Nemzeti Sport, 2021. január (119. évfolyam, 15-30. szám)

2021-01-16 / 15. szám

em egészen világos, kinek és miért jó az, ami most Egyiptomban zajlik. Az a törekvés persze önmagában érthető és megmagyarázható, hogy a sportvilág igyekszik felvenni a küzdelmet a koronavírus-járvánnyal, és a maga eszközeivel, szigorú szabályozással eléri, hogy a sport ne tűnjön el az emberek életé­ből. Ez azonban szerintem csak addig tolerálható, ameddig az észszerűség engedi, és egészen eddig többé-kevésbé meg is feleltek ennek a feltételnek azok az események, amelyeket az elmúlt egy évben megrendeztek. Ennek oka, hogy a nemzetközi, kontinentális és nemzeti sportági szövetségek idővel megtanultak alkalmazkodni a helyzethez, sokszor buborékban rendezték meg a versenyeket, ha kellett, nézők nélkül, szigorú ellenőrzéssel, gyakori tesztelés­sel és eskü-KÖZEL KERÜLT lönítéssel. a AZ ÖSSZEOMLÁSHOZ, megválto­zott világban a rendezés módszere tehát egy ideje már ismert, nem kell újra feltalálni semmit. Most is lehetett volna segítséget kérni a ren­dezéshez Amerikából vagy Európából, mert érthetetlen, mi történik az egyiptomi férfi kézilabda-világbajnokságon, amely az egyik legnépszerűbb csapatsportág csúcseseménye kellene hogy legyen, és amely ehhez képest még alig kezdődött el, máris közel került az összeom­láshoz. Tumultus a hotelekben, az egészségügyi előírások figyelmen kívül hagyása, a maszkvi­selés rendszeres elmaradása, a távolságtartás mellőzése, szervezetlenség, késések: a résztve­vők teljes káoszról, paródiáról beszélnek. De aki nincs ott, az is sejthet valamit erről a ká­oszról, például abból, hogy a torna előtt játékosok tucatjai jelezték, nem akarnak odamenni, hogy két válogatott is az utolsó pillanatban lépett vis­­­sza, a helyükre „sovány malacvágtában” ugrottak be a helyettesek, hogy egyre több a fertőzött, és egyáltalán, hogyan történhet meg egy világbaj­nokságon az, hogy a meccsnap délutánján még mindig nem tudtuk, lesz-e egyáltalán mérkőzése a magyar csapatnak? Persze kézenfekvő válasz, hogy azért, mert a Nemzetközi Kézilabda-szövetségnek (IHF) egyip­tomi elnöke van, és Hasszán Musztafa szívén viseli, hogy országa lássa vendégül a világot. De talán érdemes lett volna a halasztáson vagy a törlésen is elgondolkodni, s nem mindenáron ragaszkodni egy olyan vb-hez, amely a jelenlegi járványhelyzetben a játékosoknak, a válogatot­taknak és a kluboknak is óriási kockázat. És ha már itt tartunk: nem tesz jót a kézilab­dának, Egyiptomnak, az IHF-nek és Hasszán Musztafának sem. TEGNAPI SZÁMUNKBAN BESZÉLGETÉST KÖZÖLTÜNK CSÁNYI SÁNDORRAL, AZ MLSZ ELNÖKÉVEL. AZ INTERNETES PORTÁLUNKRA ÉRKEZŐ VÉLEMÉNYEKBŐL IDÉZÜNK, ledzeppelin Speciális magyar fociközeg. Tagjai: vezetők és szakemberek. Emiatt aztán Csányi úr és a jobbítók minden erőfeszítése ellenére lassan haladunk előre, de végre már haladunk. Sajnos a visszahúzóerőt képviselők még mindig fölös számban vannak mind a vezetők, mind a szakma képviselői között. Ezektől pedig nem lehet olyan egyszerűen megszabadulni, mert az évek és évtizedek alatt olyan kapcsolati tőkét építettek, szereztek, hogy meg tudják védeni egymást." Aranyfacan67 „Én már a kicsit idősebb kor­osztályhoz tartozom, így nehéz volt megélni az elmúlt 30-35 évet. Nem sorolom, mert kevés lenne a hely. Az vitathatatlan, hogy van fejlődés. Erre kellene most ráerősíteni hiteles, értelmes szakemberekkel. ” Kodak777 „A stadionoknak, sportlétesítmények­nek van egészségügyi hatásuk, úgyhogy az állam részéről ez nem kidobott pénz. ” gargab „A 2020-as évet nehéz lesz felülmúlni, ezért (remélhetőleg kisebb) visszaesés várható. Tavaly (némi szerencsével) a Fradi és a válogatott tudásán felül teljesített, hála a külföldi edzőknek. Csányi urat hagyjuk dolgozni." nemzeti sport Kétkezes mmár tiszta a helyzet, nem lehetnek további kifogá­sok, valahogy ki kell jutni az olimpiára! A magyar kézilabda női szakágában nem is lehet más a cél, a benne