Nemzeti Ujság, 1925. május (7. évfolyam, 98-122. szám)

1925-05-01 / 98. szám

MAI CIKKEINK: Hoyos Miksa beszéde a római inci­densről a nemzetgyűlésen . , Nyolc-tíz nappal esetleg eltolódik fővárosi választás . . . . , Az ügyész halálbüntetést kér a szófiai merénylők fejére.................... Megnyitották a Munkásbiz­tosító pénz­tár üdülőtelepét ..................... Milyen adót kell májusban fizetni? Újra kisért a dunai konföderáció terve , Benes vezetésével . Per a Leh­er-gyilkosságban kitűzött jutalomért ............................ Radnai Miklós lett az Operaház igaz­gatója ..................................... A bombamerénylő Nesz Károly meg­szökött a katonai fogházból . , Hindenburg elfogadta az elnökséget A Magyar Vöröskereszt Egylet Or­szágos közgyűlése . . . . . Tízezer ember kisérte utolsó útjára Környey Bélát......................... Legújabb ......................................... Sixtus párm­ai herceget jelölik a len­gyel trónra ............................. Egész Európában megakadályozzák május elsejei tüntetéseket . . A csongrádi bombamerénylet ügye tábla előtt .............................. Egy magyar repülőgép bemutatása Mátyásföldön ........................ Autó és motor ............................ S­eiss Manfréd nyugdíjasainak száz százalékos valorizációt ítéltek meg Hétfőn életbe lép az értékpapír-ha­­táridőüzlet ............................. Nagy érdeklődés a külföldön a deb­receni tenyészvásár iránt . , Fáy Ilona: Bors vitéz jötte . . . Marschalko Teofil: Lányismerősök (Vers) ..................................... Kállay Miklós: Charles Vildrac és a modern dráma diadala . , 4 4 4 5 6 6 6 7 8 8 8 11 12 12 IS 13 14 Pasics kormánya lemondott és­­ nyomban utána újból megalakult. A lemondás oka mindösz­­sze annyi, hogy Pasics meg akart szabadul­ni néhány minisztertársától és ezért régi módszere szerint benyújtotta lemondását, azután kidobálta felesleges minisztereit és nyomban megalakította az új kabine­tet. A lemondásról már hetekkel ezelőtt suttogtak Belgrádban, sőt a lapok nagy része azt írta, hogy az új kabinetnek már radicspárti tagja is lesz. Pasics azonban nem hajlandó tárgyalni semmiféle nem­zetiséggel. Ő a nagy kérdések megoldását rendesen kidobálással szokta elintézni. Hol ilyet dob ki, hol amolyat. Most csak három minisztert dobott ki a bársony­székből, akik szerencsére még ép bőrrel menekülhettek. Mert volt idő, amikor a derék Nikola a királyi családot dobál­tatta ki az ablakon. Igaz, hogy nem eleve­nen. Egységben az erő, hirdették Vázsonyiék, amikor ösz­­szefogtak a szociáldemokratákkal és a többi jelentéktelen radikális pártocskával. Egységben az erő, gondolták valameny­­nyien, mert azt hitték, hogy csak önma­gukban erőtlenek és tehetetlenek. A köz­­hangulat a választások előtt már azt is megmutatta, hogy ők együtt sem érnek többet egy hamis garasnál, ők ellenben ezt nem hiszik, sőt mi több, most már arról tárgyalnak, hogy az egység felében kivívott „győzelem,“ után­a szétmen­nek és felosztanak alkotó elemeikre. Ne­künk ugyan külön véleményünk van er­ről az oszlási folyamatról, amely a józa­nul gondolkozó közönség ítéletében már régen bekövetkezett, de fel kell vetnünk a kérdést, hogy miféle szövetség az, ame­lyik­­ egyesül, miután feloszlott és fel­oszlik, miután egyesült. Még szerencse hogy Magyarországnak adták fel ezt a találós k­érdést és nem valami forróvérű délszaki népnek, mert az bizony — fejtö­rőt“ csinált volna az ilyen rejtvényekből. Oldal 4 3 3­10 imm» Elffff«eU«14rtSfi bóra 40.000 K, ne­gyedéire 120.000 K, így es szám ára 2000 K, vasárnap 3000 £. Wienben hétköznap és vasárnap 2508 osztrák kor. — Hir­detések milliméte­res díjszabás szerint. 