Nemzeti Sport, 2022. október (120. évfolyam, 267-281. szám)

2022-10-14 / 280. szám

írvendég jr/A PÁLYÁN KÍVÜl NEMET MONDOTT A CÉLTALAN LODDRGESRE ÉS A KOLLÉGIUM NYÜZSGÉSÉRE, A GYEREKKORA ÓTA CÉLTUDATOS ÉS ELHIVATOTT HÚSZÉVESEN MÁR STABIL ÉLVONALBELI FUTBALLISTA, MÁRIS DÍJAKKAL ISMERIK EL A TELJESÍTMÉNYÉT, KOPOGTAT A VÁLOGATOTT KAPUJÁN IS. MIKÖZBEN A TANULÁST SEM HANYAGOLTA EL SOHA. SZÁNTOTT, VETETT­­ ÉS HAMAROSAN BIZTOSAN BŐSÉGGEL ARAT. Kisvárdán született, Debrecenben futballozik. Hogy éli meg a Debrecen- Kisvárda szomszédvári rangadókat az NB I-ben? Kisvárdához jóval kevésbé szoros a kötődésem, mint Debrecenhez, csak azért születtem ott, mert Gyulaházá­hoz ott volt a legközelebb kórház. Igaz, gyerekként egy évig futballoztam is Kisvárdán, szívesen gondolok vissza arra az időszakra is, de most már hat éve Debrecenben élek, és nagyon jól érzem itt magam. Tehát akkor Gyulaházán van a családi fészek? Igen, édesapám most is ott él, hárman vagyunk fiútestvérek, mi most már mind Debrecenben vagyu­nk, a testvéreim is itt tanulnak és dolgoznak Gyulaháza Kisvárdától mintegy tizenöt kilométerre fekszik, kétezer körüli lakosa volt, amikor születtem, ma már kevesebb. Ott jártam óvodába és általános iskolába is. Igazi pedagógus­családból származom, anyukám volt az alsós tanárom, egyben az osztály­­főnököm is, a magyar részt ő tanította. Apukám iskolaigazgató Gyulaházán, biológia és testnevelés szakos, felsőben ő is tanított biológiára. Gondolom, a futballal is Gyulaházán ismerkedett meg gyerekként A családi legendárium szerint kisgyerekként any­ukámmal labdáztam mindig, akkor alakulhatott ki a labda iránti szeretetem. Fiatalkorukban a szüleim is sportoltak, apukám és az anyai nagypapám is futballozott alacsonyabb osztályban. Én is elkezdtem már az óvodában focizni, a közeli általános iskola tornatermében is tartottak nekünk foglalkozásokat az ottani testnevelő tanárok. Aztán az OTP-Bozsik-programban vettem részt, jártunk tornákra, más városokba is. Játszottam a Görög Focisuliban, oda nagyon sok ügyes gyerek járt, többen közülük már NB I-es klubok második csapatában szerepelnek. Gyulaházán hetedikes koromig játszottam, utána igazoltam Kisvárdára focizni. Még nem volt ott akadémia, szó sem volt az új stadionról és arról a fejlett infrastruktúráról, ami ma látható. Egy­ évig játszottam ott, jó csapatunk volt. Kőrizs Károly edzővel másodikok lettünk a korosztályos bajnokságban. Hogy került Debrecenbe? Kevésén múlott, hogy nem Nyíregy­házán kötöttem ki. Nyolcadikban már dönteni kellett a továbbtanulásról, és megkeresett a Nyíregyháza Spartacus, már majdnem megállapodtunk, hogy ott fogok tanulni, és a focit is tudom ott folytatni. De játszottunk egy­ ifimeccset Balmazújvárosban a Kisvárdával, és Debrecenből az akadémiáról is volt ott egy játékosmegfigyelő, Gyarmati András, ő figy­elt fel rám, és vette fel apáékkal a kapcsolatot. Hívott a Debreceni Labdarúgó Akadémiára. Nehéz volt dönteni hajdúsági és a nyírségi nagyváros között? Nem igazán. Debrecen mellett szólt az is, hogy az idősebbik báty­ám, Bálint is Debrecenben tanult az egyetemen. Ő segített aztán megismerkedni a várossal, a közlekedéssel, lényegében mindenben számíthattam rá. Azért sem volt nehéz döntés, mert akkor már megvolt a pallagi akadémia, Nyír­egyházán pedig nem volt elitképzés. Továbbá a DVSC-nek akkor is NB I-es csapata volt, a Ny­íregy­házának pedig nem, és a fiatalokhoz is szív­esebben nyúltak. Nagyszerű edzőim voltak végig Debrecenben, Joó Zsolthoz kerültem legelőször, utána Kerekes Zsombor, Szatmári Csaba, Madar Csaba és Dombi Tibor is volt edzőm az utánpótlásban, mindannyiuknak nagyon hálás vagy­ok. Kollégista volt Debrecenben? Eleinte igen, a Gulyás Pál Kollégium­ban laktam, mellette a középiskolát is végeztem matematika-informatika szakon a Csokonai Vitéz Mihály Gim­náziumban. A Akkor még Szima Gábor volt a klubtulajdonos, és volt rá lehető­ség, hogy a játékosok az egyik szállo­dájában lakjanak. Én is kérvényeztem ezt tőle, és engedélyezte. Gondoltam, mégiscsak jobb, mint egy kollégiumi szoba, ahol négyen-öten vagyunk, és egy emelet használ közösen egy vécét. Ott meg egy vagy két ember volt egy­ szobában, és tartozott hozzá saját für­dőszoba, így lett egy kis saját szférám, ahol nem mondja meg senki, mikor hol legyek, hanem be tudtam magamnak osztani az időmet. Sohasem voltam az a fajta, aki ellógja az időt, ide megy, oda megy, mindig is szerettem tudato­san intézni a dolgaimat. És nem hiányoztak a kolis bulik és mókák? Nálam nem úgy volt, mint a korombeli gy­erekeknél, hogy az egész délutánom szabad, és elhülyéskedem a többiekkel. Reggel korán keltem, nyolcra be kellett érni az iskolába, délután kettőig, fél háromig ott voltam. Aztán mentem ki Pallagra edzésre, mire hazaértem, hét­nyolc óra volt, egy gyors vacsora, majd tanulni kellett még másnapra. Nekem ebből állt a kollégiumi élet. Nagyon fontosnak tartottam az iskolát is a futball mellett. Jelenleg is a Debreceni Egyetemen tanulok, sport és rekreáció szakon. Az sem gyakori, hogy egy NB I-es labdarúgó egyetemre is jár... Igen, a csapatból tudtommal ketten tanulunk a felsőoktatásban Bárány Donáttal. Ha minden jól megy­, jövő nyáron végezni tudok. Szerencsére az Felejthetetlen élmény volt az U17-es világbajnokságon játszani Brazí­liában, csak azt sajnálom, hogy a tengerben nem tudtunk egyszer sem megmártózni, nagyon vigyáztak ránk. 2­019 KOVÁCS PÉTER Ekkor kerültem Debrecenbe, az akadémi­ára. Ebben az évben rögtön bejutottunk a Nike-kupa országos döntőjébe, amit nagy sikerként éltünk meg. ° REM­­I

Next