élők, dolgozók vélhetően éjt nappallá téve azon törik a fejüket, hogyan lehet sikeresen megvív­ni a márciusi, győri selejtezőt, miként juthat el a csapat Tokióba. Nos, a szövetség részéről nagyon markáns és ész­szerű határozat született a hét elején, a döntéshozók belenyúltak a csapat hierarchikus rendszerébe, az épület két tornyából csak egyet hagytak meg, a másikat lebon­tották és beépítették a falazatba, amely remélhetőleg ettől csak szilárdabbá válik. Hogy lefordítsuk a helyzetet azoknak, akik esetleg nem értesültek a fejleményekről: az eddigi kétkapitá­­nyos rendszerből visszaáll a válogatott a hagyományos­ra, azaz lesz egy személy, aki cipeli a terhet, vállalja a felelősséget, és kimondja a legfontosabb szituációkban az utolsó szót. Úgy gondolom, a jelenlegi helyzetben minden tiszteletet megérdemel Elek Gábor - az immár egyedüli szövetségi kapitány -, hogy elfogadta a saját karrierjében vízválasztónak tekinthető megbízást, hiszen az olimpiára való kijutással és az ottani jó szerepléssel a mennybe lehet kerülni, ellenkező esetben viszont... Na de erről ne is beszéljünk! Szóval a szövetség vezető személyiségei - levonva az elmúlt időszak és a visszafogott decemberi Európa-baj­­noki szereplés tanulságait­­ úgy látták jónak, hogy a marsallbotot a továbbiakban ne két szakember adogas­sa egymás kezébe, ha védekezésről meg támadásról, illetve egyéb fontos döntések meghozataláról van szó, kell valaki a hierarchia tetejére, aki főnökként eligazítja a stábot, a lányokat, megvalósítja szakmai elképzelését, saját habitusa szerint formálja a csapategységet, vagy éppen csattan fel, ha valakit le kell tolni, és simogat, amikor arra van szükség. Vállalja a keretösszeállítással járó felelősséget is a tízmillió kézilabda-kapitány orszá­gában, és viseli annak kockázatát, hogy a legfontosabb feladatig, azaz a márciusi olimpiai selejtezőig mindössze négy (esetleg ehhez még plusz három) napot készülhet kiválasztottjaival. Utóbbi kitétel nagyban befolyásolhatta, hogy Elekre esett a választás, hiszen a válogatott magját mégiscsak a Ferencváros adja, amely szerencsére egyre jobban szerepel a Bajnokok Ligájában, ez kihatással lehet a játékosok lelkére, önbizalmára is. A szakember nap mint nap együtt dolgozhat azokkal a kézilabdázókkal, akik döntő szerepet kaphatnak a nemzeti csapatban is, így azok az elemek, amelyeket a Népligetben begyakorol­nak, bizonyosan „áthúzhatok" a válogatott repertoárjába is, és remélhetőleg nem is akad meg majd oly gyakran a verkli meccs közben, mint egy hónapja, a dániai Euró­­pa-bajnokságon. Ha valaki mégis furcsállná, hogy a Ferencváros veze­tőedzője a ranglétrán most feljebb jutott, mint a Győré, amely emberemlékezet óta nem kapott ki a BL-ben, az eddigi társkapitány Danyi Gáborral pedig az elmúlt két és fél évben mindössze egy tétmérkőzést vesztett, annak talán éppen a fenti érvet kellene jobban megrágnia, hiszen jelen helyzetben egyáltalán nem mindegy, kinek hány válogatott játékos dolgozik a keze alatt klubszinten. Ettől függetlenül nem lett volna rossz döntés Danyi kiemelése sem, most a legfontosabb, hogy a lányok egyetlen erős kezű, határozott vezető utasításai alapján ténykedjenek, mert ahogy azt Elek Gábor is említette la­punk pénteki számában megjelent interjújában, eddig túl sok helyről túl sok információ jutott el a játékosokhoz, akik vélhetően nem tudták kezelni ezt a szituációt. A JELENLEGI HELYZETBEN MINDEN TISZTELETET MEGÉRDEMEL ELEK GÁBOR - AZ IMMÁR EGYEDÜLI SZÖVETSÉGI KAPITÁNY -, HOGY ELFOGADTA A SAJÁT KARRIERJÉBEN VÍZVÁLASZTÓNAK TEKINTHETŐ MEGBÍZÁST. Igen, a magyar tekintélytisztelő, hisz az egyértelmű hierarchiában, szüksége van az erős, határozott vezető­re. Észak-Európában például teljesen más a kulturális értékrend, ott egyáltalán nem meglepő, ha kettő, esetleg annál is több főnök kezében van a gyeplő, akik a jól bevált, meghatározott munkafolyamatok alapján irá­nyítanak, a „beosztottak” pedig