Nemzeti Sport, 2020. szeptember (118. évfolyam, 245-259. szám)

2020-09-16 / 245. szám

( 1 ) EUROPA LEAGUE MOL FEHÉRVÁR FC KÉRDŐJEL Itthon már az edző Egy pozitív és egy „kétes” eredmény született a fehérvári koronavírusteszten - Márton Gábor vezetőedző várhatóan NEM KÍSÉRHETI EL CSAPATÁT MÁLTÁRA, távollétében Szalai Tamás irányíthat. PIETSCH TIBOR mmn Ö­nbizalommal telve, ugyanak­kor kétségek között készült a Mór Fehérvár a máltai Hiber­nians FC elleni Európa-liga-selejte­­zőre. Márton Gábor csapata szom­baton 3-1-re felülmúlta a Puskás Akadémiát, s a tabella éléről várja a bajnoki folytatást. A nemzetközi ku­pameccsre való készülődést viszont beárnyékolta a koronavírus-járvány. Erről a fehérvári együttes hivatalos oldala, a molfehervarfc.hu számolt be kedd délután. „A hétfői kötelező tesztelések során egy pozitív és egy »kétes« eredmény született, az érintettek járványügyi elkülönítése megtör­tént, továbbá az előírásoknak meg­felelően értesítettük az illetékes hatóságokat és szervezeteket" - nyilatkozta a honlapnak Kovács Tibor csapatorvos. A beszámoló szerint szerencsére mindketten tünetmentesek egyelő­re. Márton Gábor eredménye „kétes” minősítést kapott a laboratóriumtól, így a szakvezető esetében ismételt tesztet kellett csinálni, hogy biztosat tudjanak mondani. Az Európai Lab­darúgó-szövetség (UEFA) egész­ségügyi protokollja azonban - a tel­jes biztonság érdekében - ebben az esetben a mintát pozitívnak tekinti, így Márton Gábor nem utazhat a csa­pattal. Mivel az utazó keretből min­denki másnak negatív lett a tesztje, nincs veszélyben a csütörtöki Euró­pa Liga-selejtező. „Az első tesztem or­vosi megfogalmazás szerint nem értékelhe­tő eredményt mutatott ki - nyilatkozta a molfe­­hervarfc.hu-nak Márton Gábor vezetőedző. - Ez­után hétfőn még kétszer ellenőrizték a mintát, mindkettő ne­gatív lett. Kedden újabb mintavéte­len estem át, ennek várjuk az ered­ményét. Sajnos az UEFA vonatkozó rendelkezései miatt kilencvenkilenc százalék, hogy nem tarthatok Mál­tára a csapattal. Megbeszéltük a stábbal, hogy mi a te­endő, mindenki tudja a dolgát. Az a legfonto­sabb, hogy nélkülem is továbbjusson a csapat, amelyet távollétemben Szalai Tamás vezet. ” A Mór Fehérvár FC küldöttsége szerda délelőtt utazik el Máltára, a másnapi, Hibernians FC elleni Európa-liga-selejtező hely­színére. A piros-kékek a szokásnak megfelelően a mérkőzés időpontjá­ban, 19 órakor tartják edzésüket a Ta’Qali Centenáriumi Stadionban. A 12-szeres máltai bajnok műfüvön és zárt kapuk mögött fogadja a fehér­vári együttest, amelybe visszatérhet az első selejtezőkört eltiltáa miatt kihagyó északmacedón védő, Viszar Muszliu. Nem lehet ismeretlen a ma­gyar szurkolóknak a Centenáriumi Stadion, a Ferencváros tavaly ugyan­csak Ta'Qaliban lépett pályára a Val­letta elleni BL-selejtező 2. körének visszavágóján (az 1-1-es döntetlen a Fradi továbbjutását jelentette). El-SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ HIBERNIANS FC IIt (máltai) @ MOL FEHÉRVÁR FC Csütörtök, 1­. Tv. MA Sport Ta’Qali Centenáriumi Stadion V: Sztojanov (Todorov, Makszimov - mindhárom bolgár) Márton Gábor az Európai Labdarúgó-szövetség szabálya értelmében nem tarthat a fehérváriakkal fotó: török attila / FEHÉRVÁRI akadt fenn a legutóbbi teszten l8®imgetisfMort 2020. szeptember 16., szerda BP: HONVÉD KÉSZÜLŐDÉS Balogh Norbert nem érzi magát vesztesnek A csatár