8serfr®s*tÁlsőfif ár, ldftdóh­lvatsl t Buda* p«31, V., Honvéd-a.lO. Tel. t 127-47,127-48 J. 65.­ Fiókkiadóhlva VIII., Rákóczi­­útl.T.­ J.136-06,Teréz­­körút 62. Tel.: 121-41. II., Fő-utca 53. Rekla­mációk­­ Tel.­­ 18­84. Felelős szerkesztő: TÓTH lászló fc­l KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP ♦ Főmunkatárs: TURI BÉLA VII. évfolyam 98. Iszám IPéntek­ Hud­apest, 1925 május 1 Ben­es bejelenti a Vatik­ánnal való diplomáciai megszakítását Újabb kulturslarcot pro­vok­ál fel a cseh) külügy­­m­iniszter — Miért is sajaátald meg a Szentsszék­ és Cseh­orsszág szöszött a tárgyalásért? A cset­ néppárt visszautasítja Benes újabb merényletét Prága, április 20. (A Nemzeti Újság külön tudósítójától.) A „kis Benes“, — ahogy itthon nevezik —, a mintegy fél esztendővel ezelőtt kirobban­tott kultúrharcban a rövidebbet húzta, kénytelen volt takaródét fújni az Egy­házzal szemben és vereségét nem szépí­tette az a körülmény sem, hogy hihetet­len nehézségeik árán sikerült kitörölnie az ünneptárból a húsvét, pünkösd és ka­rácsony második napját, valamint a Mária-ünnepeket. Az ünneprendező tör­vény mindjárt a­ premieren megbukott és már ott fekszik a Ház előtt a cseh nép­párt javaslata, amellyel még ebben a par­lamenti ciklusban novellálják az ünnep­rendezési törvényt és a kettős ünnepek újra piros betűvel fognak díszelegni még a cseh naptárakban is. Most már a szo­cialisták is a mellett vannak, hogy visz­­sza kell állítani a kettős ünnepeket, mert a munkásság szociális okokból mérhetet­lenül elkeseredett azok ellen, akik munka­napjaik számát növelték és a nyugodt , pi­henés lehetőségét elrabolták tőlük. Benes nagy eredménye tehát — hogy úgy mondjuk —, jelentéktelen semmi­séggé zsugorodott össze és az ügyetlen játék minimálisra sülyesztette az amúgy is gyenge alapon álló népszerűségét. Be­nes ezt most valamiképpen vissza akarja szerezni és új akcióra készül, amivel is­mét maga felé fordíthatja egyrészt a Nagy Oriens, másrészt a cseh köztársa­ság úgynevezett haladó (pokrokár) körei­nek bizalmát. A Nagy Oriens már régen ki­adta az utasítást, hogy a középeurópai exponense szakítsa meg az összeköttetést a Vatikánnal és hajtsa végre a szekulari­zációt. Benes gyengének bizonyult e program végrehajtására. A cseh köztár­saság belső struktúrája lehetetlenné teszi számára, hogy ezekben a kérdésekben erélyesen lépjen fel és valahányszor ügyetlen kézzel meg akarta ezeket a kér­déseket bolygatni, mindig olyan bonyo­dalmak állottak elő, amelyekből csakis a legnagyobb nehézségek árán sikerült ki­­lábolni. A folytonos kísérletezésnek csak egyetlen kézzelfogható eredménye volt: Benesnek sikerült a mélyen vallásos ér­zésű tótokat teljesen elhidegíteni a köz­társaságtól és ma a tótok hallani sem akarnak Prágáról. Benes, míg a háttérben bizalmasai út­ján szünet nélkül irányította az Egyház elleni támadásokat, baróságos arccal kö­zeledett a Szentszékhez és mindenáron megegyezést akart létesíteni. Sürgette