Nemzeti Ujság, 1847. január-június (42. évfolyam, 412-512. szám)

1847-05-16 / 488. szám

ez alkalommal mint politikai tanácskozmányaink bölcs vezérét az elnöki székben először üdvözölheti, melly örömnyilvánitás a rendeknél is méltó viszhangra ta­lált. — Borsodnak a nádor-választás érdemében hoz­zánk intézett levele, lévén már határozatunk, egy­szerű tudomásul szolgált, úgy szinte Csanádé is. Ugo­­csának a nádor emlékét örökítendő intézet iránt tett felszólítása a hongyűlési utasításokat kidolgozó vá­lasztmányhoz utaltatott, nemkülönben több erdélyi hatóságoké a testvérhon egyesítése érdemében. A gabona ára néhány nap óta tetemesen föl­­szökkenvén (a búzának p. mérője négy nap alatt 13 v.forintról 20ra szökkent) , úgy hogy az amúgy is igen nagy szükséget szenvedő néposztály, ezen ár­növekedés által a véginségnek tétetik ki, s méltán félni lehet, nehogy a kétségbeesett nyomor a leg­­szomorítóbb merényeket idézze elő; ezen hirtelen ár­­szökkenést pedig nem annyira a birodalombeli fogyasz­tás, hanem a birodalombeli szabad kivitel látszik okoz­ni, azért B. A. I. bírónak közösen pártolt indít­ványára mind ő felsége, mind a nm. helytartóta­nács alázatosan megkéretni határoztatok, hogy a bi­rodalomból­ kivitel eltiltása által nyomorunkon könyö­rülve, naponkint növekedő aggodalmunkat megszün­tetni minél előbb méltóztassék. Melly fölirás tüstint a főjegyző által fogalmaztatván s meghitelesítetvén, sebes postán el is küldetett. A tóközi járás főbírája jelenté, hogy a már több súrlódásokra okot adó (lásd. Nemz. Ujs. ez évi 4­ 20ik sz.), de véleményünk szerint megyénk által törvénye­sen húzott kapi eszterát, mellyet a fenyegetések kö­vetkeztében szükséges volt őriztetnie, legújabban ápr. 29-én a bősárkányi, s más sopronymegyei hat hely­séglakost, számra mintegy 1200an, a legellenségesebb indulattal, a legvakmerőbben ismét lerongálni meg­kísértették , az őrizet végett kiállított pandurainkkal lövéseket váltottak, de a magukat védő csekélyebb számú györmegyeieket legyőzvén, a csőszöket jól el­verték , pandurainkat megkötözték, a töltés fölé épí­tett gunyhót fölgyujtották, s üvöltő káromlások közt nemcsak a jelenlevőket, hanem egész Györmegyét s annak minden tisztviselőit szidalmazván, s kárörömös gúnnyal tetézvén, a töltés nagy részét elhányták, s megkötözött pandurainkat magukkal Bősárkányba hur­­czolták,s őket ott gúnyosan vallatták, sőt. E szom­széd megyeiek által elkövetett borzasztó merény an­nál mélyebben sebzé a rendeket, minél inkább meg­vannak arról győződve, hogy ők jogtéren állanak, s a vizek természetes lefolyását épen nem gátolván, csak saját védelmökre készítették az említett eszte­rát; s mivel már több ízben e súrlódások megszün­tetésére Inában kerestek felsőbb helyeken orvoslást, Sopronymegyétöl pedig,melly a bősárkánylak tettét már egy alkalommal magáévá tévé, barátságos után épen nem reménylhetnek orvoslást;azért tehát újólag e gyá­szos esemény hű előterjesztése mellett alázatosan meg­kérik ő felségét, hogy egy k. biztost minél előbb kül­deni méltóztassék, ki bölcs intézkedése által ezen két szomszéd megye közti úgy­szólván status bellist meg­szüntesse. S hogy annál hamarább czélt érjenek, am. főispánunk s első alispánunk is megkéretelt az ez ügy előmozdítására személyesen is megteendő