Nemzeti Sport, 2020. június (118. évfolyam, 140-153. szám)

2020-06-08 / 146. szám

m­ y * 2020. június 8., hétfő * A Nemzeti Sport retrómelléklete Népsport. 1930 - Három arany és két ezüst a városligeti iiparcsarnokból Pofonok Európának Az ökölvívók harmadik Európa-bajtokságának éppen kilencven éve Budapest adott otthont, és az Énekes István, Széles János, Szabó Gyula trió révén a nyolcból három aranyérem is itthon maradt. Kár, hogy a szervezők tetemes hián­yal zárták az egyébként rendkívül sikeres viadalt. Az 1920-ban az antwerpeni olimpia alatt megalakuló Nemzetközi Amatőr Ökölvívó-szövetség (FIBA, csak a má­sodik világháború után jött létre a mai világszervezet, a manapság okkal és sokat bírált AIBA) 1925-ben rendezte meg Stockholmban az első Európa-baj­­nokságot, addig az olimpiák sorrendje alapján tartott nyilván kontinenselsőket. Az 1927-es berlini folytatást 1930-ban budapesti rendezés követte, hazánkban Kocsis Antal 1928-as olimpiai bajnoki címe után hihetetlenül népszerű lett a sportág, előre garantálható volt a telt házas, remek lebonyolítás. A gazdasági világválság által is meg­tépázott Európában 11 (plusz az önál­ló csapattal induló bajorok) ország 64 ökölvívója tette tiszteletét Budapesten, a franciák, az angolok, a csehszlovákok vagy a belgák például nem voltak kö­zöttük­­ kilenc ország szerzett érmet, az indulók közül csak az észtek és az oszt­rákok nem. Tegyük hozzá: két évvel ko­rábban húsz európai nemzet küldött az amszterdami olimpiára bokszolok.. És az ötkarikás játékokon öt arany jutott az öreg kontinensnek, köztük a légsúlyú Kocsis Antalé, de ő 1930 júniusára már profinak állt, az Eb előtt néhány héttel az Egyesült Államokba költözött, és ép­pen az Európa-bajnokság nyitó napján bokszolta.Második hivatásos meccsét New York f kap, az amerikai Matty Di­ Sanfis Balai­­­fficit pontozással i­­eg is vert Amszterdam három olasz bajnoka közül Vittorio Tamagnini és Carlo Or­­­ landi 1929-ben, Piero (Pietro) Toscani 1930-ban állt profinak, különösebb eredmény nélkül, akárcsak az 1929-től hivatásos holland Bep van Kla­veren - Budapesten már egyikük sem volt ott. Nem úgy a zsidó származású dán Michael Jacob Michaelsen, aki 1928 egyedüli európai olimpiai érmeseként jött el Budapestre, és lett nehézsúlyban (akkor +79,4 kg) végül ezüstérmes a svéd Bertil Molander mögött. Egy má­sik dán, Thyge Petersen pedig elsőként tudott Európa-bajnokságon duplázni, hiszen az 1924-es olimpia ezüstérmese 1925 után öt évvel is nyerni tudott. A mieink a stockholmi nyitányon még nem értek el különösebb eredményt (a Magyar Ökölvívó-szakszövetség a bir­kózók szakosztályaként 1920 augusz­tusában alakult meg, és csak 1925-ben lett önállóvá), 1927-ben viszont Kocsis révén egy ezüst-, Gelbai (Gelb) Miklós és Balázs István jóvoltából pedig két bronzérmet nyertek. Budapesten ekkor még csak álom volt a Nemzeti Sport­csarnok (1941-re épült fel), így a városli­geti Iparcsarnokban (még Ferenc József idején épült fel, négy oldalán arany betűkkel ott virított a négy égtáj neve) állították fel a ringet 1930-ban, és min­denki csalódott lett volna, ha a végén nem jut a rendező magyar csapatnak aranyérem. Nos, három is jutott Kocsis távollétében sem kellett fel­adni a légsúlyt amelyben a varázslatos tehetségű ifjú Énekes István lehengerlő bunyóval jelezte, hogy megvan a mél­tó utód - és az lett az 1932-es olimpián is, hiszen Los Angelesben is nyerni tu­dott. Az ugyancsak Amszterdam után hivatásosnak álló Gelbart p­edig Szabó Gyula („Egyszer ragyogóan jó, másszor pedig érthetetlenül rossz.