Nemzeti Sport, 2019. augusztus (117. évfolyam, 222-236. szám)
2019-08-16 / 222. szám
BODNÁR Zolán jól öt éve ül a Bundesliga trónján a Bayern München, úgy tűnik, letaszíthatatlanul. Azt mondják, ennyi idő alatt kicserélődnek a sejtjeink. Hét év alatt általában a legtüzesebb szerelmi kapcsolatok is kihűlnek, hét év alatt szoktak kiégni az emberek a munkahelyükön, és hét év alatt még Brad Pittből is buddhista lesz Tibetben. A Bayern München viszont csak ül a trónján, mint Krőzus a kincsein. A német bajnokság rajtja apropóján készített miniinterjúnkban Réthy Béla, a ZDF televíziós csatorna legendás, magyar származású kommentátora is csak finoman meri megfogalmazni, hogy most talán lezárul egy korszak: négy csapatot is bajnokesélyesnek tart, miközben a Bayern igencsak meggyengült (Franck Ribéry, Arjen Robben, Mats Hummels és James Rodriguez is távozott), alig-alig erősített, és ha a kulcsjátékosai esetleg megsérülnek, még az is előfordulhat, hogy nem nyeri meg a bajnokságot. Fazekas Árpád, a bajorok 1957-es kupagyőztes csapatának magyar kapusa tavaly márciusban azt mondta Lili Hoeness klubelnöknek: „Én a helyetekben megvenném Di Mariát és Bale-t, két ilyen szélsővel minden el lenne intézve, lenne, aki kiszolgálja középen Lewandowskit.” És hogy milyen igaza volt az akkor 87 esztendős, öt hónappal később elhunyt Fazekas Árpádnak: a Bayern idén nyáron vért izzadt, hogy „Robbéry" távozása után valahogy beszerezzen a piacról két valamirevaló szélsőt. Egyik kiszemeltjük épp Gareth Bale volt, de egyelőre ugyanúgy nem az övék, mint ahogy a kívánságlista másik szereplője, Leroy Sané sem, aki ráadásul hosszú hónapokra kidőlt. Immár ott tartunk, hogy a Bayern Münchennél Ivan Perisic érkezését várták úgy, mint a Messiásét. Eközben a Dortmund nagyszerűen erősített, a Leverkusennek csodatinijei vannak, a rendkívüli tudatossággal felépített Leipzig évről évre egyre közelebb kerül az aranyéremhez (a Werderrel 2004- ben győztes Lisztes Krisztián után szívesen látnánk újra magyar Bundesliga-bajnokot Gulácsi Péter - és Willi Orbán - személyében). Örökké semmi sem tart, és mikor jöjjön el a korszakváltás, ha nem most? A hétéves egyeduralom egyedülálló a Bundesligában, még megközelítőleg sem volt hasonlóan hosszú széria. A Bayern elsőségét talán már saját szurkolói is unják. Az érzékek ennyi idő után eltompulhatnak, a sikeréhség csökkenhet. Hét év alatt kicserélődnek a sejtek, kihűlnek a szerelmek és a bajnokcsapatokat letaszítják a trónról. Gondolta ezt tavaly ilyenkor az Inter, a Napoli, a Roma és a Milan, majd a Juventus sorozatban nyolcadszor is megnyerte az olasz bajnokságot, 11 pontos előnnyel. Szóval én azért még mindig nem mernék fogadni a Bayern ellen... A BAYERN ELSŐSÉGÉT TALÁN MÁR SAJÁT SZURKOLÓI IS UNJÁK. Adrián hibája után hőssé vált: újabb trófeát nyert a Liverpool TEGNAP TUDÓSÍTOTTUNK A LVERPOOLCHELSEA (2-2, TIZENEGYESEKKEL 5-4) LABDARÚGÓ EURÓPAI SZUPERKUPA-MECCSRŐL AZ INTERNETES PORTÁLUNKRA ÉRKEZŐ VÉLEMÉNYEKBŐL IDÉZÜNK. Chelseaforeverrr „Gratula a Poolnak! Eléggé kiegyenlített mérkőzés volt, és Adrián története tényleg mesébe illő. Láttam a PL nyitó meccsét, amelyen Alisson sérülése után beállt, és már ott úgy vigyorgott, mint egy kisgyerek, akinek odaadod a világ legszebb játékát, itt meg a meccs végén tényleg el sem hitte, mi történik vele, és mindezt úgy, hogy kb. két hete még nem volt klubja.” filmdirector „Elképesztő erős tesz a nagy hatos a PL-ben. A City és a Pool egyértelmű, a Spurs is erősödött, a Chelsea Lamparddal nagyon tetszetős focit játszik, be fog érni az idény során, az MU meg vasárnap megmutatta, hogy bizony, vele is számolni kell. Az Arsenalnál kérdéses, hogy mennyire sikerül az új igazolásokkal stabilizálni a védelmet. ” Baknyusz „Bármit rá mertem volna tenni, hogy Abraham kihagyja a 11-est. Abban is biztos voltam a rendes játékidő lefújása után, hogy a hosszabbításban lesznek gólok, bár én két liverpooli gólt vizionáltam. ” Thomassz „A hölgy jól vezette a meccset, igaz, olyan nagyon extra dolga nem volt, meg - mondjuk - nem is hentescsapatok voltak a pályán." Még szokatlan jelenet: női játékvezető férfi labdarúgómeccsen. Lehet, hogy a liverpooli Joél Matip is emiatt vág ennyire furcsa arcot a Chelsea ellen Isztambulban rendezett európai Szuperkupamérkőzésen, ám tény, a francia Stéphanie Frappart nem hozott szégyent a bírói karra. Az ötlet továbbgondolandó: vajon mikor láthatunk rangos női találkozón férfi sporit? 