Nemzeti Ujság, 1924. július (6. évfolyam, 129-155. szám)

1924-07-01 / 129. szám

ett . //B­­p . ) ^ /7^7 X... 4nrr>6 X k VI évfolyam 12% szám. Ara 2000 k 01*0 HB ^ 1924 iulius 1. 1 ■■ ■ 1 w ' ~ ~~ ____ __ ___________________ *r« i.*.'»-.vwijMrriÄ' -r/j?.-M ’V**:ra*frj«i*mL 'aki’*tmkíí«?:-v: '~-~~^iiHk1liTTFrr V^'i “ •a'i- '• u ■Vr ii v7*-- ■ ^ ^T*irÍMf*i iniitf Szerkesztőség és kiadóhivatal: Budapest, Y., , , ^ ___ ETO-fi­zetési ár: Egy hónapra áö.OOO korona» Honvéd-u. 10. TeL: 127—46, 127—47,127—48. KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP negyedévre 120.000 korona. — Egyes szám 4r* 127—49 és i. Su. Fiókkiadóhivatal: Rákóczi-ut 1, „ . M _ ___ u . 8000 korona — Hirdetések mmdnéten. TeL: J. 136—06, Teréz-körut 62. TeL: 121—11 e«*zerke*zt«t Tori Béla. • fefek» «árnétól Tóm László ár- fejszabás szerint. — Revamáelók: TeL 12—25. Az osztrák tisztviselők demonstrációja Bécs, .június 30. (A 'Semteli Újság külön tudósítjáának telefonjelentése.) Ma délelőtt a tisztviselők hatalmas tüntető menetben vonultak a városháza elé és a fizetéstőlemelést követelték. A tüntetésnek renj­etes né­zője volt. 'It ' 10.000 B.-Ilsfás tisztviselő nagyja el ma a Helyes fk­Svelő tHicsujelafelelt a UlveraSokUon - Az elcozsatornák nyolcvan százaléka nem tud elh­elyezhetini - A megoldás f­ulcsa a kormány kezíben van (A Nemzeti Újság tudósítójától.) A kormány múlt év októberében a hivatalos frazeológia szerint sza­­bályszerű végelbánás alá vont tízezer közszolgálati alkalmazottat, magyarul: felmondott tízezer alkal­mazottjának. A felmondás 8 hónapra szólt. Erre az időre szabadságolták az áldozatokat akiknek a sza­badságidő végén kellett választani, hogy szolgálati idejük után nyugdíjat vagy végkielégítést kíván­­nak-e. A nyolc hónap ma telt le. Ezzel beteljesült a végzet­t 10.000 állami alkalmazott néhány millió ko­rona végkielégítéssel vagy a nyugdíjaztatási ok­mánnyal zsebében végleg elszakadt attól a helytől, ahol életének javarészét jó- és balsorsban töltötte. Ennyi a rideg tényállás és néhány ezer bús magyar tragédiájára csakhamar a feledés porát szórja az idő rohanó kereke. Tehát mennek a B.-listások . . . Indulnak a bi­zonytalan magyar jövőbe, amelynek borongós egén most kezdenek tisztulni­­ a felhők az élniak­arás csil­laga körül. Indulásukat nem nézhetjük közönnyel, búcsúzásuk mellett nem mehetünk el szótlanul. A Nemzeti Újság állandó harcot vív a mostoha sorsú közalkalmazottak jogos érdekeiért és sikraszállt an­nak idején a létszámcsökkentés keresztülvitelének módozatai ellen is. Nekünk tehát nem lehet közöm­bös az elbocsátottak további sorsa, kiket szeretetünk és aggodalmunk kísér a rögös utón, ahova régi hiva­taluk küszöbéről léptek. Munkatársunk érdeklődött a minisztériumokban s más közhivatalokban a mai nap eseményeiről és beavatott helyeken a­­ következő felvilágosításokat­­kapta: — A távozó és maradó kartársak búcsúja egyes helyeken megható jelenetek között ját­szódott le. Néhol 5—10 éves találkozókra tettek fogadalmat, mint az érettségizett diákok. Mert a búcsú mindig fájdalmas, életünk folyamán bármely vonatkozásban nyilvánuljon is meg. Különösen az idősebb tisztviselők könnyezve hagyták el régi helyüket, hisz temettek. Te­mették a kettétört karriert, ambíciót, a meg­szokott íróasztalt, a kortársi együttműködést és az egész milieót, amelyben eddig éltek s amelytől most végleg elszakadtak. A B­ lis­tások tragédiája ,különben most kezd majd a maga teljességében kidomborodni. Eddig mélt illetményeik teljes élvezetében voltak, 1-étől kezdve azonban csak a megnyirbált nyugdíj marad, amely a megélhetésre nem elég, vagy egy kis végkielégítés, amely nhány hónapra fedezi a szükségleteket s aztán kezdődik a nyo­mor. Mert megfelelő