- írta róla a Nemzeti Sport) pótolta pehelysúlyban tökéletesen, és lett szintén Európa-baj­­nok. Mégpedig két nagyágyút, a svéd Nilssont és az olasz Saradint is megver­ve. Igaz, a döntő után a sértődött olasz hátat fordított Szabónak, kézfogásra sem méltatta... A magyar válogatott Adler Zsig­­mond (Papp László későbbi edzője, 1925-ben , m­ég maga is. Eb-résztvevő) vezetésével egy héttel a rajt előtt Lilla­füredre utazott edzőtáborra. Kivéve a váltósúlyú Szigeti „Sparring" Lajost, akit nem engedett el a munkaadója, és Szigeti nem mert kockáztatni, bizo­nyára emlékezett arra, hogy egy évvel korábban - még munkanélküliként - a dobogón egyszerűen elájult az éhség­től a megnyert bajnoki döntő után... Budap­esten Szigeti (később 1934-ben kontinensbajnok lett) egészen a döntőig verekedte magát, csak ott kapitulált az olasz Clemente Meronival szemben. A győztes ügyesen eltitkolta, hogy 1929 januárjában már volt egy profi meccse Cremonában, 1930 szeptemberében az­tán friss Európa-bajnokként, már lénye­gesen jobb kondíciókkal állhatott nagy csinnadrattával (újra...) profinak. Harmadik aranyunkat harmatsúly­ban Széles János szerezte meg, aki tíz évvel Trianon után a tomboló lelátó előtt hangulatos meccsen verte meg a profilétbe egyszer már szintén óvatosan belekóstoló román Marin Plaesut. A könnyűsúlyú Szobolovszky Sán­doré lett az ötödik érmünk, ő a finálé­ban az olasz Mario Bianchinivel nem bírt, akinek az unokája, David Bianchi­­ni a '90-es évek elején a Serie A-ban is megfordult a Foggia labdarúgójaként, így aztán Rankovszky Artúr, a MÖSZ legendás alelnöke nem tévedett sokat, amikor négy aranyat tippjeit - Szobolovszkyé nem jött be neki, de ez legyen a legnagyobb bajunk. A torna rangját jelezte, hogy Hor­thy Miklós kormányzó nyitotta meg, és a 77 éves brit FIBA-elnök, John H. Douglas is tiszteletét tette a magyar fővárosban. Mai szemmel rendhagyó módon bronzmérkőzéseket is ren­deztek június 7-én, először csak az 1949-es Európa-bajnokságon állhatott fel az elődöntő két vesztese egyaránt a dobogóra, az ok roppant egyszerű: vesztes meccs után egészségmegóvási okokból senkinek se kelljen újra ring­­be lépnie. Ehhez képtest a budapesti torna záró napján a negyeddöntőben búcsúzó félnehézsúlyú Kéri Kriston Béla pontozással még egy bemutatót is megnyert az osztrák Gustav Laub ellen. No és persze a bíráskodás... A Nem­zeti Sport így summázta a mérkőzésve­­zetői-pontozói kar tevékenységét „Meg kell állapítanunk, hogy a bajnoki torna nem volt mentes sajnálatos incidensektől, melyek életre hívója - bizonyos kisebb sportszerűt­lenségektől eltekintve - végeredményben a pontozóbírák távolról sem kifogástalan mű­ködése volt. (...) Európa-bajnoki versenyre a verseny nívójához méltó bírói kart kell a küzdők mellé állítani s az is bizonyos, hogy a bírói kar néhány tagja a mostani Európa­­bajnokságon csütörtököt mondott." Az Eb (amelynek „művészi kivitelű érmeit, plakettjeit és jelvényeit szállította az Arkansas éremgyár") óriási sikert aratott még úgy is, hogy azon a héten a FIFA épp­en Budapesten tartotta a kongresz­­szusát, a finálék napiján pedig a magyar labdarúgó-válogatott is pályára lépett, és Avar három góljával 6:2-re legázolta Hollandiát. A Nemzeti Sport is elájult öklöző­­ink parádés budapesti produkciójától: „Ki nézett rá az angyalföldi seregre, mely­nek sem rangja, sem származása, melynek sem múltja, sem gyökere nemigen volt a magyar sport előkelő világában ? Ki látta meg a nagy lehetőségek útját, ki merte vál­lalni a munkát, mely a közöny tengerén a diadalok délibábos ragyogása felé vezet? Ki adott súlyt, tekintélyt, nevet a sportág­nak, mely csak egy-egy terem szögletében kapott helyet az egyesületekben, mely