Nemzeti Sport, 2022. augusztus (120. évfolyam, 222-236. szám)

2022-08-16 / 222. szám

SZEMTŐL SZEMBE „SOHASEM FOGLALKOZTAM A JÁTÉKVEZETŐKKEL, és ezt a szokásomat nem rúgom fel egy ekko­ra marha miatt" - a máig idézett Ron Atkin­son fogalmazott így egy meccs után. Nem lehetett eltiltani, hiszen épp arról be­szélt, hogy nem értékeli a bíró teljesítményét - a 83 esztendős szakember sok helyen dol­gozott, Sir Alex Ferguson előtt a Manches­ter Unitedet vezette, de többek között a West Bromwich, az Aston Villa, az Atlético Madrid edzője is volt. Sok aranyköpése közül ezt em­legetik a legtöbbet, hiszen nem hagyott kétsé­get afelől, mit gondolt a játékvezetőről. Thomas Tuchel finomabb volt, őt mégis el­tiltják, mint ahogy Antonio Contét is - Lon­donban rendezték a német-olasz csúcsrang­adót, amely három másodpercig sem tartott, és két piros lappal ért véget. Pedig, ahogy az mostanában divat a meccsek előtt, és a Pre­mier League-ben a mérkőzések után is, férfi­as kézfogással indult a történet, ám a német kifogásolta, hogy a kolléga nem nézett a sze­mébe (ilyenkor pedig kötelező udvariassá­gi előírás), az olasz meg nem vette jó néven, hogy nem en­gedik el a ke­zét, és a leg­szebb megyei hármas sztori alakult ki. „Mi van, mi van, mi van?!”, il­letve „Mit csi­nálsz, hag­­­gyá’ má’!”, a mikrofonok mindent rögzítettek. A Tottenham egyenlítő gólja a 96. percben nyilván felkorbácsolta az indulatokat, néhány másodperccel később következett az a bizo­nyos kézfogás, amely taszigálásba, lökdöső­désbe, üvöltözésbe csapott át. Két kedves an­gyalföldi barátomat idézem: nehéz eldönteni, Kristóf vagy Levi-e a nagyobb Arsenal-rajon­­gó, az egyik piros, ágy­ús dresszben alszik, a másik piros, ágyús sportszár nélkül nem haj­landó oviba menni, na most ők úgy vélik, az Arteta-csapat remek szezonrajtja miatt ide­gesek a riválisok... Na jó, ez félig vicc, az már kevésbé, hogy a világon sok millió gyereknek mutat példát, amikor az edzők, legyen bármi az eredmény, kezet ráznak a meccs végén, és nagyon nem jó üzenet, ha afféle kocsmai verekedést látunk a lefújás után. Épp az edzőktől, akik egész hé­ten a fegyelmezett viselkedést kérik számon, és azt követelik a játékosoktól, hogy uralkod­janak az érzelmeiken... Egy kézfogással rendezhetik a félreértést - de miket is beszélek, inkább integessenek egy­másnak Messengeren, az a legegyszerűbb. 9­9 fiz egyik piros, ágyús dresszben alszik, a másik piros, ágyús sportszár nélkül nem hajlandó oviba menni... Kovács Zsófia EJ 2020 után ismét Európa-bajnok ugrásban TEGNAPI SZÁMUNKBAN TIBOSÍTOTTIABK A TOR­NÁSZ KOVÁCS ZSÓFIA UGRÁSBAN ELÉRT EU­­RÓPA-BAJNOKI ARANYÉRMÉRŐL. AZ INTERNE­TES PORTÁLUNKRA ÉRKEZŐ VÉLEMÉNYEKBŐL IDÉZÜNK. BatiGa „Csodaszép két ugrás volt! Megérde­melt győzelem. Talajon is lehetett volna egy szép eredmény, de jött egy kicsi bizonytalan­ság. Nagyon jó, hogy a tornasportban is van­nak csillagaink újra!” IbBI „Zsófi fantasztikus teljesítményt nyújt, már évek óta.” tepesotto „Gratulálunk Zsófiának és edzője­* nek, Trenka Jánosnak.” HUNGARO55 „Elképesztő siker ez magyar női tornában. Az angol nyelv oktatását már az óvo­dákban kötelezővé kellene tenni.” localoca „Zsófi olyan sportágban tündököl, ami nem éppen magyar sikersportág.” S. Tamás „Nagyon büszkék vagyunk rád.” H. Zsolt Őrs „Pazar teljesítmény! Láttam mind­két ugrást, a mezőny fölé ugrott kétségtelenül.” P.