Nemzeti Ujság, 1921. május (3. évfolyam, 94-116. szám)

1921-05-05 / 97. szám

ft£4||y / H-yrta * € Ara: 2 9c©p®8?a. I ^msütörm-. **• NEMZETTtí^fö lllllllllll!llll!iiliil!lllilllil!iUllllllllli|]!l[|||llll!lllllill!ltlllJMIII!ll!llill»!Il!tllllltfiillllllllllHlltll!l!IIIIIIIIIIIlllIlIiIIIII!llil!U:il!llilUtllIimUinill!lllllll!IIIIIIIIIIIIllll!lll!llllill!lltllillllIIIIIIIIIIII!IIIIIIIIIUI Szerkes£töség:Gerlőczy-n.ll.Telef.:Jözs.65,Józa.66,5-67, FF!)PS7Tt'ílV nni i T I if A I NAPI! AP Előfizetési ár» Egész évre 440 kor., félévre 220 kor« 5-58, 5-69. Éjjeli telef.» 75-88 és 75-31. — Kiadóhivatal» Hím tioL i GUI rUkll lAal II ArUfAi negyedévre 110 kor., egy hónapra 40 kor. Egyes szára Gerlóczy-n. 11. Telefons 5-67, 5-68. Reklamáció: 19-25» Felelős szerkesztőt Tűri Béla. 2 korona. — Hirdetések milliméteres díjszabás szerint. Napoleon. Ma­szás csatrideje, hogy Napoleon meghalt. Európa még pű­völete alatt dermed, hatása, ereje, élete, esslsz egyénisége benne ..volt azok­ban a határok­ban, melyek nélkülespém születtek­­volna soha, a lelkekben ott szunnyadt egy csen­des diszharmónia, valami sptet nagy erjedés, melyet ő fejeset ki, mojere, benne vált ható­erővé, diabolkus’h­imtimimá és ez az imperializ­­m­us volt. Népek, melyeken keresztülgázok­ az ő erejével védekeztek a jövendő felé, a fegyver vált szimbólumává államok és népek életének, a megalázások, melyeket hozott, az erőnek és túlhatalomnak görnyesztő érvényesítése, me­lyet kíméletlenül alkalmazott, megindítóivá váltak annak a történelmi folyamatnak, mely­nek egyik véres megállója a világháború volt. Amikor Szent Ilona sziklái alatt félárbocra csúsztak a rabőrző flották lobogói, csak a nagy Napóleon személye hanyatlott a múltba, de lelke termékenyen szállt Európa fölött, mely még ismerte gránátosait, hallotta lovasvérte­­seinek dübörgését és látta véreskezü vadászai­nak keze nyomát. A német nemzet, mely leg­többet szenvedett vérben, tűzben és­­megalázta­tásban, akkor kezdte iskoláiban kiépíteni azt a rendszert, melyet egész világ kellett, hogy le­törjön, pedig csak kölcsön vette, eltanulta, ma­gáévá tette. Napóleon hatalmas szelleme termé­kenyítette bele a germánságot az imperializ­musba és ma az a nemzet, mely Napóleont adta a világnak, a legkíméletlenebbül sújtja ellen­felét azért, amit az ő nagy fiától vett, kapott és tanult. A francia hadak most rá készülnek gázolni letiport ellenfelükre, bukkancsaik talpával sze­retnék kitaposni a német lélekből a napóleoni ideológiát, a hatalmas imperializmust, mely csak külső megjelenésében különbözött az övék­től, a napóleonitól, mert nem termett, nem vá­lasztott ki magából egy hatalmas egyéniséget, aki kifejezte volna, nem adott német Napóleont. Napóleon romantikája hiányzott csupán emekből, a levert, de meg nem semmisített német imperialista gondolat nem tudja bele­kapcsolni tragikumát egy személy tragikumá­ba, nem tudja egy gigászi egyéniség kápráza­tos életvariánsai mögé bújtatni azokat az erő­ket, melyek kihívták a világ féltékenységét, csak­úgy, mint rettegését. A francia nemzet felszabadította az egyénisé­get egy régi, egyensúlyozó és kiegyenlítéseket kereső hierarchikus rendszerből, megteremtője lett a legrombolóbb folyamatnak, melynek csak egyik megállója lett a világháború. Adta Napóleont és küldte a kapitalizmust, a demokrá­ciát, tömegeket zúdított, tömegerőket kapcsolt az állam és társadalmi élet hajtószerkezetébe, új pályaivekre röpítette a­ fejlődést A német imperiális gondolat ezeknek az együtthatóknak eredménye volt és minden vád, szólam, minden politikai gazolás, mellyel a térdre kényszerített német birodalom megbénult teste mellett tarta­nak, ma száz esztendeje a Napoleon glóriás alakja felé szállt A reakció, mely elsöpörte nagy Napóleont kíméletesebb volt a nemzettel szemben, mely őt adta és küldte, a francia nép meg tudott menekülni a felelősségrevonástól, mert Napóleon egyéniségével tudta kifejezni a történelmi elvet mely azonban nem Napóleoné, hanem a nemzeté, a francia nemzeté volt, lel­kéből sarjadzott mint vérkalász a véresőre. A mérték ma száz éve kedvezőbb volt a