Nemzeti Ujság, 1923. július (5. évfolyam, 146-170. szám)

1923-07-21 / 162. szám

4 NEMZETI UJSÁG Szombat, 1523 július 2?* A tíólügyminiszter kijelentette, hogy nem oszlatja fel a főváros közgyű­lését A lemondás nem érinti a közfesülés törvényes voltát­­ Az ellenzék egy része elh­amar­kodottnak tartja a lemondást (A Nemzeti Újság tudósítójától.) A városházi körök érdeklődésének homlokterében ma is a közgyűlési el­lenzék lemondása és a közgyűlési teremből való ki­vonulása áll. A bizottsági tagok, úgy a lemondottak, mint a megmaradtak, ma is nagyszámban keresték fel a városháza folyosóit, hogy a közelmúlt napok eseményeiről eszmét cseréljenek. Megállapítható, hogy az ellenzéki bizottsági tagok legnagyobb része máris megbánta a­ lemondást és a kivonulást és számosan vannak, akik azt hangoztat­­ják, hogy a dolgot előbb jobban meg kellett volna fontolni. _Nem tudom — mondotta munkatársunk­nak az ellenzék egyesített vezérlőbizottságá­nak egyik vezető tagja —, mikor teszünk nagyobb szolgálatot választóinknak, akkor-e, amikor bentmaradunk a közgyűlésben és kritikai működésünkkel ha nem is kellő mér­tékben, de mégis belefolyunk a városháza irányításába, vagy akkor, ha önként felad­juk pozíciónkat és a város kormányzását­­kritika, nélkül ellenfeleink kezére bízzuk. Hiszen egész sora van a fontosabbnál fon­tosabb problémáknak, amelyeknél az ellen­zéki politika, jövőbeli biztosítása érdekében nagyon is elkelt volna az ellenzék műkö­dése. Hogy csak a legfontosabbakat említ­sem itt van a fővárosi törvény revíziója, nemkülönben az új választókerületi beosz­tás, amelyeket most teljesen a maga szájaize Szerint fog megalkotni a többség és amelyek "sorsdöntő jelentőségűek lesznek az elkövet­kező választásokra. A kereszténypárton különben teljes nyugalommal nézik az eseményeket és meg vannak arról győződve, hogy az ellenzék kivonulása és a mandátumról való lemondása nem fog nagyobb emóciókat kelteni. Er­ről az oldalról kijelentették munkatársunknak, hogy az ellenzék lemondása egyáltalában semmit sem változtat a párt politikáján és örömüket fejezték ki azon, hogy a hirtelen lemondás folytán egész sereg olyan kipróbált hűségű póttag kerül be a közgyű­lési terembe, akiknek bejövetelére egyébként nem is számítottak. A párt tökéletesen nyugodt afelől, hogy a kormányhatóságnak esze ágában sincs a tör­vényhatósági bizottság feloszlatása. A párt állás­pontját a vezetőség egyik nemzetgyűlési tagja a következőkben ismertette munkatársunk előtt:­­• Arról, hogy a törvényhatósági bizott­ságot az ellenzék lemondása miatt feloszlas­sák, szó sincsen, és minden erre vonatkozó híresztelés gyengéd liberális óhaj, amely a valóságnak egyáltalában nem felel meg. A szerdai eseményeik ügyében a Keresztény Községi Párt vezetősége azonnal érintke­zésbe lépett Rakovszky Iván belügyminisz­terrel, aki Wolff Károly dr.