elhelyezkedésről a mai viszonyok közt alig lehet beszélni. — A közönség általában nincs tisztában e kérdés horderejével, mert csak egyes eseteket figyel meg. Lát olyanokat, akik önként hagy­ták ott ez államot, mert biztosítva volt ré­szükre a kedvezőbb elhelyezkedés, vagy olya­nokat, akik rászolgáltak az elbocsátásra. Ezzel a kérdést elintézettnek tekinti. A dolog azon­ban úgy áll, hogy a B­ listásoknak legfeljebb 20 százal­é­ka tartozik e két kategóriába, 80 szá­zaléka azonban derék elhelyezkedni nem tudó lnteiner, akinek további sorsa s a bekövetkező nyomorában rejlő veszedelem nem lehet kö­zömbös a társadalomra sem. Össze kellene te­hát fogni a társadalomnak s kenyérhez, meg­élhetéshez kell segíteni az elbocsátottakat. Az iparnak és kereskedelemnek meg kell érteni, hogy ha megfelelően alkalmazza az állástala­nokat, nemcsak az ő érdekeit előmozdító kon­szolidációt szolgálja, hanem fogyasztóközönsé­get is teremt cikkeinek, termékeinek. Mert a konjunktúrák ideje lejárt s lassanként ismét a művelt középosztály lesz a maga fejlettebb igé­nyeivel a hazai iparnak, kereskedelemnek és művészetnek legfőbb támogatója. Hogy azon­ban ez megtörténhessék, a kormánynak olyan helyzetet kell teremtenie, amelyben a gazda­sági élet fellendülhet. Jelenleg ugyanis az ipar és kereskedelem pang, a bankok és válla­latok kénytelenek elbocsátani saját alkalma­zottaikat is, a mezőgazdaság a fejlődéshez szükséges hitel hiánya miatt válságban van s általában fuldoklik egész gazdasági életünk. Ilyen viszonyok közt a társadalom nem segít­het. Komolyan szanálja­ tehát a kormány a magángazdaságokat s akkor magától megoldó­dik a B) listások elhelyezésének kérdése is. A segítés módja tehát végeredményképen most is a kormány kezében van.­­ A­ B) listásoknak pedig egyelőre nem sza­bad válogatni, nyomorgó mártírt játszani, ha­nem megragadni minden akár ideiglenes akár végleges, tisztességes kereseti lehetőséget. Gon­doljanak Amerikára, ahol a nagy reményekkel kivándorolt intelligencia képviselői igen sok­­­szor kezdetben fizikai munkából kénytelenek megélni. Csak így lehet ezt a kérdést megol­dani akkor, amikor az elbocsátott 10.000-et rö­­vid időn belül újabb 15.000 követi. ! ) Tahcir€hoss,d«­ol! Nerc ,válaszain­khogy amikor Tisza Kálmán az ő nevezetes nikkelével, a két országosan ismert szürkével, késlekedett a budai vár és a Sándor-utcai ország­ház között,­ rosszabb lett volna, mint ma, a közigazgatás. Ellenben való­színű, hogy olcsóbb volt. Az is bizonyos, hogy a bürokrácia egyszerűbb, a hivatalok száma kevesebb, az akták csavarmenetes útja rövi­­debb volt, mint ma. Ezeret egy ellen, a vasúti szalonkocsik kevesebb kilométer utat tettek, pedig akkor virágzott a nagy, a gazdag, a tör­ténelmi határok között boldog reményekkel megifjodott Magyarország. A baktató frakke­­reket azóta autókká varázsolta át az idol. Az autó pedig rohan s ha mi öldöklő iramban száguldottunk alá a gazdasági összeomlás lej­tőjén, ebből némi jelenségeket a tempó meg­magyaráz. A kormány most drágasági bizott­ságot akar alakítani, hogy féket tegyen a szá­guldó kocsi kerekére ideje, hogy ilyen terve­ket forraljon, mert az a véleményünk, hogy már jóval a szanálás előtt, a még el nem her­dált gazdasági értékek megmentése érdekében, meg kellett volna tenni. Az állam nem tud takarékosságot követelni *■ tár? ihajo­n fel s nem tud a pénz érdektelet­­­ségével megbomlott közfelfogásra morális ha­tást gyakorolni, ha maga sem akar takarékos lenni. A takarékosság nem puszta elv, amit rendeletbe foglalva, vagy szónoklatokban el­szavalva kell hirdetni, hanem reális gyakor­lása a hatalmunkban levő földi javak megbe­csülésének, Annálfogva gyakorolni kell. A legszigorúbb paranc­s sem tud takarékosságot