Nemzeti Ujság, 1923. július (5. évfolyam, 146-170. szám)
1923-07-21 / 162. szám
4 NEMZETI UJSÁG Szombat, 1523 július 2?* A tíólügyminiszter kijelentette, hogy nem oszlatja fel a főváros közgyűlését A lemondás nem érinti a közfesülés törvényes voltát Az ellenzék egy része elhamarkodottnak tartja a lemondást (A Nemzeti Újság tudósítójától.) A városházi körök érdeklődésének homlokterében ma is a közgyűlési ellenzék lemondása és a közgyűlési teremből való kivonulása áll. A bizottsági tagok, úgy a lemondottak, mint a megmaradtak, ma is nagyszámban keresték fel a városháza folyosóit, hogy a közelmúlt napok eseményeiről eszmét cseréljenek. Megállapítható, hogy az ellenzéki bizottsági tagok legnagyobb része máris megbánta a lemondást és a kivonulást és számosan vannak, akik azt hangoztatják, hogy a dolgot előbb jobban meg kellett volna fontolni. _Nem tudom — mondotta munkatársunknak az ellenzék egyesített vezérlőbizottságának egyik vezető tagja —, mikor teszünk nagyobb szolgálatot választóinknak, akkor-e, amikor bentmaradunk a közgyűlésben és kritikai működésünkkel ha nem is kellő mértékben, de mégis belefolyunk a városháza irányításába, vagy akkor, ha önként feladjuk pozíciónkat és a város kormányzásátkritika, nélkül ellenfeleink kezére bízzuk. Hiszen egész sora van a fontosabbnál fontosabb problémáknak, amelyeknél az ellenzéki politika, jövőbeli biztosítása érdekében nagyon is elkelt volna az ellenzék működése. Hogy csak a legfontosabbakat említsem itt van a fővárosi törvény revíziója, nemkülönben az új választókerületi beosztás, amelyeket most teljesen a maga szájaize Szerint fog megalkotni a többség és amelyek "sorsdöntő jelentőségűek lesznek az elkövetkező választásokra. A kereszténypárton különben teljes nyugalommal nézik az eseményeket és meg vannak arról győződve, hogy az ellenzék kivonulása és a mandátumról való lemondása nem fog nagyobb emóciókat kelteni. Erről az oldalról kijelentették munkatársunknak, hogy az ellenzék lemondása egyáltalában semmit sem változtat a párt politikáján és örömüket fejezték ki azon, hogy a hirtelen lemondás folytán egész sereg olyan kipróbált hűségű póttag kerül be a közgyűlési terembe, akiknek bejövetelére egyébként nem is számítottak. A párt tökéletesen nyugodt afelől, hogy a kormányhatóságnak esze ágában sincs a törvényhatósági bizottság feloszlatása. A párt álláspontját a vezetőség egyik nemzetgyűlési tagja a következőkben ismertette munkatársunk előtt:• Arról, hogy a törvényhatósági bizottságot az ellenzék lemondása miatt feloszlassák, szó sincsen, és minden erre vonatkozó híresztelés gyengéd liberális óhaj, amely a valóságnak egyáltalában nem felel meg. A szerdai eseményeik ügyében a Keresztény Községi Párt vezetősége azonnal érintkezésbe lépett Rakovszky Iván belügyminiszterrel, aki Wolff Károly dr.-nak kijelentette, hogy a törvényhatósági bizottság feloszlatásáról szó sincsen. Kijelentette a belügyminiszter, hogy a lemondás egyáltalában nem érinti a törvényhatósági bizottság törvényes működését, aminthogy el sem lehet képzelni, hogy egy kisebbségnek a mandátumról való lemondása a testület csonkaságát és emiatt való feloszlatását idézze elő. Az a körülmény, hogy a lemondottak helyére megfelelő számú póttagot behívni nem tudnak, ezen a tényen mit sem változtat, hiszen a múltban is nem egyszer előfordult, hogy az elhalálozottak és lemondottak pótlására nem volt elegendő számú póttag, mégsem jutott senkinek sem eszébe, hogy a törvényhatósági bizottság törvényes voltát kétségbevonja és új választásokat követeljen. Itt említjük meg, hogy Zilahi Kiss Jenő dr., az új alpolgármester, hivatalát a mai napon elfoglalta. Sipőcz Jenő dr. polgármester Zilahi Kiss Jenő dr.