Nemzeti Ujság, 1922. június (4. évfolyam, 123-145. szám)

1922-06-23 / 140. szám

tó raL;í# IV. évfolyam 140. szám. Áfa S kOrona -01 - Péntek, 1922 Junius 23» NEMZETI ÚJSÁG Szerkesztőség és kiadóhivatal Budapest, T. terület. Honvéd-utca 10­ Telefon : 127—46» 127—47» 127—48» 127—49 és József 65. Fiók Kiadóhivatal: IT, Duna­ u.6. Telefon: 123—08 és Teréz-körut 62. Telefon: 121—41. KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP Előfizetési ár: Egy hónapra 100 kor., negyedévre 280 kor., félévre 560 kon, egész évre 1100 kor. Egyes szón 5 kor. Hirdetések milliméteres díjszabás szerint Reklamációk: 19—25 és 121—41. Damokles-kard "A Damokles-kard, amely negyvenezer B) osztályú tisztviselő feje fölött lebegett, ké­szül lecsapni s egy heroikus vágással ketté­szelni ezernyi életpályát és karriert. A kard, — úgy tudjuk — mégsem negyvenezer em­bert sújt le, mert a B) osztályba sorozott s az elbocsátásra kisze­melt tisztviselőknek több mint 50 százaléka időközben elhelyezke­dett, vagy az állami adminisztráció más munkakörében: a határrendőrségnél, az ál­lamosított vidéki rendőrségnél, a vámhivata­loknál kapott exisztenciát. A vasútnál ötöd­­félezer ember várja, hogy talpára kössék az útilaput, s várja ugyanezt nyolc-tízezer egyéb állami tisztviselő és alkalmazott. A negyvenezernyi létszám tehát időközben je­lentékenyen leapadt, de súlyos aggodalom­mal kell gondolnunk mégis erre a sok ezer tisztviselőre, akiről még nem történt gondos­kodás. Ezekkel mi lesz? Olvasunk megnyugta­tásra szánt nyilatkozatokat, hogy az állam jelentékeny nyugdíjakat és végkielégítése­ket ad. Ez helyes, de a mai drágaságban a foglalkozás- és keresetnélküli emberek ezrei­nek pénze el fog olvadni, mint a hó a hirte­len kisütött nap fénye alatt. Új életpályát kell keresniük, amelyre a magyar intelligen­ciát a múlt könnyelműen rövidlátó rendsze­rei nem nevelték rá. Szabad pályán kell megélniük, amelyen nincs tapasztalatuk, amelyről lekéstek, amit nem tanultak, amelyen az ezer hájjal megkent, rászüle­tett és ránevelt emberek kíméletlen verse­nyével találják szemben magukat. Hiszen mi tudjuk, hogy az élet nehéz és igazi küzdelmeibe kidobott emberek — akik előtt nem kínálkozik majd a protekció és a státusba beosztott előléptetés kényelmes sza­márlétrája, — hozzáedződnek valamikor a létért való küzdelem kegyetlen kényszeréhez. De a magyar állam rozoga szerkezete s az ingadozó társadalmi rend — félünk — ezer és ezer hirtelen utcára dobott exisztencia minden destrukcióra hajlamosított elkesere­dését nem bírja el. Meg kell állapítanunk, hogy maga a kise­lejtezés, a roppant arányú bürokrácia fölös­leges munkaerőitől való szabadulás nem ki­fogásolható gondolat. Az államháztartás a lecsonkított és életképtelenné tett maradék­országon a történelmi magyar állam admi­nisztrációs gépezetének fentartását nem vál­lalhatja a konszolidáció veszedelme nélkül. Európa egyik legkisebb és legszegényebb or­szága lettünk, amelynek nincs és nem lehet pénze egy nagyhatalom apparátusára. Fran­ciaország, melynek területe Európában és a gyarmatokban növekedett, tisztviselőinek 40 százalékát bocsátotta el. Magyarországnak sincs más módja az adott keretek közt való elhelyezkedésre, mint egyszerűbbé tenni az adminisztrációt s ezt kevesebb, de jobban fizetett tisztviselővel európai színvonalon tartani. Bethlen István gróf miniszterelnök a tisztviselői kérdés megoldásának ezzel a gondolatával jött a kormányügyek