Nemzeti Sport, 2018. július (116. évfolyam, 191-206. szám)
2018-07-30 / 205. szám
IV • 2018. július 30., hétfő • A Nemzeti Sport retrómelléklete Népsport ........... HiliHHPHBWBHBMWBWMi 928 — Keresztes Lajos szerezte az amszterdami olimpia első magyar aranyát Sóvidéki Herkules Olimpiai arany- és ezüstérmesként amszterdami diadalát éppen kilencven éve, 1928 nyarán alatta - joggal került a magyar és az egyetemes birkózás történelemkönyvének legfényesebb lapjait Keresztes Lajos. Az erdélyi Sóvidékről elszármazó legenda edzőként sem adta alább, ő„találta meg”, s nevelte ki a sportágnak az eddigi egyetlen kétszeres ötkarikás bajnok honfitársunkat, Kozma Istvánt. A hazai birkózószövetség (MBSZ) még 2015 novemberében megállapodást kötött a Nemzetstratégiai Kutatóintézettel, célként megfogalmazva többek között az egykor határon túlra szakadt magyarság szőnyegen kitűnő tehetségeinek integrálását a hazai versenyrendszerbe, a nemzeti válogatottba. Korábban, úgymond, maga a történelem intézte a honosítást, „karfiolfülű" olimpiai bajnokaink közül például Keresztes Lajos (1928, Amszterdam) és Lőrincz Márton (1936, Berlin) az erdélyi Sóvidéken, egészen pontosan a Parajdhoz tartozó Alsósófalván, illetve Korondon látta meg a napvilágot, ezért hívta őket a köznyelv Sóvidéki Herkulesnek. A Keresztes családot alaposan megtépázták a történelem viharai, nem véletlenül kellett az I. világháború, majd Trianon szorításában Székelyföldről az anyaországba települni a jobb megélhetés reményében. Az ifjú Lajos a hentes szakmát tanulta ki, inasként dolgozott, s gyakorlatilag orvosi tanácsra kezdett el sportolni, birkózni, logikusan a Húsos SE szakosztályában. Bár csak húszévesen léphetett először szőnyegre, néhány hónap alatt a hazai elitbe emelkedett. Mindezt autodidakta módon, mivel akkoriban még nem nagyon akadtak edzők, mesterek, akik átadhatták volna a tudásukat. Aki viszont akarta, megszerezhette, ha a középkori céhlegényekhez hasonlóan elment szerencsét próbálni a legjobbakhoz. Keresztes ezt tette, 1921-től közel egy évet töltött a birkózás finn- és svédországi oroszlánbarlangjában. Mondhatjuk, ennek a túrának a jótékony következménye lett az 1924-es párizsi ötkarikás ezüstérem könnyűsúlyban (67,5 kg), két finn közé ékelődve. Ahogy a Nemzeti Sport július 18-i számának franciaországi tudósítása írta: „Keresztes Lajos szerezte a legnagyobb dicsőséget a magyar névnek. Legyőzte Westerlundot, a súlycsoport favoritját, s mindössze egy igazságtalan lepontozással került a többszörös világbajnok Friman mögé." Még az olimpia előtt váratlan betegsége miatt fel kellett adnia az egyik válogatóversenyt, ezért itthon többen megkérdőjelezték kiküldése jogosságát, de bizonyított a kétkedőknek és magának egyaránt. Ám általánosságban is még jobbra, még többre vágyott, ezért Németországba, Bad Kreuznachba települt, s 1925-ben megnyerte a magyar és a német birkózóbajnokságot, így mindkét ország benevezte a milánói Európa-bajnokságra. Ide német költségen utazott, de a szívére hallgatva magyar színekben versenyzett, s nyert aranyérmet. Félt visszatérni a Rajna-vidéki kis fürdővárosba, ehhez képest zenekarral fogadták a pályaudvaron, és lóháton kellett bevonulnia a főtérre... A szíveslátás ellenére végleg hazatért, szakmájában elhelyezkedve három hentesboltot nyitott, miközben készült az 1928-as amszterdami olimpiára, a