Nemzeti Ujság, 1923. július (5. évfolyam, 146-170. szám)

1923-07-01 / 146. szám

­ NEMZETI ÚJSÁG Vasárnap, 1923 Július 1. lament miniszterelnöki tanácstermében értekezletet tart, amelyen dönteni fog az alelnöki állás betöltésé­­rl. úgy értesülünk, hogy Almássy László utódja az alelnöki székben Pesthy Pál lesz. Vázsonyi úr desh­uál Vázsonyi Vilmos úr a baloldali keresztfolyosó örök méregkeverője, mint a nemzetgyűlés múltkori ülésén kiderült, olyan kijelentést tett, hogy „a mentelmi jog védelme alatt kell megátemberezni a bíróságot". Eckhardt Tibor ezt az ügyet a Ház elé vitte és Vázsonyi úr be is ismerte a kiszólását és legfeljebb nüanszokban tért el attól a kifejezéstől, amit Eck­hardt Tibor a szájába adott. Természetes, hogy ezzel a perfid és a destrukció minden bélyegét magán viselő támadással szemben megmozdult az egész bírói és ügyészi kar és elfogadott határozatukhoz képest az ügyet az igazságügyminiszter elé fogja terjeszteni. Remélhető, hogy az új igazságügyminisz­ter meg fogja találni a módját annak, hogy a bíró­ság megfelelő formában elégtételt kapjon ezért a példátlan sérelemért. Nem tudjuk, ez az ügy hol fog végződni, a plénumban, vagy a mentelmi bizottság előtt; egy azonban bizonyos, Vázsonyi úr újra le­vizsgázott és legjobban tenné, ha végképp eltűnne a politikai sülyesztőben. Az új Ausztria most tartja első katolikus nagygyűlését ünnepi keretekben folyt le a megnyitás . Harminc esztendős a „Reichspost“ Bécs, június 80. (A Nemzeti Újság rendes tudósítójától.) Har­mincegy esztendővel ezelőtt Linzben tartották meg az osztrák katolikusok első nagygyűlésü­ket. A katolikus öntudat eme hathatós fejlesz­tési eszközének meg is volt a maga eredménye: a következő évben megindult az osztrák kato­likusok második nagy központi­ orgánuma, amely a Vaterland mellett, majd annak meg­szűntével egyedül hatalmas munkát végzett a katolikus szervezkedés érdekében. Az első álta­lános katolikus nagygyűlést nyomon követték évenként a többiek, melyeket felváltva tartottak az egyes osztrák tartományok főhelyein, leg­többször azonban a császárvárosban, ahová a katolikus szervezkedés fonalai összefutottak. A háború és a nagy összeomlás óta most először jöttek össze ismét az osztrák katolikusok, hogy közös ügyeikről, szervezeteikről, sajtójukról, is­koláikról, szociális kérdéseikről tanácskozzanak. Tüntetés a monarch­iku­s eszme mellett Micsoda ellentét van a régebbi bécsi katolikus nagygyűlések és a jelenlegi közötti Akkor az ural­kodóház tagjai, az állam főméltóságai, a keresztény Bécs vezetősége ott ültek a díszhelyeken és a hall­gatóság soraiban egy hatalmas, nagy kiterjedésű állam minden vidékéről ott voltak a vendégek, akik sokszor sok száz kilométer távolságból jöttek, nem is beszélve azokról, akik a külföld, Németország, Svájc, Holandia és mindenkor jelentős számban Ma­gyarország katolikusait képviselték. Most az ural­­kodóház tagjai számkivetésben vannak és csak rej­tett célzások történnek a nagygyűlésen a mo­narchikus eszmére, amely azonban ebben a for­mában is mindenkor percekig tartó tapsvihart vált ki a hallgatóságból, melynek túlnyomó többségét ugyanazok az érzelmek lelkesítik. Az állam részéről ugyan Leipel prelátus, birodalmi kancellár megje­lent és részt vesz a tanácskozásokban, de a jelenleg „vörös“ Bécs egyáltalában nem vesz hivatalosan tudomást arról, hogy falai között a katolikusok kép­viselete tanácskozik a megmaradt Ausztria egész területiről és minden vidékéről. Természetesen amilyen mértékben megcsökkent ez a terület, olyan mértékben kevesebb a nagygyűlés résztvevőinek száma is, ha azonban jól nézzük a sorokat,­ azt lát­juk, hogy aránylag ez a nagygyűlés jobban látoga­tott,, mint elődei a béke boldog időiben, talán azért, mert a közösen átélt szenvedések jobban megerősí­tették sokakban az összetartás szükségességének érzését.