Nemzeti Ujság, 1922. április (4. évfolyam, 75-98. szám)

1922-04-01 / 75. szám

2 Schager Albin dr. nyilatkozik király betegségéről és a madeira­ viszonyokról Schager Albin dr. a király bizalmas embere, őfelsége betegségéről s a királyi család fun­­ohali életéről egy interview-ban a következő igen érdekes dolgokat mondotta el: ■— őfelsége március 24-én betegedett meg influenzá­ban. Néhány nappal később a baj kétoldali tüdőgyula­­dással komplikálódott. A betegség olyan súlyosra for­dult, hogy március 27-én, mint ismeretes, a funchali püspök az utolsó kenetet is feladta a királynak. A király betegségét főként azért tartom komolynak, mert 1919 januárjában Eckartschauban, 1921 januárjá­ban pedig Svájcban, Dissentisben már súlyos termé­szetű influenzán ment át, ami szervezetét erősen meg­gyengítette. Ehhez járul még a száműzetés súlyos lelki depressziója, őfelségében nagyon erős a hon­vágy, azonfelül a királyné állapota is erősen aggasztja. A magyar kormány által a magyarországi birtokok évi jövedelme után kiszolgáltatott ötmillió korona a magyar pénz elértéktelenedése miatt alig fedezi Fun­­chalban az egyhónapi szükségletet. A királyi pár mostani háztartása, szűkös keretek között, mégis csak huszonnégy személyből áll. A királyi páron és hét gyermekükön kívül ott van még Mária Terézia főher­cegasszony, a király nagyanyja, azután Storff-Korse­­beck Teréz grófnő és Mensdorff-Pouilly Viktó­ria grófnő, a gyermekek nevelői, továbbá Zsám­­boky Pál, a magyar tanár és Dietrich, az osztrák nevelő. Van még a háztartásban ezenkívül egy dajka, két volt sof­őr feleségükkel együtt, akik a házimun­kát végzik, a királyné komornája, a grófnők szoba­lányai, a szakácsnő és egy kukta. A háztartás költsége hónaponként körülbelül kétezer angol font, Fun­­chalban alig van rendes orvos, sőt még rendes gyógyszertár is igen kevés van. Ezért a gyógyszer­­­­eket távirati uton Bécsből kellett megrendelni. Az éghajlat Madeira szigetén nem egészség­telen ugyan, azonban középeurópai ember számára mégis nehezen elviselhető. A vég­telenül hosszú esős évszak után a Szahara felől jövő sivatagi légáramlat következik, ami nagyon rossz a tüdőre. Ehhez járul, hogy a királyi pár szállása mindennek nevezhető, csak kényelmesnek nem. Őfelsége és családja egy ideig az egyik szálló kony­hájából étkezett, ez azonban annyira elviselhetetlen volt, hogy külön konyhát kellett berendezni. A királyi gyermekek életéről Schager dr. Így nyi­latkozo­tt: Ottó trónörökös, aki most tízéves, nagyon szorgal­masan tanul, természetesen tökéletesen beszél ma­gyarul és minden tekintetben nagyon fogékony. A ki­rályi család mostani helyzete azonban, sajnos, nem alkalmas arra, hogy a gyermek lelkében kedvező be­nyomásokat keltsen. Ottó trónörökös már tudatában van annak, hogy szüleit mint foglyokat kezelik Ma­deira szigetén. A trónörökösnek a magyar nyelv ta­nulásában partnere Etelka főhercegnő. A kis Róbert főherceg, akit nemrégen Svájcban megoperáltak, most kezdi első tanulmányait. Könyörgő szent­mise a királyért a Baziliká­ban s a Ferenciek templomában A keresztény ellenzéknek a Sándor-utcai régi képviselőházban tartott tegnapi gyűlésén hozott határozat értelmében Szmrecsányi György dr. elnök megkérte Mészáros János dr. érseki helynököt és pápai prelátust, hogy könyörgő szentmisét tartson Károly királyért. Mészáros János dr. kijelntette, hogy szívesen teljesíti a kérést és holnap, szombaton délelőtt 10 órakor a lipótvárosi bazilikában szentségki­tétellel kapcsolatos szentmisét mond Károly király mielőbbi