Nemzeti Ujság, 1924. július (6. évfolyam, 129-155. szám)
1924-07-01 / 129. szám
2 A MANSz debreceni közgyűlése » Akik leborulnak Krisztus előtt, érezték, hogy magyar földre borulnak le“ ’A Magyar Asszonyok Nemzeti Szövetségének debreceni csoportja tegnap tartotta rendes évi közgyűlését Debrecenben. A közgyűlést különösen ünnepélyessé tette a sok fővárosi vendég, akik Horthy Miklósáéval élükön a szombat esti személyvonattal indultak el Budapestről Debrecenbe. A vendégek száma útközben megsokasodott. Itt voltak: Tormay Cécile, a MANSz országos elnöknője, Klebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter és felesége, Soós Károly altábornagy, RádayGedeonná grófné, Raffay Sándorné, Szemere Béláné, Ágoston Gézáné, Szegedy-Maszák Elemérné, Gregersen Lujza, nemeskéri Kiss Ida, Kiss Károly, Feticides Román, Seholcz Mária, Körmendy Mátyásné, Dudás Ilona, Várady Antalné, Ibel Tiborné, Csóka Imréné, utóbbiak Győr, Szeged, Kisújszállás és Karcag képviseletében. Püspökladányból Tisza Imréné vezetésével hattagú küldöttség érkezett, Berettyóújfalut Gazdag Erzsébet, Nádudvart Tormay Gézáné és Veress Gézáné, Hajdúszoboszlót Demjen Lajosné és Húsz Mária, Misszolcot Polynár Gézáné, Nyíregyházát Csiky Istvánné, Földest Karácsonyi Zsigmondné, Téglást Benedek Jolán képviselték. Reggel 7 óra után néhány perccel érkezett a vendégekkel a vonat Debrecenbe. Az ünnepi fogadtatás fél kilenckor kezdődött, nagyszámú közönség jelent meg a pályaudvar perronján, melyet lobogók és virágfüzérek ékesítettek. Hadházy Zsigmond főispán üdvözlő beszéde után Gazda Dezsőné köszöntötte a MANSz debreceni csoportja nevében a vendégeket, akik azután hosszú kocsisorban a vármegyeházára hajtattak a fellobogózott utcákon keresztül. A vármegyeházán zajlott le a tisztelgő küldöttségek fogadása, majd a debreceni Tisza István Tudomány Egyetem megtekintése következett, ahol Klebelsberg Kunó gróf vallás- és közoktatásügyi miniszter és Orsós Ferenc rektor fogadták a vendégeket. Déli egy órakor a Bika Szálló dísztermében háromszázterítékes lakoma volt, melyen Eringer Béláné mondott felköszöntőt. Az ünnepi közgyűlés A közgyűlést délután 5 órakor tartották meg a Bika-szállónagytermében, ahol több mint ezer ember jelent meg és ezrével várakoztak a szálló előtt azok, akik már nem juthattak be. Az ünnepi közgyűlést Zivitska Andor prológusa nyitotta meg, melyet Winklerné Rettegi Margit mondott el lelkesítő melegséggel. A Hiszekegy eléneklése után Fráter Erzsébet díszelnök megnyitotta a közgyűlést, majd feszült érdeklődés és lelkes taps közepette Tormay Cecile mondta el ünnepi beszédét. Tormay Cecile beszéde — közöttünk csak egy különbség van mondta többek közt —, ki szereti jobban és ki szereti kevésbé a hazáját. És ezzel a nagyszerű osztályfelettiséggel kapcsolatban állítom azt és hogy közöttünk felekezeti különbségek nincsenek, mert mi összetartunk mindnyájan, akik Krisztusban hiszünk és csak egy kívánságunk van, az, hogy akik Krisztus előtt leborulnak, érezzék, hogy a magyar, a hazai földre borulnak le. — Krisztusi hit és hazaszeretet. Ezt a két gondolatot látom én megtestesítve, nem harcosan, nem a gyűlölet szavait hirdetőn, de keresztényien a szeretet gondolatát, az összefogás gondolatát hirdetve, ezt a két gondolatot látom megvalósítva Debrecen nagyszerű asszonyainak munkájában, akik el tudták érni azt, hogy első találkozásunk óta, amikor talán 14-en voltunk, második találkozásunk óta, amikor 500-an voltunk, ma jóformán itt van Debrecen aszszonyainak és leányainak a maga egésze. Ide