élére első kabinetalakításának idején s ezt a programot egyetemes helyeslés fogadta, mert ígérte és vállalta az elbocsátások minden előfeltételét. Ha az előfeltételek teljesültek volna, akkor m­a nem kellene aggodalommal gondolnunk ezrek sorsára, a kiselejtezetteknek a társa­dalmi rendre visszaható elproletarizálódá­sára. Pedig ez a veszedelem egész fenyegető nagyságában jelentkezik, mihelyt tünetek mutatják, hogy az A) és B) osztályozás nem­­volt pártatlan, elfogulatlan, és protekció­mentes. Elképesztő gondolat, hogy értékes adminisztratív erőket lök az osztályozás, a párt- és szabadkirályválasztó szempont a megsemmisülésbe, míg értéktelen embereket tart meg a státusban, fölösleges állásokban a protekció, a hivatalfőnökök önkénye. Egyenes útja ez a társadalmi rendre veszedelmes, az adminisztráció színvonalára visszaható elégedetlenség felkeltésének. A panaszok, a tiltakozások, a néha szerény és elfojtott, máskor hangos segélykiáltásban kitörő megdöbbenés ezerféle jelei mutatják, hogy a B) osztályú tisztviselők elbocsátásá­nak előfeltételei figyelmen kívül maradtak s a megnyugtatás egyetlen megközelítő módja, az előkészítés nem mindenben és nem kifogástalanul történt meg. A pártatlan osz­tályozás, az államháztartás érdeke által dik­tált szükségesség mértéke, a más pályákra való rávezetés és nem rákényszerítés lett volna egyfelől az elbocsátásnak, s az alkal­masság, az érdem, a várható szolgálatok ér­téke, a státus méretei közt való eltérés lett volna másfelől a­ szolgálatban való megtar­tás legelemibb feltétele. Ehelyett fölöslegesen tartanak fenn hivatali állásokat protekció­ban tehetséges urak részére, akiknek össze­köttetést, elvet, világnézetet beszerezni és át­festeni sikerült. Ez pedig nem az előkészítés­­nek, nem a megnyugtatásnak, hanem a köz­­igazgatás teljes balkanizálásának egyenes útja, amely a régi Szerbia — általunk él vajmi sokszor és fölényesen, de valljuk be, vajmi igazságtalanul — lesajnált színvona­lához, az intelligencia vezető szerepének töké­letes csődjéhez, a magyar középosztály és a kultúra derékbatöréséhez, a státusban és a státuson kívül az életképtelen exisztenciák veszedelmes arányokban való gyarapításához vezet. Nem, ezt a rendszert nem lehet aggo­dalom nélkül, minden konzekvenciával leve­zetni az egész vonalon. Végre kell hajtani a pártatlan revíziót, mert a kiselejtezés gon­dolata jó, de katasztrofálisan veszedelmessé tennne, ha könnyedén napirendre térne a kor­mány és a törvényhozás ennek a roppant horderejű problémának rossz megoldása után várható következményei felett. A Népszövetség tanácsa megvizsgálja a határmegállapító bizottság javaslatait A Románia és Jugoszlávia felé eső magyar határra vonatkozó javaslatok kerülnek először sorra Berlin, jan. 22. A nagykövetek tanácsa meg­kereste a Népszövetség tanácsát, hogy legkö­zelebbi ülésén a Románia és Jugoszlávia felé eső magyar határ ügyében kiküldött határm megalapító bizottság javaslatait vizsgálja meg. Ezek a javaslatok a trianoni szerződésben felállított határok helyesbítését követelik ab­ban az értelemben, amint azt a szerződéshez csatolt 1920. május 6-i kísérőlevél a Népszövet­ség tanácsának közreműködésével kilátásba helyezi. Agyonlőtték Wilson tábornagyot, az angol hadsereg vezérkari főnökét A merénylet a tábornagy villájának kapujában történt — A sinnjeinek voltak a gyilkosok — Három rendőrt is lelőttek — Az angol alsóház a gyász jeléül