hamar beilleszkedett, és bár elismeri, KEVESET JÁTSZOTT LÉGIÓSKÉNT, rengeteget fejlődött Olaszországban és Angliában - vágya, hogy a harmadik körbe lépjen a kispestiekkel a Malmö ellen. A kisebb meglepetés nem ma­radhatott el. Gazdag Dániel megígérte a szombati, Diós­győri VTK elleni bajnoki után (4-2), hogy a két gólpasszért cserébe megajándékozza Balogh Norbertet valamivel. „Meg is történt, áthívott engem és a páromat a családjához, sü­tögettünk, beszélgettük, jól érez­tük magunkat - mondta lapunk­nak Balogh Norbert, a kispestiek 24 esztendős támadója. - Ismerem korábbról Gazdag Dánielt, együtt szerepeltünk az utánpótlás-válo­gatottakban. Jó érzés volt, amikor egy hónapja aláírtam a Honvéd­hoz, hogy azonnal szinte család­tagként kezeltek - Zsótér Donát­­tal és Tamás Krisztiánnal is jó viszonyt ápolok, tényleg jó helyre kerültem. Hamar beilleszkedtem, s a legfontosabb, hogy érzem a bizalmat, ez elengedhetetlen a jó teljesítményhez. ” A csatár a Diósgyőr elleni mérkő­zés előtt több mint fél éve, február 29-én, a Leeds United elleni bajno­ kin (0-4) játszott legutóbb tétmér­kőzésen, akkor még a Hull City szí­neiben­­ nem meglepő módon nincs még csúcsformában. „Miután a vírus miatt a Hull Cityvel sem edzettünk közösen, egyedül készültem április óta, Kispesten pedig napi két edzéssel próbáltam utolérni magam, úgy érzem, jó úton járok. Ettől függet­lenül még nem vagyok százszá­zalékos állapotban, úgy hetvenet mondanék, de napról napra jobb a kondícióm, bár még nem vagyok eléggé dinamikus. Hasznosítani akarom azt a rengeteg tapaszta­latot, amelyet az olasz Palermo-H­­RP, HONVÉD - MALMÖ FF (svéd) Csütörtök, 21.05. Tv: M4 Sport Hidegkúti Nándor Stadion V: Papapetru (Petropulosz, Ap­­toszoglu - mindhárom görög) ban és Angliában a Hullnál gyűj­töttem. Szeretném a Honvédban újra felépíteni magam, megmu­tatni, mire vagyok képes, és ott folytatni, ahol Debrecenben ab­bahagytam. Magamnak akarok bizonyítani, negatív hangok pe­dig csak még erősebbé tesznek. Igen, valóban keveset játszottam, ez tény, de sosem panaszkodtam, ilyet a vesztesek tesznek, én pe­dig nem érzem magam annak. Rengeteget tanultam légiósként, elsajátítottam az olasz és az an­gol nyelvet, taktikai téren pedig sokat fejlődtem." Ezt legközelebb csütörtök este bizonyíthatja, a Honvéd a Malmot fogadja az Európa-liga második selejtezőkörében a Hidegkúti-sta­dionban. „A továbbjutás egy meccsen dől el, mindent ki kell adnunk magunkból. Bódog Tamás veze­tőedző mondta, fussunk annyit, hogy le kelljen húzni minket a pá­lyáról. Igaza van, kétszáz száza­lékon kell pörögni. Örülök, hogy újra játszhatok az Európa-ligá­­ban, öt éve, még a Debrecenben gólt szereztem a Skonto és a Ro­senborg elleni hazai mérkőzésen, szép emlék. Szeretnék újra be­találni, s továbbjutni a harmadik körbe a Honvéddal." CS. A. Balogh Norbert (jobbra) tudja, nagy erőpróba vár csapatára FOTÓ: Feder István Labdarúgás­­ 3 1 DUNASZERDAHELY ELLENFÉLNÉZŐ Rettegett Ivan Ivan Schranz évekig játszott a szlovák élvonalban, most a cseh Jablonec légiósaként a DAC kiej­tését tervezi az El-selejtezőben. I­van Schranz 2012 és 2017 a Nagyszombat játékosaként jó né­hány meccset játszott a DAC ellen, most pedig, immár a cseh Jablonec erősségeként, a dunaszerdahelyiek elleni Európa-liga-selejtezőre ké­szül - vele beszélgettünk. „Rendkívül kemény ellenfél vár ránk, hiszen a DAC eddig va­lamennyi