­­ . . , És eljöttek a megcsonkult Ausztria kis területé­nek minden vidékéről. Mint mindig, most is a hithű Tirol vezet, amely aránylag a legtöbb képviselőt küldötte, akik jellegzetes szint kölcsönöznek festői nemzeti viseletükben a nagygyűlésnek és akiknek ajakéról ma is csak a régi erővel hangzik fel őseik­nek dala, melyben az ősei hegyén felajánlották or­szágukat Jézus Szivének: „D’rum geloben unt auf’s neue Jésu Herz dir ewige Treue." lés tagja, lett, alelnökök pedig az egyes tartományok képviselői — a bécsi nuncius, Mgre Sybilig és Seipel szövetségi kancellár üdvözlő beszédei. A kancellár a kormány nevében üdvözölte a nagygyűlést és azt fej­tegette, hogy a katolikus hagyományokban kell az újjáépítés munkájában részt venni. Megemlékezett a legújabb pápai szózatról is és rámutatott arra, hogy az abban kifejtett engesztelékeny szellemnek át kell minden katolikust hatnia. A család és az iskola A tulajdonképpeni tanácskozások pénteken vették kezdetüket. Délelőtt volt az első általános gyűlés, mely a család kérdésének volt szentelve és ennek meg­felelően ezen nő, Stahremberg hercegnő elnökölt és főképpen nők, pedagógusok és orvosok voltak szó­nokai. A délutáni nyilvános ülést az iskola kérdé­sének szentelték és azon Ressegnier grófon kivül egy iskolaigazgató elnökölt. Végül az esti ünnepi ülést főképpen a szociális kérdéseknek szentelték. Ennek szónokai voltak Brauer németországi egyetemi tanár, Kunschak képviselő, a bécsiek szeretett keresztény munkásvezére és az elnöklő Miklas képviselő. A dísz­­gyűlés programját művészi előadások tették élén­kebbé. A nyilvános üléseken kívül már ezen a napon is több katolikus szervezet, így a katolikus főiskolai hallgatóság is­ tartott üléseket. Az erkélyen írta: Jurij Szolovjev A lét édes múlásban ázik. Lombtalan futnak venyiték fel. Hűvös furalmu szél cikázik Pár holt levéllel. Dermedt az erdő. Ba­zilálja. A köd fenékig szánt az érbe. Villan szerelmek síri árnya S örök — a béke. Mért éljek még s hordjam keresztem? Az est oly kék. Fagyos jutalmak Kisértetétől félre rezzen A puszta ablak.­ ­ Kültag Miklós. Fordította­. Az életmentő írta: Harsányi Zsolt Az életmentő gimnazista volt, Czege Károly, a vármegyei várnagy fia. Izmos, fehér homlokú nagy, szőke fiú volt, aki erős tekintélyt tartott a többiek között, mert bizalmatlan, pedáns ter­mészete távol tartotta, nagy testi ereje peddig megfélemlítette őket. A könyveit kék borítékba takarta és tisztán tartotta, sohasem késett ,-­ és mikor beíratták a tánciskolába, ott éppen olyan szorgalmasan, zárkózottan dolgozott, mint a tornaórán. Sinkovics pedig elenyésző, csenevész fiúcska volt, csúf kis arcában nagyon szép, fekete sze­mek ragyogtak, mint két meleg­ vágy. Az apja fuvaros volt. Ott álldogált az öreg Sinkovics a nagytemplom háta mögött a poros taligájá­val és szürke gebéjével; szürke csomó a ren­geteg sárga fal tövében. Mikor tizenhárom évesek voltak, egyszer tíz­­perc alatt valaki hátulról vonalzóval nagyot ütött a Czege­ Károly fejére, aztán elugrott- Mire Czege dühösen felnézett, a tettes már nem volt sehol és Czege csak a kis Sinkovicsot látta maga mellett. Nekiesett és pofonvágta. — Nem ért voltam !