-nak kijelen­tette, hogy a törvényhatósági bizottság fel­oszlatásáról szó sincsen. Kijelentette a bel­ügyminiszter, hogy a lemondás egyáltalában nem érinti a­ törvényhatósági bizottság tör­vényes működését, aminthogy el sem lehet képzelni, hogy egy kisebbségnek a mandá­tumról való lemondása a testület csonkasá­­gát és emiatt való feloszlatását idézze elő. Az a körülmény, hogy a lemondottak helyére megfelelő számú póttagot behívni nem tud­­nak, ezen a tényen mit sem változtat, hiszen a múltban is nem egyszer előfordult, hogy az elhalálozottak és lemondottak pótlására nem volt elegendő számú póttag, mégsem jutott senkinek sem eszébe, hogy a törvény­­hatósági bizottság törvényes voltát kétségbe­vonja és új választásokat követeljen. Itt említjük meg, hogy Zilahi Kiss Jenő dr., az új alpolgármester, hivatalát a mai napon elfoglalta. Sipőcz Jenő dr. polgármester Zilahi Kiss Jenő dr.-t azon ügyosztályok felülvizsgálatával bízta meg, amelyek Rényi alpolgármester hatáskörébe tartoz­tak, ezek: a tanügyi, építésügyi és közlekedésügyi ügyosztályok, kép a papírmárkában visszafizetendő jelzálog-befek­tetések sem. Igen sok ember volt, aki ezelőtt 25—30 évvel azt hitte, hogy öreg napjaira gondtalan jómó­dot biztosít magának, ha egy százezer márkás meg­élés­ biztosítást köt, vagy 5—6000 márkás életjára­dékról gondoskodik. A most esedékes százezer márka legfölebb arra elég, hogy elkeseredésében leigya ma­gát. Az elkeseredés tényleg nagy s azzal már a bí­róságok is számolnak, a birodalom több részében, valamint a megszállott rajnai tartományban hoztak olyan ítéletet­, amely elismeri a jel­záloghitelező jogát, hogy aranyban fizettesse meg követelését. A nyomorúságot nemcsak a kistőkések, az állami nyugdíjasok és a munkaképtelen özvegyek érzik, ha­nem az eddig elkényeztetett munkásosztály is, azok a proletárok, akiknek érdekében a birodalom szocia­listái feláldozták az állam pénzügyeit és közgazdasá­gát, csakhogy megtarthassák őket a marxi tanok hi­tében. A munkások kezdik belátni, hogy lehetetlen ki­elégíteni a bérköveteléseket vagy — ami még rosz­­szabb —, hogy a reájuk hulló papírpénz-manna nem képes megmenteni őket a naponként növekedő nyo­morúságtól. A márkának a külföldön nincs többé vá­sárló értéke és a belföldön is egyre veszít fizetési eszköz jellegéből. A szállókban és az üzletekben foly­ton hallja az ember: „Engedményt adok, ha fontban, dollárban vagy svájci frankban fizet“. Szovjetoroszország nem stabilizálta a különböző kategóriájú rubeleket. Moszkvában most jóformán mindenki 30 amerikai centet fizet egy útért a kocsi­nak és 5 centet a villamosnak. A színházban is dollá­rokkal fizetnek: a zenekari fauteuilért másfelet a proscenium-páholyért nyolcvanat, a szovjet ural és az új gazdagok oly keveset törődnek a rubellel, mint a polgárság és az intellektuellek, akik meghalnak az éhségtől, vagy a legalantasabb munkára degradálják magukat Németországban az ipari értékek és bankrészvé­nyek szédületes emelkedése természetes összefüggés­ben van a kereskedelem által bekasszált óriás meny­­nyiségű papírmárkával. A kereskedők mindent meg­vesznek, csakhogy megszabaduljanak márkáiktól; úgy számítanak, hogy ha ma megvásárolnak száz darab ezer márka névértékű részvényt ,3 millió már­káért, azokért, ha a jövő héten tovább adják, besze­rezhetnek 20—25 dollárt A kereskedelem nem kalku­lál papírmárka alapján, hanem dollárban s a berlini, meg a frankfurti hivatalos jegyzéseket alig veszi valaki figyelembe. A nyomorúság ellenére a német nép túlnyomó többségében nem tört meg a nemzeti, önérzet