Nemzeti Ujság, 1843. január-június (38. évfolyam, 2-69. szám)

1843-06-10 / 58. szám

ZETI UJ HAZAI ÉS KÜLFÖLDI TUDÓSÍTÁSOKBÓL. Alapitá M Kultsár István táblabiró, kiadja Harmincznyolczadik év. 58. szám. Pest, Szent-Iván hava 1 Okén 1843. TARTAI­OH . Hazai napló. Országgyűlés (ill. ktsz­ülés: magyar nyelv ügyébeni határozatok). Tör­vényes eligazni hatásunk országos ügyeink iránt. Pest­­megyei közgy. (Utak). Vidéki lev. Pozsonyból (or­­szággy- közi­ igazítás), Barsból (nevelésügy.) K­ül­földi napi». Szerb-, Spanyol-, Fran­caia-, Angolország. Lapvizsága. Festi Hírlap (folyt.) Társalgási terem. Ikerváros! hírnök. — Hirdető. HAZAI MAPIID. Országgyűlés. XII. Ker. ülés jun. 11. (Ung és Trencsén elnöklete alatt.) Föl­olvastatván elébb némelly ezen országgyűlésre meg nem hívott mágnások iránt készült üzenet, a június 3an tartott utósó kerületi ülésben be nem végzett magyar nyelv ügye fölötti tanácskozás folytattatott. Alig volt tagja a kerületi testületnek, ki abbeli buzgó óhajtását nem nyilvánitotta volna, hogy a magyar nyelv, melly nemzetiségünk valódi palládiuma, teljes diplomatiai állásra emeltessék, ső­t olly helyezetbe tétessék, hogy többé ország­­gyűlési tanácskozás tárgyává tenni ne kelljen. Voltak követek nemcsak megyeiek, de városiak is, kik a magyar nyelvet nemcsak hivatalos, de társalgási nyelvvé is kívánták tenni, s hogy mi­vel eszközök nélkül ezért érni lehetsen , ha ezen eszközök létesítése költségeket kívánna , ezeknek viselésére küldőiket készeknek nyilatkoztaták. Azon eszközök között, mellyek a magyar nyelv minél korábbi terjesztését különösen a fölső szláv me­gyékben hathatósan elősegítenék, fő tekintetet ér­demlőnek gondolák a nemzeti oskolák létrehozását, mellyek által az eszközök­etnék, hogy a csekélyebb tehetségű szülők, kik a gyakran 30 — 40 mértföld­­nyi távolságra eső magyar ajkú vidékekre gyermeke­iket küldeni költségek hiánya miatt képtelenek, lak­helyeiken vagy ezek közelében gyermekeiket a ma­gyar nyelv tanulására segíthetnék. Előmozdíthatná nyelvünk terjesztését, egy más követ szavai sze­rint, ha nagyjaink a magy. nyelvet társalgási nyel­vükké tennék, ha mi magunk nemzeti literatúrái­­­kat buzgóbban pártolnánk. Az egyházi követek az öszves KK. és HR. ebbeli kivánataikat meleg részvéttel fogván föl többen azt nyilatkoztaták , hogy a magyar nyelvnek teljes diplomatiai állás­ra emeltetése egyike legforróbb óhajtásaiknak, és már több helyütt a szentszékeken a tanácskozá­sok magyarul folynak, magyarul leveleznek ezek a hatóságokkal, sőt olly perben is, melly deákul folyt le, az ítélet magyar nyelven hozatott; az egyházi oskolákban némelly tudományok magyar nyelven adatnak máris elő, a hol csak a hallgató­ság nyelve engedi a szent beszédek magyarul tatnak, s mind az megtétetik, mit a hon egy hon­polgártól e tekintetben követelhet. — Egy kö­vetnek abbeli indítványát, hogy az orosz szertartá­sok magyarra forditassanak és pedig országos költ­ségeken, némellyek pártolók , mások mint vallás­ügyet ide nem tartozónak nyilvánítók, valamint a misének magyarul mondandását is.