Nemzeti Ujság, 1921. július (3. évfolyam, 142-168. szám)

1921-07-01 / 142. szám

1 J|j w'" AF9 2 korona. ' v Péntek, 1921. julius 1. • 1. évi 142. sz. NEMZETI ÚJSÁG Szerkesztőség és kiadóhivatal: V. ker­üiet, Honvéd- Előfizetési ár: Egész évre *440 kor., félévre 220 kor., utca 10. Telefon: 127—46, 127—47, 127-48, 127—49 KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP negyedévre 110 kor., egy hónapra 40 kor. Egyes szám és József 65. Reklamáció: 19—25. Hirdetés: 5—67. 2 korona. — Hirdetések milliméteres díjszabás szerint. A kedvezményes ellátás. A közönség irigyli, a tisztviselő kevesli: ez az, amit kedvezményes ellátásnak nevez­nek.­­ Hogy,, igazságot tehessünk, írjuk le szám­szerű­ pontossággal a valóságot. A köztiszt­viselők zöme havi 1033 K-tól 1483 K-ig ter­jedő fizetéseket „élvez“, melyekből még le is vonnak adókat. Három hónapja s még további három hónapig havi 400—850 K rendkívüli segélyt is kapnak­ (ezt­ nevezték el „dupla“ fizetésnek), de ezzel is csak 1425—2520 K az illetményük. Ezenkívül ne­­gyedévenkint és családtagonkint 200 K csa­ládi pótlék jár nekik, negyedévenkint még lakáspénz is, amely ma Budapesten 300—600 K s aug. elsejétől, a házbéremeléstől kezdve 524—1048 K, a vidéken pedig ez­­ összegek különböző hányada. Egy háromtagú csalá­dot fentartó tisztviselő tehát minden elkép­zelhető címen s havi összegekre felosztva augusztustól kezdve 1400—2220 K-t fog kapni, ami az augusztusban és szeptemberben járó rendkívüli segéllyel csupán két hónapig 1800—3070 K-ra növekszik. Ezt a tényleges helyzetet nem szabad el­felejteni, amikor a­ kedvezményes ellátásról beszélünk. A köztisztviselők fizetése oly cse­kély, hogy abból manapság még a legnagyobb takarékossággal és igénytelenséggel sem le­hetne megélni. A kedvezményes ellátás fel­adata, hogy a tisztviselők létét elviselhe­tővé tegye, sőt egyszerűen biztosítsa legele­mibb szükségleteiket. A kedvezményes el­látás tehát nem privilégium, hanem nélkü­lözhetetlen fizetési pótlék, amely az 1918 de­cemberi élelmiszerárakon juttat a köztiszt­viselőknek élelmiszert, tehát azon árakon, amelyek a legutolsó fizetésrendezés idején voltak érvényben. Ne higgye ellenben senki, hogy ez a ked­vezményes ellátás valami mérhetetlen sok. Aki csak az élelmiszerek kedvezményes árát (hogy pl. a zsir bg.-ja 16 K) veszi figye­lembe, talán igen sokra tarthatja, aki ellen­ben tudja, hogy a fejadag (pl. a zsir havonta 80 deka!) nem fedezi a teljes szükségletet s a kedvezményes ellátás távolról sem vonat­kozik minden árucikkre, el fogja hinni, hogy a kedvezmény nem jelentékeny. Egy személy havi fejadatának kedvezményes ára 28 K, piaci értéke hivatalos becslés szerint 239 K, tehát egy személy havi élelmiszerkedvezmé­nyének értéke, vagy mondjuk árkedvezmény alakjában adott fizetési pótléka: 211 korona. Soktagú családnál ez már számottevő segít­ség, mert előbbi példánk esetében havi 844 koronát tenne ki, vagyis az előbb felsorolt illetményeket 2244 (2644)—3064 (3914) koro­nára növeli, kisebb családnál ellenben jelen­téktelen, magános embernél pedig csaknem semmi. De ha igazságosak akarunk lenni, nem hallgathatjuk el, hogy a kedvezményes élel­miszer kiosztása ellen nem egyszer volt pa­nasz, így igen gyakran késett a liszt s mi­nősége a legtöbbször nem volt megfelelő, do­hos volt, vagy korpás. A burgonyaellátás a legtöbb helyen november óta szünetel, s ami­kor kiadták, akkor is nem egyszer volt rot­hadt, használhatatlan. Sertészsír helyett nö­­vényzsírt adtak, vagy vékony és avas szalon­nál. A cukor a legutóbbi időkig sárga nyers­­cukor volt, s nem mindig mentes idegen al­katrészektől. Nem csoda, ha a tisztviselők egy része megelégelte ezt a kedvezményes el­látást s szívesen átengedte volna — az irigy­­lőknek. Amint nincs igazuk az irigykedőknek, nem oszthatjuk a kishitű tisztviselők nézetét sem. Igaz, hogy az eddigi ellátás nem mindenben felelt meg. De eddig még nem épült ki a köz­tisztviselők fogyasztási szövetkezetének új szervezete s ami a főhiba volt, nem ez vé­gezte a beszerzést, nem oszthatott hát ki meg­felelő árut, ha