és el van szánva Franciaországgal szemben a passzív el­lenállás továbbfolytatására. (K. L.) „El a márkától !4. Hajsza a dollár után Németországban — Mindent megvesznek, hogy a pénztől szabaduljanak ! A kereskedők zárva tartják üzleteiket Berlin, július 18. (A Nemzeti Újság tudósítójától.) Németországban már rég megszűnt a vitatkozás arról, hogy helyes-e, vagy veszedelmes az infláció. A könyörtelen jóvá­tételi presszió és a ruhrvidéki megszállás belekény­­szerítette a kormányt a papírpénz oly mértékű sza­porítására, amilyenre a világtörténelemben eddig csak az orosz szovjet mutatott példát. A nagy tömeg a legutóbbi időkig azt hitte, hogy ha az állam billió és trillió számban nyomatja a márkát, az elég arra, hogy biztosítsa az élelmiszerek és első szükségleti cikkek drágulásának arányában hetenként és havon­ként megállapított fizetéseket, illetőleg béreket. Június óta azonban a drágulás már nem is napon­­ként, hanem óráról-órára emelkedik: sok kereskedő ürügyet keres üzletének zárva tartására, hogy megtarthassa áruit s nem reflektál a milliókra, amelyekből egy alig ér többet a békebeli 25 márkánál. A polgárság helyzete egyre nehezebbé válik. A ha­­dikölcsönök, amelyek számára a háború alatt oda­adta az aranyát, most semmit sem érnek, hasonló. tolvaj, rabló — mindenkép gazdaggá akarok lenni, teszek is, Írók Krőzusa.“ Negyven esztendős korában még mindig sa­ját tudósítónk volt Péterke. Egy este öngyil­kosokat lesett a hídnál . . . Utóbb felment a lámpásüvegrágók klubjába. Beállt a társalgóba melegedni. A kártyaszobából kijött egy lám­­pás­ üvegrágó. Újságolta: — Péterke, nagyszerű pakli! Mindenki tele­­szívja magát. Én már jóllaktam. Mindenki nyer! Jött egy békaember. Nagy csomó játékpénzt s bankót mutatott. Sok huszonötezres volt közte. -- Ezt egyetlen ezresből csináltam. Mindenki nyer! Jött egy csepürágó: , —■ Odabenn pénzosztogatás van és maga itt firkál? Negyedév alatt sem keres annyit, mint amennyit most öt perc alatt megkereshet. Mindenki nyer s maga firkál. Most látni, mi­lyen élhetetlen. Péterke elgondolkozott. Egyezerből kétszáz­­hetvenezer. Kétezerből . . . Ki sem tudta szá­mítani hirtelenében, mennyi. De sok. S gazdag ember még nem akart lenni sohasem. Talán éppen azért azzá lesz, hiszen most mindenki nyer. Azok hárman folytatták: — Nagyszerű pakli! — Csak imitt-amott itt egyet a bankár. — Mindenki nyer. Csak oda kell tenni a pénzt, Péterke berohant, a kártyaszobába, ahol nagy játékpénzhalmaz és bankóhegyek lesték — a zöld asztalon —, mi történik velük. Javá­ban állt a bakk. Csakugyan, folyton a játéko­sok ütöttek. A bankár szüntelenül nyitott. — Nyolc a játékosnak! — jelentette csügged­ten a pénzkezelő. — Kilenc a játékosnak! — mondta ismét, d­e egészen leverten, mert a pénzkezelő mindig a bankárral érez, vérez, mert, ha a bankár veszít, nem kap borravalót. Péterke föltett ötszáz koronát. Nyert. Ott­hagyta. Nyert Már kétezer állott az ötszáz he­­­lyén. Jó pénzkeresés ez — csakugyan —, éppen­séggel nem fárasztó: csak ott kell hagyni a pénzit s várni fél percig — kétszer annyi lesz belőla Péterke az ujjait billegette, úgy szá­molt: Még négyszer kell ütni s uj cipőt vesz. — Nyele a banknak — mondotta vidámab­ban a pénzkezelő és jószivvel húzta be Péterke nyolcadpár cipőjét — No, nem baj — vélte Péterke —, hát a bankár is ütött egyet. Ez volt az a bizonyos „olykor ütt.