Nemzeti Ujság, 1921. december (3. évfolyam, 270-294. szám)
1921-12-25 / 290. szám
12 NEMZETI ÚJSÁG Vasárnap, 1921 december 25. lami váratlan esemény föl nem támasztja ezt a kedves tradíciót. A virágkor A kilencvenes évek vége és a kilencszázas évek eleje az irodalmi kávéházak virágkora. A régi irodalom nagy alakjai még élnek és az ifjú magyar irodalom ismeretlen borzas titánjai már felütötték tanyájukat egy-egy kávéházi zugban. Jókai, Mikszáth ünnepelt középpontjai még az irodalmi asztaloknak, s a ferencvárosi kis korcsmák gőzös homályában öszszeborulnak már magyarok néhányan, akiknek lázas szeme mögött uj idők uj dalai forrnak. Mikszáth Kálmán az István főherceg szállóbeli irodalmi asztal feje ekkor. Ünnepelt középpontja ennek a társaságnak, amelyben gyakran megjelenik Jókai szelíd mosolyú arca is. A fiatalabb, de már neves szépírő-gárdából oda jár Herczeg Ferenc, Pekár Gyula, Kenedy Géza. Állandó tagjai, még az asztaltársaságnak Berzeviczy Albert, Darányi Ignác, Thallóczy Lajos, Barcsay Domokos, Gajári Ödön. Tisza Lajos gróf is idejárt élete fogytáig. Ez a legelőkelőbb irói asztal, de jónevű írók találkoztak abban az időben minden délben 12 órakor a Muhr vendéglőben a hires körsörözéseknél. A mai Rákóczi-úti Keszely-vendéglő volt ez s az itt találkozó írótársaság tagjai voltak Rákosi Viktor, Pósa Lajos, Sebők Zsigmond, Móra István, Kemechey Jenő, Malonyay Dezső, Lampérth, Géza, Lőrinczy György, Lipcsei Ádám. A művészek közül pedig Feszty Árpád és Fadriasz János látogatták állandóan a Muhr-vendéglőt. Ugyanez a társaság délután és este az, Orientbe járt az úgynevezett Pósa-asztalhoz A leglátogatottabb irodalmi kávéház azonban a Múzeum körúti Fiume-kávéház volt. A kávéházi látogató írók és újságírók kivétel nélkül megfordultak itt, az nap valamelyik szakában. A középpont itt, Tóth Béla volt. Körülötte csoportosult a Pesti Hírlap írógárdája. De ide jártak Beniczky Ödön és Éghy Mihály, az Alkotmány munkatársai, Szőllőssy Zsigmond, Sebők Zsigmond, Malonyay és Kevsechey, a Budapesti Hírlap munkatársa, valamennyien a híres Hajnali társaság tagjai. Érdekes, hogy maga az Otthon-Kör, amely ma úgyszólván az összes kávéházakból felszívta az írókat és az újságírókat, szintén a Fiume kávéház emeletén alakult meg. Onnan elköltözött abba a házba, amelynek földszintjén az azóta már megszűnt Otthon-kávéház alakult. Érdekes, hogy bár ez a kávéház nevét is az írók otthonáról vette, ide ió alig tette be a lábát. Maga az Otthon-Kör is hamarosan elköltözött onnan és a New-York-palota első emeletén telepedett meg mindaddig, míg a dohány utcai volt helyiségébe nem költözött. A politikai írók István, Szász József, Szakács Andor, Milotay István, Halász Lajos, Pázmándy Dénes, Székely Sámuel, a fiatal Cselényi, Túri Béla, Szemere Attila és mások. A régi New York valóságos fogalommá vált a magyar irodalomban. Életét és alakjait Herczeg Ferenc örökítette meg az Andor és András című szatírájában. A Fiume-kávéház után átveszi az uralmat. Aranyos, díszes, bárok boltívei alatt páratlan zsibongással indul meg a kevesen nekipezsdült