szükséges lépések végett. Egyszersmind, mivel már a januári gyűlésben ez ügyre nézve magunknak legfelsőbb he­lyen gr. S. I.t, a tettek emberét kikértük, ennél ügyünk ajánlása tekintetéből egy sopronymegyeivel vegyes küldöttség fog tisztelkedni. — E gyűlésünkön ellen­zéki szerepelések nem mutatkoztak, ha csak azt nem említem, hogy bizonyos magán­ügy tárgyalása alatt egyik legmerészebb ellenzéki tag, ki sértés nélkül ritkán tud szólani, a tanácskozási kormányrudat leg­ügyesebben vezető elnök irányában olly kifejezéssel élt, mellyben nemcsak maga elnök ur, hanem az egész közönség méltán sértést látott; mit azonban a föltűnő közneheztelés után maga Gy. J­. elismert, s engedelmet kérve visszavont. — A bus­ára meg­maradt 15 v. kr. Levelező. Vegyes újdonságok. *­(F­ő­t­i­s­z­t. M­o­l­n­ár P­é­t­e­r) nagyváradi kis­­prépost. Fürd a helység ínséggel küzdő lakóit szá­mos segedelmekben részesítő, nevezetesen­­) az év első havában nagyobb mennyiségű gabona, különösen árpa a módosabbaknak a folyó árnál 3 által olcsób­ban adatott, s ez is várakozás fejében: mig a tehe­tetlenek között, vissza várás nélkül, segélyképen 17 'A köböl osztatott ki. 2) Az év­adik havában, február 1ödikétől kezdve március utósó napjáig, 120—140 személy, középszámítással naponkint 130 egyén (ösz­­szesen 6070 lélek) húsos vagy zsíros főtt ételt; a­pril 1 napjától a tudósítás keltéig (april 18) pedig naponta 150—170en (összesen 2880 egyén) táp­­láltattak hasonló tápláló eledellel; részint szemes é­­lettel, gyermekek- és csecsemőkre is egy-egy me­­szely kukoriczát számítva, láttatván el. Ezen kívül az illető tisztség a jótevő földesúrnél arra is nem csak fölhatalmaztatott, sőt kötelességéül is tétetett, hogy aratásig, valamit t. i. a szükség tartandó szű­kölködő jobbágyainak élelmezése körül hiány nélkül ugyan azon módot kövesse. 3) A vetni való mag hi­ányát érezőkre is kiterjesztvén a let. prépost ur atyai jóvoltát, a szinte gyéren telt magtár erejéhez képest 32 köböl zabot us fejében, 20 köböl tavaszi búzát pedig a folyó árnál 7 ft 30 krral olcsóbban s ezt is várakozás fejében adatni rendelt; s miután 4) a ha­lászat és csikászat joga a földesúri jogok közé tartoz­nék, s az különben haszonbérbe szokott adatni, a je­len szükség idején ez által is könnyíteni kívánván szegény alattvalóin, a halászatot közhasználatra, mind­addig, valamig a szükség ideje tart, nevezetesen fo­lyó évi július 1ső napjáig, megszorítás nélkül fölsza­­badulni kegyeskedett. (Gyenes József) jászmihálytelki plébános, mint e lap 480dik számában említettük, nem száz, hanem a két utosó hónapban több mint 300 mérő ga­bonát hívei között újig fosztogatott, és pedig a fo­lyó áron jóval alul; ezen kívül pedig úgy intézte gabonája kezelését, hogy abból tavaszra, vagy is a nép legnyomasztóbb ínségének enyhítésére is ma­radjon, melly megtartott gabonarészletből számos véginségre jutottaknak enyhité sorvasztó éhségüket csak e folyó hóban is már. Jótékonysága itt azon­ban még meg nem szünt, hanem , nehogy a sze­gény nép igavonó marháit, házi s egyéb szü­ksé­­geinek pótlása végett fél áron elvesztegetni kény­­telenitessék, s igy jövőre a mezei gazdálkodás foly­tatására alkalmatlanná tétessék, mi a közéletben a f el­szegényedésnek legmakacsabb indoka leendhetne, tő­le kitelhetőleg 