Nemzeti Sport, 2018. július (116. évfolyam, 191-206. szám)
2018-07-24 / 199. szám
nemzet sport 2018. július 24., kedd ÖTTUSA M SEM EURÓPA-BAJNOKSÁG, SZÉKESFEHÉRVÁR Bronz - vállvetves Bronzérmet nyert a magyar vegyes váltó a székesfehérvári Európa-bajnokság záró napján. Kovács Sarolta és Demeter Bence jó párosként mentette ki, HÚZTA EGYMÁST, s összetartásuknak meglett a méltó jutalma. ÁGNES vajon verhető-e az a francia vegyes váltó, amelyet friss egyéni Európa-bajnokok alkotnak? Vajon megtorpan-e a tavaly még térdműtéten áteső Marie Oteiza, aki ellenállhatatlanul szerepelt a női egyéni verseny során? És vajon hibázik-e Valentin Prades, aki vasárnap az utolsó pillanatban „énekelte ki a sajtot" olimpiai bronzérmesünk, Marosi Ádám szájából? Talán még az is megeshet, hogy igen, s a Székesfehérváron szuperteljesítményt nyújtó francia válogatott éppen az Európa-bajnokság záró napján, az utolsó pillanatban akad el. S természetesen reménykedtünk benne, hogy a mieink, a májusi kecskeméti világkupán remek teljesítményt nyújtó párosunk, vagyis Kovács Sarolta és Demeter Bence jelenti majd számukra a féket, s a női csapatverseny eredményután ismét magyar vera dobogó tetején. Az úszásnál még élt is a remény, hiszen Kovács és Demeter a második legjobb eredményt érte el az oroszok mögött, s lelkesen készülődhettek a vívásra, amely azonban már nem éppen a magyarok elképzelése szerint alakult. Egyéni bronzérmesünk, Kovács Sarolta rendesen küzdött, harcolt a találatokért, Demeter Bence pedig jó háttéremberként állt mögötte: biztatta párját, s mentette azt, ami menthető. A magyar páros 21 győzelemmel a harmadik helyen zárta ezt a tusát, ám a franciák erre még hat tust rá tudtak tenni, s jelentős előnyre tettek szert a versenyben. Amit a lovaglás alatt növelni is tudtak, igaz, Oteiza hibátlan produkciója után Prades-t megtréfálta egy kitöréssel Hella nevű lova. És a magyarok? Megfordították a vívóteremben lévő „felállást", továbbra is vállvetve dolgoztak, s ezúttal Kovács volt a húzóember, Demeter Bence pedig az egyéni versenyhez hasonlóan három verőhibával zárta ezt a tusát. Ami azt eredményezte, hogy a mieink visszacsúsztak a negyedik helyre, s 13 másodperces hátrányban foghattak neki a kombinált számnak. Hamar világossá vált, hogy a magyar duó az arany- és az ezüstérem sorsába már nem tud beleszólni, ezúttal az oroszokkal meccselhet a dobogós helyért. A bronzért, amelyet a kissé haloványabban lövő Kovács Sarolta után egy óriási hajrával Demeter Bence húzott be a magyaroknak. M SEI EURÓPA-BAJNOKSÁG, SZÉKESFEHÉRVÁR Vegyes váltó, Európa-bajnok: Franciaország (Marie Oteiza, Valentin Prades, úszás: 1:57.49/314, vívás: 27 győzelem/242 pont; lovaglás: 274 pont; kombinált szám: 11:32.52/408) 1442, 2. Olaszország (A. Frezza, V. Grasselli, 2:03.94/303; 22/234, 285; 11:11.90/629) 1451, 3. MAGYARORSZÁG (Kovács Sarolta, Demeter Bence, 1:57.21/316; 21/227; 268; 11:08.28/632, e. Papanitz Zoltán, Demeter József, Korponai István, Sós Attila, Szloboda József, Vitéz László, dr. Salamon Gábor, Varga Domonkos) 1443, 4. Oroszország 1439, 5. Ukrajna 1411,6. Németország 1404 Demeter Bence három verőhibával fejezte be a lovaglást, majd a záró számban nagy hajrát vágott ki fotók: tumbász héd Kovács Sarolta és Demeter Bence összeszokott párosának érem lett a jutalma ÉREMTÁBLÁZAT Franciaország5... -i ! MAGYARORSZÁG1 22 Fehéroroszország1 1 -Írország 1 21.....^ Nagy-Britannia _ T ...1...1 Olaszország - Ii Németország -7 i Oroszország - 1 -1 Lettország - I -F1 Ukrajna -1 -1| BIRKÓZÁS HÁTTÉR Magára talált Húsz kilóval nehezebben, ám annál ERŐSEBBEN TÉRT VISSZA az olimpiai bronzérmes Hatos Gábor, aki a nehéz évek után 92 kg-ban lehet ott az októberi, budapesti vb-n. KOHÁN GERGELY Noha 2012-ben még olimpiai bronzérmes volt, rá egy évre pedig Európa-bajnoki ezüstöt szerzett, egy ideje nem nagyon lehetett hallani Hatos Gáborról, aki kicsit mintha eltűnt volna szem elől. De csak látszólag. Az elmúlt évtized egyik legjobb magyar szabadfogású birkózója jóformán teljes felnőttpályafutását a 74 kilogrammosok között birkózta végig londoni ötkarikás érmét is ebben a kategóriában szerezte, miután bronzmeccses ellenfelétől, az üzbég Soslan Tigievtől utólag elvették doppingolás miatt -, ám a harminc felé közeledve súlya egyre inkább elszaladt. Nem tudta tartani a 74-et, emiatt a 2016-os, riói olimpiát is „elengedte", majd edzősködésbe fogott, és