Nemzeti Sport, 2020. június (118. évfolyam, 140-153. szám)

2020-06-02 / 140. szám

VOLESZÁK Gábor­ zándékosan fürkésztem Nebojsa Vignjevics arcát. Figyeltem, meg-megrándul-e a sze­me sarka a szombati, Kisvárda elleni idegenbeli bajnoki körben. Az újpestiek (most már) volt szakvezetője azonban szenvtelenül ücsörgött a kispadon. Közönyösen figyelte, amint együttese immár tizenharmadik alkalommal marad alul az idényben. Úgy ismertem meg Nebojsa Vignjevicset, mint aki minden mérkőzés miatt ezer fokon ég. Emlék­szem, megvolt a maga kitaposott helye a Megyeri úti klubház bejáratával szemközti fánál, ahol a hazai találkozókra „hangolt”. Többször is egy fa­törzs mögött megbújva toporgott, hogy levezesse a meccskezdés előtti feszültséget. Még egy éve is igaz volt rá, hogy minden mér­kőzésen, minden edzésen győzni akart. Sőt ta­valy augusz-TÖBBSZÖR tusban azt iS EGY FATÖRZS nyilatkozta MÖGÖTT MEGBÚJVA lapunknak,a TOPORGOTT kólók kapcsán: „Érezni fogom, ha eljön a búcsú ideje. De még tudok segíteni." A csapat akkor nehéz helyzetben volt (négy forduló alatt négy pontot gyűjtött), most meg már a kiesés réme fenyegeti. S tessék, Roderick Duchatelet tulajdonos és Vignjevics is rájött, elérkezett a pillanat, hogy jobb külön, mint együtt. Az edzővel készült mostani interjúnkban azt olvasom, ő már két hónappal ezelőtt felvetette a belgának, hogy itt az idő a váltásra. Duchatelet ugyanakkor nem állt még készen új vezetőedző után nézni (vagy nem tudhatta, mi lesz a koronavírus-jár­­vány miatt félbeszakított bajnokság sorsa...), nem mellékesen­ hitt a beosztottjában, akiből viszont látszólag a remény utolsó cseppje is elpárolgott. Az újpesti taposómalom bedarálta az NB I leg­régebben (2013 októbere) hivatalban lévő veze­tőedzőjét. Az állandó csapatépítés, a keret tol­­dozgatása-foldozgatása felőrölte erejét, belátta, nincs tovább. Most honfitársa, Predrag Rogan feladata lesz, hogy lelkesedést és önbizalmat öntsön a labdarúgókba, akik volt szakvezetőjük szerint e téren nem állnak túlságosan jól. Sőt a Kisvárdán beugró kapus, Banai Dávid odáig ment, hogy azt mondta értékelésében: „Néhány játékosnak el kell gondolkodnia azon, hogy akar­ja-e a bennmaradást." (Ja, ha ezen gondolkodni kell...) „Az élet megy tovább" - vetette még oda Nebojsa Vignjevics, írhatnám ehhez kapcsolódva: az ég kék, az Újpest majd jövőre... - és a fű is kizöldül a fa tövében. -Ferencváros: döntetlen a rangadón A LABDARÚGÓ NB I 26. FORDULÓJÁNAK UTOLSÓ MÉRKŐZÉSÉN: PUSKÁS AKADÉMIA- FERENC­VÁROS 1-1. AZ INTERNETES PORTÁLUNKRA ÉRKEZŐ VÉLEMÉNYEKBŐL IDÉZÜNK, tedzeppetin „Miért is hajtanák csapágyasra ma­gukat? Megnyugtató előnnyel állnak az élen, ez a bajnokság már megvan. " tampajajos „Botka elég jó volt jobbhátvédben, viszont tény: a félpályán sem kellett volna áten­gedni az ellenfelet emberelőnyben.C­antares.es „Blazicot csípem, de ilyen rosszul még nem láttam játszani. ” KFG65B „Lovrencsics hibája eldöntötte a mécs­esét. Nagyon látszik a két hónap kihagyás, de et­től még a bajnokság nincs veszélyben. ” nandorvil „Ez a helyzet most minden klubnál fel­adja a leckét. A játékosok úgy voltak felkészítve, hogy januártól májusig versenyidőszak követke­zik, azt kell végignyomni. Ehhez képest néhány hét után teljes leállás. Aztán a leálló szervezet egyszer csak újra azt tapasztalja, hogy előbb futógyakorlat, majd edzések és rögtön meccsek is sorozatban. Mi mással reagálna, mint fáradt­sággal?" NCFC „A Fradi a lehetséges kilenc pontból kilenc nap alatt három meccsen szerzett hetet. Ez bár­hol jó teljesítménynek számít." Katalaci „A Puskás kezdőjében saját nevelés: Tóth Balázs, Szolnoki Roland, Spandler Csaba, Nagy Zsolt, Gyurcsó Ádám!" iliis 2.. kedd memmtísport Sárcipő és vacsora lyan ez a modern világunk, hogy meglehetősen sok információ jut el hozzám, amely nem fel­tétlenül rám tartozik. Magánügy. Mostanában tudtam