600 piltal a visszafizethetés kedvezőbb körülményeinek bekövetkeztéig segítette föl. (Hollósy Kornélia k. a.) e hazai kedves zengzetü csattogány, Bécsbe ki­válik — mint hall­juk — vendégszerepezni. Jegyes föllépteért 500 pft igértelik számára Pokornytól; de a derék művésznő Bécstől ezt kevesli. (A már­­­rintett amsterdami vas­hajó), hid-lánczterh­étől már egészen megszabadit­­tatott, s szőke Dunánk partjait e napokban ismét el­­hagyandja; — mint mondják — magyar termények­kel megrakodtan, útját hazája felé veendő. (Heckenaszt Gusztáv) egyik legvállal­­kozóbb könyvárusunk, — mint halljuk — a „Wie­ner Zeitung”-ot szándékozik haszonbérbe venni, ha mostani bérlőitől azt elárverezhetendi. — (Torontál megye ellenzéke) a Pesti Hírlapban arról panaszkodik, hogy az országgyűlési utasítások készítésével foglalkozó választmányba kö­zülök csak 3 egyén választatott meg. — Részünkről e dolgon legkevésbbé sem csodálkozunk, sőt az igaz­ság mérlegénél fogva nagyon is természetesnek ta­láljuk, hogy olly megyében mint Torontói, hol a con­­servativ elemnek van túlnyomó többsége, az utasí­tások készítésével foglalkozó választmányban is túl­súllyal bírjon azon párttöredék ellenében, melly ki­sebbségre olvadt; ezt másként követelni, a józan ész rovására történik; mert hisz elöttünk fekszik a kéz­zelfogható tanúság Pest megyében, hol az utasítások készítésével foglalkozó választmányba a conservativ részről csak két egyén neveztetett ki, s azért senki­nek sem jutott eszébe az ellenzék ezen eljárása ellen panaszszót emelni s azt mondani,hogy a tanácskozások­ból ki van zárva; mint nem jutott senkinek eszébe gyer­­mekies daczczal fenyegetőzni, hogy e választmány munkálkodását éber figyelemmel kísérendi; mert hi­szen ott lesz a közgyűlés, a választmányi javaslat még nem határozat; hozzá szólhat mindenki; dehogy a határozat a többség értelmében fog mindig kimon­datni, az szinte bizonyos. (Tegnapelőtt) délelőtti órákban borzasztó gyilkosság történt városunkban. Bizonyos Papafi ne­vezetű kiszolgált katona, egyébiránt testvéreivel e­­gyütt egy kétemeletes osztatlan pesti ház tulajdonosa, Schw. S. hites ügyvéd — ki jelenleg Bécsben van — nejét, kinek házánál lakott, s kivel bizonyos viszonybani létét emlegetik, szándékosan meglévő. A vértett után magát akaró agyonlőni, de szándé­kában meggátoltaték, s a városi hatóságnak adatott át, hol gyilkos tettének méltó jutalmát nyerendi.­A nő na­gyon ragaszkodik az élethez, s jelenleg még él­­május 14én délutánba lövés jobb mellétére,s azt fölkonczolva egész bal melléig hatott, 17 sörétet már kiszedtek belőle, de megtarthatásához nagyon kevés reményt nyújtanak az orvosok. (Pest megyében) a vetések olly jó karban állanak, hogy jobbat már kívánni sem lehet; és az időjárat folyvást olly kedvező, miszerint a legdú­­sabb aratást méltán reményb­etni. (Bécsben) a Leopold-városban,legközelebről egy magyar kávéház nyittatott meg , mellynek homlok­zatára óriás betűkkel van írva: „Kávéház Pest városához.