Nemzeti Sport, 2020. május (118. évfolyam, 125-139. szám)

2020-05-16 / 125. szám

SOMOGYI Zsolt é­s Lehmannt nem szerettem. Máig nem értem, hogy szoríthatta ki a 2006-os világ­­bajnokságon Oliver Kahnt, aki szerintem sokkal jobb kapus volt (nem is nyerték meg a németek a hazai rendezésű tornát) de azt Lehmann javára írtam, hogy fontos gólt fejelt. Kapustól kissé szokatlan, de 1997 decemberében ez is megesett: miután 2-1-re vezetett a Dortmund a Schalke ellen, előrement­­ és egyenlített. Nem kevésbé emlékezetes az a 2017. novem­beri összecsapása a két együttesnek, amikor a Dortmund a 25. percben 4-0-ra vezetett, a hatvanadik percben egyetlen Schalke-szurkoló sem hitt talán még a szépítésben sem, és aztán­ a 96. percben ÚJRA FUT- jött Naldo, és 4-4-re BALLMECCSET alakította az ered-NÉZHETÜNK, TMnytuu l'llRA SZI IR- Alig több mint egy éve, ÚJRA BAUR tavaly áprilisban a­KOLHATUNK. Schalke 4-2-re nyert Dortmundban, tönkre­­téve az ősi rivális bajnoki címről szőtt álmait... Ezernyi emlék fűzi tehát a német futball ked­velőit a Dortmund-Schalke összecsapások­hoz, de azt gondolom, a szombat délutáni sok szempontból különleges lesz. A híres stadion, amely oly lenyűgöző, amikor zsúfolásig meg­telik szurkolókkal, most üres lesz, mégis, re­ményt adhat a rajongóknak. Bundesliga-bajno­­ki lesz, a két klub számára a legfontosabb, a legádázabb (nem a legjobb!) ellenféllel szem­ben, hiszen úgy tartják, az év meccsének száz dortmundiból kilencvenkilenc a Schalke ellenit mondja, egy a Bayern Münchent. Ezzel az örök rivalizálással indul tehát újra a német bajnok­ság, a várakozások szerint nézettségi rekordo­kat döntve, és ezzel együtt egyfajta remény­sugarat jelent a mérkőzés: újra futballmeccset nézhetünk, újra szurkolhatunk, újra élhetjük talán az életünket! Régóta vártuk ezt a hétvégét, aligha túlzás, ezt a meccset nem csak Németországban nézik majd. Hogy lesz-e nyolc gól, hálóba fejeli-e a labdát a kapus, azt most még természete­sen nem lehhet tudni, de hogy történelmi, örökké emlékezetes bajnoki lesz, bizonyos. Az újrakezdés jelképe, Dortmund­ Schalke szombat délután, ennél jobbat hollywoodi ren­dező sem találhatott volna ki... TEGNAP KÖZÖLTÜK, HOGY A KÖVETKEZŐ F1-ES IDÉNYBEN CARLOS SAINZ JR. A FERRARI, DANIEL RICCIARDO A MCLAREN PILÓTÁJA LESZ. AZ INTERNETES PORTÁLUNKRA ÉRKEZŐ VÉLEMÉNYEKBŐL IDÉZÜNK. Gildeferran Jó döntés. Legalábbis ami a ver­senyzőpárost illeti. Már csak a Ferrarinak kell felnőnie a feladathoz. ” Popeyemazsi „ Nem vagyok biztos benne, hogy ez jó döntés. Leclerc nagy tehetség, Sainz is tehetséges, de még egyik sem kiforrott pilóta. Leclerc-re nem helyezhető még akkora nyomás, hogy öcsi, nyerd meg nekünk a vb-t, hisz túl fia­tal, és azért tavaly is hibázgatott rendesen. Sainz meg nem akkora kaliber, plusz az első évben nem nagyon szoktak villogni." McLarenDave985 „Tökös húzás ez a Ferrari és nagy vállalás Carlito részéről! Leclerc minőségi víz­hordót kapott, Woking pedig egy markáns versenyzőt veszített ezzel az ügylettel. Egyértelmű visszalépés ez a McLaren