Nemzeti Ujság, 1925. július (7. évfolyam, 144-170. szám)

1925-07-19 / 160. szám

2 ­vosság az inttlém­ények ellen, való lá­zadás és a forradalom. Tudom, hogy az ügyész lehet közepes tehetség, le­het elfogult ember, lehet gyenge szó­nok, lehet naiv és korlátolt pszichológus és tudom azt, hogy neki elvégre hiva­tása és kenyere a vád, amint hogy az ügyvédnek hivatása és kenyere a vé­delem. Tudom, hogy a bíró nem szük­ségképpen a legnagyobb ember, a leg­mélyebben gondolkodó fő, hogy a bí­rónak is vannak személyes tradíciói, van hiúsága és érzékenysége, vannak megrögzött ösztönös álláspontjai, van szubjektív idegrendszere, vannak naiv illúziói, vagy sötét kiábrándultságai, de ha egy ítélet megjárta az összes le­hetséges fórumokat, ez mégis a leg­utolsó szó, az emberileg elképzelhető legtökéletesebb megoldás , és a társada­lom legnagyobb elégtétele. A jogtudomány és annak gyakorlati része nem jöhet ellentétbe az általános emberi törvények bölcseletével. De az igazságszolgáltatás végre is gyakorlati funkció, amelyet nem elvont, hanem konkrét szempontok irányítanak: az emberi együttélés, az államhatalmi szu­­verenitás, a társadalmi béke szempont­jai és a törvényhozó államfőnek, bíró­nak szemében nincsen örökérvénye­­sebb axióma, mint a salus reipublicae supremia lex esto. El tudok képzelni olyan politikai, vagy kriminológiai esetet, amelyért a mindentudó és vég­telenül jó mennyei Bíró felmenti a­­vádlottat és ugyanazt a vádlottat al földi bírónak a törvények szerint és a társadalom védelme érdekében el kell ítélnie. A biró nem büntet, nem meg­torol, a biró nem ítél elevenek és hol­tak fölött egy emberfeletti dogmatikus morál nevében. A biró a társadalmat védi, a társadalomellenes egyének szubjektivitása, zabolátlansága, önzése ellenében, a bíró a társadalom erkölcsi orvosa, aki a társadalom betegeit, a megfertőzötteket, a degeneráltakat, a fékteleneket, az engedetleneket gyógyí­tani, bűnözésre képtelenné tenni -s­őt ha kell, azokat elkülöníteni­, izolálni Vagyis laikus nyelven bebörtönözni hi­vatott. Jó volna, ha minden orvos és min­­den bíró emberfeletti fölényben, a lángész és a jóság emberfeletti tulajd­­lonságaival folytathatná a magasztos mesterségét. Boldog állapot volna, ha a társadalom fölött egy csupa tmber­ime­nsebekből álló arisztokrácia in­tézné, vezetné, vagy korrigálná az ő földi sorsát. Az ész és szív zsenijére­­volna szükség, hogy egy felvilágosult abszolutizmus, vagy egy tökéletes de­mokrácia minden tévedést ki tudjon küszöbölni a politikai és társadalmi intézményekből, de az ember gyarló és a legigazabb is hétszer bukik el nap­jában . . . . Az az egy bizonyos, hogy Magyar­­országon sok minden elkallódott, sok minden devalválódott, sok minden el­vesztette belső erejét és értékét, de a bírói intézmény és az igazságszolgál­tatás erkölcsi ereje egyike a nagyon kevés és nagyon szerencsés kivételek­nek, gúnymosoly nélkül nézni, hogy most égisz Franciaország epekedve tekint Spanyolország felé. Onnét várja a segít­séget katonai együttműködés formájában és részk­ét a gondolattól, hogy a spanyo­lok külön békét kötvén Abd el Krímmel, neki egyedül kell megvívnia a harcot a riff-kabilokkal és — úgy lehet — Ma­rokkó­­egész lakosságával. Valóban nem esztétikus látvány Paris udvarlása Madridnak. .De fölöttébb ta­nulságos. A világ újból meggyőződhet, hogy Franciaország, ha elszánt ellenfél­lel áll szemben, egymagában nem képes végezni vele. Németország ellen szüksége van Anglia, Belgium, Lengyelország és Csehország támogatására, a riff-kabilok­kal szemben Spanyolország közreműkö­désére. Ha a spanyolok most úgy visel­kednének a franciák irányában, mint azok viselkedtek a közelmúltban velük szemben, a francia kormány hiába kül­dené Marokkóba „diadalmas“ táborno­kait. Algírt meg lehetett hódítani és annektálni, mert 80 U00 év előtt egyenlőt­len volt a küzdelem, ma azonban gyors­tüzelő ágyú és gépfegyver áll a benn­szülöttek rendelkezésére is . Riffország lakossága az egész világ mohamedánsá­­gának erkölcsi és anyagi támogatásával vívja függetlenségi harcát. A francia kormány elhitetni próbálja a világgal, hogy a riff-lakók