-t azon ügyosztályok felülvizsgálatával bízta meg, amelyek Rényi alpolgármester hatáskörébe tartoztak, ezek: a tanügyi, építésügyi és közlekedésügyi ügyosztályok, kép a papírmárkában visszafizetendő jelzálog-befektetések sem. Igen sok ember volt, aki ezelőtt 25—30 évvel azt hitte, hogy öreg napjaira gondtalan jómódot biztosít magának, ha egy százezer márkás megélés biztosítást köt, vagy 5—6000 márkás életjáradékról gondoskodik. A most esedékes százezer márka legfölebb arra elég, hogy elkeseredésében leigya magát. Az elkeseredés tényleg nagy s azzal már a bíróságok is számolnak, a birodalom több részében, valamint a megszállott rajnai tartományban hoztak olyan ítéletet, amely elismeri a jelzáloghitelező jogát, hogy aranyban fizettesse meg követelését. A nyomorúságot nemcsak a kistőkések, az állami nyugdíjasok és a munkaképtelen özvegyek érzik, hanem az eddig elkényeztetett munkásosztály is, azok a proletárok, akiknek érdekében a birodalom szocialistái feláldozták az állam pénzügyeit és közgazdaságát, csakhogy megtarthassák őket a marxi tanok hitében. A munkások kezdik belátni, hogy lehetetlen kielégíteni a bérköveteléseket vagy — ami még roszszabb —, hogy a reájuk hulló papírpénz-manna nem képes megmenteni őket a naponként növekedő nyomorúságtól. A márkának a külföldön nincs többé vásárló értéke és a belföldön is egyre veszít fizetési eszköz jellegéből. A szállókban és az üzletekben folyton hallja az ember: „Engedményt adok, ha fontban, dollárban vagy svájci frankban fizet“. Szovjetoroszország nem stabilizálta a különböző kategóriájú rubeleket. Moszkvában most jóformán mindenki 30 amerikai centet fizet egy útért a kocsinak és 5 centet a villamosnak. A színházban is dollárokkal fizetnek: a zenekari fauteuilért másfelet a proscenium-páholyért nyolcvanat, a szovjet ural és az új gazdagok oly keveset törődnek a rubellel, mint a polgárság és az intellektuellek, akik meghalnak az éhségtől, vagy a legalantasabb munkára degradálják magukat Németországban az ipari értékek és bankrészvények szédületes emelkedése természetes összefüggésben van a kereskedelem által bekasszált óriás menynyiségű papírmárkával. A kereskedők mindent megvesznek, csakhogy megszabaduljanak márkáiktól; úgy számítanak, hogy ha ma megvásárolnak száz darab ezer márka névértékű részvényt ,3 millió márkáért, azokért, ha a jövő héten tovább adják, beszerezhetnek 20—25 dollárt A kereskedelem nem kalkulál papírmárka alapján, hanem dollárban s a berlini, meg a frankfurti hivatalos jegyzéseket alig veszi valaki figyelembe. A nyomorúság ellenére a német nép túlnyomó többségében nem tört meg a nemzeti, önérzet és el van szánva Franciaországgal szemben a passzív ellenállás továbbfolytatására. (K. L.) „El a márkától !4. Hajsza a dollár után Németországban — Mindent megvesznek, hogy a pénztől szabaduljanak ! A kereskedők zárva tartják üzleteiket Berlin, július 18. (A Nemzeti Újság tudósítójától.) Németországban már rég megszűnt a vitatkozás arról, hogy helyes-e, vagy veszedelmes az infláció. A könyörtelen jóvátételi presszió és a ruhrvidéki megszállás belekényszerítette a kormányt a papírpénz oly mértékű szaporítására, amilyenre a világtörténelemben eddig csak az orosz szovjet mutatott példát. A nagy tömeg a legutóbbi időkig azt hitte, hogy ha az állam billió és trillió számban nyomatja a márkát, az elég arra, hogy biztosítsa az élelmiszerek és első szükségleti cikkek drágulásának arányában hetenként és havonként megállapított fizetéseket, illetőleg béreket. Június óta azonban a drágulás már nem is naponként, hanem óráról-órára emelkedik: sok kereskedő ürügyet keres üzletének zárva tartására, hogy megtarthassa áruit s nem reflektál a milliókra, amelyekből egy alig ér többet a békebeli 25 márkánál. A polgárság helyzete egyre nehezebbé válik. A hadikölcsönök, amelyek számára a háború alatt odaadta az aranyát, most semmit sem érnek, hasonló. tolvaj, rabló — mindenkép gazdaggá akarok lenni, teszek is, Írók Krőzusa.“ Negyven esztendős korában még mindig saját tudósítónk volt Péterke. Egy este öngyilkosokat lesett a hídnál . . . Utóbb felment a lámpásüvegrágók klubjába. Beállt a társalgóba melegedni. A kártyaszobából kijött egy lámpás üvegrágó. Újságolta: — Péterke, nagyszerű pakli! Mindenki teleszívja magát. Én már jóllaktam. Mindenki nyer! Jött egy békaember. Nagy csomó játékpénzt s bankót mutatott. Sok huszonötezres volt közte. -- Ezt egyetlen ezresből csináltam. Mindenki nyer! Jött egy csepürágó: , —■ Odabenn pénzosztogatás van és maga itt firkál? Negyedév alatt sem keres annyit, mint amennyit most öt perc alatt megkereshet. Mindenki nyer s maga firkál. Most látni, milyen élhetetlen. Péterke elgondolkozott. Egyezerből kétszázhetvenezer. Kétezerből . . . Ki sem tudta