szempontjából, Ricciardo és Norris közösségi médiás szinten nagy népszerűségnek fog örvendeni, versenyzői minőségben erős két­ségeim vannak." antihrstamin37 .Mindegy, hogy kit visznek a Ferrarihoz, amíg a Merci komolyan veszi az Fi­el, úgysem fog nyerni." Frenkie82 „Mondjuk, a versenyzés és autófej­lesztés két külön lapra tartozik, de majd meglát­juk, mire képes Leclerc és Sainz." FV • I,.im min .un Sainz Jr. a Ferrarinél. Daniel Ricciardo K- — * — pedig a McLarennél folytatja 2021-ZZZZSZZZZi toUtórb^Mc «w»TffT •mm* .jm«*« *■**• •' «BUITTUK a tót csapat. rSVrErS | Venalmehtt,AImmjüwt eszélyes játékba kezdtünk, közösen a Nemzeti Sport, a Magyar Nemzet és az Origó. Ezt rögtön az elején tisztázzuk, miként azt is, hogy minden idők tíz legjobb magyar vízilabdázójának kiválasztása azért első­sorban mégiscsak játék. Ettől persze még nagy a tétje és a jelentősége. Amiként, ha komolyan vesszük, a barátok közti kispályás focinak is, nem beszélve egy piros negy­­venszáz­ ultiról, öt aduval, ha a másik három egy kézben van. Azonban, ha nem történik becstelenség - az egyik cimbora nem csúszik rá hátulról az Achillesünkre, a másik a kártyaasztalnál nem kezdi dúdolni a „Zöldre van a rá­csos kapu festve” nótát, jelezve a partnernek, hogy zölddel induljon­­, egy perccel a derbi vagy a parti vége után már nincs miért neheztelni, füstölögni. Ettől játék a játék. A pólós szavazásnál a becstelenség kizárt. Eleve az, de a zsűritagok, a sportág héroszai ezt garantálják. Ám ettől még a felelősségük roppant nagy, feladatuk szinte megoldhatatlan. Hiszen nem almákat kell ugyan körtékkel összehasonlítaniuk, hanem akár száz almát, aranyalmát egymással, de úgy, hogy ötvenet megízlelhetnek, ötvenet viszont nem. Még minden idők tíz legjobb magyar íróját is sokkal könnyebb meghatározni, csak el kell olvasni a műveiket. Mert el lehet! Ha ellenben a pólós voksoláshoz hasonló módon kellene dönteni, az azt jelentené, hogy mondjuk Jókai és Móricz regényeit mindössze hallomás­ból, korabeli értékelésekből, eladott példányszámokból ismerhetnénk meg, a szövegek nem állnának rendelke­zésre, csupán annyit tudnánk, hogy kiváló és népszerű szerzők voltak. Lehetetlen küldetés. Mégis vállalkoztunk rá, nem is el­sősorban e három médium, hanem a szavazásra felkért olimpiai bajnokok, korábbi szövetségi kapitányok, mes­teredzők. Kisujjukban van a póló minden csínja-bínja, de ők sem láthatták, amint a sportág első magyar olimpiai aranyérmének elhódításakor, 1932-ben a mieink úgy húz­nak el 6:0-ra a címvédő németektől, hogy Németh „Ja­­mesz" négy gólt töröl be. Sőt, Gyarmati Dezsőről is inkább csak elhihetjük, hogy ő volt az univerzális játékos meg­testesítője, mert mindent tudott. Teljes meccsfelvételek azonban nemhogy az 1930-as, de az ’50-es évekből sem maradtak fenn. Tovább megyek, még ha minden mérkőzést és minden­kit tetszőleges alkalommal megnézhetnénk, akkor sem lenne sokkal egyszerűbb a helyzet. Egyrészt azért nem, mert kilenc olimpiai arany és négy hőskor idoljai közül kell tízes listát, dobogósokat és elsőt