“ Ezen kávéházban minden magyar újság tartatik, a tekeörök magyarul számitnak, s a szolgák egytül egyik mint tudnak magyarul. — Pes­ten ellenben, hol a magyarságot méltán követel­hetnék , a kávéházakban (egy párt kivéve) sem minden magyar újság nem tartatik, sem a tekeörök nem tudnak magyarul, de sőt még a kávésok is csak hallanak magyarul. (V­adkerten) Nógrádmegyében folyó haz­­dikén tűz támadván, kilencz ház jön a pusztító elem martaléka. Herczeg-primás ö­römlga, mint föl­desura e helységnek, melly két év előtt előtt szin­te leégett, gabonát s burgonyát osztogattat ki a kár­vallottak között, s a tiszti lakban 100 egyént az inségeskedők közöl még most is folyvást tápláltak (t­emes megye) Lipót helységében folyó évi ápril 4-k­en szinte tűz ütvén ki, másfél óra a­­latt 92 lakház, 148 pajta, 96 istáló a bennök levő szarvasmarha, ló, élelmiszerek s bútorokkal együtt mind hamuvá égtek. (F­ej­érvárról írj­á­k, hogy ott a gabona drá­gaságát eszközlő nyerészkedők ellen erélyesen föllé­pett a városi hatóság. Múlt napokban ugyan­is,­­ az odavaló kereskedők már előlegesen az egész környéken összevásárolván a gabonát, hogy ez által annak árát mesterségesen fölrugtathassák, — a városi hatóság ál­tal a gabonatárak fölnyitattak, és az azokban talált gabonamennyiség ugyan azon áron, mint azt a nye­részkedők vásárlók, az összesereglett vevőknek nyil­vánosan eladatott. — Pesten is a folyvást nö­vekvő drágaság megszüntetésére a városi hatóság erélye­sen működik; hogy mindazonáltal ezen bajon a ga­bonakivitel közzétett tilalma fog leginkább segíteni, azt kommentálás nélkül is kiki biztosan elhiheti. (Szinte Fejér­várr­ól) egy más levelet is vettünk — bérmentlenü­l, mellyben B. S. Háy S. úrhoz „rövid level“et k­­izáfolólag a népnevelés ügyében. Határozott elvünk lévén ismeretlen kezek­től irt s név-aláirás nélküli közléseket el nem fo­gadni, e jelent is reponáljuk ad acta, figyelmeztet­vén egyszersmind a t.­közlőket, hogy illy esetekben legalább bérmentve küldjék leveleiket. (A lipcsei utósó vásárra­ nagyon ke­vés eladandó gyapju hozatott. A gyaratott és nyers gyapjú főleg kerestetett s magasb áron kelt. A fi­nom s középrendű­ is talált vevőkre, s csak az a­­lábbvaló minőségű ausztriai gyapjúra fordittatott ke­vés figyelem. (B­écsben) múlt napokban a vaspályarészvé­nyek árkelete fölötte fölrúgott; miből méltán követ­keztethetni , hogy az illynemű vállalatok napjaink­ban a legszebb jövőnek néznek elébe a jövedelem tekintetében; midőn azonban azon hir keletkezett, hogy az a nélkül is magas gabonaár méginkább e­­melkedik , az árkeret ismét megcsökkent. (Tarnow) galicziai városban az élelmiszerek ára naponkint fölebb emelkedik. A földnép egyetlen táplálékát a korpa teszi, mellyet a cs. kir. élelme­zési tárakból ingyen nyer; s ha súlyos állapotukat ez nem enyhítené, könyörtelenül kellene az éhhalál martalékaiul hullniok. (Maria Krisztina) spanyol anyakirálynő személyes vagyona 100 millió frankra becsültetik, melly roppant öszveg nagyobbrészint Franczia-, s Angolhonban van letéve. (B r ü­n­b­e­n) május 1-jéről 2-dikára éjei pom­pás h­o­l­d­szivárvány, n­eme valóban rend­­kívülileg ritka tünemény volt látható. K­Ü­L­F­Ö­L­D. Portugália. A Portugáliából érkező hírek egy­mással egészen ellenkezőleg hangzanak. Némellyek azt állítják, hogy a királyi seregek V­i­n­h­a­e­s gróf vezérlete alatt fényes győzelmet villált ki; mások szerint pedig az említett gróf véres csata után, hol mindkét párt nagy veszteséget szenvedett, visszavo­nulni kényteleníttetett. Szenn­yolorsj»K. April 30-ró­l kelt hírek sz.e- 308

Next