- mondta sírva és rémül­ten a kis Sinkovics —, becsületemre, nem ér voltam. — Még hazudsz is? Az erős Czege rettenetesen megverte a kis Sinkovicsot. Az apró fekete gyerek már nem is sírt, csak behunyta a szemét és tűrte megadóan a borzasztó ütéseket. U­tána szép csendesen sir­­dogált sajgó daganataival, nem szólt semmit, de egész életére meggyűlölte Czegét. Két évig aztán nem történt köztük semmi. Két év múlva, mikor tizenötévesek voltak, egy vasárnap reggel az uszodában Czege Ká­roly, a legjobb úszó, a búvárúszásban gyako­rolta­ magát. Messzire bedobott egy ezüstkoro­nát, beugrott és a tiszta víz homokos fenekéről felhozta. A gyerekek idegenül nézték, a béké­sen mosakodó felnőttek mosolyogva bólogat­tak. De egyszer Czege retentően eltorzult arc- d­eal bukkant fel a vízből. Dadogva, csorgó száj­jal kiáltotta el magát: — Egy halott van a víz alatt! Mindjárt fel­hozom! Jöjjenek segíteni. Az úszómester a nagy riadalomban károm­­korba oldozta a csónakot. Az uszoda kőfalán behajló ecetfa ágain hangos békével csicsereg­tek a madarak és a nap szépen sütött. Czege kisvártatva felmerült azon­ a ponton, ahol le­­bukott volt. Nagy üggyel-hajjal, nyögve emelt egy testet Segítettek neki, beemelték a csó­nakba. A kis Sinkovics volt. Hamar jött az orvos, a parteli izgalmas csoport közepén élesztgette. Az úszómester, hogy lásson, félre tolta Czegét. A fiú visszalökte. — Mit­ lökdös? Engem ne lökdüssön. Én húz­tam ki. Aznap délben Czegéékhez beköszöntött egy siró asszony, a kis Sinkovics édesanyja. Be­vezették az ebédlőbe, mert az életmentő b­ur­­ficskát akartak látni. Ott leborult az ebédelő Károly, előtt és a zokogástól nem tudott be-’ szólni.. Az apa­ Czége ,rákacsintott a nagyapára, aki re­zkető fejjel kanalazta a levest. Károly pedig csak ennyit mondott: — Csak a kötelességemet teljesítettem. Egy hét alatt a kis Sinkovics felépült. Az osztályban félénken, lesütött szemmel felelt a kérdésekre és félszemmel az ajtót leste, jön-e már a Czege. Mikor pedig az erős fiú hosszú alakja föltűnt az ajtónyitásban, megszédülve, reszketve és megaláztatva odalépett hozzá, hogy megköszönje neki az életét, ahogy otthon megtanították. Czege meglepően nyájas volt hozzá. Bizonyos apád hangon kérdezte: --- Csakhogy jól vagy, nem fáj a tüdőd? — Nem fáj — felelte halkan a kicsi. — Hát ha éhes leszel a második tizpercem, csak szólj, kapsz tőlem vajaskenyeret. Aztán helyremen­tek. Sinkovics ugyan nem szólt a második tizpercben, de Czege önként odament hozzá, vajaskenyeret erőszakolt rá és kedvesért, nyájas nézéssel nézte, mint a gazda a moslékoló malacokat­. Ettől kezdve Czege nyilvánvalóan kedvelte a kis Sinkovicsot. A kis Sinkovics pedig való­sággal félt ettől a kedveléstől. Az volt a vi­szony kettejük között, mintha Czege egy olyan apai szerete­tét akart volna Sinkovicsra eről­tetni, amelytől megmagyarázhatatlanul irtó­zott. Az érettségi banketten Sinkovics pár percre­­odaült Czege mellé, néhány zavarodott szóval kötelességszerűen szóbahozta az életmentést, egy darabig idegesen fészkelődve ott ült, aztán gyors ürügyet keresett és elment az asztal má­sik végére. Aztán évekig nem találkoztak. Czege minisz­tériumi ember lett, Sinkovics pedig