néz az ország és ti nagyok vagytok testvéreim, mert nem tudjátok, milyen nagyok vagytok. Kedvesek vagytok, mert nem tudjátok, milyen kedvesek vagytok és önfeláldozók vagytok, mert nem érzitek, hogy áldozatot hoztok. Szeretem a végtelenségig Debrecent, Debrecent, mely a históriában nemet mondott, mindig nemet. Nemet mondott a tatárnak, úgy hogy majdnem belehalt, nemet mondott a töröknek, azután 300 éven át nemet mondott Bécsnek. Debrecen nemet mond ma is. Debrecen az örök nem városa, de kérdem, helyén való-e ez most, kérdem, várjon mi történik, ha az asszonyok is ugyanígy nemet mondtak volna? Hiszen akkor kihalt volna a város. Debrecen asszonyai tudtak igent mondani, tudtak igent mondani a szeretetben, igent mondani akkor, amikor a közös munkára hívták és kérték őket, hogy ezt a szép, nemes igent hazaszeretetükbe vigyék át a debreceni otthonokon át Debrecen városának lelkébe is. A szabadelvű kormányoknak nagy tévedése volt az, hogy a magyar Alföldet odaengedték a demagógiának és kultúrintézményeit a határokon rakták le, odaépíttették az iskolákat, kórházakat, vasutakat, az utakat és itt maradt a zóna, itt maradt elfeledve. Nincsenek utaink, kevés a kultúrintézményünk és így történt talán, hogy Debrecen a nem városa mindig erősebben mondotta, hogy nem és nem. De ebből a nemből igennek kell lennie. Debrecennek bele kell kapcsolódnia a nemzetépítésbe, bele kell kapcsolódnia abba az útba, amelyen Debrecen asszonyai már -megjelölték irányt. Nem akarom soká fárasztani az Önök türelmét, csak azt szeretném mégelmondani, hogy minden munka és minden cselekedet és minden tett megkapja amaga jutalmát. Az a munka, amelyet itt a debreceni asszonyok végeztek az elnöknővel, a szakosztályi elnökökkel élükön, gyönyörű, mert benne egyesíteni, tudták Debrecen minden asszonyát, iparos, vasutas, vagongyári munkás, postás és értelmiségi asszonyait, ez a munka oly nagyszerű, hogy valóban meg kell előtte hajolni. Legyenek meggyőződve arról, hogy jutalmuk nem fog elmaradni. Hogy elhigyjék azt, hogy minden hazafias tettért van jutalom, engedjék meg, hogy felidézzek egy emlékemet. Téli nap volt. Raffay Sándornéval és Kiss Károlylyal mentünk Sopronba, a kétségbeesett Sopron városába, amelyet el akartak tépni a magyar hazától. Hideg volt. Autón rohantunk át a tájon. Utunkban nem találkoztunk kocsival csak itt-ott egy-egy szekérrel, melyet feldöntött a vihar. Az emberek elrejtőztek és mi átfázva havasan, hosszú tévelygés után éjnek éjszakáján megérkeztük Sopronba. Azután másnap elkezdődött a munka. A kétségbeesett Sopron lemondó városának falai között és jöttek hozzánk és kérdezték, hisszük-e, lehetséges-e, hogy Sopron a magyar maradt. Mi azt mondottuk,, hogy hisszük és hittük is és vittük ezt a hitet házról-házra. Pár óra alatt 5600 névvel írták alá ezt a kérvényt, amelyet olasz beszéd kíséretében, — most már elmondhatom, — mint soproni asszony, én adtam át az olasz, miszeszió fejének. Ott virrasztottunk Sopronnal, szinte haláltusaszerű kínlódásban. Aztán elmúlt ez az idő, jött a népszavazás napja és épen azon a napon itt Debreczenben jártam, hozzám jött Csóka polgármester úr és azt mondotta, amikor a színpadon a színfalak mögött állottunk a színi előadás közben, hogy ,,üzenjen mondja meg nekik, vigye meg a hírt“. (A Nemzeti Újság tudósítójától.) A külföldi kölcsönnel kapcsolatban ma az a jelentés érkezett, hogy Franciaország nem vesz részt a magyar rekonstrukciós kölcsönben. Annak előrebocsátása után, hogy a francia pénzpiac távolmaradása nem befolyásolja a