“ — S föltett megint ötszázat — Kilenc a banknak — hirdette boldogan a pénzkezelő és ragyogott az arca. — úgy látszik, olykor kétszer is üt — vélte Péterke és bedobta a második s utolsó ezresét egészben. Elvesztette. — Megfordult a pakli — állapította meg böl­csen a szilvalekvár-szállító, aki pártolótag volt, tanácsokat osztogatott a bakkban. — Jó, hogy én nem tettem. Péterke nem találta többé sem kellemesnek, sem hasznosnak a klubbot. Hazament. A ház­­mesternének azt mondotta „nincsen apróm“ Mert semekkora sem volt . . . Csüggedten botorkált fe a lépcsőn, szórakozottan nyitotta ki az ajtót, tüstént levetkőzött . . . Néhány pillanatig csendesen üldögélt ágya szélén. Ak­kor előszedte ama nem éppen elterjedt köny­vet, s ilyeneket firkált belé: „Telik már a tarsoly? A gonosz kártya őszinte volt. Az jól megmondta . . . S Holnap főzeléket sem ehetik a falánk uzsorás . . . Mit olyan nap volt, amikor mindenki nyer? Csak a mohó uzsorás vesztett: van még igazság a földön . . . Telik már a tarsoly? S mikor csor­dul ki a pohár?“­ Hogy jutottam e­l feljegyzésekhez? Elloptam a saját tudósítónktól. Gyűjtöm az ilyesmiket. Expiáljátt a naivastemplom profanizálását Egyházi részről vizsgálat indult meg a Ke­gyeletsértő filmfelvétel ügyében (A Nemzeti T­jság tudósítójától.) Megemlé­keztünk a koronázó Mátyás-templomban tör­tént felháborító esetről, mely az egész magyar katolicizmust kínosan érinti. Egyesek, mint is­meretes, nem átallották üzleti érdekek szolgá­latába állítani az ősi koronázó templomot és az istentisztelet céljait szolgáló nagy törté­nelmi és művészi becsű kegytárgyakat. Mint jelentettük a budai katolikus közönség képvi­seletei révén a legerélyesebb tiltakozását fe­jezte ki a minősíthetetlen eljárás felett és az illetékes egyházi főhatósághoz fordult abból a célból, hogy egyrészről a jövőben lehetetlenné váljék az ilyen profanizálásnak a megismétlő­dése, másrészről pedig követeljék azoknak méltó megbüntetését, akiknek mulasztásából vagy közreműködésével az eset megtörténhe­tett. A hívők lelkében egyúttal spontán felme­rült az a gondolat is, hogy kegyeletes aktussal expiálják a templom és az egyházi szerek ren­deltetésén esett sérelmet. Ebben az ügyben, ér­tesülésünk szerint, a vizsgálat már meg is in­dult és az illetékes egyházi főhatóság ennek szigorú lefolytatása után meg fogja tenni a kellő lépéseket. Ebben az ügyben egyébiránt ma Schioppa Lőrinc c. érsek, pápai nuncius az Új Nemze­dék­ munkatársa előtt olyan nyilatkozatot tett, hogy meggyőződése szerint az egyházi ha­tóság szigorúan meg fogja büntetni mindazokat — akár papokat, akár világiakat —, akik bár­mily módon hozzájárulhattak a profanizáció­­hoz, amely ellen ő is leghatározottabban tilta­kozik. A pápai nuncius abban az irányban is lépé­seket tett, hogy a templomban kellő módon történjék expiáló aktus, amely mintegy ellen­súlyozza a hívők kegyeletén ejtett sérelmet. Az egyházi főhatóság ehhez már hozzá is járult és az engesztelő misét valószínűleg július 29-én ünnepélyes formában meg is tartják.

Next