2019. augusztus 16., péntek nemzetisport bűnsredés orduljon meg! Mi a száma? - Hát, a Sugar Baby Love! A hetvenes évek futballanekdotája szerint ez a diskurzus folyt le a sárga lapot adó játékvezető és a szabálytalankodó focista között, a többi pedig már röhögésbe torkollott. Mintha úgy rémlene, hogy a ZTE korábbi középpályása, Csepregi László emlegette a Rubettes együttes 1974-es slágerét a mezszáma helyett, de eme nem esküszöm meg. A lényeg úgyis az, hogy váratlan és eredeti tréfájával tankönyvi módon csökkentette a pályán kialakult feszültséget, noha tettleg (megrúgta az ellenfelet) és verbálisan (visszaszólt a bírónak) is „bűnözött”. Ha Csepregi - vagy a poén más gazdája - most játszana valahol az angol amatőr osztályok egyikében, nem biztos, hogy megúszná egy mosolygós sárgával az esetet. Néhány napja Csillag Péter kollégám írt arról, hogy a ködös Albionban jó ideje tesztelik a tízperces kiállítás (legyen mutogatós sárga, mert a sport a lap felemelésével együtt kimutat a oldalvonalon túlra) rendszerét. Őszintén szólva eredetileg azt hittem, ez a büntetési tétel minden szabálytalanság esetén logikus módon valahol a sárga és a piros között helyezkedik el „narancssárgaként”, s inkább utóbbi előképe, de nem így van, csupán a reklamálásra vonatkozik. Magyarán, ha jókorát belerúgok a másikba, az szerényebb szankciót - sima sárgát - von maga után, mintha protestálok a játékvezetőnél. Elárulom, régóta nem tudok mit kezdeni azzal, hogy a labdarúgás szabályrendszerében egyre inkább elharapódzó trend szerint a tettlegesség kisebb bűn, mint bármilyen verbális megnyilatkozás. Ha színes bőrűinek nevezett ellenfelemnek beszólek, az rasszizmus, kiállítás, eltiltás - épp most emelték meg az angliai büntetési tételét ötről hat meccsre -, ha ugyanezt gondolom, s közben agyba-főbe rugdosom, sokkal kevesebbel megúszom. Könyörgök, mi a kellemetlenebb, ha a kocsmában a nénikémet egy ősi mesterséggel hozzák kapcsolatba, s még a vélt származását is felemlegetik, vagy ha szó nélkül pofán vernek, esetleg széttörnek egy sörösüveget a fejemen? Elég érdekes lenne, ha a rendőrség, majd a bíróság a szövegelést sújtaná jobban a törvény szigorával. Több mint négy évtizede tartó „labdarúgó-pályafutásom” során - amatőrként, kispályán pereltem eleget a bírókkal, az ellenféllel, de tettlegességre sohasem vetemedtem senkivel szemben. Olyan előfordult, hogy törlesztettem, miután a sport nem fújta le az ellenem elkövetett szabálytalanságot, de aztán elnézést kértem a felrúgott riválistól, mondván, ha a bíró helyesen ítél, ő sem kapott volna hátulról egy nagyot. Majd emelt fővel kisétáltam a vonalon túlra két percre. Máskor védőként egy nálam magasabb, testesebb centert csíptem-haraptam, aki egy ideig tűrte, majd csak annyit vetett oda foghegyről: „Te féreg!” Ezen viszont már tényleg röhögnöm kellett, azóta is jóban vagyunk, igyekszem közös bajnokságunk, valamint sportágunk szabályaihoz hatékonyabban alkalmazkodni. Az alattomosságot viszont nem bírom, sohasem feledem, amikor egyik játékostársamnak egy szögletnél megmarkolták a legnemesebb testrészét, nem azért, mert előtte csinált volna valami rosszat, csak úgy, jelzésképpen. S itt sem hangzott el előtte semmiféle durva beszólás, no de utána... Félreértés ne essék, távol áll tőlem, hogy a reklamálás, illetve rasszizmus mellett kardoskodjak, ám a futballpályán sem ártana betartani a bűn és bűnhődés egymáshoz kapcsolódó normális arányait. Ami még szintén távol áll tőlem, hogy a hasonló című klasszikus Dosztojevszkij-mű hőse, Raszkolnyikov tépelődését, bűntudatból idegösszeomlásba hajló belső vívódását a sportra MI A