a felvidéki egyházmegyék elhatárolását és meg akarta nyerni a Vatikán hozzájáru­lását ahhoz, hogy Pozsonyban egy felvi­déki érsekséget állítsanak föl, mivel a fel­vidéki egyházmegyék jogilag még ma is az egri érsekség, illetve a hercegprímás fenhatósága alá tartoznak. A Szentszék sem zárkózott el a megegyezés elől, de előbb a vitás magánjogi kérdések töme­gének rendezését követelte, így a csehek­nek előbb le kellene számolniok az egy­házi javakkal és főként a hercegprímás­sal, akinek az elmúlt hét esztendő alatt nemcsak a több, mint százezer honnyi prímási birtok jövedelméről sem számol­tak el, hanem a prímás egyéni tulajdo­nát képező fundus instruktust is elkótya­vetyélték. A Szentszék ezenfelül bizonyos garanciákat követelt, hogy nem lesznek k­atolikusellemes üldözések, a legutóbbi ünneprendező törvényjavaslatról pedig a prágai nuncius kijelentette Benesnek, hogy azt a Vatikán barátságtalan csele­kedetnek tekinti. Benes nem tudott, de nem is akart meg­felelő garanciákat adni, az egyház­ javak leszámolásáról pedig hallani sem akart, így a cseh kormány és a Vatikán között megszakadtak az egyezkedő tárgyalások, mire Benes bosszúra határozta el magát. Ez pedig a cseh külügyminiszter szerint abban állana, hogy visszahívná a cseh kormány megbízottját a pápai udvarból. A cseh lapok ma reggeli számában egy elbújtatott napibír jelentette be Benesnek ezt a legújabb tervét és a vatikáni követ­ség megszüntetésének tervét azzal okolja meg, hogy"az államháztartás minden vo­nalán nagyszabású megtakarításokat keell eszközölni és a létszám­apasztás nem ke­rülheti el a külügyminisztériumot sem. Mivel pedig a vatikáni követség az, amelyre a legkevésbbé van szükség, a külügyminiszter egyszerű rendelettel, anélkül, hogy erről előzetesen jelentést tenne a nemzetgyűlésnek, a létszámapasz­­tási törvénnyel ráruházott joggal élve megszünteti a vatikáni követséget. Félhivatalosan tették közzé ezt a hírt, tehát kételkedni sem lehet benne, hogy Benes komolyan foglalkozik ezzel a terv­vel és a kis hírecskét azért vitette a nyil­vánosság elé, hogy meggyőződjék arról, hogy milyen hatást kelt a köztársaság­ban. Arra számított Benes, hogy a jelen­legi nagy politikai zűrzavarban nem fog olyan erélyes ellenállás mutatkozni, ami újabb visszatáncolást tenne részére szük­ségessé. Ha Benes tényleg keresztül vinné leg­újabb tervét, úgy a Vatikán is vissza­hívná megbízottját Prágából és Csehor­szág, valamint a Vatikán között meg­szűnne a diplomáciai összeköttetés. Ez pedig nem jelentene mást, mint a már­­már ellanyhult kultúrharc újból való ki­törését. Az utóbbi hetekben a gabonavá­mok körüli küzdelem háttérbe szorította azt a kultúrharcot,,amely többé-kevésbbé kevesebb intenzitással attól a perctől kezdve dúl és akadályozza a konszolidá­ció kialakulását, mióta a vallásellenes kormányzat ült rá a nép nyakára. — „Benes tehát újból kiprovokálja a kultúrharcot“ —írja a cseh néppárt hiva­talos lapja a Lidove Listy ma esti szá­mában válaszul a félhivatalos közle­ményre — „de ne feledje el a külügymi­niszter, hogy ez az újabb kultúrharc mé­lyen bele fog vágni a cseh köztársaság húsába. A cseh katolikussá® tudni fogja, hogy mivel feleljen Benes újabb merény­letére. Téved a külügyminiszter, ha azt hiszi, hogy szó nélkül fognak napirendre térni legújabb terve felett és nincsen messze az az idő, amikor Benes térd­en­­állva könyörögne bocsánatért a Vatikán­nál, ha erre módja lenne.