magyar irodalom. A végletek találkoznak itt. Az irodalom új csilagai itt szórják csalóka fényüket. Itt tanyázik Bródy Sándor, Molnár Ferenc, Heltai Jenő. De ha Gárdonyi Géza felrándul Egerből, ő is csak ide tér be, hogy végigpipázza ott az egész éjszakát. Szomori Dezső is vendége később a kávéháznak és nincs érdekesebb látvány, mint a bőbeszédű Szomori és a szűkszavú Gárdonyi társalgását hallgatni. A földszintet a színészvilág kisebbrendű bolygói lepik el és a karzat rejtelmes homályában ott bujkál az új irodalom. Jób Dániel és Kemény Simon már akkor név szerint is ismertek. Somlyó Zoltán és Karinthy már erősen titánkodnak. Rajtuk kívül a kabaréköltők egész áradata zsüzsög ezen a rejtelmes karzaton. Lenn külön asztala van Ambrus Zoltánnak. Ide jár Vészi József, Krúdy Gyula, Kóbor Tamás, Mikes Lajos, Szomaházy István. Gyakran megfordult itt Ábrányi Emil. Kusza, forrongó, tarka és mindenek fölött érdekes világ ez, amelynek már nyoma sincs a mozisok és hadigazdagok mai parvenü kávéházában. Itt találhatók, bár még nem egy asztal társaságba tömörülve, a Nyugatrói is, akik aztán Ady körül csoportosulva a Japánba, később pedig a Brisztolba teszik át tanyájukat. A Brisztolban volt különben ez időtájt igen komoly asztaltársaság is. Ebben csupa akadémikusok vettek részt, köztük Beöthy Zsolt, Angyal Dávid, Riedl Frigyes, Heinrich Gusztáv, Voinovich Géza, Herczeg Ferenc, Varga Gyula, akik télire a Vigadó-kávéházba húzódtak be. Voltak ezenkívül kisebb irodalmi asztaltársaságok is. A Kagál- társaság, amelyben a Borsszem Jankó írói csoportosultak. A Drexler kávéházban pedig főleg a zenei írók és az akkori Magyarország munkatársai jöttek öszsze. Mikor pedig az újságírás az Andrássy-út körül csoportosult, az írók és újságírók éjjeli kávéházába az új Palermo-kávéház lépett elő. A keresztény irodalom és a Baross-kávéház Nagy jelentőségű irodalmi kávéház volt ebben a korban a Baross-kávéház is. Ide a keresztény írók jártak két igen népes asztalhoz is. A két irodalmi asztal a kávéház Józsefkörúti bejáratánál a jobb és bal szélfogó mellett állott és innen kapta nevét is. A jobb szélfogóhoz az akkori kimondottan keresztény sajtó munkásai, néppárti politikusok és publicisták és a velük azonos barátságban levő írók jártak. Ennek az asztalnak volt állandó vendége Bonitz Ferenc, akkor az Alkotmány felelős szerkesztője. Dísze volt a társaságnak Cholnoky Viktor, a nagy magyar polihisztor. Ide járt Cholnoky Jenő, Petrassevich Géza, a nemrég elhunyt Hajnal István, Schöpflin Aladár, Auer István, Szemere György, Sólymossy Sándor, Posch Jenő stb. A balszélfogónál az ifjú keresztény irodalom tehetséges írói és költői jöttek össze. De járt ide sok festő és iparművész is. Az asztal középpontja Márkus László volt, egy ideig az Alkotmány munkatársa. Körülte foglaltak helyet Kosztolányi Dezső, Kárpáti Aurél, Ábrahám Ernő, Csáth Géza, Lányi Viktor, Farkas László, Hegedűs Gyula, Halasi Andor, Majtényi György, Lendvay István, Mohits, Fehérkuthy, Lakatos Artur, Petites Imre, Kürthy György és mások. Az irodalmi kávéházak alkonya A háború