KELLEMETLENEBB, HA A KOCSMÁBAN A NÉNIKÉMET EGY ŐSI MESTERSÉGGEL HOZZÁK KAPCSOLATBA, S MÉG A VÉLT SZÁRMAZÁSÁT IS FELEMLEGETIK, VAGY HA SZÓ NÉLKÜL POFÁN VERNEK, ESETLEG SZÉTTÖRNEK EGY SÖRÖSÜVEGET A FEJEMEN? vetítsem. Ha valahol nincs idő az ilyesmire, az éppen a sport, s valljuk be, nem is jellemző a meccs hevében. A labdarúgásban a tépelődés helyett a színészi játék magasiskolája dívik. Nincs az az oldalvonalon átjutó labda, amelyért ne mindkét fél szaladna, hogy ő jön bedobással; ugyanez a helyzet az alapvonalnál, a védő és a csatár automatikusan emeli a kezét, hogy kirúgás/szöglet következik, a vétkes minden térd- vagy bokakocogtatás után a labdát mutatja, mintha azt találta volna el a „baba” helyett - persze a nem is annyira szenvedő fél sem megy a szomszédba egy kis fetrengésért, a csatároknak pedig, fogadok, speciális különedzők oktatják a tizenhatoson belüli ok nélküli felbucskázás tudományát. Az éppen most az egyenjogúságot a zászlajára tűző UEFA hiába küldött női játékvezetői hármast a szerda esti isztambuli Liverpool-Chelsea európai Szuperkupája - s nem is vezette rosszul a meccset a francia Frappart sporttársnő, a fiúk a kétségtelenül élvezetes, jó iramú küzdelem során szinte ugyanúgy viselkedtek, mint egy férfi játékvezetőnél. (S ebből a szempontból meg is érkeztünk a teljes emancipációhoz!) Pedig nem feltétlenül kellene minden idegszálunkkal a bírók átverésére törekedni, illetve minden egyes döntését megkérdőjelezni. Online oldalunkon kikerekedett szemmel néztem egy néhány nappal ezelőtti videót az Ausztrália—Új-Zéland rögbimeccsről a déli félteke csapatainak kiírt bajnokságból (Rugby Championship). Egy ausztrál támadás során kialakuló tolongásban az új-zélandi védő könyökkel és vállal nekiment riválisa tarkójának, a játékvezető észrevette, és a videós visszanézést követően kiállította. Fociban a vétkes ilyenkor az eget hívná tanúnak (a sértett pedig hemperegne percekig), itt viszont a sport a tévéközvetítésbe bekapcsolt mikrofonján keresztül részletesen elmagyarázta, mi miért fog történni, majd a rögtönzött szabálymagyarázat után felmutatta a kőkemény sportágban egyébként ritka piros lapot. S ami még nagyon szokatlan az európai futballhoz szokott szemnek: egyetlen játékos sem reklamált, mindenki szó nélkül elfogadta a játékvezetői döntést. Persze nem mindig ilyen felhőtlen az élet a rögbipályán, a 2013-as grúz-kanadai mérkőzésen például egy szintén brutális szerelés kapcsán olyan tömegverekedés tört ki, hogy ihaj, reklamálás azonban ott sem volt. Hozzáteszem, az említett, angol amatőr fociban tesztelt tízperces kiállítás sikerét a helyi szövetség (FA) illetékese abban látta, hogy állítólag a 31 érintett bajnokságból 25-ben csökkent a reklamálások száma. Maradjon köztünk, ez azért nem akkora csoda. Ha holnaptól kitalálnák, hogy tízperces kiállítással sújtják a bal lábbal rúgott gólt, annak a száma is csökkenne. Inkább azt (is) kellene elemezni, hogy ezzel párhuzamosan hogyan változott a súlyos szabálytalanságok, a színészkedések, az egymást közti verbális villongások száma. Lehet, hogy nincs semmi hatása az egyik tiltott elem „kiemelésének” a többire, lehet, hogy van. Akárhogy is nézzük, a sportszerűség, pontosabban a sportszerűtlenség szempontjából a labdarúgás magára aggatott egy bélyeget, amit a vak is lát. Már-már fő célnak tetszik a bűn eltitkolása, relativizálása a bűnhődés elkerülése, csökkentése érdekében, s ennek elég kevés a köze a sport lényegéhez, szelleméhez. Van, akit ez zavar, van, akit kevésbé, de ha átnézzük a fair play díjasok listáját, nem véletlenül találunk rajta csekély számú futballistát, főleg a sportág népszerűségéhez és tömeges űzéséhez képest. Gyenge ellenérv a reklamálás viszszaszorításával kapcsolatban, hogy akkor nem születhetnének olyan klasszikus fociviccek, mint a következő: „A bíró lefúj egy vitatható szabálytalanságot, mire az egyik játékos dühösen odakiált: - Spori, maga teljesen vak? - Mit mondott? - kérdez vissza a játékvezető mérgesen. Erre a játékos: - Jézusom, még süket is!” DEÁK Zsigmondi