mindig tudják, kire kell éppen figyelni, az elhangzott mondatok melyikén van aktuálisan a hangsúly. A svéd férfi kézilabda-válogatott élén például 2008 és 2016 között nyolc évig dolgozott együtt a lehető legnagyobb harmóniában Staffan Olsson és Ole Lindgren, 2012-ben olimpiai ezüstéremig jutottak Londonban - igaz, ők játékoskorukban is olyanok voltak, mint borsó meg a héja. A svédeknél azonban nemcsak a kéziseknél emlékezhetünk tandemre, a futballistákat például Lars Lägerbeck és Tommy Söderberg a 2000-es évek első felében három nagy világversenyre is kivezet­te, abból kétszer - a maguk mércéje szerint - sikeresen is szerepeltek. Mindkét esetben azt látjuk, hogy a szakemberek egymás közt feszültségtől, nézeteltéréstől mentesen, saját feladataik határait pontosan ismerve és betartva, úriemberek módjára irányítottak, a közösség tagjai pedig tökéletesen elfogadták a duális rendszert. Az egymás iránti tiszteletet, bajtársiasságot illetően a két Gábor esetében sem lehet kifogást találni, a két edző - akik itthon a lehető legnagyobb ellenfelek klubszinten - talán túlságosan is arra figyelt, nehogy áttévedjen a másik területére, nehogy ellentmondásba keveredjen a másikkal, és éppen ezért talán csorbult a személyiségük is. Igazán a „saját hangján" egyikük sem szólalt, szólalhatott meg, és vélhetően ezt ők is érezték, legalábbis erre utalnak Eleknek a már említett pénteki interjúban kifejtett gondolatai is. Az mindenképpen örvendetes, hogy egyikük sem tudta volna úgy tovább­vinni azt a feladatot, hogy a másik (kiegészülve Görbicz Anita támogatásával) nincs mellette, és azt is világosan látták, hogy az egyént most a közösség mögé kell rendelni a meghatározott végcél, azaz a tokiói olimpia miatt. Danyi végtelenül egyenes, intelligens, őszinte, egyértelműen csapatember, és ezeket az erényeit most is kidomborította, mert nem egy tréner intett volna be a munkáltatónak egy ilyen szituációban. És ha Elekkel valóban nem lenne jó a kapcsolata, biztosan csendesen, sárdobálás nélkül kiszállt volna, lerúgva magáról a felelősséget és kényszert, azonban ő a hátralépés után mégis tevékeny szerepet szeretne játszani a tokiói kijutásban. Az, hogy a kerettagok miként állnak a megváltozott szituációhoz, jó kérdés, női kézilabdában - ahogy mi, magyarok azt pontosan tudjuk - bármi megtörténhet és annak az ellenkezője is. Valahogy mégis úgy érzem, hogy a visszatérés a hagyományos csapatirányítási szisztémához jól sül majd el. A válogatott szakmai stábja - immár Elekkel az élen - biztosan nagyon sok tapasztalatot szerzett a dániai Európa-bajnokságon abból a szempontból is, miként kell kezelni a nyomást egy világversenyen, még akkor is, ha nincs konkrét cél, és a játékosoknak szinte magukat kell belehajszolniuk a sikervágyba. A szövetségi kapitány immár saját kiforrott egyéniségének köszönhetően egyedül talán jobban kezeli a kritikus szituációkat, nem kell figyelnie, hogyan reagál a történésekre a másik, és tényleg csak azokat dobja majd mély vízbe, akikben a lelke legmélyén vakon megbízik. Ahogy azt már írtam, mostantól nem lehetnek kifogá­sok. A magyar kézilabda-szurkolók igazi traumaként élték meg a decemberi Európa-bajnokságot, és jelenleg nem látják rózsaszínűnek a jövőt, hiába verte végig a közvetlen utánpótlásunk az elmúlt években a világot. Most azonnal eredmény kell, a nyomás óriási lesz március 19. és 21. között a győri olimpiai selejtezőben, amelyben az orosz, szerb, kínai trióból kettőt meg kell előzni,­­ hogy válogatottunk Tokióba. Ezzel Elek Gábor is tisztában van, ennek tudatában állt a csapat élére. Re­mélhetőleg győztes hadvezér lesz, erős tisztekkel, katonákkal - en­nek köszönhetően egy országgal a háta mögött­ eljusson BOBORY Balázs Pénteken véget ért a 43. Dakar rali, a Szaúd- Arábiában megrendezett legendás verseny ez alkalommal is bővelkedett látványos pillanatokban. Helyszíni beszámolónk a 15. oldalon. /PANORAMIC

Next