Nemzeti Sport, 2021. május (119. évfolyam, 117-130. szám)

2021-05-04 / 119. szám

5. TÓTH János egvan a diszkrét bája, hogy a Manchester United szurkolói a Liverpool elleni meccset használták fel arra, hogy az Old Trafford elfoglalásával tiltakoz­zanak a klubot 2005 óta tulajdonló amerikai Glazer család sport- és üzletpolitikája ellen. E két ősi rivális volt, amely tavaly ősszel - jóval megelőzve az Európai Szuperliga egyelőre hamvába holt ötletét - kirukkolt az angol Premier League megreformálásának tervezetével. A többek között a kisebb klubok érdek­érvényesítési lehetőségeit megnyirbáló, cserébe a televíziós jogdíjak elosztását ajánló tervezetet a több­ség (s nem mellesleg a londoni kormány is) ugyan elvetette, de a szellem kiszabadult a palackból. Az angol labdarúgás ez idáig fő haszonélvezője volt a futballgazdaság XXI. századi boomjának. A világ leg­nézettebb bajnokságának profitképessége felkeltette az üzleti befektetők érdeklődését, ami találkozott a liga friss AZ ÜZLETI pénzek iránti FELVIRÁGZÁS MAJD’ TMhO '9é- MINDEN ELLENÉRVET !*? ~ Így felülírt. Íror­szágban az ázsiai (például kínai és arab), a kelet-eu­rópai (jellemzően orosz) és persze az amerikai tőke. A futballklubok vállalati átalakulása persze már az 1970-es években elindult, ám az új tulajdonosokkal új gazdasági racionalitás és eltérő üzleti kultúra is színre lépett. Ezt a legtömörebben az Arsenal fel­vásárlásakor Stan Kroenke fogalmazta meg: „Nem azért vettem meg az Arsenalt, hogy címeket nyerjen.” Hanem hogy profitot termeljen - egészíthetjük ki az amerikai milliárdos filozófiáját. Noha a szurkolók jó néhány felvásárlásnál morgo­lódtak (Sepp Blatter a FIFA elnökeként már 2008-ban aggodalmának adott hangot a külföldi tulajdonosok áradata miatt), az üzleti felvirágzás majd’ minden ellenérvet felülírt. A Premier League mágnesként vonzotta a játékospiac elitjét, egyre-másra épültek a csodapalotákká alakított stadionok, és a világ beletö­rődni látszott abba, hogy a pénz a labdarúgást is maga alá gyűri. A futball kasztosodásának ugyanakkor ára volt­ az európai futballkultúra számos tradicionális értékének negligálása, elinflálása. Az amerikai be­fektetők jellemzően olyan üzleti környezetből érkez­tek, amelyben saját döntéssel, „közvéleménykutatás” nélkül áttelepíthetik az ottani franchise-okat egyik városból a másikba, ha üzleti érdekeik ezt úgy kíván­ják. Jellemző, hogy a manchesteri drukkerek által pokolba kívánt Glazer família másfél évtized után, az Európai Szuperliga meghirdetését kísérő botrány kapcsán kommunikált először nyílt levélben a United drukkereivel, s kért tőlük bocsánatot. Ám az aranykornak vége, a világjárvány pedig betette a kaput az amúgy is túlpörgetett, a kipukkadás jeleit mutató futballüzletnek. Az Európai Szuperliga alapító klubjainak teljes adósságállománya önmagában hét és fél milliárd font. Az UEFA-nak a meccsszám felsrófolásán túl nincs érzékelhető válságkezelési stratégiája, a csalódott szurkolókat pedig nem érdek­lik az üzleti gondok. A megoldás nem körvonalazódik, noha látható: az európai futball jelenlegi struktúrája