felgyógyulásáért. Szentmisét mondat a Magyar Királyság Pártja (Roya­lista Párt) is. Ezt a misét ugyancsak április 1-én, szombaton mondják a Ferenciek templo­mában, délelőtt 11 órakor. Százezer koronás adomány a királyi családnak Annak a meleg szeretetnek és hódoló ragaszko­­kodásnak jeleként, mellyel a királyához hű magyarság szive uralkodójáért dobog, napról-napra újabb adomá­nyok érkeznek vállalatunk szerkesztőségeihez. A meg­ható ragaszkodásnak ilyen megnyilatkozásainál bizo­nyára senki sem tekint az összeg nagyságára, mégis külön ki kell emelnünk annak a nemes névtelennek adományát, aki az Új Nemzedék szerkesztőjének „A királyi családnak“ nevére szóló 100.000 koronát tartalmazó betéti könyvet adott át. Az adományozó csak annyit árult el magáról: „A törvényes, koronás magyar. Járólya egyik, őszinte, alattvalója. NEMZETI ÚJSÁG Szombat, 1022­­április 1. Török-bolgár megegyezés Curson lord a török Erékéről (A Nemzeti Újság tudósítójától.) Bulgária és Törökország példa arra, hogy egyformán bátor és egyenes jellem­ű ellenfelekből, ha küzdelmü­ket­­megvívták, jóbarátok lehetnek. Mindenki­ emlékezik, hogy­ az 1912-ben kitört balkáni há­borúban török és bolgár halálos elszántsággal viaskodott egymással és a harc, amelyben a bolgárokkal együtt a szerbek és a görögök is résztvettek, Törökország leveretésével végző­dött. Az oszmánság elvesztette összes balkáni tartományait, de a zsákmány oroszlánrésze nem Bulgáriának jutott, amely a legtöbb vér­áldozatot hozta és etnikai jogcímen a legtöb­bet igényelhette, hanem hűtlen szövetségesei­nek: Szerbiának és Görögországnak. Az 1013- ban megkötött bukaresti béke már magában hordta a világháború csiráit. Akik elött nem ismeretlen a cári Oroszországnak a franciák által minden vonalon támogatott imperialisz­­tikus pánszláv politikája, kétségtelennek tart­ják, hogy a balkáni tűz a szarajevói merény­let nélkül is kitört volna, talán pár évvel ké­sőbb, de mindenesetre belesodorta volna Euró­pát az általános konflagrációba. A török nemzet bámulatos józansággal meg­nyugodott balkáni tartományainak elvesztésé­ben. Vezető politikusai megértették, hogy en­nek, mint történelmi evolúciónak, be kellett kö­vetkeznie, s hogy a kiálloti operáció inkább előnyére, mint kárára szolgált a muzulmán tö­­rökségnek. A helyzetnek ez a reális felismerése tette lehetővé, hogy alig egy évvel a balkáni háború befejezte után megszűnt a gyűlölködés köztük és a bolgárok közt, s a világháborúban a két ország már mint fegyvertárs vett részt. A neuillyi és a sèvresi békediktátumok tud­valévőeig elvették Bulgáriától és Törökország­tól egész Trákiát és a görögöknek juttatták. Bulgária kénytelen volt alávetni magát a győ­zők akaratának, a törökök azonban ellenállot­tak és sikerült rákényszeríteniök az antantot, hogy revideálja a sévresi szerződést. Ma már bizonyos, hogy a görögöknek távozniuk kell Kis Ázsiából, az angolai kormány azonban Trákiát sem hajlandó kezükben hagyni. Visszaköveteli Törökországnak a tartomány keleti részét Erit­nápollyal együtt, a nyugati rész számára pe­dig autonómiát kíván. . Mint kitűnő forrásból értesülünk, Trákiára vonatkozólag megegyezés létesült Angora és Szófia között. A bolgár kormány megbízottai, — hogy az antant ne tiltakozhassék, — magán minőségben Angorába utaztak és Musztafa Ker­mai basával megállapodtak a közös eljárásban. E megállapodás eredményeként Bulgária azzal támogatja az angolai kormány követelését, hogy a Népszövetségnél autonómiát sürget nyugati Trákia számára. Az antant-külügymi­niszterek múlt heti