Nemzeti Sport, 2021. szeptember (119. évfolyam, 252-266. szám)
2021-09-16 / 252. szám
tól, ráadásul az anyagi lehetőségek is behatárolják az egyesület mozgásterét - márpedig gazdasági szempontból a Fradi európai szinten még mindig kishalnak számít. „Anyagi szempontból jelenleg az Európa-liga a Ferencváros szintje - mondta lapunknak Szabados Gábor sportközgazdász. u Az egyesület a Konferencialigán túl van, a Bajnokok Ligájától viszont még nagyon messze. Ha még közelebbről nézzük, azt mondom, a költségvetése alapján az El-csapatok közül is inkább a Konferencialigához áll közelebb, mint a BL-hez. Gazdasági szempontból az El-mezőny második feléhez tartozik, vagyis az, hogy a csoportja első két helyének valamelyikén végezzen, egyáltalán nem reális. A Konferencialiga életre hívásával viszont új esély nyílt meg a klubok előtt, ugyanakkor nem véletlen, hogy a Fradit a negyedik kalapból sorsolták, és a sportszakmai okok mellett a klub - az El-mezőnyt tekintve - egyelőre anyagilag is a negyedik kalapba tartozik. A realitás a csoport negyedik helyét jelenti, ugyanakkor a harmadik hely elérése jóval könnyebb, mint az első kettőbe kerülni, ami végső soron esélyt ad a tavaszi folytatásra. A harmadik hely elérése olyan bravúrnak számítana, amiben még lehet bízni, az első kettőbe kerülés viszont teljesen irreális. Talán az a legpontosabb megfogalmazás, hogy a harmadik és a negyedik hely között jóval kisebb a különbség, mint a második és a harmadik között.” Dibusz Dénes már tudja, milyen érzés esélyesebb csapatot búcsúztatni, hiszen tavaly a Celticet és a Dinamo Zagrebet, az idén a Slaviát verték ki a zöld-fehérek, és remélhetőleg az El-csoportban is megelőzik egyik riválisukat FOTÓ: SZABÓ MIKLÓS Ha minden klappol, összejöhet a folytatás Mi jut eszébe a kétezernégyes, Bruges elleni párharcról? Elsőként az, hogy igazi ki-ki meccset játszottunk a belga csapattal. Az első, kinti mérkőzésen egy nullára kaptunk ki, szélsőséges viszonyok között, és szünetben is esett a hó, a pályamunkások pedig csak azt a térfelet takarították le, amelyik irányába a hazai csapat támadott. Megvoltak a helyzeteink az idegenbeli gólhoz, sajnos nem éltünk vele, a visszavágó pedig nulla nullára végződött. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy akkor még más volt a lebonyolítási rend, az UEFA-kupában nem volt csoportkör, végig egyenes kieséses rendszerben zajlott a sorozat. Ennek ellenére nagy eredménynek számított, hogy megértük a tavaszt, elvégre a Vidi nagy menetelése után mi voltunk az első magyar csapat amelyiknek sikerült. Gondolta volna akkor, hogy tizenhét év alatt az egyetlen másik magyar csapatnak sem sikerül? Azokban a pillanatokban nem foglalkoztunk a jövővel, csak örültünk, hogy nekünk összejött. Hasonló érzés volt mint amikor a magyar válogatottal kijutottunk az atlantai olimpiára, ott is hosszú böjtnek vetettünk véget. Mi befolyásolhatja döntően a Fradi El-szereplését? A pénz, a szerencse, a lélektan vagy a megfelelő mentalitás? Mindegyiknek megvan a maga szerepe. Mi annak idején azért maradtunk versenyben tavasszal, mert magyar szinten a legjobb csapatnak számítottunk, talán a legstabilabb anyagi háttérrel, és remek közösség alakult ki az öltözőben, főleg helyi erőkre építve. Az ezerkilencszázkilencvenötös BL-csoportkörűs Fradi is hasonló volt, a mostani csapat viszont már más, most inkább a megfelelő külföldi játékosok megtalálása a siker záloga. Az előző idényben kevés hiányzott, hogy megszerezze a harmadik helyet a Bajnokok Ligája csoportkörében, ráadásul sorozatban harmadik évben jutott valamelyik európai kupasorozat főtáblájára, és ha minden klappol, a tavaszi szezonra is talpon maradhat. Lm, maimin, ifi, iMMU é Tíz esélyből csak egy továbbjutás sikerült. A Videoton 1984-1985-ös UEFA-kupa-menetelése óta csupán egy magyar csapat érte meg az európai kupákban a tavaszt (2004, Debrecen). Összeállításunkban az utolsó őszi körig jutó együttesek mérkőzéseit elevenítettük fel. 1987-1988 BP. HONVÉD, UEFA-KUPA A belga Lokeren és a portugál Chaves után a 3. körben a Panathinaikosz következett: a kispestiek a hazai meccsen 5-0-ra vezettek, de a végén kaptak kettőt, majd Athénban 5-1-es vereségbe szaladtak bele. Kiesés ötgólos előnyről egyfajta világrekord... 