maga jót nem kapott. Kilátás van rá, hogy a jövőben e szövetkezet kitűnő üzleti érzékű vezetője fog a beszerzésről gon­doskodni s a múltak hibái megszűnnek. Ha a szövetkezet végzi nagyban a beszerzést a kormány részéről előre rendelkezésére bocsá­tott összeggel, jó minőségben és sokkal ol­csóbban is szerezhető be a tisztviselők leg­elemibb szükséglete, mintha minden tisztvi­selő külön fogyasztóként, szervezetlenül, mint kicsinyben vásárló jelenik meg a piacon, aki mint gyengébb fél teljesen ki van szolgál­tatva az eladóknak és keresletével csak még feljebb viszi az árakat. Elképzelhetetlen, hogy a tisztviselő kicsinyben megkapja ked­vezményes fejadagját azon a pénzen, amit az állam megváltás esetén fizethet neki, mert az állam az eddigi tapasztalatok szerint csak azt az árkülönbséget volna hajlandó meg­adni, ami az ő nagyban való beszerzésének ára és a kedvezményes ár között van. Nem is haladtunk annyira előre a konszo­lidáció útján, hogy újabb áremelkedéstől ne kellene tartanunk. Hiszen az ősszel megindul a szabadforgalom, s ki tudja ma, hogy mi­lyen áralakulás fogja nyomon követni. Már a közelmúlt napokban is újabb áremelkedést kellett észlelnünk. Méltányolta e szempontokat a kormány is és elejtette eredeti tervét, mely szerint a kedvezményes ellátás helyett megváltást adott volna minden tisztviselőnek. A Köz­­szolgálati­ Alkalmazottak Nemzeti Szövetsé­gének fáradozása meggyőzte a kormányt, hogy a tisztviselők ellátásán nem lehet meg­­takarítással kísérletet, tenni. Nem valószínű ellenben, hogy a kedvezményes árak emelé­sét meg lehessen akadályozni, ez az emelés azonban aligha lesz nagyobb a száz százalé­kosnál. Ha a kedvezményes ellátás minőségi megjavulása és a fejadag rendes kiszolgál­tatása lenne az ellenérték, mint ahogy a Fogyasztási Szövetkezet nagyobb közreműkö­dése folytán feltételezhető, ez az­ emelés még elviselhető és elfogadható lenne. Az ellen se lehetne kifogás, ha a megváltást mondanák ki a kis- és nagyközségekben lakó alkalma­zottakra, mert e helyeken a beszerzés sokkal könnyebb s az ott lakókra előnyösebb is le­het. Ezeken kívül csupán a városokban lakó háztartást nem vezető magánosoknak lehetne veszély nélkül megengedni, hogy szabadon válasszanak megváltás és élelmiszer között, mert nagyobbára előnyösebb nekik, ha vala­mivel kevesebb pénzt kapnak, mint több élelmiszert, amivel azonban nem tudnak mit kezdeni. Knut Hamsun művészetéről. Irta: Hamvas Béla. / L / Knut Hamsun művész. Élete különös, for­­dulatokban gazdag. Egyáltalában nem min­dennapi, még a művész-életek közül is kiválik. / Mindent megpróbált ebben a modern világban. / Norvég származású halásznak a fia, iskolába fielni járt. Volt szénhordó munkás, cipészlegény, iparos, halász, földmives, újságíró. Megunja­­otthon az éhezést, kapja magát, elutazik Am­e­­­y­­rikába. Belevegyül a tömegbe, a nép munká­­♦ ját végzi s egy­ percre sem pihen. Majd elzár­, akózik és évekig él egyedül. Ráfeküdt az élet toronymagas hullámaira, dobatta magát a szenvedélyekkel; pihent csendes tengeren s bá­multa a sötét és világos kéket,­­ a tengert és az eget. Járkált rengeteg őserdőkben, végtelen mezőségeken, felhőkarcolók között, s New­ Foundlandben halakat fogott három eszten­deig. Első regényét, az „Éhség“-et papi­ron­gyokra írta. Ez a regény tette nevét világhí­rűvé. De, habár ez minden anyagi gondját el­vette,­­ ma is úgy él, ahogyan megszokta. Az egész világ az övé. A norvég telet a szabadban tölti, pénz nem kell neki, asszony sem. És mindig dolgozik. Nem régen megkapta a No­bel-díjat. Művei még életénél is különösebbek. Az em­berei így beszélnek: „Hm“. „Hát“. „Igen“. „Jónapot“. Mikor egy gyermek születik, a térj ezt kérdezi az asszonytól: „Mindezt már elvé­gezted"?“ — „Igen“ — feleli az asszony — „most már elkészültem vele“. — „ügy“. — „Aznap este jött, amikor elmentél“. — „Úgy“. — „Még csak ki kellett nyújtóznom, hogy felfü­ggesz­­szem a ládát, s ezzel minden elő volt készítve, de ezt már nem bírtam elviselni, rosszul lettem utána“. — „Miért nem szóltál róla semmit?