nem győz­vén az egyetemet, egy kölcsönkönyvtár veze­tője lett fix fizetéssel. Meg is házasodott, elvette a könyvkereskedő egy vidéki rokonát. Egyszer Sinkovicsék orfeumban voltak és a kis fekete ember egy hatalmas szőke úrral ta­lálkozott szembe szünet alatt. Nagy kavargás vett erőt a lelkén, diákköri emlékeinek ked­vességét egyszerre érezte valami különös, név­telen tiltakozással együtt. Hangosan üdvözöl­ték egymást. Sinkovics bemutatta Czegét a feleségének. A Reichspost jubileuma A nagygyűlés összeesik — mint már említettem — az osztrák katolikus sajtó vezető orgánumának, a Reichspost-nak, harminc éves jubileumával. A nagy­gyűlés minden tanácskozásánál ott sürögnek a fürge rikkancsok, akik hatalmas kötegek­et szorongatnak hónuk alatt: a Reichspost ünnepi számát, melyet a nagygyűlésnek szentel és amelyben egyúttal vissza­pillantást vet a saját harmincéves történetére is. A hatalmas 112 oldalas jubileumi számnak magyar szempontból érdekessége, hogy mindjárt az elején Csernoch János dr., Magyarország bíboros hercegprí­másának nevével találkozunk, aki a kettős ünnep al­kalmával a magyar katolikusok üdvözletét tolmá­csolja és kifejti, hogy Ausztria és Bécs számára a ne­héz helyzetből való gyógyulás útját régi katolikus szellemében találhatja. Magyarország főpapján kívül üdvözletet mondanak a lap hasábjain a külföld egyéb képviselői is, a világegyház feje pedig, XI. Pius pápa hosszabb levélben fejezi ki elismerését a lap harminc­éves­­munkássága fölött. A megnyitó ünnepségek Maga a nagygyűlés a Sophiehsaalban, ebben a klasz­­szikus szépségű teremben folyt le legnagyobb rész­ben. Itt voltak a nyilvános nagygyűlések, a szak­osztályi tanácskozásokat pedig más és más helyisé­gekben tartották. Csütörtökön este volt az üdvözlő estély, melynek kiemelkedő momentuma volt a pápa levelének felolvasása, majd az elnökség megalakítása után — elnök Miklós volt államtitkár, a nemzetgyá­ Az egyesületeit napja A nagygyűlés mai szombati napján délelőtt 0 óra­kor a Zsófia-teremben volt a harmadik főgyűlés, amelyen Monsignore Handless Károly az egyházi közösség gondolatának áthevítéséről, Schmidt Vilmos dr. páter, főiskolai tanár, a katolicizmus és intelli­gencia viszonyáról, Monsignora Walterbach Károly müncheni szövetségi elnök pedig a tömeg vallási kríziséről tartott nagyszabású előadást. A délután folyamán a különböző egyesületek, szövetségek, ifjú­sági és papi testületek tartottak gyűlést, így a Mária kongregáció, amelynek szónoka Boiss páter, jezsuita­ atya volt, azután az osztrák „Helmat“­­misszió, amelynek gyűlésén Metzger Miksa dr. és Bruckner Ferdinánd páter voltak a szónokok, az osztrák katolikus népszövetség, a katolikus ifjúsági egyesület, a katolikus legényegyesületek, a Pax című papi egyesület, a katolikus keresztszövetség, a Leó­­társaság, a Rátinion nevű továbbképző egyesület, stb. Rendkívül nagy közönség jelenlétében zajlott le este 7 órakor a Zsófia-teremben a harmadik ünnepi nagy­gyűlés, amelyen Huszarek Heinlein Miksa dr. volt miniszterelnök a katolicizmus és a modern szellemi élet címen, Kronfeder Frigyes jezsuita atya pedig a katolikus egyház világfeladatairól tartott roppant nagyhatású beszédet- Igen jelentős gyűlése volt még a szombati napnak az ausztriai katolikus főnemesek egyesületének ünnepi gyűlése, amely a Sch­wartzen­­berg-palota termeiben az osztrák mágnásvilág nagy érdeklődése mellett folyt le.­­.

Next