-né Marika „További sok sikert kívánok!” christianbale „Szép volt! Mielőbbi gyógyu­lást a sérülteknek!” Wl. augusztus 16., kedd Útikönyvterv MEGSZÁMLÁLHATATLAN SZEMTANÚ SZÁ­MÁRA jelentett mifelénk korábban sohasem ta­pasztalt élményt a Giro dTtalia idei rajtja. Ter­mészetesen elsősorban azért, mert az első három etapot Magyarországon tekerte le a mezőny. A második szakasz során jól fejlett pletyka módjára szinte kitapinthatóan gyűrűzött a hír a Hősök te­rétől a Várnegyedig terjedő útvonalon, épp mer­re tart egyik vagy másik menő, de még inkább a magyarok. Mint utólag kiderült, Valterék is vala­mi hasonlóan katartikust éreztek, amikor az út két oldalán értük morajlott a tömeg, zúgott a biztatás. A tv-közvetítés során pedig ott „szaladt” a kép­ernyőn a magyar főváros megannyi pazar épüle­te, ikonikus helyszíne. Garantálva a közeljövőbeli idegenforgalmi hasznot is, akár a 2017-es vizes vi­lágbajnokság látszólag a Dunába tartó toronyugró­­versenyének panorámája, háttérben a Parlament­tel. Magyarország pedig néhány napra tízmillió kerékpáros-szakértő hazájává vált, és ha várható is némi „lemorzsolódás”, az alapélmény bevésődött valamennyi helyszínelő emlékezetébe. Valami hasonló történhetne a néhány napja vé­get érő Székelyföldi körversennyel is, ha az ille­tékesek továbbra is jól gazdálkodnak a kezükben lévő, egyelőre alig csiszolt drágakővel. A romániai kerékpársport talán még a hátát sem látja a világ­nak, a fejlesztési módszerek viszont az idők során szabadalmat nyertek, már csak a gy­akorlatba kell ültetni mindazt, ami Franciaországtól Olaszorszá­gig remekül működik. És mivel immár nemcsak a Vueltát vagy a Tour de France-t követhetjük a kép­ernyőn, hanem, mondjuk, a Horvát körv­ersenyt is, igazából alig van akadálya annak, hogy a Tour of Steklerland is bekerüljön az Eurosport kínálatába. Az „alig” persze pénzt jelent, de talán Székely­föl­dön is akadnak pénzszerző szakemberek. A térség szülötteként az idei székely kör szaka­szainak leírását böngészve szinte azonnal magam elé tudom vetíteni a „díszleteket’’, amelyek között kanyarogtak a versenyzők. Az elsőről mindenek­előtt azért kell szólni, mert a verseny 16 éves törté­netében első alkalommal költözött a rajt a jelenlegi országhatárokon kívülre - vagy belülre, nézőpont kérdése -, Debrecen pedig kitűnő házigazdája volt a verseny indításának. A hajdúsági város lát­ványosságainak bemutatására viszont mégsem én vagyok a legalkalmasabb, ám a folytatáshoz kéretik bekapcsolni a biztonsági öveket, és a televízió kép­ernyője elé képzelni magukat. Marosvásárhely ugyan csak tavaly óta szerepel az útvonalban, az egykori székely fővárosnak min­denképpen ott a helye. Már csak azért sem unalmas hely, mert ott változatlanul meg kell küzdeni a ma­gyar identitásért, ami tudvalevőleg erősíti a men­tást, éberen tartja a szellemet. Az idei verseny költ­ségvetésének egy részét a helyi önkormányzat állta, ám az összeg megszavazásakor váratlan izgalom adódott: két liberális képviselő abba akaszkodott bele, hogy mivel Székelyföld nem létezik, versenyt sem lehet róla elnevezni, így pénzt sem lehet for­dítani rá. Szerencsére magukra maradtak a néze­teikkel - amúgy korántsem, most újra ez az aktu­ális magy­arellenes gumicsont de természetesen számukra sem lesz haszontalan, ha velünk, illetve a kerékpárosokkal tartanak az útvonalon. Amely Ma­rosvásárhelyről indulva egy ideig a Nyárád folyócs­ka mentén kanyarog, hogy több mint egy óra alatt eljuttassa a kerekeseket Szováta fürdővárosig. Aki nem tudná: a Medve-tó a világ legnagyobb helioter­­mikus tava, másfél száz éves fürdőtelepülési múlt, annak megfelelő villaépületekkel, de a kornak meg­felelő korszerűsítésekkel is. Fel sem ocsúdunk, ver­senykerékpáros tempóban alig tíz perc múlva már Sóvidéken járunk, Parajd, a sóbánya bejáratától alig A Székelyföldi körverseny révén minden eddiginél egységesebb, összehangoltabb Székelyföld-marketinget lehetne megvalósítani. Mert mint többször is bebizonyosodott, a sport nemcsak élett­erő, egészség, hanem egy régió megismertetésének, arculata alakításának mindennél hatékonyabb eszközévé is válhat. harminc méterre kany­arodik balra a főút, ide még vissza kell jönni. Majd Korond, az út két oldalán a kézművesség kirakodóvásárával, békésebb időkben lehetetlen nem megállni, tányért, köcsögöt, a poén kedvéért székely rovásírásos baseballütőt vásárolni „szuvengír” gyanánt. Székelyudvarhely már csak egy ugrás, előtte nem sokkal, Farkaslakán Tamási Áron nyugvóhe­lye. A székely anyaváros határában fekvő