számítani hirtelenében, mennyi. De sok. S gazdag ember még nem akart lenni sohasem. Talán éppen azért azzá lesz, hiszen most mindenki nyer. Azok hárman folytatták: — Nagyszerű pakli! — Csak imitt-amott itt egyet a bankár. — Mindenki nyer. Csak oda kell tenni a pénzt, Péterke berohant, a kártyaszobába, ahol nagy játékpénzhalmaz és bankóhegyek lesték — a zöld asztalon —, mi történik velük. Javában állt a bakk. Csakugyan, folyton a játékosok ütöttek. A bankár szüntelenül nyitott. — Nyolc a játékosnak! — jelentette csüggedten a pénzkezelő. — Kilenc a játékosnak! — mondta ismét, de egészen leverten, mert a pénzkezelő mindig a bankárral érez, vérez, mert, ha a bankár veszít, nem kap borravalót. Péterke föltett ötszáz koronát. Nyert. Otthagyta. Nyert Már kétezer állott az ötszáz helyén. Jó pénzkeresés ez — csakugyan —, éppenséggel nem fárasztó: csak ott kell hagyni a pénzit s várni fél percig — kétszer annyi lesz belőla Péterke az ujjait billegette, úgy számolt: Még négyszer kell ütni s uj cipőt vesz. — Nyele a banknak — mondotta vidámabban a pénzkezelő és jószivvel húzta be Péterke nyolcadpár cipőjét — No, nem baj — vélte Péterke —, hát a bankár is ütött egyet. Ez volt az a bizonyos „olykor ütt.“ — S föltett megint ötszázat — Kilenc a banknak — hirdette boldogan a pénzkezelő és ragyogott az arca. — úgy látszik, olykor kétszer is üt — vélte Péterke és bedobta a második s utolsó ezresét egészben. Elvesztette. — Megfordult a pakli — állapította meg bölcsen a szilvalekvár-szállító, aki pártolótag volt, tanácsokat osztogatott a bakkban. — Jó, hogy én nem tettem. Péterke nem találta többé sem kellemesnek, sem hasznosnak a klubbot. Hazament. A házmesternének azt mondotta „nincsen apróm“ Mert semekkora sem volt . . . Csüggedten botorkált fe a lépcsőn, szórakozottan nyitotta ki az ajtót, tüstént levetkőzött . . . Néhány pillanatig csendesen üldögélt ágya szélén. Akkor előszedte ama nem éppen elterjedt könyvet, s ilyeneket firkált belé: „Telik már a tarsoly? A gonosz kártya őszinte volt. Az jól megmondta . . . S Holnap főzeléket sem ehetik a falánk uzsorás . . . Mit olyan nap volt, amikor mindenki nyer? Csak a mohó uzsorás vesztett: van még igazság a földön . . . Telik már a tarsoly? S mikor csordul ki a pohár?“ Hogy jutottam el feljegyzésekhez? Elloptam a saját tudósítónktól. Gyűjtöm az ilyesmiket. Expiáljátt a naivastemplom profanizálását Egyházi részről vizsgálat indult meg a Kegyeletsértő filmfelvétel ügyében (A Nemzeti Tjság tudósítójától.) Megemlékeztünk a koronázó Mátyás-templomban történt felháborító esetről, mely az egész magyar katolicizmust kínosan érinti. Egyesek, mint ismeretes, nem átallották üzleti érdekek szolgálatába állítani az ősi koronázó templomot és az istentisztelet céljait szolgáló nagy történelmi és művészi becsű kegytárgyakat. Mint jelentettük a budai katolikus közönség képviseletei révén a legerélyesebb tiltakozását fejezte ki a minősíthetetlen eljárás felett és az illetékes egyházi főhatósághoz fordult abból a célból, hogy egyrészről a jövőben lehetetlenné váljék az ilyen profanizálásnak a megismétlődése, másrészről pedig követeljék azoknak méltó megbüntetését, akiknek mulasztásából vagy közreműködésével az eset megtörténhetett. A hívők lelkében egyúttal spontán felmerült az a gondolat is, hogy kegyeletes aktussal expiálják a templom és az egyházi szerek rendeltetésén esett sérelmet. Ebben az ügyben, értesülésünk szerint, a vizsgálat már meg is indult és az illetékes egyházi főhatóság ennek szigorú lefolytatása után meg fogja tenni a kellő lépéseket. Ebben az ügyben egyébiránt ma Schioppa Lőrinc c. érsek, pápai nuncius az Új Nemzedék munkatársa előtt olyan nyilatkozatot tett, hogy meggyőződése szerint az egyházi hatóság szigorúan meg fogja büntetni mindazokat — akár papokat, akár világiakat —, akik bármily módon hozzájárulhattak a profanizációhoz, amely ellen ő is leghatározottabban tiltakozik. A pápai nuncius abban az irányban is lépéseket tett, hogy a templomban kellő módon történjék expiáló aktus, amely mintegy ellensúlyozza a hívők kegyeletén ejtett sérelmet. Az egyházi főhatóság ehhez már hozzá is járult és az engesztelő misét valószínűleg július 29-én ünnepélyes formában meg is tartják.