fenntarthatatlan. A gyújtózsinór javában ég. Győzött a Honvéd,­­ kiesett a DVTK TEGNAPI SZÁMUNKBAN TUDÓSÍTOTTUNK A BU­­DAFOK-BP. HONVÉD (0-1) NB I-ES LABDARÚ­GÓ-MÉRKŐZÉSRŐL. AZ INTERNETES PORTÁLUNK­RA ÉRKEZŐ VÉLEMÉNYEKBŐL IDÉZÜNK, emzseperiksz „Nagy fieszta lehetett Kispesten. A főiskolán is annak idején az a mondás járta, hogy a kettesnek sokkal jobban lehet örülni, mint az ötösnek. ” Red­ black fan, Kispest „No jó, felejtsük el gyorsan ezt az idényt! A csapat fele »kuka«." MusicTrain „A Honvédnak az első osztályban a he­lye, ez nem is kérdés. Ugyanakkor nagyon abszurd, hogy egy ekkora hagyományú csapatnak konkrétan eufórikus örömöt szerez, hogy a Budafok ellen kicsi­kart 1-0-s győzelemmel marad bent." Ikrisz „Szomorúsággal tölt el egy ilyen nagy szurkolótáború klub kiesése. Kívánom, hogy mi­hamarabb rázzák gatyába a DVTK-t, mert kell az NB I-nek ez a szurkolótábor. ” fifty_fifty „Apropó, Budafok! Tavaly nem örül­tem, hogy még egy budapesti csapat jut fel, de el kell ismerni, üde színfoltja volt a mezőnynek, és több szimpatikus megmozdulása is volt, mint például a covidos halasztás." sport­ em új gondolat, hogy az egészséges ember többre viszi az életben, mint a betegeskedő, ahogy az sem, hogy a mozgás jócskán javíthat életünk minőségén. A Nemzeti Sport kilencven esz­tendővel ezelőtt például igazán látványos idézetre épít, Rudyard Kipling örökzöldjéből, A dzsungel könyvéből idéz: „Akela, a farkascsapat vezére megöregszik és a fegyelem meglazul. A fiatal farkasok alig várják, hogy Akela a szarvasvadászatnál először elhibázza az ugrást, mert akkor elveszti vezéri rangját és meg kell halnia.” Így kívánja ezt az erdők törvénye - összegez a lap, azonnal közölve, hogy - maradva a hasonlatnál - a dzsungeltörvények közepette főszerep jut annak, ami olyannyira természetes, hogy talán eszünkbe sem jut: az erőnek, a rugalmasságnak, a mozgékonyságnak. „A közelmúlt agyonkulturált embere alig ismerte eze­ket a fogalmakat. De megismerni kényszerült abban a pillanatban, amikor a sorsa harcra kényszerítette, sokszor a puszta életéért. Hiszen láttuk a háborúban" - folytatja az újság 1931-ben, kitérve arra is, ami manapság sem ritkaság: „Az érett férfi - sajnos - a társadalmi szokások és vélt presztízscsökkenés gátlá­sai miatt korán fáradt a sporthoz, alig érzi a mozgások szükségességét s a beérkezettség mellett legfeljebb agyának pontos működésére vigyáz.” Az érett férfi a A0-A5 esztendős korosztályt jelenti, a veszélyek között pedig az elhízást, az érelmeszesedést, a szívbajt és az asztmát említi a cikk. Mondhatni, nincs új a nap alatt, az viszont új és ma csak ritkán hirdetett, hogy „egészséges sportokat kell kiválasztani minden életkorban, és minden ember számára más lesz az egészséges sport”. Íme! Húszéves: nehézatlétika, 25 éves: futball, 30 éves: könnyűatlétika, 35 éves: úszás, vívás, A0 éves: tenisz, az 50. és a 70. életév között pedig a „mindig testet-lelket üdítő turistaság”. Emellett persze nem árt lemondani a füstös ká­véházakról, nélkülözni az alkoholt, s főként könnyen fogyasztható ételekkel élni. Ne feledjük, hogy a