAN NEM ADJA OLCSÓN A VÉDŐJÉT PAKS Nézők nélkül Eredetileg a lipóti edzőközpont­ban mérkőzött volna meg a Va­sas és a Paks, a mostoha időjárási körülmények miatt azonban az Illovszky-stadionbe­n játszották le a mérkőzést. Nézők nélkül, mert a „biztonsági előírások” a kevés szurkolót is távol tartják az edzőmeccsektől. Csertői Aurél, a vendégek szakvezetője pályára küldte a két új szerzeményt, a Kecskemétről szerződtetett Balázs Zsoltot, va­lamint az MTK-tól kölcsönkapott Rodenbücher Istvánt is. A Paks szerzett vezetést, de a nagy lelke­sedéssel, szervezetten futballozó angyalföldiek fordítottak, végül Könyves Norbert állította be a 2-2-es végeredményt. „Mindenben megállapod­tunk, és kezet adtunk egy­másnak Kenesei Krisztiánnal, valamint Czvitkovics Péterrel - tájékoztatott a mérkőzés után Vancsa Miklós, a Vasas ügyveze­tője. - Hétfőn írjuk alá a szerző­dést, mindkét játékos másfél évre kötelezi el magát." A Vasas legközelebb kedden az MTK-t fogadja a Fáy utcai sporttelepen. VASAS. 1. félidő: Hermány - Görgényi, Grúz, Debreceni, Hangya - Gál M„ Vida - Lázok, Berecz, Remid - Ferenczi 1.2. félidő: Németh G. - Szabó 8., Preklet, Tamás L, Hajdú N. - Nagy T„ Czvitkovics, Murka - Ádám M„ Kenesei K., Menyhárt PAKS. 1. félidő: Molnár P. - Vági, Gévay, Rodenbücher, Báló - Kesztyűs B. Kecskés, Bartha - Haraszti, Simon A., Balázs Zs. 2. félidő: Csernyánszki - Bagó, Rodenbücher, Tamási Zs., Nagy R. - Bertus, Kiss T. Hahn, Bor -Könyves, Eppel G. Berea, Remili, ill. Báló (11-esből), Könyves Fáy utca, műfüves pálya, zárt kapuk mögött V: Gyarmati IIT. VASAS JÉgBip­ O­­IVM-PAKS 2-1) MTK Hazaiból lett a vendég Több centiméteres hóréteg borí­totta szombatra virradóra Buda­pesten a Bátony utcai sporttelep pályáit, így az MTK-Cegléd fel­készülési mérkőzést végül az ere­deti 11 órás időponthoz képest másfél órával később, Cegléden rendezték meg. Ami nem is lett volna akkora gond, ha erről a „vendégek" nem azután szereznek tudomást, hogy buszuk kora reggel begördült az Ikarus-pálya parkolójába. „Először Budafokra próbáltuk átszervezni a mérkőzést, de mi­után kiderült, hogy ott már lesz edzőmeccs, eljöttünk Ceglédre” - mondta Szegő Tibor, az MTK kommunikációs igazgatója. Hogy a ceglédieket mennyire zavarta meg a feleslegesen meg­tett 150 kilométer, nem tudni, mindenesetre a játékot az első félidőben az MTK uralta, Kanta József büntetője révén a veze­tését is megszerezte. A második játékrészben aztán hiába egyen­lített a Cegléd, Hrepka Ádám szinte azonnal válaszolt, majd ismét betalált. N. ZS. A CEGLÉD: Kovács A. - Oláh M. (Vattai), Albert I. (Szabó M.), Farkas I. (Teixeira), Pesti D. - Dóczi, Koncz (Markó Á.) - Koós (Kormos), Pantovics (Nagy V.), Farkas Z. (Kovács D.) - Balog M. MTK: Hegedűs L. (Vukovics) - Baki(Nagy T.), Kelemen, Vukmir (Deutsch), Poor - Vass Á. (Thiam), Pölöskei Zs. (Hajdú Á.) - Bouard, Kanta J. (Vass P.), Csiki (Bese) - Torghelle (Hrepka) G: Kovács D. ill. Hrepka (2), Kanta J. (11-esből) Cegléd, műfüves pálya, 50 néző V: Berényi tetem( MTK BUDAPEST ICO) 3 ml Vajda György . A tengelyét ugyan elveszítette a DVTK, ám amiatt, hogy a belső védő