“ — „Hát tudhattam a pontos idejét?... Fiú­­gyerek“. — „Ah, hát fiú! Most már, csak azt u­dnám, hogy mi legyen a neve!“ Az emberei így cselekszenek: egy csónak­ban a nagy-sárgaság­ közepett a gerelm­es í­v. minden külső ok nélkül, csupán nagy szívbéli megindulásában a vízbe dobja kedvese cipőjét. — A házitanító elmegy a fővárosba, megis­merkedik a modern viszonyokkal és emberek­kel s amikor hazaindul, a vonat ablakából ki­hajolva, szélnek ereszti egy könnyével áztatott kis norvég nemzetiszinü szalag foszlányait. — Az északi nagy kietlenségben megjelenik egy férfi, aki kunyhót épit, kecskét vesz, szánt, sőt, fát vág s lehordja a félnapnyira fekvő faluba, burgonyát ültet, füvet kaszál, birkát nevel, s tíz év múlva ő a leggazdagabb ember messze vidéken. Nagel is a „Rejtelmek“ hőse: nincs hivatása, állása. Él. Megtetszik neki va­lami valahol s ott marad egy ideig, aztán me­gint barangol tovább, amig egy embert, kis állatot, fát, házat, illatot érez rokonnak, amely fölött kedvére álmodozhatik. — Ezek az em­berek nem gondolkoznak. Tesznek, vesznek, dolgoznak, hihetetlen erővel és bizalommal; valóságos mániákusai a munkának, szeretnek, megbocsátanak,­újra vétkeznek, szenvednek és meghalnak. De ezzel még úgyszólván semmit sem mond­tunk. A nagy művészettel szemben a kritikus tehetetlen. Hogyan lehet egy bensőséges dalról írni? Hamsun műveit nem lehet elemezni. Az vész el magyarázat közben,­­ami legkiválóbb sajátsága, ami a legnagyobb művészet: a köz­vetlenség. Ha valaki az „Éhség“-et elolvassa, valóságos görcsöket érez majd a gyomrában, — ha az „Anyaföld áldásá“-t, azonnal indulni akar, hogy új Robinsonként éljen, — s ha a „Rejtelmekkel, akkor otthagyja családját, ba­rátait, elind­ul élni, mert érzi, hogy Nagel az egyedüli, aki valóban él. II. Tekintsünk körül a modern irodalomban az írók nagy során és keressünk — csak azok között, akik fejjel játszanak ki a többiek közül — valakit, akihez Knut. Hamsun hasonlít. So­káig lehetne keresni s végre is be kellene látni, hogy senkivel össze nem vethető, egyéni, ere­deti, önálló. Egyén, művész — általános, min­denkinek gyóz Behaef awa&fol ,J$6 M in flas, ein Ewig Einsames, — es ist das, was uns alle eint“. Van bennünk valami örökkön társtalan, s ez az, ami mindnyájunkat összeköt. Az északi óriásokban, Strindbergben, Ibsenben van va­lami a mythológiai Odinból, a germán félis­tenből, akit Carlyle bevallottan jobban szeret, mint Heraklest vagy Perseust, mert hozzánk közelebbnek érzi. Fenségesek, nagyok, amit szemléletesen véve, valóban óriásoknak lát­szanak elméjüknek szinte a láthatárba vesző körvonalaival. És Strindberg és Ibsen fölött le­beg valami abból, amit úgy hívnak, hogy „északi köd“. Minden szenvedélyük, erejük, mélységük arra összpontosul, hogy egyénisé­gükkel megközelítsék a hőst, Odint. Knut Hamsunban meg éppen semmi sincs ebből a hősiességből. Emberei igénytelenek és nagyon egyformák, valamennyien emberek. Nem hő­sök, semmiféle nagy szavakat nem használnak, de nem is gondolnak. Nem törekszenek fél­­istenségre: munka, kötelesség, — ez­­ talán a legnagyobb, amit bennük fel lehet fedezni, mind a kettő pedig túlságosan emberi ahhoz, hogy Odin lehessen belőlük. Ez az élet célja — ha ugyan ezt a szót „életcél“ Hamsun meg­tűri, mert még ezeket sem szereti. — Naiv realisták valamennyien: Glasm hadnagy, Izsák, Geisler, Tidemand, Inger, Sivert, az ő felejthetetlen alakjai. És mégis nagyon félre­ismernék az ő művészetét, ha a műszavakkal visszaélve „naturalizmus“-nak,­­vagy „natura­lizmusra való visszahatásának, „új-romantiká­­nak“ bélyegeznék. Élhetett volna 1600-ban és élhetne 2000-ben, mindig ez maradt volna. És ez maradna. Nagyon kevés modern íróról le­het ezt elmondani. ■ * Nincs benne semmi páthosz, semmi hősies­ség, de nincsen fölötte „északi köd“ sem. Sem világfájdalom, se harag nem lakik benne. Derült és világnézete — igen, világnézete. — olyan, amilyet­­éppen jelenlegi munkája kivan. Ez a világnézete, hogy­ a sarokeresztéket még ezen a héten meg kell faragni, ez a szegény asszony nagyon fázik és nem tudok rajta só­d­ítani esést. títwi. Be .­aa

Next