Nemzeti Ujság, 1922. április (4. évfolyam, 75-98. szám)
1922-04-01 / 75. szám
2 Schager Albin dr. nyilatkozik király betegségéről és a madeira viszonyokról Schager Albin dr. a király bizalmas embere, őfelsége betegségéről s a királyi család funohali életéről egy interview-ban a következő igen érdekes dolgokat mondotta el: ■— őfelsége március 24-én betegedett meg influenzában. Néhány nappal később a baj kétoldali tüdőgyuladással komplikálódott. A betegség olyan súlyosra fordult, hogy március 27-én, mint ismeretes, a funchali püspök az utolsó kenetet is feladta a királynak. A király betegségét főként azért tartom komolynak, mert 1919 januárjában Eckartschauban, 1921 januárjában pedig Svájcban, Dissentisben már súlyos természetű influenzán ment át, ami szervezetét erősen meggyengítette. Ehhez járul még a száműzetés súlyos lelki depressziója, őfelségében nagyon erős a honvágy, azonfelül a királyné állapota is erősen aggasztja. A magyar kormány által a magyarországi birtokok évi jövedelme után kiszolgáltatott ötmillió korona a magyar pénz elértéktelenedése miatt alig fedezi Funchalban az egyhónapi szükségletet. A királyi pár mostani háztartása, szűkös keretek között, mégis csak huszonnégy személyből áll. A királyi páron és hét gyermekükön kívül ott van még Mária Terézia főhercegasszony, a király nagyanyja, azután Storff-Korsebeck Teréz grófnő és Mensdorff-Pouilly Viktória grófnő, a gyermekek nevelői, továbbá Zsámboky Pál, a magyar tanár és Dietrich, az osztrák nevelő. Van még a háztartásban ezenkívül egy dajka, két volt sofőr feleségükkel együtt, akik a házimunkát végzik, a királyné komornája, a grófnők szobalányai, a szakácsnő és egy kukta. A háztartás költsége hónaponként körülbelül kétezer angol font, Funchalban alig van rendes orvos, sőt még rendes gyógyszertár is igen kevés van. Ezért a gyógyszereket távirati uton Bécsből kellett megrendelni. Az éghajlat Madeira szigetén nem egészségtelen ugyan, azonban középeurópai ember számára mégis nehezen elviselhető. A végtelenül hosszú esős évszak után a Szahara felől jövő sivatagi légáramlat következik, ami nagyon rossz a tüdőre. Ehhez járul, hogy a királyi pár szállása mindennek nevezhető, csak kényelmesnek nem. Őfelsége és családja egy ideig az egyik szálló konyhájából étkezett, ez azonban annyira elviselhetetlen volt, hogy külön konyhát kellett berendezni. A királyi gyermekek életéről Schager dr. Így nyilatkozott: Ottó trónörökös, aki most tízéves, nagyon szorgalmasan tanul, természetesen tökéletesen beszél magyarul és minden tekintetben nagyon fogékony. A királyi család mostani helyzete azonban, sajnos, nem alkalmas arra, hogy a gyermek lelkében kedvező benyomásokat keltsen. Ottó trónörökös már tudatában van annak, hogy szüleit mint foglyokat kezelik Madeira szigetén. A trónörökösnek a magyar nyelv tanulásában partnere Etelka főhercegnő. A kis Róbert főherceg, akit nemrégen Svájcban megoperáltak, most kezdi első tanulmányait. Könyörgő szentmise a királyért a Bazilikában s a Ferenciek templomában A keresztény ellenzéknek a Sándor-utcai régi képviselőházban tartott tegnapi gyűlésén hozott határozat értelmében Szmrecsányi György dr. elnök megkérte Mészáros János dr. érseki helynököt és pápai prelátust, hogy könyörgő szentmisét tartson Károly királyért. Mészáros János dr. kijelntette, hogy szívesen teljesíti a kérést és holnap, szombaton délelőtt 10 órakor a lipótvárosi bazilikában szentségkitétellel kapcsolatos szentmisét mond Károly király mielőbbi