elnapolta magát Berlin, jún. 22. (A Nemzeti Újság tudósító­jától.) Londonból azt jelenti a táviró, hogy tegnap délután Sir Henry Wilson angol tábornagyot, az an­gol hadsereg vezérkari főnökét, London mel­letti villája előtt, az utcán agyonlőtték A szűkszavú távirat teljes homályban hagyja a gyilkosság hátterét- Két ember revolvert fo­gott a kiváló katonára s több lövéssel agyon­lőtte. Wilson tábornagyot abban a pillanatban, amikor egy autótaxin lakása elé érkezett, hét férfi revolverlövésekkel megtámadta. A tábor­nagy a fejét hirtelen lehajtotta s igy sikerült a golyókat elkerülnie, majd gyorsan a ház lépcsőjére ugrott, de épp amint a ház kapuját ki akarta nyitni, egy golyótól fején találva, visszazuhant az utcára. A gyilkosok három rendőr életét is kioltot­ták. Hogy ezek a rendőrök a tábornagy laká­sán vagy annak közelében tartózkodtak-e, nem világos- A két tettest elfogták. Az alsóházban, a gyilkosságot Chamberlain Austin miniszter jelentette be s szavai nagy megdöbbenést kel­tettek. A ház elhatározta, hogy gyásza jeléül elnapolja magát. Wilson tábornagy egyik legkitűnőbb tagja volt az angol tábornoki karnak. Eleitől kezdve részt vett a világháborúban s mint a flandriai angol haderő vezérkari főnöke, dicsőségben és népszerűségben az angol generalisszimusszal, lord Haiggal vetekedett. Ő volt az angol had­sereg legfiatalabb tábornagya. A világháború után Lloyd George egy időre az írországi an­gol haderő főparancsnokságával bízta meg s Írországban Wilson nagy eréllyel járt el. Va­lószínű, hogy a gyilkosság oka is Wilson íror­szági szereplésének idejére nyúlik vissza. Ír túlzók lehettek a merénylők. London, június 22. A lapok ellentmondó tudósítá­sokat közölnek Sir Henry Wilson tábornagy meg­gyilkolásáról, amely ór­isi feltűnést­ keltett. Cham­berlain kijelentéseivel ellentétben azt jelentik, hogy a gyilkosságot a tábornagy lakása előtt követték el. A két elfogott tettes neve: Connelly és O‘Brien. Az „Evening News“ jelenti, hogy a gyilkosok, mint sinnjeinek ismere­tesek. A gyilkosok üldözése az utcákon át drámai lefolyást* volt­ A gyilkosok a tett elkövetése után autótasi­­jukba ugrottak és elhajtattak. A riasztó lövések foly­tán összegyűlt néptömeg, amely kétszáz főre szaporo­dott, a rendőrök vezetésével üldözőbe vette a tette­seket. Mivel az autó valamely okból, valószínűleg azért, mert a vezető vonakodott továbbhajtani, megg­állott, a gyilkosok kiszállottak. A feldühödött tömeg rájuk vetette magát és elfogta őket. Üldözés közben egy rendőr és egy gyermek megsebesült. Más jelen­tés szerint az egyik tettes a fegyvert maga ellen for­dította és sebesülten a kórházba szállították. A „Pali Mall and Globe“ írja: Az a tény, hogy az ulsteri kormány Sir Henry Wilsont a sinn­jeinek támadása esetére Ulster védelmének vezetőjévé nevezte ki, okot szolgáltat arra a feltevésre, hogy a gyilkosságot sinnjeinek követték el. A lap továbbá azt jelenti, hogy a tettesek hármai­ voltak, akik közül kettőt a rendőrök lövései megse­besítettek. Egy másik lap jelentése szerint a londoni rendőrség két másik embert is keres, akiknek a me­rényletben részük volt A Reuter-iroda jelenti: Wilson tábornagy iraki­egyenruhában a liverpooli pályaudvar előtt felállí­tott hadiemlék leleplezéséről autótaxin tért vissza. Mikor a kocsiból kiszállott, két fiatalember rásütötte Utolsó árfolyamok Budapesten Este 8 órakor: dollár 976, márka 301, szokos 18,95 osztrák korona 6,45. ­.

Next