értekezlete­ még nem hono­rálta a törökök trákiai kívánságait, s a Nép­­szövetség sem foglalkozott a bolgárok körelmén­yel. Meg vagyunk azonban győződve, hogy Tö­rökország és Bulgária célt fognak érni és Trá­kia, amelynek őslakosságából legföb­bb csak 25 százalék a görög, rövidesen felszabadul Gö­rögország uralma alól. London, március 31. Curzon lord külügyminiszter a felsőházban kijelentette, hogy Kisázsia kiürítésének követelését maguk a görögök is jogosnak ismerték el. Ami a tengerszorosok kérdését illeti, a nagyhatalmak soha többé nem járulnak hozzá azok elzárásához. A hajózás ellenőrzését nemzetközi bizottság fogja vé­gezni, amelynek az Egyesült Államok, Görögország, Románia és esetleg Oroszország képviselői lesznek a tagjai. A kiürített Konstantinápolyban a szultán to­vábbra is megmarad. Igazságtalan és kivihetetlen volna, ha a görögöktől azt követelnék, hogy a katonai megszállás és közigazgatás alatt álló Kelet-Trákiát is ürítsék ki. A javaslatokat a három hatalom egyhan­gúlag hozta és semmi szín alatt nem engednék, hogy akciójuk egységét olyan változtatásokkal zavarják meg, amelyek alkalmasak fáradozásaik meghiúsítá­­sára. Levél az erdélyi kis dolgok óriási súlyáról Az Európa-kávéházban — Románul szavaztatják a magyarokat — Pál szenátor ellenszavazatai — A magyar-román vérrokonság újkeletű elmélete Kolozsvár, március 18. (A Nemzeti Újság tudósító­jától.) Valak­inysíeni,itt, ülök íróasztalom mellett — a régi Európa-kávéház viharvert márványasztalánál — ahonnan nemrégen is cs. és kir. tiszturak billiárd­­csatáit szemléltem és a Nemzeti Színház veteránjai­nak piccoló-kapucinerjében vizsgáltam a művészi for­radalom hullámcsapásainak esélyeit, — mindig az az érzésem, hogy tollamra nehezedik az egész Felleg­vár, a főtéri Bánffy-palota és a Rhédey grófi sarok­ház. Nagyon nehéz a tollam, borzalmasan súlyos ér­zések kötik meg ezt a kis jószágot, amelynek olyan sok mondanivalója volna, de szavak helyett csak jaj­gatni és sírni akar. Hol kezdjem? Mit mondjak? Ezerszer és ezeregyedikszer mondjam, kiáltsam, si­­koltsam világgá azt a fájdalmat, aminek, úgy látszik, soha sincsen vége s nincs szavakba foglalható for­mája . . . Vagy ezerszer és ezeregyedikszer kezdjem a sérelmeket, a panamákat, a hódítók packázásait, aljas gőgjét és balkáni lelkét ismertetni s legyek szó­szólója annak az égbekiáltó sérelemnek, hogy el­nyomnak minket, holott Istenhez kiált igazságért és elégtételért már az a puszta tény is, hogy itt sétál a lőtéren bántatlanul, buta gőggel a hosszuszuro­­nyos, havasalföldi, írás-olvasástudatlan, bocskoros alak. Köteteket lehetne írni arról, hogy _ _ Lovászi­ Márton egykori függetlenségi és 48-as lapjának volt oláh munkatársa itt Kolozsvárott a színművészetek diktátora, az irodalom életének és halálának ura és uralkodik mint „antant-barát“ álarc nélkül­, „Kos­­suth-apánk“ nélkül, leplezetlenül­, lelki bocskorban és szellemi bárányborsü­vegben. Köteteket lehetne írni arról, hogy Goga Oktavián még mindig kultúrát csinál, még mindig a cukorbáró stílusában és mindig azon a jogcímen, hogy ő írta Közép-Európa leg­csapnivalóbb színművét, a falu jegyzőjéről­. Kötete­ket lehetne írni apróságokról, hogy a magyar pa­raszt „lent“ mond korona, vagy forint helyett, „re­gele Ferdinandot“ a magyar király neve helyett és a postás bukaresti bélyeget ragaszt erre a levélre, — ha ugyan postával küldöm, ami nem minden eset­ben tanácsos európai eljárás, tekintettel’ a — Felleg­várra. Ezek a kis dolgok iszonyú súllyal nehezednek a tollamra, a­mit írjak, hát