javaslat már kilencvenesztendős, amikor az átlagéletkor Ma­gyarországon 50,8 év volt. Élhetnénk a szlogennel, hogy a sport élet, erő, egész­ség, ami minden igazsága mellett aligha általánosítható. Példa rá a párizsi (1924) kardvívó olimpiai aranyérmes Posta Sándor előadása, a polihisztor (orvos, újságíró, ka­rikaturista, zeneszerző, tolmács) bajnok a vívótermekről , azt mondja, hogy levegőtlenek, az öltözékről pedig azt, hogy nehezen vagy egyáltalán nem szellőznek, így a test egészségtelenül izzad. Ráadásul a középiskolai ifjúságot eleve a versenyvívásra nevelik ahelyett, hogy képeznék őket, így hamar elmehet a kedvük az egésztől. A diákok egyébként sem voltak könnyű helyzetben, ha sportolni akartak - életkortól függetlenül. A kluboknak ugyan hétfőnként meg kellett nyitniuk a pályájukat a gyerekek előtt, ám ez ugyebár csak egyetlen nap a héten. Az egyetemistáknak például csupán két pályájuk van­­ ötezer hallgatóra, így aztán a zsúfoltság miatt sokan hátat fordítanak a sportnak. Aztán a Nemzeti Sport kampányának (is) köszönhetően 1937-ben a Népligetben átadták a KISOK-stadiont (később Vasas- és Építők-pá­­lya), és sok minden megváltozott. Tíz esztendő elteltével (1941) riasztó adatokat közöl a Nemzeti Sport - igaz, Svájcból. A zürichi Sport felméré­séből kiderül, hogy 8000 ifjúból csak két-három százalék szervezetét találták minden tekintetben kifogástalannak, tíz százalék a megfelelő kategóriába került, a többiek gyengék, alkalmatlanok. A közzététel nem véletlen, arra kívánják felhívni a figyelmet, hogy nem a testneve­lésórák számától függ az ifjak edzettsége, hanem attól, mire oktatják őket a nevelők. A háborús viszonyokkal is összefügghet, hogy a cikkíró a küzdősportokat emeli ki, l­l­S RENGETEG JÓ TANÁCSOT KAPOK ARRA, HOGYAN KEZDJEM, FOLYTASSAM A FUTÁST, KERÉKPÁROZÁST, ÚSZÁST, AKÁRMI MÁST, DE ANNAK NEM TALÁLTAM NYOMÁT A VILÁGHÁLÓN, HOGY KI ÉS HOL MONDJA MEG, MIRE VAGYOK ALKALMAS, ÉS HOGYAN KELL CSINÁLNI­­ JÓ, mert nem csupán edzik a testet, hanem önfegyelemre, kitartásra, a fáradalmak és a fájdalmak leküzdésére is nevelnek. Arról már nem esik szó, hogy nem mindenki alkalmas a küzdősportokra, az általánosítás az úr, ami később is tetten érhető a különféle kampányokban, értem alatta az „essünk neki és csináljuk" alapelvet. Látványos példa erre az ötvenes évek MHK (Munkára Harcra Kész) mozgalma, amelynél mindenki próbázott mindenből. Hogy szovjet mintára (GTO, azaz: munkára és védelemre kész­ lett úrrá nálunk, természetes, ám hogy mi­ volt az egész, megtudhatja mindenki, aki megnézi Keleti Márton filmjét, címe kifejező: Civil a pályán (1951). Abban is Tompa Sándort, a remek karakterszínész zseb­kendővel a fején gimnasztikázik a gyári próbázók élhar­cosaként a felejthetetlen Latabár Kálmán társaságában. Kampányok jöttek és mentek, ám a statisztika fonto­sabb volt, mint az egészség. Ezért volt figyelemre méltó a moszkvai olimpia (1980) előtt kiírt Aranyjelvényesek az olimpiára sorozat. Egyrészt valódi volt a tét, a próbázók utazást nyerhettek a játékokra, másrészt pedig nehezen teljesíthető szinteket állapítottak