meccsét megnyerte az idényben - mondta a Nemze­ti Sportnak a 27 esztendős szlo­vák csatár, aki szeptem­ber elején a csehek elleni Nemzetek Ligá­­ja-mérkőzésen (1-3)­­ lépett pályára elő-­­ ször a válogatottban, é­s mindjárt gólt szer­zett. - Előnyt jelent nekünk, hogy zárt kapus lesz a mérkőzés, mert a DAC így nem kapja meg óriási támogatását szurkolóitól. A csapat új arénája-a DAC (szlovákiai) ^ JABLONEC (cseh) Csütörtök, 20.45. Élőben: nso.hu Dunaszerdahely, Mól Aréna V: Di Bello (Tegoni, Longo - mindhá­rom olasz­­ban még nem játszot­tam, a régiben viszont igen, kétezertizenhá­romban négy egyre nyer­tünk a Nagyszombattal, s gólt is szereztem. Ez a tervem most is, jó formában vagyok, szeretnék hasz­nos futballal hozzájárulni tovább­jutásunkhoz. " A dunaszerdahelyiekhez kapcso­lódó hír, hogy a Rózsahegy elleni hétvégi bajnoki mérkőzésen (3-2) duplázó Kalmár Zsolt, a DAC magyar válogatott középpályása bekerült a Fortuna Liga hatodik fordulójának válogatottjába. Duducz Tibor (Dunaszerdahely) Z batari . neVVv­v­ ­jSft TOPOLYA KÉTSÉGEK Gond a riválisnál A topolyaiak El-riválisánál, a bu­karesti FCSB-nél szinte a teljes edzői stáb koronavírusos, egye­lőre nem tudni, ki irányíthatja a vendégeket a csütörtöki zentai mérkőzésen. Öt nappal a Topolya elleni Euró­­pa-liga-selejtező előtt jelentet­te be a Román Kupa-győztes FCSB, hogy szinte teljes edzői stábja, vala­mint a középső védő, Andrei Miron koronavírusos, ezért nem utazhatnak el a zentai mérkőzésre. A teszteket hétfőn végezték el az UEFA románi­ai partnerlaboratóriumában, és a klub közölte, az érintetteket már el is kü­lönítették. A fertőzöttek között van Anton Petrea vezetőedző, Thomas Neubert és Horea Codorean erőnlé­ti edző, Sorin Cristof kinetoterapeuta, Bogdan Stoica videoelemző és Mari­us Januli csapatmenedzser is. Mivel a másodedzői feladatokat ellátó Mihai Pintilii és a FCSB akadémiáján dolgo­zó trénerek sem rendelkezők megfe­lelő végzettséggel, a bukaresti klub­nak jelenleg gondot okoz olyan edzőt találni, aki a csütörtök esti találko­zón helyet foglalhat a kispadon. Mi­ron kiesése azért lesújtó, mert így Iu­­lian Cristea személyében csupán egy belső védője maradt az együttesnek. Ráadásul a csapat Szerbiába érkezé­sekor a helyi hatóságoknak jogukban áll újabb tesztelést elrendelni a buka­resti egyesület teljes küldöttségének, és ennek eredményeitől függővé ten­ni a mérkőzés megrendezését. Boros Miklós (Kolozsvár) : EL-SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ TOPOLYA (szerbiai) FCSB (román) Csütörtök, 21 óra. Élőben: nso.hu Zentai Városi Stadion V: Higter (Schaap, De Vries - mind­három holland) ESZÉK ÖSZTÖNZÉS Csak pozitívan! Lökést adhat a hétvégi győzelem az FC Basel elleni El-selejtezőre készülő NK Osijeknek. N­enad Bjelica egy hete vette át az NK Osijek irányítását, és vezeté­sével a hétvégén megszerezte első győzelmét a csapat a horvát élvonal­ban (3-0 a Rijeka ellen). A szakem­ber bevallottan igyekszik átadni pozitív szemléletét labdarúgóinak, így abban is bízik, hogy kulcsjátékosa, a bokasé­rüléssel bajlódó Petar Bockaj felépül a csütörtöki Európa-liga-selejtező­re. A magyar válogatott Kleinheisler Lászlót is alkalmazó eszékiek az FC Baselt fogadják, a továbbjutás ezen az egy meccsen dől el. K. J. Csütörtök, 20.45. Élőben: nso.hu Stadion Gradski vrt V: Montero (Prieto, Baena Espejo - mindhárom spanyol)

Next