1989-1990 FERENCVÁROS, KEK A finn Haka 6-2-es összesítéssel esett ki a zöldek ellen, és bár a második fordulóban az osztrák Admira az első meccsen csak 1-0-ra nyert hazai pályán, a visszavágón is kikapott a Fradi (0-1). 1991-1992 FERENCVÁROS, KEK A Lipcsei-show első felvonásán a Levszkinek két meccsen hetet gurított az FTC, majd a másodikon Brémában is csak 3-2- re kapott ki, aztán itthon is egygólos vereség (0-1) lett a vége. A Werder végül megnyerte a KEK-et. igqi-igy? KISPEST-HONVÉD, BEK A Fradi mellett a Honvédnak is lehetett szurkolni azon a novemberi napon: az ír Dundalk után a Sampdoria következett, de a hazai 2-1-et a genovai 1-3 követte. Ha Adrian llegrau csodás fejese bemegy, a Honvéd bejut az először csoportkörös BEK-be. A Samp végül a Barcelona ellen játszhatott döntőt. 1994-1995 FERENCVÁROS, KEK Már selejteznie kellett a magyar indulónak. A luxemburgi Dudelange nem jelentett gondot, majd jött a jóval erősebb CSZKA Moszkva, és tizenegyesekkel az FTC jutott tovább. A Porto elleni idegenbeli mérkőzés 0-6-ja után azonban nem maradt remény a tavaszi folytatásra. 2003-2004 DEBRECEN: UEFA-KUPA Remek Loki-menetelés: a selejtezőbeli ellenfél, a litván Ekranas (összesítésben 3-2) után az első fordulóban jött a horvát Varteks (6-3), majd a másodikban a görög PAOK (1-1, idegenben szerzett gól), és mivel a harmadik kört tavasszal játszották (a korábbi években nem így történt), a Loki februárban is érdekelve volt. Sajnos a belga Bruges-nek az 1-0-s hazai siker elég lett a legjobb 16 közé jutáshoz. 2012-2013 VIDEOTON, EURÓPA-UGA A Slovant idegenben szerzett góllal, a Gentet könnyedén, a Trabzont tizenegyespárbajban búcsúztatták a fehérváriak, akik így az El-be jutottak: jó kezdés (három meccs, hat pont) után két vereség következett, de az utolsó kör előtt még volt továbbjutási esély, ha a Genk legyőzi a Baselt, a Videoton pedig nyer a Sporting otthonában. Végül egyik sem jött össze. 2018-2019 MOL VIDI, EURÓPA-UGA A Bajnokok Ligája selejtezőjében induló fehérváriak a Dudelange, a Ludogorec és a Malmö kiütése után a rájátszásban az AEK Athén ellen kiestek, de egyből az El főtáblájára kerültek. Három meccsből nulla pont volt a mérleg, de két győzelem után már egyszerű volt a matek: ha a Vidi több pontot szerez a Chelsea, mint a BATE a PAOK ellen, megvan a továbbjutás - sajnos nem így alakult. pinQ-popn FERENCVÁROS, EURÓPA-LGA A zöldek a BL-selejtezőben a Ludogorecet és a Vallettát kiverték, a Dinamo Zagrebet nem sikerült, de az El-főtábla - a Suduva kárára - csak meglett. Öt játéknap után hat pontja volt a Ferencvárosnak (négy a CSZKA Moszkva, kettő az Espanyol ellen született), és ki-ki meccset játszhatott a régi ismerős Ludogorec otthonában, de a döntetlen kevés volt a tavaszhoz. 2020-2021 FERENCVÁROS, BAJNOKOK LIGÁJA A koronavírus miatt leegyszerűsített idényben a magyar bajnok a Djurgardens, a Celtic és a Dinamo Zagreb ellen győzött majd az első kétmeccses párharcban idegenbeli gólokkal verte ki a Moldét A BL-főtáblán persze nem a Fradi volt az esélyes, a Barcelona és a Juventus oda-vissza megverte a zöldeket. Az utolsó meccsen, Kijevben „csak” győzni kellett volna a harmadik helyhez és az El-folytatáshoz, ám elmaradt a siker. K.Z. | > x