azután, amely annyi gyökeres változást hozott, megölte az irodalmi kávéházat is. A kávéházak a háború alatt annyira lezüllettek, hogy az írók kénytelen-kelletlen búcsút mondtak nekik. Az intenzív klubélet kezdte őket magához édesgetni és most már csaknem kivétel nélkül az Otthon az egész magyar irodalom és újságírás találkozó helye. Ma már csak egyetlen komolyabban számottevő irodalmi kávéház van, a Central. Itt egész sora van a különböző irodalmi frakciók asztalainak. Asztala van itt Szabó Dezsőnek, aki mostanában rendesen egyedül üldögél itt, Babics Mihálynak, amely asztalhoz Schöpflin Aladár, Kaposi József, Tarczai György, Szabó Lőrinc, Tóth Árpád, Rozvnyi Vilmos járnak. A fiatal expresszionisták is itt ütöttek tanyát. Hevesy Iván, Raith Tivadar, Palasovszky Ödön és velük egész sereg fiatal költő ül mostanában ezen az utolsó szigeten, amely a pesti kávéházak egyre tarkább vásárában az irodalom világából még megmaradt. A budai írók és művészek Hollós Mátyástársasága tagjai a hivatalos üléseken kívül hrvóságos eszmecsere végett bizonyos napokon a budai Vigadó-kávéházban szoktak öszszegyűlni. Az ismertebb írók és művészek közül leggyakrabban látjuk ott a következőket: Morvay Győző főigazgató, Mosváry Ernő, Balogh Pál, Berényi László, Szávay Gyula, Lendl Adolf, Sziklán János, Lechner Ödön (a budai történeti emlékek jeles kutatója), Aggházy Kamill őrnagy, hadtörténelmi író. Behrdy Sándor, Virág Béla szerkesztő, Gyöngyösen László, Csudáim Bertalan, Istók János szobrászművész, Tonghváry Sándor, Novák Ede, Kampli János festőművészek stb. K. ■»»»l'.'i!»i|»i) IIIDIII ■! I II II és újságírók főképp a Balaton-kávéházat látogatták. A Balaton 1894-ben nyílt meg és ettől az időtől kezdve Kaos Ivor báró tartott udvart itt. Mikor az országgyűlés a régi képviselőházból az uj országházba költözött át, ez a társaság és vele együtt a politikai irók és újságírók itt ragadtak. Ide járt Kabos Ferenc, Hencz Károly, Kállay Tamás és Lipót, Polónyi Géza, Beniczky Ödön, Huszár Károly, Zlinszky Fügefám, jaj, meddő fajta, Eleven galy nincsen rajta Bárdra jutni s égetésre. Ítéletkor illő része. Csak egy évet, kérlek, engedj, Megmunkálni, rossz tövemnek, S ha gyümölcsöt igy se termett, (Sírva mondom:) akkor verd meg. Tüzel rám a régi Sátán, Tűznek lángján, vizek hátán; Csüggedek már, ellankadtam, Egyedül csak rád maradtam. Ellenség hogy elszéledjen, Én sebem hogy meghegedjen, Adjad, Uram, erejét meg imádságnak, böjtölésnek. Ez a kettő — Krisztus mondja — Ellenségem összerontja, Minden rossztul szabadíts meg, Bűnbánóira bátoríts meg, Félelmedet, add meg nékem, Nincs enélkiü üdvösségem; Hitet, reményt, szeretetet, Jámborságot, jótetteket, Földi dolgok megvetését, Mennyeiek szeretését. Te vagy, Uram, reménységem, Amit várok, tőled kérem. Te vagy kincsem, boldog dalom, Minden javam tőled vagyon. Fájdalmamban te vagy vigasz, Nyavalyámban te gyógyítasz, Nyugtatsz, mikor haragom van, Megvidámitsz bánatomban. Szorosságtól szabadítom, Elestemből felállítom. Te adsz hitet csüggedetlen, Üdvös félést jósikerben, Sértenek, te védelem