Kádár Tamás és a védekező középpályás Elek Ákos elhagyta Miskolcot, senki sem bánkódik a klubnál. Érthetően, hiszen sok pénzt kaptak a játékosokért - a Kínába szerződő Elek Ákosért kért összeg már ott is van a DVTK számláján. Információnk szerint az utóbbi idők egyik legjobb üz­letét könyvelheti el a klub. A távozó védekező közép­pályás helyére máris igazolt a DVTK, Ciprusról a szerb Milos Krszticset. Tomiszlav Szivics vezetőedző szerint Krsztics pó­tolhatja Eleket. Az FC Ajka elleni edzőmérkőzésen bebizonyoso­dott, valóban jó labdarúgó az új fiú, ám egészen más stílusban futballozik, mint Elek Ákos. Ő a rombolásban jeleskedett, a szerb inkább játssza a futballt. Gyors, technikás, nagy területen mozgó középpályás. A szervezés az erőssége, nem a védekezés, az ütközés. Ám erre ott van Egerszegi Ta­más, tőle várja a DVTK mestere az akciók megszűrését. Az Ajka ellen a középpályán működött is gépezet, nem úgy a védelem közepén. A jelek szerint Kádár Tamást Szalai Vilmossal próbál­ja pótolni a diósgyőriek mestere, ám az Ajka ellen is bebizonyoso­dott, hogy itt azért még akadnak gondok. Nem véletlenül tartja magát a hír, hogy a klub mindent elkövet a paksi Kovács Gábor megszerzéséért, ám nem köny­nyű az üzletet nyélbe ütni, mert információnk szerint magas kivásárlási árat szabtak a paksi­ak, Diósgyőrben pedig egyelőre nem kívánják elherdálni a Kíná­ból érkezett összeget. Ám valami megoldást kell találniuk, mert előre jól játszik a Diósgyőr, tele a keret támadó felfogású futbal­listával, a védekezés azonban egyelőre nincs megoldva. Példa erre, hogy az Ajkán futballozó Sowunmi Thomas rendre lefe­jelte a védőket, a szélvészgyors Szabó Zsolt pedig a földön verte meg őket gyakorta. Természetesen messzemenő következtetéseket nem lehet, nem szabad levonni egy hó­nappal a bajnoki rajt előtt, ám az biztos, van tennivaló bőven Diósgyőrben. Annak érdekében, hogy a csapat teljesítse a célt, hiszen az őszi remek szereplés nyomán (harmadik helyen áll a csapat a tabellán) már a nem­zetközi szereplésre jogosító hely megszerzése van napirenden. MEGÉRTE MEGVENNI C. ZORÁN KUNTICS az FC Ajka edzője „Nem hiszem, hogy Kádár Tamás és Elek Ákos távozásával gyengült volna a Diósgyőr, hiszen az új szerzemény, Milos Krsztics remek labdarú­gó. Ellenünk is jól futballozott, bár mást játszik, mint a Elek Ákos. Inkább építkezik, mint rombol.” Bognár István és Milos Krsztics már megérti egymást, a Diósgyőr erősödött a légióssal FOTÓ: KURUCZ ÁRPÁD Rombolásból játék BEVÁLHAT A LÉGIÓS, a kreatív szerb futballista, Milos Krsztics pótolhatja tavasszal a Kínába szerződő Elek Ákost EdzőmérkőzésekM P­RI151 BP, HONVÉD, LOMBARD Ez bizony kevés lesz NEHÉZ TAVASZI SZEZONRA számíthat a nem túl erős kispesti és pápai csapat Maros József • A Honvéd a hétközi paksi fel­készülési mérkőzés (0-2) után ismét NB I-es csapattal, a Lom­bard Pápával találkozott. Ott volt a hazaiak kezdőcsapatában a Sopronból kölcsönből vissza­térő fiatal, az U20-as válogatott alapembere, Bobál Dávid. „Nagyon örülök, hogy ismét itt lehetek- mondta a védő. - Itt nevelkedtem, szeretnék bizonyí­tani. Rossz őszt