kölcsön sikerét, mert épen az Ifj Nemzedék mai tudósítása szerint a kölcsönt már 1 millió aranykoronával túljegyezték, a francia határozatról a következőket jelenthetjük: A Herriot-kormány a magyar kölcsön ellen A francia kamara indemnitási vitájában Clementel pénzügyminiszter konstatálta, hogy Franciaországnak szabad keze van arra nézve, hogy engedélyezhet-e kölcsönöket A kormány azonban a költségevetés egyensúlyára való tekintettel nem akar pénzügyi operációkat engedélyezni. Három francia vármegye fordult a kormányhoz 450 millió frank kölcsön felvételének engedélyezéséért, de a kormány ezt elutasította. Legnagyobb sajnálatára ugyanebből az okból kénytelen volt a Népszövűséget arról értesíteni, hogy nincs módjában a magyar pénzügyi rekonstrukcióban résztvenni. A kormány folytatni fogja a frank stabilizációja és a takarékossági akció befejezésére irányuló tevékenységét, azután pedig foglalkozni fog egy nagyobb konszolidációs kölcsön felvételének kérdésénél. Ez volt az újabb időkben a legkedvezőbb alkalom, hogy Franciaország legalább valamilyen szimbolikus jelét adja annak a bizonyos sokszor hangoztatott nagylelkűségnek, amely örökké ott lengedez politikusainak kijelentéseiben. Ezt az egyetlen, reális és komolyan vehető alkalmat Franciaorság elmulasztóiig megragadni. Mi, földretiport legyőzött nép, Trianon nevével emlékezetünkben, a győzőtől vártuk, hogy fölemeljen a földről, egy gesztussal, amely neki nagyon kevésbe került volna, nekünk pedig nagyon sok elégtételt jelentett volna. Egyedül Franciaország zárkózott el a kölcsön elől és pedig úgy, hogy kormánya egyenesen megtagadta az engedélyt, pedig a pénzt nem a Francia állam, hanem a francia tőkések jegyezték volna. A francia polgároknak tehát nincs módjukban jegyezni, ugyanakkor, amikor a kisantant államainak sorozatosan engedélyezték, a francia kormányok, a kölcsönt: Romániának, Lengyelországnak, Jugoszláviának. A francia pénztárak nagy rezervoárja kiürült, amikor ránk került a sor. Meg kell vallanunk, hogy a választásokból győzelmesen kikerült demokráciának ez az állásfoglalása nem túlságosan meglepő, de mindenesetre őszinte és a nagylelkűségnek mértékadó ténye volt. Annyi bizonyos, hogy a Herriotkormány szakított az előző kormány szándékával, amely a kölcsön felvételét engedélyezni óhajtotta. A magyar munkásság, amelyet nem utolsó sorban érdekel a gazdasági élet újjáépítése, bizonyára nem fog tanulni a demokrácia győzelmének ebből a tanulságos esetéből, amelyen bementem a színpadra, vissza a közönség elé és nekem jutott az a feledhetetlen gyönyörű ajándék, ahogy Debrecennek odakiátottam. Sopron a mienk!Meggyőződésem és hitem, hogy ha mi asszonyok virrasztani fogunk tudni a nehéz órákban, kitartunk és hiszünk, akkor el fogjuk mondhatni ,még nemcsupán azt, hogy Sopron a mienk. Búcsúzom önöktől, a viszontlátásra, de mielőtt búcsúznék, el akarok mesélni valamit, kitör belőlem az író, ne vegyék rossz néven. El akarom mesélni azt, hogy olykor-olykor, mikor beszélek, egy kép jelenik meg szemeim előtt. Talán gyerekkoromban láttam ezt a képet, egy furcsa képet, egy régi, kicsi városkát, egyszegletet, egy öreg laternát, egy erkélyt. És lent a hóban két muzsikust, az egyik veri a gitárját, a mást tartja a kalapját és koldul. Ez a két muzsikus " vagyok, verem a gitárt a szívemen és koldulok, hullassák bele a nemzet sorsába azt, amit én önöknek ma a lelkemből adtam. A beszéd után Tormay Cecilét állva tapsolta a közönség perceken keresztül. Ezután az iparos,, vasutas és postás szakosztály vezetői