hirdetni. Aki úgy érzi, méltánytalanul maradt ki, azt legfeljebb úgy vigasztalhat­nánk, mint a cigányprímás a banda legfiatalabb tagját a pénzosztáskor. A fiú megütközve kérdezi, „mi van, nekem nem jár?”, a főnök pedig örökbecsű, filozofikus mélységű feleletet ad: „járni jár, de nem jut”. Másrészt az sem nyil­vánvaló, mi a fő szempont a jelöléskor. A képesség vagy az érdem, mármint az, ki mit nyert, mennyit tett a klubjá­ért, a válogatottért, a magyar pólóért. A két megközelítés nyilvánvalóan két különböző listát eredményezne. Ugyanezekre a döccenőkre számítunk majd további szavazásaink során. Vegyük például a női kézilabdát! Elvileg könnyebb a helyzet, mert bár aranykorok vannak, olimpiai aranyunk egy sincs, és az emlékezetnek egy egész helyett több mint fél évszázadot kell befognia, a kiindulási alap az 1965-ös vb lehet. De valljuk be töre­delmesen, ki képes felidézni magában Rothermel Anna védő- vagy Schmidt Jenőné lövőmozdulatait? Arról már számos információ és személyes élmény alapján vitat­kozhatunk, hogy Sterbinszky, Gódorné, Kökény, Pádár, Radulovics, Pálinger vagy Görbicz-e a legnagyobb - de egyetérteni nem fogunk. SPORTOLÓ SZÁMÁRA EGYETLEN OLYAN SZUBJEKTÍV VÉLEMÉNYNYIL­VÁNÍTÁS LÉTEZIK, AMELY DÖNTŐEN HAT A KARRIERJÉRE, AMIKOR A SZÖVET­SÉGI KAPITÁNY KIJELÖLI AZ OLIMPIÁRA, VB-RE UTAZÓ KERETET. Minden idők legjobb magyar labdarúgójáról már vok­soltak. A FourFourTwo magazin szavazásán Puskás Öcsi nyert. Egyfelől, ki más? Másfelől, akár még öten is. Amikor például a 93 éves Gyetvai Lászlónál jártam, kije­lentette, nála Puskás a második, Zsengellér az első. Egy fradistánál egy újpesti, Drága jó Laci bácsi elővett egy pa­pírlapot, amelyre előre felírta és olvasni kezdte a neveket, Kocsist, Bozsikot, Albertet; a pontos sorrendre már nem emlékszem, de arra igen, hogy a hetedik helyre saját ma­gát tette. Ennyire szubjektív műfaj ez. Fritz Walter, az 1954-ben győztes nyugatnémetek csapat­­kapitánya egy ízben leszögezte, a legjobb labdarúgó, aki ellen valaha játszott, magyar volt. Ebben nincs semmi meglepő. De hogy ki az? Sohasem találnák ki. Nagymarosi Mihály. Sokan talán nem is hallottak róla. 1919-ben született, a legrosszabb­kor, mert pályája csúcsát derékba törte a háború, a formálódó Aranycsapathoz már túl öreg volt, tizenhárom válogatottságig jutott. Ám 1942 májusában, az Üllői úton, 40 ezer néző előtt, amikor 5:3-ra győztek a németek, ott volt, csillogott, Fritz Walter vezető gólját „Misa" egyenlítette ki. Aztán természetesen jöhetnének az örök dilemmák. Puskás vagy Kocsis? Olyannyira élő kérdés ez, hogy Koc­ka hamvainak hazahozatalakor, amikor először találkoz­hattam a fiával, bájos tört magyarsággal és spanyolos hevülettel azonnal nekem szegezte: „Na, ki volt a jobb, Puskás vagy apuka?” És Albert vagy Varga Zoli? Az egyik­nek haláláig az életét jelentette a Ferencváros, a brazilok ellen, a liverpooli vb-csoportmeccsen angol szurkolók tízezrei skandálták a nevét, a másik huszonhárom évesen külföldre távozott, de zseni volt, a labda virtuóza. Vagy az újpestieknek