bár továbbra is edzegetett, s az ob-kon is el-elindult, világversenyen legutóbb 2014-ben vett részt. Magyarul: úgy tűnt, pályafutása érdemben véget ért. Csakhogy a roppant szorgalmas Hatos nem feladós fajta. Az idén gyökeres változás állt be az életében: csaknem negyed évszázad után elhagyta nevelőegyesületét, a szombathelyi Haladást, megannyi klasszist követve ő is a birkózóbirodalmat építő Honvédhoz igazolt. „Nem akarom bántani a régi klubomat, szép időszakot töltöttem el ott, de új kihívást kerestem, és a Honvédnél nagyobb megbecsülést is kapok - arról nem beszélve, hogy olyan szakemberek foglalkoznak velem, mint az olimpiai bajnok Majoros István vagy Nunajev Juszup. Nagyon hálás vagyok a Honvédnak, hogy lehetőséget adott nekem, igyekszem eredményekkel honorálni”- mondta Hatos. És szó se róla, a váltás tényleg bejött. Az immár 34 esztendős klasszis nem ijedt meg a súlyproblémáktól, hanem igyekezett előnyére fordítani, immár az eredeti kategóriájánál csaknem húsz kilóval nehezebbek között versenyez - nem akárhogyan! Idén már nyert egy válogatóversenyt úgy, hogy többek közt a nemrég honosított ukrán Európabajnokot, Olejnik Pavlót is felülmúlta egy ob-t (itt meg a kaszpijszki Eb-n bronzérmes Nagy Mihályt verte meg), majd a májusi, katonai világbajnokságon is felállhatott a dobogóra. Azaz jelenleg nagyon úgy áll a dolog, hogy az októberi, budapesti vb-n ő indulhat majd 92 kg-ban! „Edzettem én egyébként napi szinten az elmúlt években is, szóval nem mondanám, hogy teljesen leálltam - mondjuk inkább úgy, leállósávba kerültem"- mondta könynyed, csevegő hangnemben Hatos, aki természetesen roppant motivált - de ez érthető, elvégre mi motiválná jobban az embert, ha nem az, hogy 30 évesen hazai közönség előtt térhet vissza a nemzetközi porondra?! Aztán viszont komorabb témák kerülnek elő, és hősünk bevallja, bizony nehéz időszakokon ment keresztül nemrégiben. „Kicsit úgy érzem, a sok rossz év után magamra találtam végre valamelyest. Voltak magánéleti válságaim, két évvel ezelőtt édesapám is meghalt, nem vidám időszak van a hátam mögött - mondta őszintén. - A londoni olimpia után elszaladt a súlyom, leginkább nyolcvanhat kilóban versenyeztem, de Rióra nem tudtam odaérni. Most meg már kilencven körül vagyok, tehát igen, egyértelműen a kilencvenkét kilogrammos kategória a terv - remélem, van még bennem néhány jó év!" És tényleg le a kalappal Hatos előtt, mert mindezt úgy teszi 34 évesen, hogy közben egyúttal a fiatalabb generációt is készíti a jövőre. „Hazudnék, ha azt mondanám, hogy unatkozom: a versenyzői pályafutásommal párhuzamosan edzősködöm, a kadétoknál Tóth Gábor mellett vagyok tréner, de a junioroknál és az U23-asoknál is be-besegítek olykor - magyarázta Hatos, aki vallja, több lábon kell állnia az embernek. Amikor pedig szembesítjük azzal, hogy a budapesti világbajnokság szám szerint a 23. (!) világversenye lenne, őszinte csodálkozással csak annyit reagál: - Hű, azért ez nem rossz...!" Nem bizony - ennél már csak az lenne jobb, ha egy szépen csillogó éremmel tudna visszatérni hazai szőnyegen! Hatos Gábort (pirosban) motiválja a hazai vb lehetősége fotó: nemzeti sport Sportmix 115 ! DEMETER Bence Eb-bronzérmes „Nagyon nehéz feladat volt, de a felénél éreztem, hogy még van erőm, tudtam, hogy ha még az utolsó száz méterig magam mögött tartom, akkor nem fog megverni. Mondhatjuk azt, hogy a hajrára hagytam a versenyt, de örülök, hogy sikerült megszerezni ezt a harmadik helyet.” Eb-bronzérmes „Az utolsó kétszáz méternél ott álltam a pálya szélén, hogy segítsem Bencét a hajrában, de láttam a szemén, hogy rábízhatom magunkat, mert még bőven van erő benne. Sajnálom, hogy a napunk közepesebben alakult, mert ha nem így történik, az ezüst is meglehetett volna. És nekem erről az Eb-ről éppen egy ezüst hiányzott volna ahhoz, hogy teljes legyen az éremkollekcióm." - KOVÁCS Sarolta TVMŰSOR KEDD A kardozó Márton Anna egyéniben az egyik utolsó magyar éremesélyes 17.00: Vízilabda, Európa-bajnokság, férfiak, negyeddöntő, Magyarország-Szerbia 20.30: Vízilabda, Európa-bajnokság, férfiak, negyeddöntő, Olaszország-Oroszország 22.00: Vízilabda, Európa-bajnokság, férfiak, negyeddöntő, Spanyolország-Görögország SPORT1 20.00: Darts, World Matchplay, Blackpool______________ SP0RT2 11.00: Tenisz, ATP-toma, Hamburg EUR0SP0RT1 11.15: Kerékpár, Tour de France, 16. szakasz DIGI SPORT1 11.00: Tenisz, WTA-torna, Nancsang