Szejke­­fürdőt ma már csak a helyiek látogatják nem túl jóízű, de annál gyógyítóbb borv­izéért, a fél világ a Mini Erdély Parkért özönlik oda, ahol méretará­­ny­os makettek között lehet csavarogni a hajdani Tündérkert legfontosabb látványosságai között. A Hargita megmászása a profi kerékpárosokat is megizzasztja, nekünk, tévénézőknek viszont elég balra pillantgatni Székelyföld legmagasabb pont­ja, a Madarasi-Hargita 1801 méteren magasodó csicsói csúcsa felé. Aztán máris ereszkedhetünk le Csíkszeredára, a körverseny „szülővárosába”. És ez még csak a második szakasz, a Háromszé­ket is megjáró többi bemutatását más alkalomra hagyom. Az ember, aki miatt ma Székelyföld-bemuta­tókat kezdünk fogalmazni, ma is köztünk jár. Bár mostanában inkább Bukarestben, lévén Románia sportminisztere. Története közismert, reménytel­jes gyorskorcsolyázóként egy autóbalesetben el­veszítette a lábfejét, ő azonban roppant lelkierővel és kitartással újra „feltalálta” önmagát. Kerékpá­rozni kezdett, aztán ő lett Románia első paralim­piai bajnoka, aki révén az országban lassan lebom­lott a paralimpiai mozgalom névtelenségének fala. Úgy járt, mint a többség, kezdetben a közvetlen környezete is viccesen viszonyult a kísérlethez, az emberek röhögtek rajta, ha bringásnak öltözött. És természetesen utcai „verekedések” is előfordultak közte és az autósok között az útbirtoklás jogáért, de már jó ideje ritkán dudálnak rá, megszokták az általa alapított Novák Team látványát, tisztelik érte. És Csíkszereda akkori polgármesterével, Rá­­duly Róbert Kálmánnal karöltve 2006-ban regio­nális versenyként életre hívta a Székelyföldi kör­versenyt. Erről, azazhogy egészen másról van már szó. Olyan lehetőségről, amely révén minden eddiginél egységesebb, összehangoltabb Székelyföld-mar­ketinget lehetne megvalósítani. Mert mint több­ször is bebizonyosodott, a sport nemcsak élet, erő, egészség, hanem egy régió megismertetésének, arculata alakításának mindennél hatékonyabb eszközévé is válhat. Még egy „nem létező” régió esetében is, hogy újra az unalomig ismert, ugyan­akkor kimeríthetetlenül megalázó hivatalos román tézist említsük, jövőre a 17. Tour of Steklerland következik, és hogy megmarad-e a jelenlegi Facebook-közvetí­tések kommunikációs szintjén, vagy­ az Eurosport révén kilép a nagyvilágba, az elsősorban - ha­csak nem kizárólag - pénzkérdés. A stáb kitele­pítése, a helikopter és repülőgép bérlése cirka 600 ezer eurós pluszköltséget generál, s ha vala­ki megkérdezné, minek ide repülő, hát épp azért, hogy­ biztosítva legyen a közvetítésekhez szüksé­ges adattovábbítási kapacitás. Mert aki az idén is a számítógép képernyőjén csüngött, esetenként dühösen csapta le a laptop fedelét, amikor egy iz­galmas szökési kísérlet pillanatában egyszer csak reklámszpotok kezdtek futni. Holott nem történt egyéb, mint hogy az útvonal egyes részein elillant a mobiljel. Nos, többek között ezeket a hiányossá­gokat kell kiküszöbölni, hogy a „székelytúr” ver­senyképessé válhasson. Azt szokták mondani, ezen a szinten 600 ezer euró aprópénz. Biztosan, ha van honnan előven­ni. A szervezőcsapat nagy feladata meggyőzni a befektetés hasznosságáról a székelyföldi önkor­mányzatokat és további szponzorokat. Mert bi­zony Székelyföld neve egyelőre meglehetősen ismeretlenül hangzik Európában­­ a magyar kul­turális és nyelvterületen túl. Abban meg ugye nagyjából egyetérthetünk, hogy Magyarországot a legtöbb esetben ma is Puskással azonosítják, il­letve miatta keresnek rá a térképen. A mai roham­tempós, türelmetlen világban pedig elképzelni sem lehetne hatékonyabb reklámot, mint amilyet a kerékpárosokat követő kamerák képesek befog­ni. Pláne, ha közben negyven nyelven hangzik el, mi is az az izgatóan pöfékelő hegycsúcs ott jobb­ra fenn. GÓLYATÁVLATBÓL A KERÉKPÁROZÓK SZOMBATON BEFEJEZŐDŐ SZÉKELYFÖLDI KÖRVERSENYÉNEK MEZŐNYE EZÚTTAL IS RENDEZETT, SZÉP TELEPÜLÉSEKEN HALADT ÁT, ITT ÉPPEN CSÍKDÁNFALVÁN JÁRTAK A BRINGÁSOK.

Next