fran­ciákra, mint ma a németekre, az igazság, mely­nek metafizikai csengése éppen a francia forra­dalom hatása alatt kezdett elhalkulni, ma mást jelent, mint száz évvel ezelőtt jelentett. A száz­éves igazság megelégedett egy egyén tragiku­mával, a ma igazsága nemzeteket, sőt ártatlan nemzeteket taszít a tragédiák poklába azért a gondolatért, mely talán nem volt az övék, célokért, melyeket -- mint mi — kénytelenek voltunk szolgálni, bár nem voltak a miénk. Sir Hudson Lowe ma száz éve megszabadult hatalmas foglyától és a messzi múltból tarka rajban szállanak szivárványszín pillangószár­nyon az emlékezések. Napóleon-legendák­­-•­alvadt lámpácskái kezdik kinyitni szemüket. Az arcolei hid ivén látjuk a fiatal sápadt tábor­nokot, Marengo híres lovasrohama dübörög fe­lénk. Jéna és Tilsit kezdenek beszélni és csodá­latos — lelkünk megtelik forrósággal, szemünk rohamra induló zászlóaljak sziluettjét keresi az emlékezés feketekék határain. Úgy érezzük, ez az ember mindenkié, a miénk éppen úgy, mint ellenségeinké, mindenki közösséget vállal vele. Eltemetett hangok kezdenek fölfelé be­szélni a mélységekből, mintha valami varázsló be­szélne. Megértjük, bámuljuk mindannyian, kiket láthatatlan erők sodornak előre haragos hullámjárással, és ma száz esztendővel azután, hogy lehunyta sasszemét, megdöbbenve szólunk feléje: te a mienk vagy. Mért? Mert a történelmi elv, melyet kifeje­zett, mindenkié. Európáé. Az emberiségé. És ilyenkor hallgató szuronyokra gondolunk, me­lyeknek egykor megint nagy dolguk leszen. liffifest Anglia megváltozott közvéleményéről. A kereszténypárt vezére a külpolitika uj kilátásairól. Andrássy Gyula gróf külpolitikai beszéde volt a nemzetgyűlés mai eseménye. De n­em is jól mond­juk, hogy a beszéd külpolitikával foglalkozott. Leg­­sajátossj­bb magyar ügystrrtjaképpen egész magyar jövőnk kérdése az, iginről Andrássy szólott. Andrássy az pártyfiában mutatkozó hangulatról és felfogaszott raott hű képet az angol parlamentben elhangzott beszédek alapján. Kezd felébredni a tudat Angliában, hogy a trianoni béke bűn, de, ezért a bűnért a felelősséget a nagyhatalmak még a szomszédainkra szeretnék hárítani. Ez már nagy változás a felfogásban, bevallása annak, amit mi hirdetünk, hogy kezdik belátni, hogy Keleteurópa kaotikus viszonyaiért nem Magyarországot terheli a felelősség és hogy ennek a forrongó állapotnak nem is lesz vége addig, míg népek nem tartozhat­nak oda, ahová akarnak. Andrássy azonban nem állt meg a helyzet diag­nózisának megrajzolásánál. Rámutatott a reálpoli­­tika legközelebbi feladataira. Szerény keret ez, de bennük a magyarság erejének megmentése eszkö­zölhető. A békében biztosított kisebbségi jogok ré­vén magyar véreink megmentése, kulturális élete az első követelmény, mely nélkül még gazdasági érintkezés se képzelhető. Ez Andrássynak legfőbb tétele, melyet a magyarság kulturális integritásának nevezett. Azután a jóvátételi bizottságról, majd a határkiigazításokról beszélt annak a reménynek alapján, melyet benne Anglia megváltozott közvéle­ménye kelt. Andrássy reménye a nemzetgyűlésen a szomorú szemekben láthatólag egy-egy reménysugárt csillogtatott meg. A nemzetgyűlés egészében szinte csüngött Andrássy minden szaván, hogy hátha Európa mégis felfigyelmez erre a szóra, mely vég­tére is Európának szólt. Andrássy­­természetesen tud igy beszélni s a nemzetgyűlésem egy pillanatra minden más politikai érzésen felfelkerekedett a nemzeti jövőnkért való összeműködés kötelessége. Andrássyt a nemzetgyűlés lelkesen ünnepelte jelen­tőségteljes beszéde után. A nemzetgyűlés mai ülését 11 óra előtt nyitotta meg Rakovszky István elnök. Az indítvány-­­és interpellációs könyvek felolvasása után elnök meg­állapítja, hogy Andaházi Kast­iga Béla indítványát írásban nem terjesztette be, ezért figyelembe nem vehető. Az interpellációkra egy órakor térnek át. Bartos János bizottsági előadó a postai díjsza­básról, Karafiáth Jenő a védjegyek oltalmáról tesz jelentést. Ezután folytatják a költségvetés vitáját. Az első szónek egri Nagy János elpanaszolja, hogy a nem­ji felgyűlés nem tudja valóra