felgyógyulásáért. Szentmisét mondat a Magyar Királyság Pártja (Royalista Párt) is. Ezt a misét ugyancsak április 1-én, szombaton mondják a Ferenciek templomában, délelőtt 11 órakor. Százezer koronás adomány a királyi családnak Annak a meleg szeretetnek és hódoló ragaszkokodásnak jeleként, mellyel a királyához hű magyarság szive uralkodójáért dobog, napról-napra újabb adományok érkeznek vállalatunk szerkesztőségeihez. A megható ragaszkodásnak ilyen megnyilatkozásainál bizonyára senki sem tekint az összeg nagyságára, mégis külön ki kell emelnünk annak a nemes névtelennek adományát, aki az Új Nemzedék szerkesztőjének „A királyi családnak“ nevére szóló 100.000 koronát tartalmazó betéti könyvet adott át. Az adományozó csak annyit árult el magáról: „A törvényes, koronás magyar. Járólya egyik, őszinte, alattvalója. NEMZETI ÚJSÁG Szombat, 1022április 1. Török-bolgár megegyezés Curson lord a török Erékéről (A Nemzeti Újság tudósítójától.) Bulgária és Törökország példa arra, hogy egyformán bátor és egyenes jellemű ellenfelekből, ha küzdelmüketmegvívták, jóbarátok lehetnek. Mindenki emlékezik, hogy az 1912-ben kitört balkáni háborúban török és bolgár halálos elszántsággal viaskodott egymással és a harc, amelyben a bolgárokkal együtt a szerbek és a görögök is résztvettek, Törökország leveretésével végződött. Az oszmánság elvesztette összes balkáni tartományait, de a zsákmány oroszlánrésze nem Bulgáriának jutott, amely a legtöbb véráldozatot hozta és etnikai jogcímen a legtöbbet igényelhette, hanem hűtlen szövetségeseinek: Szerbiának és Görögországnak. Az 1013- ban megkötött bukaresti béke már magában hordta a világháború csiráit. Akik elött nem ismeretlen a cári Oroszországnak a franciák által minden vonalon támogatott imperialisztikus pánszláv politikája, kétségtelennek tartják, hogy a balkáni tűz a szarajevói merénylet nélkül is kitört volna, talán pár évvel később, de mindenesetre belesodorta volna Európát az általános konflagrációba. A török nemzet bámulatos józansággal megnyugodott balkáni tartományainak elvesztésében. Vezető politikusai megértették, hogy ennek, mint történelmi evolúciónak, be kellett következnie, s hogy a kiálloti operáció inkább előnyére, mint kárára szolgált a muzulmán törökségnek. A helyzetnek ez a reális felismerése tette lehetővé, hogy alig egy évvel a balkáni háború befejezte után megszűnt a gyűlölködés köztük és a bolgárok közt, s a világháborúban a két ország már mint fegyvertárs vett részt. A neuillyi és a sèvresi békediktátumok tudvalévőeig elvették Bulgáriától és Törökországtól egész Trákiát és a görögöknek juttatták. Bulgária kénytelen volt alávetni magát a győzők akaratának, a törökök azonban ellenállottak és sikerült rákényszeríteniök az antantot, hogy revideálja a sévresi szerződést. Ma már bizonyos, hogy a görögöknek távozniuk kell Kis Ázsiából, az angolai kormány azonban Trákiát sem hajlandó kezükben hagyni. Visszaköveteli Törökországnak a tartomány keleti részét Eritnápollyal együtt, a nyugati rész számára pedig autonómiát kíván. . Mint kitűnő forrásból értesülünk, Trákiára vonatkozólag megegyezés létesült Angora és Szófia között. A bolgár kormány megbízottai, — hogy az antant ne tiltakozhassék, — magán minőségben Angorába utaztak és Musztafa Kermai basával megállapodtak a közös eljárásban. E megállapodás eredményeként Bulgária azzal támogatja az angolai kormány követelését, hogy a Népszövetségnél autonómiát sürget nyugati Trákia számára. Az antant-külügyminiszterek múlt