( a. i.) . Lapunk mai száma 2000 korona Radnai Miklós Végre is győzött a természetes gon­dolat: magyar művészre bízni a ma­gyar dalmaszínház sorsát! És Radnai Miklós, a Magyar Királyi Operaház új igazgatója, uí­z művészi jelentőségé­nél, mint emberi tulajdonságainál fog­va, mindenképpen hivatottnak látszik ama, számtalan és különböző fajtájú feladat megoldására, amely Erkel Sán­dor, Mahler Gusztáv és Nikisch Arthur utódára vár. Elsőrangú zenész a szó­nak egyetemes értelmében: zeneköltő, akinek homlokán a múzsa csókja su­gárzik, zeneesztétikus, aki művészeté­nek szabályait kutatja, elemzi és meg­állapítja, zenekritikus, aki megalapo­zott tudással és rokoni intuícióval bí­rálója a maga szellemi birodalmának,* exekutív művésze hangszerének, sőt — ha kell — ama legnagyobb hangszer­nek is, amelyet zenekarnak neveznek. Emberi mivoltát lelki előkelőség, szív­­béli jóság, acélos erély, úri modor te­szi ki,­­ és ha mindehhez még hozzá­vesszük rajongó szeretetét, tiszta hi­tét, májusi fiatalságát, akkor előttünk áll a Magyar Királyi Operaház új di­rektora, aki maga is tavaszi­ ígéret lé­vén, a gyöngyvirágok ünnepén jegyzi el magát a magyar dalmű ügyével. Nehéz, hihetetlen nehéz munka vár az új emberre. Az Operaház művészi szervezetében annyira elpudvásodott, anyagi viszonylataiban annyira irre­ális len, hogy szinte tabula rasat kell csinálnia az új élet előkészítőjének. Valamint a harcba induló katonának első dolga, hogy felszerelését rendbe­­h­ozza, úgy annak a férfiúnak, aki a műintézetet alkalmassá akarja tenni eszményének megvalósítására, minde­nekelőtt a maga fegyverét, az Opera­házat kell harcképessé tennie, úgy mű­vészi, mint adminisztratív tekintetben. Mindenesetre fájdalmas kötelességet végez, aki el fogja távolítani hosszú esz­tendők protekcionizmusának geológiai rétegeit, — elvégre emberekről van szó, akik élni akarnak és eleddig még di­csőségről is álmodoztak. De az óriási személyzet felesleges része nemcsak anyagi terhet, de művészi kölöncöt is jelentene. És ragaszkodnunk is kell a budget kijelölt határaihoz, mert ennél nagyobb áldozatot nem hozhat dalma­­színházáért a csonka ország, ahol a­­közkórházak szegényeinek alig tudnak lepedőt és chinint adni. Nem szabad azonban olyan csökkentésekbe bele­mennünk, amik a művészi teljesítőké­pességet érintenék. Különben is, aki az Operaház utolsó huszonöt esztende­jének történetét ismeri, jól tudja, hogy a nagy deficit sohase származott a sze­mélyi kérdésekből, hanem elsősorban a dologi kiadásokból és az idevágó egyéb ráfizetésekből. Ezzel távolról sem akarjuk menteni a mohóságot, amellyel egynémelyek a helyzetet ki­aknázták, sem a lágyszívűséget, amely a kérelmezésekkel szemben túlságosan engedékenynek mutatkozott. Közvetve és közvetlenül, a törvényes beavatko­zás és törvénytelen inkompatibilitás je­gyében, annyi pénzt csapoltak ki az utóbbi harminc esztendő alatt az Ope­raház pénztárából, hogy a stílszerű jel­kép kedvéért már régóta fejős tehe­neikkel kellett volna kicser­élni az Ope­raház szfinkszeit. Takarékoskodnunk kell tehát­­ em­berben és anyagban, hogy annál na­gyobb fényűzést fejtsünk ki a művé­szet dolgában. Semmi szükség sincs arra, hogy­­ a Bécsi­ utca legdrágább

Next