miért Törőcsik a mindenkit elhomályosító legenda? Nem ő rúgta a legtöbb gólt - nemzeti mezben „csupán" tizenkettőt -, nem ő a legtöbbszörös bajnok vagy válogatott, nem ért el átütő nemzetközi sikereket. De ő volt, ő is maradt a Kese, a Törő! Aki táncolt, míg a többiek küzdöttek és futballoztak. A minap szűk, futballőrült tár­saságban még azon is vitatkoztunk egy sort, hogy Messi vagy Maradona? Nekem az utóbbi, mert sohasem adott hozzá egyetlen játékos sem annyit hazája világbajnoki cí­méhez, mint ő 1986-ban, és nem vitt egy középcsapatot, a Napolit a csúcsra. De hogy ne lenne igaza annak is, aki Messit választja? És egyikünk sem láthatta az első argen­tin bálványt, Guillermo Stábilét, az 1930-as vb gólkirályát, aki Uruguayban öt mérkőzésen nyolcszor köszönt be. Fentebb csupa csatárzseni neve sorjázik. Hiába, a futball­­nak, a vízilabdának és minden más labdajátéknak orvosolha­tatlan igazsága a támadó kontra védő (különösen, ha kapus) összevetése, rendre az utóbbi hátrányára. Na, ez az alma és a körte esete. Elöl elég egyetlen jó perc a mennybemenetelhez, hátul ugyanígy elég egyetlen rossz a pokolra szálláshoz. Ezért is valószínű, hogy a világ valaha volt legkiválóbb pó­­lóbekkje sem lehet ott a magyar tízes listán, hiszen az ő fő célja, feladata, hogy ne történjen a kapu előtt semmi rend­kívüli, látványos, maradandó, ki is szavazna rá? Sportágon belül maradva is gerjedezhetnek indulatok, hát még, ha tágítjuk a kört. Az Év sportolója gála minden évben emelkedett ünnep és egyben neuralgikus pont. Isme­rünk mimózát, aki úgy megsértődött az újságírókra, hogy azóta se nyilatkozik senkinek. A Nemzet Sportolója-válasz­­tás legutóbbi fordulója kapcsán, a közelmúltban is ütköztek a nézetek. Akadt olyan önjelölt, aki a médiában vehemensen érvelt saját maga mellett, én nem csak ezért nem voksolnék rá. Nálam - pólóst ezúttal az aktuális verseny miatt nem említek, pedig tehetném - az asztaliteniszben négyszeres világbajnok Jónyer István vagy Mészöly Kálmán volt ezúttal a favorit, ő részben azért, mert egy futballistának szerintem helye lenne a tizenkettő között. Amíg még van kit beválasz­tani. A­ hatvanas évek vb-hősei után sajnos már nemigen lesz. Aztán Monspart Sarolta nyert, nagyon is megérdemel­­ten. -Sportoló számára egyetlen olyan szubjektív véleménynyilvánítás léte­ SS­­­zik, amely döntően hat a karrierjére. Amikor a szövetségi kapitány ki­jelöli az olimpiára, vb-re utazó keretet. Abból hajszállal kima­radni valóban lélekölő, mert ott az a hajszál a mindent választja el a semmitől. A mi mostani játékunk ehhez ké­pest kifejezetten humánus verseny. Lesz tíz győztese - sőt, az olvasókkal együtt remélhetőleg több tízezer ! -, és nem lesz egyetlen vesztese sem. a­ranyalma BALLAI Attila 2020, mé nemzei sport U­­É­U Pl mf 9 I. jn£j Hjsz. % A kanadai Airdrce-ben ebben az édesapja által készített öt méter hosszú, két és fél méter széles, 180 centi mély gyakorolómedencében edz a válogatott Kyra Christmas, aki várja a járvány REUTERS lecsengését és a kanadai enyhítéseket.

Next