zártunk, de re­mélem, szebb tavaszunk lesz. ” Bár Lengyel Ferenc, a pápai­ak edzője aggódott az esetleges rossz időjárás miatt, félelme nem igazolódott be, hiszen napsütéses időben játszhatták le a Honvéd elleni edzőmérkő­zést. Az Ajka ellen szerepeltetett próbajátékosok, Venczel Balázs, Stieber András, a brazil Leand­ro Silva Lopez, a bosnyák Haris Mehmedagic és a szlovén Enes Rujovic ezúttal is szerephez ju­tottak, de csatlakozott hozzájuk a védő horvát Mateo Branilovic és a Győrből érkező Vankó Imre is. Csizmadia Csaba betegség miatt el sem jött a fővárosba. Jelen állás szerint nemcsak a piros-fekete együttesnek, ha­nem a Lombardnak is kemé­nyen meg kell küzdenie a bent­­maradásért. A csapat rutinos csatára, Waltner Róbert is osztja ezt a nézetet. „Nehéz lesz a tavasz - sóhaj­tott a pápaiak csatára. - De bí­zom benne, hogy sikeresen meg tudjuk majd oldani a felada­tunkat. A Kecskeméttel kezdünk idegenben, aztán jön a Duna­újváros, két nagyon fontos mér­kőzés. Két győzelem lendületet adhatna. ” A mérkőzésen a hazaiak ren­geteg helyzetet puskáztak el, a vendégek viszont azt az egy támadásukat, amivel eljutottak a piros-feketék kapujáig, góllal fejezték be. A látottak alapján mindkét edzőnek sok munkája lesz még a rajtig. Csábi József csapata most nem kapott ki, de ez a Honvéd nem tűnik erősnek i­t BP. HONVÉD: Kemenes (Horváth A.) - Botka (Csábi M.), Ignjatovics (Marku), Bobál D. Czár (Vidovics) - Hidi (Nagy G.) - Godoy (Gazdag), Lőrinczy (Koné) - Ikenne-King (Jesus Meza), Youla, Prosser LOMBARD PÁPA. 1. félidő: Szűcs L. - Vennel B., Branilovic, Bogunovics, Juhász D. - Stieber A., Silva Lopez, Mehmedagic, Frizoni - Rujo­vic, Popin. 2. félidő: Horváth G. - Jagodics B. Branilovic (Gál Sz.), Bogunovics (Illés D.), Juhász D. (Eisenberger) - Stieber A. (Király B.), Zule­­vs, Mehmedagic (Pongrácz), Frizoni - Rujovic (Waltner), Popin (Vankó) G. Prosser, ill. Stieber A. Bozsik-stadion, műfüves pálya, 150 néző V: Szőts LOMBARD PÁPA DIÓSGYŐR: Antal B. (Rados) - Okuka (Bori), Szalai V. (Csicsvári), W. Alves, Németh M. (Eperjes) - Egerszegi (Kim), Krsztics (Jenner) - Barczi (Marjanovics), Bognár I. (Griffiths), Gosztonyi (Bacsa) - Grumics (Takács T.) AJKA: Jánosa - Zsirai (Mogyorósi), Talabér, Asztalos - Köles (Csordás Sz.) - Pál D., Lattenstein (Varga G.), Nagy B., Szabó Zs., Major -Sowunmi (Németh L.) G: Jánosa (öngól), Bognár I., Krsztics, ill. Szabó Zs., Major Fáy utca, műfüves pálya, zárt kapuk mögött. V: Farkast ­ KECSKEMÉT Lassú játék Szerdán az NB II-es Ceglédi VSE-től, szombaton a Békéscsa­bától kapott ki 1-0-ra a Kecske­mét. Az eredmény ugyanaz, a KTE mutatott játéka viszont ha nem is sokat, javult a szerdai­hoz képest. „A labdabirtoklásunk jobb volt, mint a Cegléd ellen, de még nagyon lassan játszunk. Amiben minél előbb, meccsről meccsre javulnunk kell, az a támadójáték. Sokat dajkáljuk a labdát, amiben a műfűnek is szerepe van, nem lehet gyorsan játszani rajta" - mondta Bekő Balázs, a KTE vezetőedzője, aki csapata védekezésével elége­dett volt. B. K. KECSKEMÉTI TE BÉKÉSCSABA 1912ELŐRE SE­M(#( 100) KECSKEMÉT: Tujvel (Verebélyi) - Lovric, Gya­­gya, Karan, Szkopljak (Szivacski), Lankó Zs. (Farkas A.) - Radoja, Eninful, Kitl (Csillag) - Gréczi (Selyem), Bebeto BÉKÉSCSABA: Mursits - Bényei (Balogh Milán), Koszó (Balogh Miklós), Balog Zs. (Fehér Zs.), Juhász Gy. (Zámbori) - Berki (Pilán), Bagi (Borbély), Tölgyesi (Birtalan B.), Király P. (Spitz­­müller) - Szilágyi P. (Viczián), Kertész (Vólent) G: Király P. Kecskemét, műfüves pálya, 300 néző V: Berger 2015.február 1.,vasárnap nem» sport NB II Belehúzott a Gyirmót Vasas? Békéscsaba? Mezőkö­vesd? Esetleg Gyirmót? Ember legyen a talpán, aki megmondja, melyik két csapat jut fel az NB I-be a szezon végén, az átigazolási piacon viszont a Gyirmót FC Győr volt a legaktí­vabb az utóbbi napokban. A hét elején az anyagi gon­dokkal küszködő Kecskemétet hagyta ott a győri születésű, a gyirmóti pályától néhány száz méterre lakó Varga Róbert, a középső védő három és fél esz­tendőre szóló szerződést kötött a klubbal. Varga után a Szombathelyi Haladásnál létszámfelettivé váló Gyurján Bence érkezett, a közép­pályással két és fél esztendőre állapodtak meg. Gyurján a közel­múltban az osztrák St. Pöltennél és a skót Motherwellnél is szere­pelt próbajátékon, végül az NB II-be került­­ más szint... Érkezett még az U20-as válo­gatott kapus, Rusák Edvárd az egyre mélyebbre süllyedő Ka­posvári Rákóczitól, ő 24 éves, s szintén három és fél éves megál­lapodásra mondott igent. Bobál Gergely rövidebb időre, min­dössze fél évre szerződött, a Bu­dapest Honvéd adta kölcsön - az egyik legnagyobb tehetségének tartották korábban, de a jelek szerint még a harmatgyenge, ki­esés ellen küzdő kispesti keretbe sem fér be... A gyirmótiakkal kapcsolatos hír még, hogy a csapat szomba­ton útra kelt a horvátországi No­­vigradba, ahol részt vesz az Istria Winter Cup elnevezésű nyolc­csapatos tornán. Vasárnap a román élvonalbeli CFR Cluj, kedden a bosnyák első ligás HSK Zrinjski, míg pénteken a horvát harmadosztályú No­­vigrad ellen lép pályára a csapat, majd hétvégén jönnek a helyosz­tók és a döntő. CS. A. Gyurján Bence a skót élvonal helyett a magyar másodosztályban folytatja 4­ mm KISVÁRDA MASTER GOOD BALMAZÚJVÁROS 60 °­­4(2) BALMAZÚJVÁROS: Radosevic - Wachtler (Riasko V.), Bokros T. (Papp F.), Riasko M., Virág A. (Németh Á.) - Sigér D. (Sigér Á.), Kiss L (Lucas), Popovic (Csonka J.), Batizi-Pécsi B. (Vajda S.) - Mijatovic (Belényesi M.), Angyal N. G: Mijatovic, Rlasko M. Vajda S., Lucas Kisvárda, 100 néző V: Csáki L. ma SZOLNOKI MÁV-STADLER RAIL JÁSZBERÉNYI FC (­0-0) SZOLNOK: Pokorni (Nacsa) - Galambos (Földi L.), Antal G. (Vári), Papucsek (Balogh P.), Fritz (Kovács R.) - Kenderes (Zvara), Mundi (Csirszki) - Rokszin (Nagy I.), Zsolnai (Tóth B.), Polák - Lengyel B. (Tóth D.) G: Tóth D. (3), Zsolnai Szolnok, műfüves pálya, 50 néző V: Horvát B. ROVITALFC CSÁKVÁR VÁC 20) , CSÁKVÁR. 1. félidő: Milinte - Wild, Dulló, Szalai I, Köntös - Kocsis G. - Molnár I, Molnár Cs„ Mihály D, Varga Z. - Gajdos. 2. félidő: Milinte - Wild, Sötét, Szalai I, Köntös - Demján - Molnár T., Nyilasi, Fényes - Gajdos, Horváth R. G: Mihály D: Gajdos Csákvár, műfüves­ pálya, 100 néző V: Witner

Next