felé alig-alig fordult biztató mosoly, bátorító szó? Sigray Antal gróf hajolt le a box­­sporthoz. Nemes, úri gesztussal, fennkölt szellemmel. A modern arisztokrata példa­képéül szolgálhatna ebben a szerepében, amelyben odaállott a legdemokratikusabb, legelhagyottabb, ágról szakadt sportág mellé. (...) Munkája nyomán vette ész­re az egész világ a magyar ökölvívást, rendszeres, csüggedés nélküli fáradozása teremtette meg azt, ami az Iparcsarnok náthára didergető, mégis lázas, szívet me­lengető estéin bámulatba ejtett s magyar voltunkat büszkébbre kovácsolta." Az éremtáblán (3 arany, 2 ezüst) si­mán első lett Magyarország, négyezer elégedett szurkoló mehetett a döntők után haza - más kérdés, hogy a szerve­zők utóbb 21 ezer pengős hiányt voltak kénytelenek bevallani... A két évvel ez­előtti budapesti ifjúsági vb-re gondolva, nincs új a nap alatt. A diadalmas magyar csapat pedig serlegekkel megrakodva csak hajnaltáj­ban hagyta ott a Gellért szállóban ren­dezett bankettet. A Ferenc József-híd (a mai Szabadság) budai oldalán posztoló rendőr a kék foltokat is látva odaballa­gott őrszemes kollégájához, és a bunyó­sokra mutatva csak ennyit mondott: „Mondd csak, komám, nem kellene leigazol­tatni ezeket?!" L Pap István Kedd Bu­dapest, XXI. éri fel. Ke. 1930 jcmas 10. /int 16 ftUC 6:2-re vertük a hollandoka A Vasas asc I. osztályban — A Bástya a Magyar Kupa '■ / d Öntőjében ! Boxolóink három Európa-bajnokságot nyertek­ AH EURÓPABAJNOKI IRENG. MAOTAIB MÖSE A harmatsúlyú Széles János tíz évvel Trianon után románt vert az Iparcsarnok Eb-szorítójában -ezért külön is megünnepelte a közönség .... JBuhSlB.­tWKB A három magyar király az 1930-as Eb-ről: Énekes István, Széles János és Szabó Gyula EMLÉKEZTETŐ 3. ökölvívó Európa-bajnokság, Budapest, Iparcsarnok 1930. június 4-8. A magyarok helyezései. Légsúly (50.8 kg): 1. Énekes István. Harmat­súly (53.5 kg): 1. Széles János. Pe­helysúly (57.1 kg): 1. Szabó Gyula. Könnyűsúly (61.2 kg): 2. Szobolovsz­­ky Sándor. Váltósúly (66.7 kg): 5-8. Balázs István. Középsúly (72.6 kg): 2. Szigeti Lajos. Félnehézsúly (79.4 kg): 5-8. Kriston Kéri Béla. Nehézsúly (+79.4 kg): 4. Körösi Sándor ■iá-tatedás ■■■ TM N­eves vendégek Sopronban 1950. május. Labdarúgó-váloga­tottunk az osztrákok ellen készült. A játékosok reggel vidám hangulatban indultak el a Keleti pályaudvarról Sop­­ronba, ahol edzőmérkőzést játszottak. Az állomáson a város dolgozóinak népes küldöttsége, közöttük igen sok nő várta a csapatot. Amikor a játéko­sok kiszálltak a vonatból, szűnni nem akaró éljenzéssel fogadták őket. A lelkes fogadtatást Sebes Gusztáv szövetségi kapitány köszönte meg, aztán gépkocsikba szálltak a válo­gatottak. Mindenki azt hitte, a Lövér szállóba mennek, de kiderült, hogy a város vezetősége még jobb helyet biztosított nekik. A Sportszállóba vit­ték a küldöttséget, egy gyönyörű vil­lába, amelyet rohammunkával hoz­tak rendbe, csodálatosan szép helyen van, s legfőbb előnye, hogy csendes. Délután négykor kezdődött Sop­ronban a sportműsor. Az SzSFAC- pálya ünnepi díszbe öltözött, vörös, illetve nemzeti színű zászlók voltak mindenütt. Először a megyei váloga­tott játszott a soproni üzemek válo­gatottjával. Már ezen a mérkőzésen is mintegy 6000 néző vette körül a játékteret. A válogatott és az SzSFAC mérkőzését egy kis ünnepség előzte meg abból az alkalomból, hogy öt­venéves lett a soproni labdarúgás. Az ünnepség előtt a Sortex zene­kara játszott, majd tizenegy leány vi­rágcsokrot adott át a játékosoknak, amelyeket ők szétszórtak a közön­ség között. A válogatott aztán alapo­san megszórta ellenfelét is, 18:0-ra nyert. Voleszek Gábor

Next