heti értekezlete még nem honorálta a törökök trákiai kívánságait, s a Népszövetség sem foglalkozott a bolgárok körelményel. Meg vagyunk azonban győződve, hogy Törökország és Bulgária célt fognak érni és Trákia, amelynek őslakosságából legföbbb csak 25 százalék a görög, rövidesen felszabadul Görögország uralma alól. London, március 31. Curzon lord külügyminiszter a felsőházban kijelentette, hogy Kisázsia kiürítésének követelését maguk a görögök is jogosnak ismerték el. Ami a tengerszorosok kérdését illeti, a nagyhatalmak soha többé nem járulnak hozzá azok elzárásához. A hajózás ellenőrzését nemzetközi bizottság fogja végezni, amelynek az Egyesült Államok, Görögország, Románia és esetleg Oroszország képviselői lesznek a tagjai. A kiürített Konstantinápolyban a szultán továbbra is megmarad. Igazságtalan és kivihetetlen volna, ha a görögöktől azt követelnék, hogy a katonai megszállás és közigazgatás alatt álló Kelet-Trákiát is ürítsék ki. A javaslatokat a három hatalom egyhangúlag hozta és semmi szín alatt nem engednék, hogy akciójuk egységét olyan változtatásokkal zavarják meg, amelyek alkalmasak fáradozásaik meghiúsítására. Levél az erdélyi kis dolgok óriási súlyáról Az Európa-kávéházban — Románul szavaztatják a magyarokat — Pál szenátor ellenszavazatai — A magyar-román vérrokonság újkeletű elmélete Kolozsvár, március 18. (A Nemzeti Újság tudósítójától.) Valakinysíeni,itt, ülök íróasztalom mellett — a régi Európa-kávéház viharvert márványasztalánál — ahonnan nemrégen is cs. és kir. tiszturak billiárdcsatáit szemléltem és a Nemzeti Színház veteránjainak piccoló-kapucinerjében vizsgáltam a művészi forradalom hullámcsapásainak esélyeit, — mindig az az érzésem, hogy tollamra nehezedik az egész Fellegvár, a főtéri Bánffy-palota és a Rhédey grófi sarokház. Nagyon nehéz a tollam, borzalmasan súlyos érzések kötik meg ezt a kis jószágot, amelynek olyan sok mondanivalója volna, de szavak helyett csak jajgatni és sírni akar. Hol kezdjem? Mit mondjak? Ezerszer és ezeregyedikszer mondjam, kiáltsam, sikoltsam világgá azt a fájdalmat, aminek, úgy látszik, soha sincsen vége s nincs szavakba foglalható formája . . . Vagy ezerszer és ezeregyedikszer kezdjem a sérelmeket, a panamákat, a hódítók packázásait, aljas gőgjét és balkáni lelkét ismertetni s legyek szószólója annak az égbekiáltó sérelemnek, hogy elnyomnak minket, holott Istenhez kiált igazságért és elégtételért már az a puszta tény is, hogy itt sétál a lőtéren bántatlanul, buta gőggel a hosszuszuronyos, havasalföldi, írás-olvasástudatlan, bocskoros alak. Köteteket lehetne írni arról, hogy _ _ Lovászi Márton egykori függetlenségi és 48-as lapjának volt oláh munkatársa itt Kolozsvárott a színművészetek diktátora, az irodalom életének és halálának ura és uralkodik mint „antant-barát“ álarc nélkül, „Kossuth-apánk“ nélkül, leplezetlenül, lelki bocskorban és szellemi bárányborsüvegben. Köteteket lehetne írni arról, hogy Goga Oktavián még mindig kultúrát csinál, még mindig a cukorbáró stílusában és mindig azon a jogcímen, hogy ő írta Közép-Európa legcsapnivalóbb színművét, a falu jegyzőjéről. Köteteket lehetne írni apróságokról, hogy a magyar paraszt „lent“ mond korona, vagy forint helyett, „regele Ferdinandot“ a magyar király neve helyett és a postás bukaresti bélyeget ragaszt erre a levélre, — ha ugyan postával küldöm, ami nem minden esetben tanácsos európai eljárás, tekintettel’ a — Fellegvárra. Ezek a kis dolgok iszonyú súllyal nehezednek a tollamra, amit