vagy. Bántanak: te énvelem vagy. Ami kétes, te megfejted, Eltakarod, ami rejtek, őr, meg onnan, irgalomból, Hol a poklok kínja tombol, Hol sírás van, jajgatással, Szörnyű fogcsikorgatással. Tárva ott a bűn örökre, Szégyen száll a bűnösökre, Örök éhes ott a féreg, El nem áll a gyötrő méreg, Nincs könnyülés soha többé: Áll a pokol mindörökké. Énrám vár a béke honja, Dávid vára szent Sionja. Annak fia mindig boldog, Szerzője, ki mindent alkot. Keresztfa a kapu rajta, És a kulcsa Péter ajka. Eleven kő ott a bástya, És falát Krisztus vigyázza, örök ott a napnak éke, örök tavasz, örök béke. Édes illat száll az égnek, örökös az örömének. Ott a romlás tehetetlen, Minden panasz ismeretlen. Ott a kornak nincs múlása, Ott mindenki Krisztus mása. Égi város, boldog otthon, Amaz örök szikhormon, Biztonságos szép öböl te, Légy távolból üdvözölve. Üdvözöllek, óhajtozlak, Epedezlek, sóhajtozlak. Színig telve minden szív ott, Testvér-asztal lakni hívott. Drágagyöngy ott mennyi sok van! Milyen bőség rubintokban! Sárarannyal dús a bástya, Az tudja csak, aki látja! Add, hogy’oda elkerüljek, Szentek közé elvegyüljek. S angyalok zenéje mellett, Ameluját énekeljék, Sik Sándor. Kis képtelen rovat. 1. A kommentár. Napjainkban rendkívül megszaporodtak a kommentárok. Csak úgy nyüzsög tőlük az újság. Az emberek kezdenek értelmetlenül azaz allegorikusan beszélni, hogy a másik meg ne értse, amit mond, avagy mindenki a saját szájaize szerint értse, így aztán minden szóhoz, ami politikában stb. elhangzik, mindenki megcsinálja a maga komentárját. Mert, fontos dolog a kommentár. Honnan is tudnók várjon, hogy Kószó Pista bátyánk mit akart mondani, ha nem magyarázza a kommentár. Vagy ki az ördög sejtené, hogy Briaud ur ama kijelentése, hogy „Az olasz hadsereg züllik”... azt jelenti, hogy: „Kérem, kérem, az önök hadserege a legfegyelemezettebb a világon”. Ezt magyarázza meg a kommentár. Ebből tudjuk meg másnap, ha a színház nézőterétüresen láttuk, hogy a jegyeket előre elkapkodták és a darab telt ház mellett „megy" napról- napra. A békeszerződésnek is van egy kommentárja, az u. n. kisérő jegyzék. Enélkül meg sem lehetne érteni az egészet Mi véges elménkkel csak azt érezzük az egészből, hogy itt is csip, ott is szúr, szóval csupa „fáj“ az egész és lám tévedünk, mert a kommentárból kisül, hogy a hetedik menyországba segítettek bennünket és amit fájdalomnak és a nyomornak érzünk, az a boldogság és jólét érzése. Egyszóval a kommentár nagyon fontos dolog. De hogy mennyire szükség van rá, az bizonyítja legjobban, hogy még a kommentárhoz is kommentárt kell írni, mint a mellékelt ábra mutatja. Hogy miért? Ehhez már igazán nem kell kommentár. II. Pesti kép. Villamos megálló. I., II., III. Ur. Várnak. /. Ur: Én nem várok tovább. Megyek gyalog. . ./ , ... II. Ur: Én is megyek. Megmaradt koronám. III. Ur: Nem tapossák le a tyúkszememet. Gyerünk! (Várnak tovább.) I. Ur: Na most már igazán nem várok. II. Úr: Én se. III. Ur: Én se. (Várnak még két órát.) I. Ur: Disznóság! Én megyek. II. Ur: Én is. III. Ur: Én is. (Várnak az utolsó villamosig.) ' V’ Kn *