tették le esküjöket. Turay Sándor igazgató felolvasta Ravasz Lászlóné üdvözlő levelét, melyet Tormay Cecilben, intézett a MANSz közgyűlése alkalmából. Majd a vidéki küldöttségek üdvözlése következett, Nádudvar, Hajdúszoboszló, Karcag, Püspökladány, Földes, Miskolc, Berettyóújfalu, Szeged, Győr kiküldöttei lelkes szavakkal üdvözölték a kézgyűlést. Ollinger Béláné magasszárnyalású emlékbeszéde után, mely Papp-Váry Elemérnéről szólt, a közgyűlés a Himnus hangjai mellett ért véget. A fővárosi vendégek vasárnap este 10 órakor utaztak vissza a fővárosba, fényesen illusztrálja a nemzetközi radikális és szociáldemokrata szolidaritás értékét is. Hogyan oszlik meg a kölcsön ? A kölcsönből Nagybritannia 96 millió aranykoronát (a már kiutalt 1 millió font), az Egyesült Államok 54 milliót, Olaszország 30 milliót, Svájc 30 milliót, Hollandia 12 milliót, Csehország 12 milliót, a skandináv államok 0,96 milliót jegyeznek, a magyar belföldi jegyzés 10 millió, tehát 160 ezer aranykoronával több a végösszeg, mint az engedélyezett 250 millió. , A népszövetségi kölcsön tehát már biztosítottnak tekinthető s mivel az angol kiutalás megtörtént, a kölcsön sikerét a francia állásfoglalás nem befolyásolja. Értesülésünk szerint Korányi Frigyes báró pénzügyminiszter az indemnitási vitában elhangzottakra a nemzetgyűlés holnapi ülésén felelni fog s beszédében beszámol a kölcsönügy részleteiről. . ******************* **************^t*efttttttttttt mi A francia Kormán® a magyar kölcsönből való jegyzést nem engedte meg A Kölcsön! egymillió aranykoronával (Ki jegyezték a pénzügyminiszter a nemzetgyűlés holnapi ülésén el számol a kölcsönügy részleteiről NEMZETI ÚJSÁG Kedd, 1921 július 1. Somogy, Tolna és Baranya népe a katolikus sajtóért Katolikus népszövetségi nagygyűlés Somogyban (A Nemzeti Újság tudósítójától.) Az ősrégi somogymegyei kegyhelyen, Andocson vasárnap, Péter és Pál napján zarándoklatra jött össze mintegy 80 községnek katolikus népe, hogy ott a zarándoklat alkalmából katolikus népszövetségi nagygyűlésen részt vegyen. Megjelent Zichy Rubidó Iván báró bukaresti követtel élén a környék vezető értelmisége, földbirtokosok, plébánosok, jegyzők,, tanítók ,stb. A nagygyűlést délelőtt 9 órakor nyitotta meg ,P. Czirfusz Viktória andocsai zárdafőnök, aki fölolvasta Rott Nándor dr. veszprémi megyéspüspök üdvözlő iratát, amelyben közölte a nagygyűlés vezetőivel, hogy Hess József kaposvári arátplébánost bízta meg képviseletével. Borián Ferenc központi titkárnak a népművelődésről elmondott beszéde után Frühwirth Mátyás nemzetgyűlési képviselő, főtitkár mondott beszédet. Rámutatott arra, hogy a magyar vezető intelligencia és nép értelemben, kulturális kapcsolatokban meglehetősen távol állott egymástól s ez volt egyik fő oka az elkövetkezett forradalmi zavaroknak. A Katolikus Népszövetség a magyar nép dicső múltra visszatekintő intézménye, mely vállalja a nép fölvilágosodásának és gazdasági emelkedésének elősegítő munkáját. Javas Antal nagyberkűi kisgazda, v. nemzetgyűlési képviselő után Kőszeghy Antal mágocsi plébános szép beszédben a katolikus sajtó fokozottabb támogatását ajánlotta a nép figyelmébe. A mindvégig lelkes lefolyású nagygyűlést P. Viktoria zárdafőnök zárta be, majd szentmisét és szentbeszédet mondott Hoss József apátplébános, aki az ünnepségeket befejező szentségi körmenetet is vezette. A körmenetben mintegy 20.000 ember vett részt. A zarándoklat és a nagygyűlés példás rendjét a Kaposvárról érkezett Szent Imre Öreg Cserkész Csapat küldöttsége tartotta, feg.