írjak, hát a nagy dolgokról, teszem fel arról a szinte észvesztő képtelenségről, hogy Udvarhely vármegyében, amely székely megye, a népszámlálási statisztika szerint Nagy-Magyarország fajilag legtisztább magyar vármegyéje volt, (99%), — magyarabb, mint a Tisza—Duna-vidék bármelyik vármegyéje a régi 64 közül, — csak nehezen választhatta meg Pál István székelyudvarhelyi prépost-kanonokot szenátornak 4278 szavazattal 1409 szavazat ellen, a hivatalos segédlettel támogatott román jelölt ellenében. Honnan volt 1409 szavazata a román hivatalos jelöltnek ebben a vármegyében? Honnan? A székelyek között akadt 1409 román szavazó? Kétségbeejtő nagy dolog ez, amit még itt Kolozsvárott sem lehet megfejteni. Egyébként a megoldást a román-magyar vérrokonság. .adhatja fs meg, mert már ott tartunk, hogy Mehedinti egyetemi tanár úr erről a kérdésről tartott előadást Aradon. — Az etnográfiai és antropológiai eredményekből azt a bizonyosságot lehet leszűrni — mondotta előadásában — hogy a magyar vér a román vérhez áll legközelebb, mert vérkereszteződés hozta közel egymáshoz a két fajt. Miután a magyar és a román egymással vénokon, ez azt a kötelezettséget rója a románokra, hogy magyar testvéreknek a legteljesebb szabadságot adják meg. Meg kell engedniük, hogy a magyarság szabadon és korlátlanul használhassa nyelvét, saját kultúrájának élhessen teljes szabadsággal, függetlenül, mert a nyelvi különbségeket eloszlatja a vérrokonság. Mit jelent ez a szabadságszólamokkal teletűzdelt vérrokonsági elmélet? Legyünk tisztában azzal, hogy a legridegebb balkáni asszispilációs elnyomást. Először megnyerni a magyart a vérrokonság történelmi hazugságának, aztán ezen a címen beolvasztani, — mint ahogy ez hat évtized alatt, a moldovai 200.000 csángó tökéletes megsemmisítésével sikerült. — Ezt jelenti a vérrokonság elmélete, amely Mr szerint nagy feltűnést és tetszést is váltott ki rövidlátó körökben. Hát így vagyunk. És most le is tehetném a tollat, mert az a hír, hogy megnyitják a bukaresti parlamentet, nem fontos. Majd bezárják. Nálunk „Romániában“ a parlament megnyitása vagy bezárása csupán a kiviteli engedélyekkel spekuláló s egymást revolverrel biztató politikus urak szempontjából érdekes jelenség. Mindenki téved, vagy téveszt, aki jászieszkári nagyképűséggel fejtegeti az egy, vagy akár tíz parlamenti magyar szerepének esélyeit. Aki azt hiszi, hogy a magyarság helyzetét akár csak egy vonással is befolyásolja az a tény, hogy politikai aktivitásba léptünk, az lehet igen épületes elméjű páholylovag vagy radikális országbölcs, de nem ismeri a Királyhágón túl terpeszkedő — Balkánt. Ne tessék tehát, túl komolyan venni azt sem, hogy Damián úr cikket írt a bukaresti Adeverul-ban, amelyben ostorozva az erdélyi választási visszaéléseket, mert mindennek csupán csak egy célja van: beleszuggeroini a magyarba, hogy a politikai aktivitás minden államjogi követelésről való lemondást jelent s egyértelmű a román belső politikai szférákban való fentartás nélkli elhelyezkedéssel. Ez az ára a nagy műfelháborodásnak, ami egyébként is csak platonikus értékű, mert ez csak a romániai liberális és az erdélyi román nacionalista pártok versengése a „magyar kisebbség“ rokonszenvéért, nehogy ez rtt ébredjen iszonyú sorsának teljes tudatára. Egyébként asztalom mellett a siguranza derék shirtje leskelődik írásom felé. A jó románnak feltűnik, hogy valaki írni-olvasni tud, sőt ilyen sokat tud irni. Mielőtt bekísérne, útnak bocsátom csatokat a magyar haza szíve felé.