meg. Kerékpározniuk (100 kilométer), túrázniuk (30 km), futniuk (a Velencei-tó körül: 28), úszniuk (Révfülöp—Balatonboglár: 5­2) és evezniük (a Szentendrei-sziget körül: 72) kellett a vál­lalkozóknak. Erre bizony fel kellett készülni, mégpedig alaposan, ami jó, más kérdés, hogy aki mindenfajta előkészület, tanácsadás nélkül vágott bele, nem csupán a próbát nem teljesítette, a mozgást is megutálhatta. Akkoriban egyébként a felnőttek 15 százaléka sportolt rendszeresen, 12 százalék pedig alkalomszerűen. Ez összesen 27 százalék, csak a múlthoz képest kedvező szám. Ami viszont a sportágak népszerűségét illeti, úszás, futás, kerékpározás és kispályás futball volt a sorrend. Az akkor sem érdekelt senkit, hogy ki mire alkalmas, ahogy ma sincs másképp. Mert rengeteg jó tanácsot kapok arra, hogyan kezdjem, folytassam a futást, kerék­pározást, úszást, akármi mást, de annak nem találtam nyomát a világhálón, hogy ki és hol mondja meg, mi az én sportom, és hogyan kell csinálni­­ jól. Ami engem illet, évtizedek óta futok, s már több mint tíz esztendeje róttam a köröket a Margitszigeten, amikor - máig emlékszem - nem sokkal az Árpád híd előtt mel­lém ért a remek középtávfutó, azóta már legalább olyan remek edző, Török János, és magyarázni kezdte a helyes technikát. Türelmesen, dicsérve, korholva, s miután nem atomfizikáról van szó, attól kezdve figyeltem, és azóta is figyelek a mozgásomra. Nem lettem gazella, de (még) jobban esett, esik a mozgás. A lényeg, hogy nem csupán a profinak szánt gyere­keknél, a mozgásra áhítozó amatőröknél sem ártana, hogy mindenki megtudja, mit válasszon, mit hogyan kellene csinálnia. Főként, hogy ma már az Intersport Magyarország felmérése szerint honfitársaink 61.6 szá­zaléka szerint a sport aktív meghatározója az életüknek, 36.1 százalék hetente többször edz. Ehhez képest a ma legnépszerűbb sportágak közül a kerékpározásról (23.9 százalék) azt tudtam előbányászni, hogy hosszú távoknál vigyázzunk az úgynevezett eléhezésre, a futásról (33.3), hogy a cipő és a napszemüveg minősége nem vicc, az úszásról (29.5) pedig azt, ha azért ugrunk medencébe, hogy segítsünk a gerincünkön, derekunkon, csak akkor tegyük, ha már kevés panaszunk van. Futóként meglehetősen gyakran *­ hallottam, nem értenek, hiszen futni csak a labda után érdemes. Illik­­ komolyan venni és elfogadni a vé­leményt, főként, mert őszinte. Én mindig azt válaszolom, rendben, akkor hagyjuk a futást, legyen az úszás, a kerékpár, a túrázás - kinek mi. És itt a lényeg a ki­­nekben és a miben, hiszen nem vagyunk egyfor­mák, a testünk, a fizikai lehetőségeink sem azonos. Ami pedig Akelát illeti, története nemes, fel­emelő, tanulságos, hiszik, nem hiszik: emberi. A dzsungel könyvét mi írjuk. MALONYAI Péter ü l INAI A dzsungel könyve A Farkasréti temetőben végső búcsút vettek Monspart Saroltától. A tájfutó-világbajnokra, a nemzet sportolójára, a szabadidősport egyik legjelentősebb hazai népszerűsítőjére Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter és a nemzet sportolói nevében Kamuti Jenő emlékezett. Képösszeállításunk az nso.hu-n. TUMBÁSZ Hédi

Next