megszűnt Húsos helyett már a MAC színeiben. A sportág itthon a lokális zenitjén járt, az augusztus 5-i Nemzeti Sport címoldalán büszkén kürtölte vitággá az ötkarikás részeredményt: „Mi vagyunk az egyetlen nemzet, melynek még nem esett ki egy birkózója sem az olimpiai versenyeken". Keresztes többek között a hazai Masoppal játszadozott el, a tudósítás szerint „befog egy dupla Nelsont és a jó hollandus nem sokáig áll ellent, lefekszik..." Hősünkről pedig szuperlatívuszokban írja, hogy „olyan szenzációs formában van, hogy eminens esélyei vannak". S valóban, az augusztus 6-i címlap már a diadalát - az első amszterdami aranyunkat - ünnepelheti emelkedett hangulatban: „Mintha minden ott levő magyar szív akarása, minden lelkesedése izmait acélosította volna, úgy állott ott a szőnyeg sarkán." Keresztes az előző játékok 75 kilós bajnokát, a finn Westerlundot (nem azonos a Párizs kapcsán már említettel) „a szó szoros értelmében összevágja" és „régi nagy tempóban legyőzi", majd következő, cseh(szlovák) riválisa ellen „a 8. percben egy pompás supless, és Wawra eltűnt. Tussgyőzelem!"’. A török Tayart karfelszedéssel tanítja móresre, majd a német Sperling ellen zár: „A második percben Keresztes szaltójában annyi a lendület, hogy mind a ketten leesnek a pódiumról. (...) Mintegy húsz pont fölénye van már Keresztesnek, (...) amikor a mérkőzés ideje letelik, ragyogó magyar arcok között találja magát. Olimpiai bajnok!" Másnap már érkeztek a táviratok a Jekerstraat környéki postára, még Karafiáth Jenő, az Országos NÉVJEGY KERESZTES LAJOS Született: 1900. április 30., Alsósófalva Elhunyt 1978. augusztus 9., Budapest Sportága: birkózás Súlycsoportja: könnyűsúly Klubjai, versenyzőként: Húsos SC (1919-1921), MAC (1924-1928) Edzőként: Vasas SC (1946-1970) Eredményei: olimpiai bajnok (1928, Amszterdam), olimpiai 2. (1924, Párizs), Európa-bajnok (1925, Milánó), négyszeres magyar bajnok (egyéni: 1923,1925; csapat: 1927,1931), német bajnok (1925) Testnevelési Tanács szabadságon lévő elnöke is gratulált. Minden kereknek látszott akkor Keresztes életében, de a sors csakhamar próbára tette. Miközben Amszterdamban csodás teljesítménnyel a dobogó tetejére állhatott, itthon egy barátja adóssága fejében meghatározatlan összegre kibocsátott csekk tönkretette, s mire hazatért az olimpiáról, elárverezték az üzleteit. S még ez sem volt elég a felelőtlen barát tartozásának kielégítésére... Szerencsére kapott munkát, az Országos Társadalombiztosítási Intézet Mátyás téri húsfeldolgozó üzemének vezetője lett, de a Testnevelési Főiskola katedrájára, sőt, Amerikába profinak, illetve filmszerepre is hívták. Ezekre nem bólintott rá, a Vasas 1946-os invitálására viszont igen, edzőnek szegődött a piros-kékekhez. Még maga is beszállt birkózni, részt vett még az 1952-es csapatbajnoki döntőn is (52 évesen!), ám egy sérülés végleg a szőnyeg szélére terelte. S itt szintén maradandót alkotott, hála szakmai és emberi kvalitásainak, hiszen felfedezte és edzette egyetlen kétszeres olimpiai bajnok birkózónkat, Kozma Istvánt, a legendás Picit (lásd keretes írásunkat). „Ő volt a legtöbb sikert megért tanítványom, s egyben a legutolsó. Vele befejeztem, fájdalmas halála óta már csak nézőként járok ki a birkózóversenyekre" - vallotta egy 1972-es interjúban Keresztes Lajos, aki azért bottal a kezében valóban megtisztelte jelenlétével a hazai