meg például, hogy a Bayern klassziskapusa egy nála 15 esztendővel fiatalabb kézilabdázóba sze­relmes. Manuel Neuer 34 esztendős, Anika Bissell 19, a férfi a szívére hallgatva elhagyta a feleségét, a frigy nem egészen három évet élt. Hétköznapi eset, még ha nem is feltétlenül köve­tendő, hír azért lehetett belőle, mert Neuer az Neuer, ezt írnom sem kell. Azt már inkább­­ meglehet, egye­dül vagyok a véleményemmel -, hogy semmi közöm hozzá. Engem a klasszis a pályán érdekel. Még úgy is, hogy sportolója válogatja, jócskán van, aki örömmel és lelkesen osztja meg a legintimebb pillanatait is, az exhibicionizmusnak nincs határa, meg aztán ez az ő dolga. Azt, hogy jó-e vagy rossz ez az új, állítólag roppant korszerű módi, döntse el mindenki saját maga, min­denesetre nyilván arról van szó, hogy mostanság nem csupán a sportolói oldal érdemel nyilvánosságot, ha­nem a sztárlét is. Mondhatni: sőt. Az már érdekesebb, noha szintén magánügy, hogy a kanadai teniszező, Eugenie Bouchard a nyilvánosság­gal megosztva jótékonykodott, tendert írt ki arra, hogy egy mélyen a zsebébe nyúló férfival vacsorázzon, sőt meghívja egy versenyére is. A híradásokból nem derül ki, hogy egészen pontosan kit, mit is támogat Bou­chard (a hírek „étkeztetésről” szólnak, ez így eléggé homályos), a lényeg, a szándék nemes volta mellett az, hogy 85 ezer dollár lett a licit vége. Bevallom, a jótékonykodásnál nálam az a nyerő, aki titokban tartja milliókat érő gesztusait, de azért a méregdrága vacsora még mindig érdemesebb a közzé­tételre, mint Neuer érzelmei. Ja, és mielőtt elfelejtem, Bouchard jelenleg 332. a ranglistán (volt már 6. is), így lépése nagyobb érdeklődésre tarthatott számot, mint egy-egy 1:6,1:6. Nagy utat tett meg a sport és a közvélemény a mai „Mindegy mit, csak beszéljenek rólam” jelszó diadalá­ig, de azért akad példa a múltban is háttérinformációk közzétételére, persze a kor erkölcsinek, szokásainak megfelelően. Száz esztendeje például a MAC futballcsapatának müncheni súlyos veresége (1:7) után az azóta is diva­tos magyarázkodás (utazási fáradalmak, hőség) után a Sporthírlap hozzáteszi: „Kuriózumképpen említjük meg, hogy a csapat számára citromot a városból kel­lett hozatni autón, s a müncheniek semmi figyelmet sem tanúsítottak magyar vendégeikkel szemben.” Ugyanebből a számból kiderül még, hogy „az OTK derék csapata" vasárnapi győzelme után különleges jutalomban részesült, egy rend­felszerelést vett neki az elnök, de témánkhoz tartozóbb, hogy súlyos baleset érte az URAK legjobb játékosát, Guttmann Sándor bal­szélsőt. Fegyvere tisztogatás közben elsült, és súlyo­san megsebesítette. (Azt csak a tények kedvéért, hogy Guttmann a BAK játékosa volt.) A profi futball megjelenése (1926) után már több a hír a háttérről, a magánéletről persze csak annyi, amennyit a jó modor elvisel. A Fradi-vezér Szigeti Imre felesége („Egyszerű háziruhában van, hullámos hajú, nyílt tekintetű fiatalasszony”) például 1928-ban érdekes a Nemzeti Sportnak. Szigetiné pedig miközben szabadkozik („Igazán nem szeretnék szerepelni...”), lassan-lassan beavatja az újságírót a családi viszo­nyaiba, ízléssel, hiszen a két fiáról beszél, az uráról, hogy mennyire mindene a Ferencváros, és hogy azért hízik, mert szereti a vajat. FÁJ OLYAN EZ A MODERN VILÁGUNK, HOGY MEGLEHETŐSEN SOK INFORMÁCIÓ JUT EL HOZZÁM, AMELY NEM FELTÉTLENÜL RÁM TARTOZIK. MAGÁNÜGY. ENGEM A KLASSZIS A PÁLYÁN ÉRDEKEL. Szigetiné azért (is) érdekes, mert ott van minden Fradi-meccsen, szenvedélyes drukker. Amikor nem ment a csapatnak, nagyon megviselte („Az orvos meg is állapított egy kis szívidegességet”), azt pedig határo­zottan állítja, hogy a közönség nem értékeli Szedlacsik balösszekötőt, mert nem trükközik, hanem intelligen­sen játszik. Ahogy a színháznál Varsányi Irént, pedig ő nagyobb művésznő, mint... És nem mond nevet. Az újpesti tulajdonos, Aschner