váltani azokat a naagy reményeket, melyeket a nemzet hozzá fűzött. Fejtegeti ennek okait, majd a király­kérdés kiélezése ellen Részeit. Al­ig be kell gombol­­koznunk­ ebben iklzcesben, hogy azután minden külső befolyásterm­enten dönthessünk. A másik mérgező tünet, hogy a felekezeti kérdéseket is kez­dik sokat hánytorgatni. A liberalizmus kérdésével is sokan izgatnak. Sötét középkort emlegetnek, pe­dig ez nem is volt olyan sötét. Ott volt idealizmus. Csizmadia Sándor: Menjünk vissza a közép­korba! Úgy látszik, nekik ez a legjobb. Nagy János: Ilyen izgató szer a sokszor hangoz­tatott jogrend kérdése is. Kérdi, van-e jogr­end Írországban, Angliában, Németországban, az oro­szoknál, Baranyában, Szerbiában és másutt? Kasnya Béla: Menjen Or­goványba! Nagy János: Miért nem követelték a jogrendet, mikor a körmeneteket meggátolták? A Károlyi­­kormány bűnöseit még nem vonták felelősségre. Ki kell venni a nemzet testéből a mérget. Olaszország­ban már régen kommunizmus volna, ha a fascisták nem lennének. A zsidó­kérdést nem lehet kivételes törvényekkel megoldani, mert a zsidó faj olyan mimikri, mely mindent a maga hasznára tud for­dítani. Maguknak a tisztességes zsidóknak kell a bűnösöket megbüntetni. A megbocsájtás keresztény erény. De hogy ha folyton megbocsájtunk, az hü­lyeség! A költségvetést egyébként elfogadja. Andrássy Gyula nagy beszéde. Ezután a Ház osztatlan­­figyelme^mhellen Andrássy Gyula gróf emelked&^JiflfljRra: — Nem­ kívánok a belpolitikai EWiffsekkel foglal­kozni. Ezt már megtettem a kormánybemutatkozás alkalmával. A tekinteteket szeretném újból ráterelni a külpolitikára, anélkül azonban, hogy Európát néznék. Alkalmat ad erre a felszólalásra egy ked­vező eset is. A londoni parlament vitája, amely az első örvendetes jelet mutatja Európában. Ebben a vitában sok olyan dolgot hoztak fel, amely nem fe­lel meg teljesen a magyar álláspontnak, de nem szabad elfelejteni, hogy" oly parlamentben folyt le ez a vita, mellyel hosszú ideig ellenséges viszony­ban állottunk. A kis­antant felelős Középeurópa­i bomlásáért.­uk ezt a vitát, azt látjuk, s hang vonult át rajta Mi­­vel ezelőtt már Newton és vetették a magyar kérdést HW!- rólunk. Akkor a kül­ügyminiszter nevében felszólalt egy államtitkár és az uralkodó kaotikus közgazdasági viszonyokat Magyarországnak tulajdonította. Most már ugyan­ez az államtitkár egészen másképp nyilatkozott. Most már nem Magyarországban keresi a hibát, hanem a kis­antantban. Azt mondja, hogy a gaz­dasági kibontakozás akadálya az, hogy Magyaror-­ szag szomszédai ellenséges érzülettel viseltetnek Magyarország iránt. Ez a kijelentés óriási hala­dás. Jele annak, hogy belátják, hogy Magyarország nem akarja veszélyeztetni az európai békét, csak a saját életfentartásához szükséges viszonyokat akarja csendes, békés munkával megteremteni. A bajok oka a kis­ antant, amely rossz lelki­­ism­eretének hatása alatt reánk tör, ki akar bennünket irtani, akiket mások fegyverével győzött­­le. Mikor az államtitkár megindokolja ezt a kegyet­len békét, elismeréssel nyilatkozik Magyarország­ról. Anglia és Károly kir­ály látogatása. — Magyarországról Károly király látogatásával kapcsolatban is azt momjuk az angol parlamentben, hogy bámulattal rujátsznak azért a bölcseségért és önizalomért,miiényet Magyarország tanúsított ez alkalommal. Egyes szónokok olyan melegséggel nyilatkoztak Magyarországról, mintha ők maguk is magyarok volnának. Helyesnek tartanám, ha ezek­nek az uraknak tudomására jutna, hogy itt a nyi­­vánosság előtt a magyar nemzet nevében köszöne­tet mondanak nekik. (Helyeslés a Ház minden ol­dalán.) Az igazságtalan trianoni béke. — A béké­ről senki sem szólott, mint igazsá­gos békéről, soron inkább a célszerűségről ás az enyhítő körülnmmekremoltak, amelyek megma­gyarázták, hogy­ miért­ kellett ilyen szigorú feltéte­leket hozni. Próbert Cecil arra mutatott rá beszé­dében, hogy Magyarországot nem Trianonban tör­ték darabokra, hanem Magyarország nemzetiségei voltak azok, amelyek előzetes állásfoglalással ezt a helyzetet megteremtették s ígít a feres­ség ezért ”... // m*

Next