­­ Végre a magyar nyelv ügyében azon indítvány fogadtatott hogy a magyar nyelv iránt egy átalános tör­vény hozassák, mellynélfogva mind közigazgatá­si, mind törvényhozási, mind oktatási nyelvnek a magyar mondassák ki. A tanácskozás másik része azon kérdés volt, mit mondjon ki a törvény Horvátország irányá­ban a magyar nyelv ügyében ? Voltak követek, kik az alkotandó törvényben kimondatni sürgetők , hogy mi a horvát nemzetiség elnyomását legkeve­sebbé sem czélozzuk ; mások azonban ezt fölös­ének gondolák, miután mi sem eddig e tekin­­etben nem vétkeztünk, sem ezután vétkezni nem szándékunk, de különben is a­ki magát előre védi, mentegeti, az önmagát vádolja ; — egy rész Hor­vátország hivatalnokaira nézve bizonyos évszá­mot kívánt kifizetni, melly alatt minden királyi kinevezéstől függő ottani tisztviselők a magyar nyelvet megtanulni köteleseknek mondassanak; a más rész azonban minden határidőkitűzést elmel­lőzni javasolt, abban pedig a nagy többség , sőt egypár követet kivéve az egész kerületi testület megegyezett, hogy Horvátország a magyar ható­ságokkal, kormányszékekkel, törvényszékekkel, s átaljában minden igazgatási hivatalokkal magyar nyelven levelezzen , s a magyar nyelv tanítása az ottani minden oskolákba bevitessék; belügyeiket azonban tetszésük szerinti nyelven tárgyalhassák.­­ Végre közhatározattá az vált, hogy Hor­vátország minden fönérintett hatóságokkal, s kor­mány- vagy akármelly igazgatási székekkel ma­gyarul levelezzen, belügyeikre ezen kötelezett­ség ki nem terjesztetvén. Minden királyi kineve­zéstől függő, s Magyarországgal érintkezésbe jö­vő hivatalnokok pedig 10 év alatt a magyar nyelvet tulajdonukká tenni kötelesek legyenek. A jun. 7. 8. és 9iki ker­­ülésekben tár­gyaltatott vallás kérdésről kimerítőleg kö­zelebbi lapjainkban. Törvényes eligazulh­atásu­n­k or­szágos ügyeink iránt. A szükség, hiány, jelenkor szülte kérdéseket hévvel fölfogák némelly hatóságok, közlötték a hírlapok, fejtegették az írók, taglalták a tudósok. Olvastunk irántuk vezérczik­­keket, elveket, eszméket, vizsgálatokat különbnél különbeket. Néztük az önzés-, pártdüh- szellem lehelte tusákat, tollcsatákat, eszmesurlódásokat, kebelingerlődéseket; láttuk a szeretetlen gyanu­­sításokat, vádoltatásokat,mód-és rendszeretlen em­­bervásárlással­, nyers erőveli vitázásokat, csak az eligazulást, egyetértést — nem. Sőt országos ügyeink azóta bonyolódottabbakká, kivált alkot­mányi átalakulásunk izgágosabbá lettenek. Mi lehet ezeknek oka? Nekem úgy látszik, a helyes mód, út, rend, mérték tévesztetett el; azon alapelvek, mellyeknél fogva azok egyedül megfejthetők, eligazítandók, tekintetbe nem jöttek, vezérfényül nem szolgáltak. A középkori homá­lyos nézetek, s korszellem, időkivontatás, köz­vélemény, közakarat, szállottak egymás ellen a csatatérre; a bájos­­ság és rémes újság, a ké­nyes maradás és serény haladás, az alkotmány­döntés és föntartás szükségelései, előítéleti, ön­­zési s elfogultsági fegyverekkel küzdöttek életre, vagy halálra. Az örök igazságoknak ezen rend­zavaró háborgókkal semmi közük nem volt, nem is lehetett. Ezek csendben , szelídül, mérsékelve sugá­roznak ki. Élesztő, alkotó, vezérlő fényük né­­külözhető ugyan egy ideig, sőt századokig is , de terjedésük, hatásuk, izgatásuk nem ; kitűnvén pedig , hozzájuk simulást követelnek, fellegeket oszlatnak, derítenek, izgatnak, életet tenyésztet­­nek, diadalmaskodnak ellenállhatatlanul. Polgár­­társasági viszonyainkra kivillámlottak honunk­ban is. Ezen kitűnt, tekintetbe nem vett, használat­lanul hagyatott örök talpigazságokat , felvilágo­sult ész fogalmait, mennyire a jelenkor kérdéseit, honunk bonyolódott ügyeit illetik, szabad legyen érintenem, öszvepontosítva elősoroznom néhány észrevételekkel együtt, a hiv honfiaknak , józan polgártársaknak elmélkedtetésére, kik szükségeink kielégítését hiányaink pótoltatását, kérdéseink el­igazítását , e­logulatlanul kivánják, szentesült jo­goknak és törvényes tulajdonoknak sértegetése