a nagy dolgokról, teszem fel arról a szinte észvesztő képtelenségről, hogy Ud­varhely vármegyében, amely székely megye, a nép­számlálási statisztika szerint Nagy-Magyarország fa­­jilag legtisztább magyar vármegyéje volt, (99%), — magyarabb, mint a Tisza—Duna-vidék bármelyik vármegyéje a régi 64 közül, — csak nehezen választ­hatta meg Pál István székelyudvarhelyi prépost-ka­nonokot szenátornak 4278 szavazattal 1409 szavazat ellen, a hivatalos segédlettel támogatott román je­lölt ellenében. Honnan volt 1409 szavazata a román hivatalos jelöltnek ebben a vármegyében? Honnan? A székelyek között akadt 1409 román szavazó? Két­ségbeejtő nagy dolog ez, amit még itt Kolozsvárott sem lehet megfejteni. Egyébként a megoldást a román-magyar vérrokon­ság. .adhatja fs meg, mert már­ ott tartunk, hogy Mehe­dinti egyetemi tanár úr erről a kérdésről tartott elő­adást Aradon. — Az etnográfiai és antropológiai eredmények­ből azt a bizony­osságot lehet leszűrni — mondotta előadásában — hogy a magyar vér a román vér­hez áll legközelebb, mert vérkereszteződés hozta közel egymáshoz a két fajt. Miután a magyar és a román egymással vénokon, ez azt a kötelezettsé­get rója a románokra, hogy magyar testvéreknek a legteljesebb szabadságot adják meg. Meg kell en­gedniük, hogy a magyarság szabadon és korlátla­nul használhassa nyelvét, saját kultúrájának él­hessen teljes szabadsággal, függetlenül, mert a nyelvi különbségeket eloszlatja a vérrokonság.­­ Mit jelent ez a szabadságszólamokkal tele­tűzdelt vérrokonsági elmélet? Legyünk tisztában az­zal, hogy a legridegebb balkáni asszispilációs elnyo­mást. Először megnyerni a magyart a vérrokonság történelmi hazugságának, aztán ezen a címen beol­vasztani, — mint ahogy ez hat évtized alatt, a mol­dovai 200.000 csángó tökéletes megsemmisítésével si­került. — Ezt jelenti a vérrokonság elmélete, amely Mr szerint nagy feltűnést és tetszést is váltott ki rövidlátó körökben. Hát így vagyunk. És most le is tehetném a tollat, mert az a hír, hogy megnyitják a bukaresti parlamentet, nem fontos. Majd bezárják. Nálunk „Romániában“ a parlament megnyitása vagy bezárása csupán a kiviteli engedé­lyekkel spekuláló s egymást revolverrel biztató poli­tikus urak szempontjából érdekes jelenség. Mindenki téved, vagy téveszt, aki jászieszkári nagyképűséggel fejtegeti az egy, vagy akár tíz parla­­menti magyar szerepének esélyeit. Aki azt hiszi, hogy a magyarság helyzetét akár csak egy vonással is befolyásolja az­ a tény, hogy politikai aktivitásba léptünk, az lehet igen épületes elméjű páholylovag vagy radikális országbölcs, de nem ismeri a Király­hágón túl terpeszkedő — Balkánt. Ne tessék tehát, túl komolyan venni azt sem, hogy Damián úr cikket írt a bukaresti Adeverul-ban, amelyben ostorozva az erdélyi választási visszaélé­seket, mert mindennek csupán csak egy célja van: beleszugg­eroini a magyarba, hogy a politikai aktivi­tás minden állam­jogi követelésről való lemondást jelent s egyértelmű a román belső politikai szférák­ban való fentartás nélk­­li elhelyezkedéssel. Ez az ára a nagy műfelháborodásnak, ami egyébként is csak platonikus értékű, mert ez csak a romániai liberális és az erdélyi román nacionalista pártok versengése a „magyar kisebbség“ rokonszenvéért, nehogy ez rtt­ ébredjen iszonyú sorsának teljes tudatára. Egyébként asztalom mellett a siguranza derék shirtje leskelődik írásom felé. A jó románnak fel­tűnik, hogy valaki írni-olvasni tud, sőt ilyen sokat tud irni. Mielőtt bekísérne, útnak bocsátom c­sato­kat a magyar haza szíve felé.

Next