Lipót felesége is népszerű akkoriban. „Ilyen nagyságos asszonya nincs senkinek!" - mondja Langfelder ügyvezető, ám Asch­­nernéről, a családról szinte semmi sem derül ki, az viszont igen, hogy rendszeresen teára hívja meg a já­tékosokat, akik hatalmas rózsacsokorral érkeznek, és „a teadélutánon végig nagyszerű és kedélyes hangulat uralkodott”. Az emberek persze kíváncsiak voltak intimitásokra, de - ismétlem - az illendőség határain belül. Aligha véletlen, hogy a Színházi Élet is közölt meccstudósí­tásokat, benne olyanok, mint 1938 őszén, egy esős, sáros meccs után: „A legszebb esernyője Aschner Li­­pótnénak volt... A legelegánsabb gumiköpenyben dr. Tóth Lajosnét, a Ferencváros titkárának feleségét lát­tuk. Gumiköpenykölteménye volt Bingerth Jánosnak, a Hunnia igazgatójának. A legelegánsabb sárcipőt Besz­­terczey-Jacobi Roland miniszteri tanácsoson fedeztük fel. Nem volt esernyője, nem volt gumiköpenye és nem volt sárcipője Muráti Lilinek...” Az is a harmincas évek bulvárja, hogy a Bocskai- Ferencváros Magyar Kupa-elődöntőn (2:0) a debreceni illetőségű Miss Hungáriáé, azaz Szaplonczay Éváé a kezdőrúgás. Rózsacsokrot kapott a páholyban, majd a pályán is Keviczky Rezső Bocskai-fedezettől, majd „a szépség bajnoknője bal lábbal alaposan belerúg a lab­dába, jó messze elszáll a labda”. Utána elárulja, hogy noha meccsen először van életében, de a leánynevelő intézetben mindig fociztak a lányokkal - szivaccsal. A negyvenes években futballberkekből szivárgott ki némi pluszinformáció. Például az Üllői útról, ahol Jakab László centert azért tették átadólistára, mert kiderült, hogy a Törekvés elleni bajnoki (6:0) előtt „péntek estétől szombat délelőtt 10 óráig együtt szórakozott Polgárral az egyik budai vendéglőben”, amiért a klubja átadólistára tette. Azzal védekezett, hogy igaz a hír, de egy kortyot sem ivott, mert kötötte a fogadalma. Polgár Gyulával (vi­lágbajnoki ezüstérmes 1938-ban) senki sem foglalkozott (tekintély), ám aztán Jakab is maradt a Fradiban. Más világ, más szelek az ötvenes éveké. Magától értetődő volt például, hogy Berlinből, a Szabad Né­met Ifjúság nagy békeünnepségéről hazatérő magyar sportolók „lelkes szavakkal nyilatkoztak a szovjet sport kiváló képviselőiről, akikkel kint találkoztak, s akiktől ez alkalommal is igen sokat tanultak”. Az úszó Tumpek György külön kiemelte, hogy élete legnagyobb élménye Leonyid Meskovval való összecsapása (az eredményt nem közli a Népsport), sokat tanult tőle. Ennyi, pedig az ekkor már 34 esztendős Meskov mai szemmel nézve is megérdemelte volna a figyelmet, hi­szen ott volt Leningrád védői között a világháborúban, átúszva a Luga folyót mentette meg meglőtt társát, őt is eltalálták, félő volt, hogy béna marad a jobb keze, ám hihetetlen akarattal újra úszó lett, sőt olimpikon. De hát akkoriban a jelszavak fontosabbak voltak a tar­talomnál. A hatvanas-hetvenes években főként a holt szezon­ban árultak el magukról egy-két apróságot a futballis­ták, 1969-ben például a pécsi edző, Kovács Imre épít­kezik („Nekem ez a kikapcsolódás”), de azért esténként leül egy sörre szomszédjával, Botár Zoltán doktorral, a válogatott orvosával. A jellemző viszont az, amit a Népsport hozzátesz ahhoz az írásához (1970), amely­ben a Fradi-centerhalt, Páncsics Miklós klasszisát dicséri: „Olykor fel is merül az új­ságíróban: nem újabb sztárolást csinálunk-e? Vagyis olyasmit, ami könnyen fejébe száll az embernek, és ami már oly sok­szor hullócsillagot formált a sztárrá kikiáltottból.” Azóta eltelt ötven esztendő, s igencsak más lett a módi. Ez van. Miközben most sem teljesek az in­formációk, én például arra lennék kíváncsi, hogy Eugenie Bou­chard és a jótékony úr vacsorája után­­ ki fizet? MALONYAI Péter Mintha csak a fotósnak pózúlna Kamii Grzybowski lova, miközben a ledobott zsoké a sövény tövében hempereg a varsói lóversenyen.

Next