és ősi alkotmányunk földulása nélkül. Polgári társaságot érdeklő alap­igazságok. I. A polgári társaságok, orszá­gok , vagy­is állományok természeti vágyainkhoz képest a végre keletkeztek, hogy a társak mind­egyike belénk s velünk született és szerzett jo­gait, mennyire másokéinak határai engedik, mindennemű bátorságban élvezhesse. Ennek eszközlésében áll a polgári társaságnak kö­re és dolga. II. E végre a személyi szabadság, tulajdon és birtoknak néminemű áldozatja, azaz előjá­­róság alá köt s arányos rendelkezés, szol­gálat és költség jön egyátaljában szükséges. Ezek kielégítésében áll a társulatok elkerülhetetlen kötelességük. III. A felsőség által kiválthatók ugyan a szolgálattevők az adózástól, s az adózók a szol­gálattételtől kölcsönösen , de csak addig, mig an­nak terhét viselik, s annyira mennyire a közjó és szükség hi­ányt nem szenvednek. Az ok­nak megszűntéhez képest a kiváltságnak is szűnni , a közjó és szükség hi­ányát pótolni közösen s arányosan az osztozó igazság szerint általában szükséges. Ezekben állanak a kiváltságok rende­­s határa. IV. A nép közakaratja, ha lehetséges vol­na is, törvényeztető nem lehet, mert a vezetés nem az ő, hanem az ész szerepe. Ez sem látja minden­kre a polgári társaság mivoltát, végczélját, közjavát és szükségeit; a törvényszerzés tehát csu­pán a nép képviselőinek része. V. A képviselésre csak azok képesek, kik­ben a polgári társaság ügyeinek, kivántatásai­­nak és szükségeinek belátása s gondviselése ki­tűnő , föltételezve vagy tapasztalásilag, miilyenek az ország fő hivatalnokai, hatóságok tisztviselői, s a polgári tudományokban jártasabbak, és a honban birtokosabbak. A képviselésnek a gyű­lésekben van tulajdon helye. V­. Czélirányos azon polgári társaság szer­kezete , mellynek fölsősége elég hatalmas az ész belátását , milliónyi akaratok ellen is diadal­­maskodtatni , kinek kinek jogait védni , s mind­­nyájokat kötelességük teljesítésére bírni, igaz­ságot mindenkinek, legyen az nagy vagy ki­csin , gazdag vagy koldus igazul kiszolgáltatni, s érdemeit méltókép jutalmazni; fölemelke­dett minden magánhasznok s pártok fölött a köz­­bátorságot, s jóléteit szilárdítani s esslközleni. Ezekre a fölsőséggel bizodalmasan kezet fogni az országgyűlések hivatalo s föladata. VII. Bölcs a polgári társaság azon rendel­kezése , melly fölségét ugyanegy örökös főben pontosítja, de törvényhozói, bírói és végrehajtói hatóságokban sugároztatja ki; minden néposztá­lyok közt hivatalt, rendet, határt és ellensúlyt szab — végezélarányosan ; minden erőt oda hol leg­biztosabban , leghathatósabban működhető helyez­teti s minden hivatalt olly kezekre biz , mellyek képességéről , ügyességéről s kész szándékáról közvetlenül vagy közvetve bizonyult, az akadá­lyokat távoztatja inkább , mind áttöri ; a köteles­ségszegést gátlással inkább, mint büntetéssel há­rítja el; gátlása erkölcsélesztésben s éber fölvi­­gyázásában pontosul. VIII. A czélirányosan szerkesztetett , böl­csen elrendelt polgári társaság élete a vélemény , működés s kereset szabadságában diszlik, s csak alkotmánya s törvényeinek romboltatása által sé­rül meg. Ellenkező ok és új vélemények vesztére nem szolgálnak; az országgyűléseken is képvisel­­tethetők; csak egyik a másikon ne erőszakoskod­jék ; majd fejtegetésüknél fogva egymáshoz si­­mulandók , vagy egyik a másikánál czélirányo­­sabbnak , közhasznúabbnak kitűnendő; elleneset­ben az aé a jogosság, mellyet az alkotmányos­ság s tapasztalás gyámolit. Ezen polgártársaságok iránti talpigazságok

Next