teremteni, ahol nincs meg annak példaadása azok részéről, akiknek van miből takarékos­kodni. " Mihelyt a kormány, a bürokrácia, a végrehajtó hatalom ezerfelé elágazó hivatali szervezete takarékos, ennek példaadását, ko­molyságát, intelmét és morális hatását a tár­sadalom is nyomban meg fogja érteni, legyünk azonban tisztában azzal, hogy a hi­vatalnokok ezreinek puszta elbocsátása meg korántsem takarékosság. Nem takarékosság húsz tisztviselőre berendezett, húsz ember munkakörére felépített adminisztratív szerke­zetből egyszerűen tíz embert elbocsátani. Ez is szükséges, de a legszükségesebb a bonyolult adminisztrációt leegyszerűsíteni s a közigaz­gatási, az igazságszolgáltatási fórumok egy­másra felhalmozott emeleteit leépíteni. Meg­tartani a régi ügyrendet, a­ hivatali útvesztőt, a régi bonyolult szerkezetet és hatásköri rend­szert s csupán a tisztviselőket elbocsátani, nem takarékosságot, hanem csak rosszabb és las­súbb, balkánibb és tűrhetetlenebb bürokráciát jelent A polgár boldogulásának egyetlen módja a munka és a takarékosság. A munka joga és becsülete egyfelől, a takarékosság lehetősége, a munka ellenértékeiből, másfelől, ez a pol­gári élet felvirágzásának, az állam és társada­lom jólétének, a nyugalomnak és konszolidá­ciónak célravezető útja. Az állam is csak mun­kával és takarékossággal élhet. Legyen tehát a kormány, a törvényhozás, az autonóm közigazgatás takarékos, tisztítsa meg a fölösleges cafrangoktól, az idejét múlt hiva­tali alagutaktól és a csigalépcsős szerkezetektől az állami életet. Ennélfogva a tisztviselők el­bocsátásának keserves és heroikus cselekedete még korántsem lesz elég; véget kell vetni a papirosigazgatásnak, a tisztviselőt önálló cse­lekvésre rá nem nevelő hatásköri gyámkodás­nak. A közigazgatás négy fellebbviteli fóruma, amelyeknek grádosam bagatell ügyek mász­kálnak s az igazságszolgáltatás négy fóruma, amelyeken sokszor csirkeporök szaladgálnak, valósággal anakronizmusai az időknek és az élet annyiszor felhánytorgatott rohanásának. Tessék egyszerűsíteni, az alsóbb fokozatok hatáskörét a juri­dikció nagyobb területére ki­terjeszteni, a mesterséges aktagyártás fel- és leiratainak, ki- és beiktatásainak, át- és vissza­utalásainak hivatali tréfáit beszüntetni­. Az a komplikált közigazgatás, amely a kiviteli és a behozatali engedélyek mestersége® megkötésé­vel nyomorítja a gazdasági életet s amely néha három minisztérium jobb ügyhöz méltó munká­jával fecsérli el az időt, a papirost és az ereket, érjen már egyszer véget. A takarékosság nem tűrheti meg a húszféle hivatali retortán át­haladó akták humorát A tisztviselői létszámapasztás, a leegyszerű­sítés, a luxusról való lemondás nélkül csak suta­ félmunka volna. Kimondhatatlan nevű hivata­lok, rejtélyes herti apparátusok, nem is állami, hanem társadalmi hivatást teljesítő intézmé­nyek, háborús hivatali csökevények díszelegnek az államélet testén, amelyeket meg kell szün­tetni s ha másként nem megy, erélyes kézzel le kell operálni. A minisztériumok négy-öt darab autói sem feltétlen kellékei az államigazgatás jóságának, mint­ ahogy a politikai államtitkár­ságok nem biztosítékai a jó politikának. A­ tekintély nem lesz kisebb, ha középfokú tiszt­viselők nem kocsin, hanem villamoson, helyet­tes államtitkárok pedig nem autón, hanem szükség esetén konflison járnak. Itt, ezen a pon­ton kell a takarékosságnak a legragyogóbb elvi tisztasággal, következetesen és dicséretes buz­galommal tündökölni.­ Követeljük a luxus le­fokozását a legfelsőbb fokozatoktól, a legala­­csonyabbig. Ez a conditio sine qua non. Szegé­nyek vagyunk, tehát jól nem élhetünk. Csak valahogy élünk s ideje, hogy valóban az életé legyen a munkánk és minden megtakarított fillérünk.

Next