viadalokat 1978 augusztusáig, amikor örökre távozott a szőnyeg mellől. Emlékét s 1928-as amszterdami diadalát szerencsére örökül hagyta. Deák Zsigmondi Valóra váltotta „eminens esélyeit" Keresztes Lajos, s minden oka megvolt a derűre, nem úgy, mint amikor arra tért haza az olimpiáról, hogy tönkrement Legendák egymás között: Keresztes Lajos és Kozma István Atyai pofon Picinek A fáma szerint a jó szemű Keresztes 1956-ban a Vajda Péter utcai buszmegállóban szólított le egy langalétát, bizonyos Kozma Istvánt, aki, bár megígérte, napokig a birkózóterem felé sem nézett. Keresztes újra elsétált az első találka színhelyére, amelynek közelében Kozma lakott, s amikor másodszor is öszszefutottak, egy atyai pofonnal teremtett rendet az ifjú fejében: „Ott kezdődik az ember, hogy betartja a szavát!" A folytatás ismert, Kozma „Pici" ifjúsági válogatott kosárlabdázóból kétszeres olimpiai, háromszoros világ- és egyszeres Európa-bajnok birkózólegenda lett, aki olyan szoros kapcsolatot ápolt az őt kezdésnek felpofozó Keresztessel, amelyhez kevés fogható, mondjuk egy rokonsportból, az ökölvívásból Papp Lació és Adler Zsigmondé. Ennek plasztikus példája Kozma 1968-as levele mesteréhez több mint tízezer kilométer távolságból, Mexikóvárosból: „Jó érzés, hogy oly távol a hazától is gondolnak rám! A klímáról sokat lehetne beszélni. Öt szabadfogásút már kórházba vittek. Én mégis ígérem, hogy mindent megteszek a győzelemért! Sok szeretettel gondolok a Szt. Családra: Pisti." A feladó megtartotta ígéretét, megszerezte második ötkarikás bajnoki címét, levelét, a tanítványi ragaszkodás mintáját pedig Keresztes Lajos személyes emlékei között féltve őrizte. S bizony az is sorsszerű, hogy Kozma az 1970. áprilisi Felszabadulási Emlékversenyről is a szeretett mestert fuvarozta haza, hogy aztán, ütközve a 15-ös busszal, végzetes autóbalesetet szenvedjen. Mellőzték a szeszt 1938. július. Már reggel kilenckor talpon volt a teljes oxfordi gárda a szigeti szállóban. A Nemzeti Sport tudósítója a hallban talált rá az angol evezősökre, akik a délelőtti edzéshez készülődtek. Egyik vezetőjük elmondta: „Úgy-ahogy kipihentük magunkat. Akik vonaton jöttek, azok már régen elfelejtették az utazást, mi viszont eléggé sokat autóztunk." Volt olyan, aki kétszemélyes kis sportkocsival érkezett Budapestre, mondván: szenvedélyes autós, és ilyen szép utat nem akar vonaton tölteni. Tíz órakor elindult a társaság a Pannónia klubháza felé, mire azonban a csónakházhoz értek, eleredt az eső. Amikor már az időjárás megengedte, az angolok kiválasztották a nekik legjobb nyolcas hajót. De nem kezdhették el az edzést, mert egy sereg fényképész fotografálta őket óriási buzgalommal. Amikor már a felvétel készült elölről, hátulról, valamint felülről is, az egyik evezős - a legkisebb - kiadta a parancsot: „Get in!", vagyis „Beülni!" . A nyolc evezős elfoglalta helyét a hajóban, s ezzel megkezdődött az angolok első budapesti edzése. Először idegenül mozogtak, ám visszafelé már egészen pompásan haladtak. Utána a vendégek a kormányos nélküli négyesbe ültek be, majd a kormányos nélküli kettősbe, mert: „Ahogy eredetileg terveztük, több számban indulunk a versenyen." A délutáni edzés után pihenő következett. Este a Pannónia vendégei voltak az angolok, a vacsorán azonban mellőzték a szeszes italt, s már éjfél előtt ágyban voltak. Jó erőben akartak lenni. V.G.