voltak a tá­madók és Franciaország Marokkóban csak a civilizációt, a kultúrát és a nem­zetközi szerződéseket védi ellenük. Ez a beállítás ép oly hazug és hipp­krita, mint az a vád, hogy Németország váratlanul és ok nélkül támadt 1914-ben a béke­szerető Franciaországra. De amíg 1914- ben — Jaurést és kisszámú híveit kivéve — az egész nemzet vakon rohant a világ­­katasztrófát öntudatosan előidéző revan­­eheard-ok után, most tiltakozó hangok hallatszanak a francia parlamentben is. Hiába Painlevé ékesszólása és hazafias frázisai, a francia nép és a külföld tuda­tában van, hogy a riff-háborút a francia katonai imperializmus idézte föl azzal, hogy amíg Abd el Krim a spanyolokkal harcolt, Lyautey tábornagy, a francia Marokkó főkormányzója a párisi kor­mány beleegyezésével megszállotta a riff­ lakók­­éléskamráját, az e­uergiai, ter­mékeny völgy lapályt. Abd el Krim és Marokkó minden benn­szülöttje joggal kérdheti: miért kelljen idegen uralom alatt álnok? Mi jogosítja fel Franciaországot hogy népeket meg­fosszon állami önállóságuktól és nya­kukra ültesse a maga tábornokait, ott­hon kiselejtezett tisztviselőit és kétségbe­esett exisztenciákból összeállított „ide­gen légióit“? Az ország minden java és kincse miért vándoroljon kapzsi és mohó francia vállalkozók zsebébe? A civilizáció­­és a kultúra­terjesztés köpenyege alatt űzött hódítások korszaka vége felé köze­ledik. A világ kell, hogy elismeréssel adózzon Ab­el Krímnek, ha a Riff-ország függetlenítésével siettetni fogja Marokkó és a többi elnyomott afrikai ország fel­szabadulását az idegen uralom alól. (b. a.) (Folytatás az első oldalról) V NEMZETI ÚJSÁG Vasárnap, 1925 Július 1I. Pétain tábornagy Marokkóban Páris, július 18. Rábaiból jelentik, hogy Pétain tábor­­nagy, aki repülőgépen tegnap érkezett meg, azonnal hosszabb megbeszélést foly­tatott Lyautey tábornaggyal, ma dél­előtt pedig látogatást tett Mulej Juszef szultánnál. Fezbe két-három nap múlva fog elutazni. Pétain elsősorban az új erősítések szétosztásáról intézkedik. Now­lin tábornok, az operáló hadsereg új fő­­parancsnoka holnap érkezik meg hajóval Casablancába. A r­ffkabitok közelednek Fez felé London, július 18. A lapok marokkói jelentése szerint a riff­ kabilok elvágták a Fez és Ain-Aisha közötti útnak mintegy 6 kilométer hosz­­szú szakaszát. A vasúti összeköttetés Taza kiürítése következtében Algír és Fez között megszakadt.­­ Párig, július 18. Fezből jelentik, hogy a helyőrség jelen­tékeny veszteségekkel visszaverte a riff­­beliek heves támadását, miáltal a hely­zet lényegesen javult. A felkelőket az Uerga folyó mellett is veszteségek érték. Ah­el Krím kísérlete, hogy az Andzsera­­törzset erősítések küldésére bírja, kudar­cot vallott. Nincs béke a jártas? Páris, július 18. A Malin kijelenti, hogy a francia kor­mány nem terjesztett békefeltételeket Abd el Krim elé, hanem elvárja, hogy a riff-vezér érdeklődjék azok iránt. A mad­ridi lapok véleménye szerint Abd­­el Krímet a nagy francia offe­nzívával való fenyegetés nem fogja megpuhítani, külö­nösen most, amikor csapatai Tazat el­foglalták és Fez előtt állanak. A felvidéki magyar képviselők panasza a Népszövetség előtt A csehek halálos csapást mérnek a Felvidék magyar kultúrájára Hogy teszik tönkre a felvidéki magyarságot? Hajsza a magyar tanítók és tanárok ellen — Magyarul nem szabad tanulni Prága, Július 17. (A Nemzeti Újság külön tudósítójától) A fel­vidéki magyarság előtt — mint a magyar kép­viselőknek a Népszövetséghez intézett panasza kifejti — világosan áll a cél, hogy a cseh kor­mány miért igyekszik az állampolgársági kér­dés bebizonyított kezelésével a magyar embe­reket hontalanná tenni. A kormány be nem vallott politikai céljai közé tartozik a magyarság gerincét alkotó kö­zéposztály s a vezető szerepre hivatott intelli­gencia sorainak a megbnt­ltása. Mindazokat, akiknek illetősége és állampol­gársága bármily címen vitássá vált, azonnal törlik a választók névjegyzékéből, ami annyit jelent, hogy ezek már politikai jogokat nem gyakorolhatnak, a választásokon akaratukat nem nyilváníthatják. Mindez kizárólag a ma­gyar vidékeken folyik, csak a magyar nem­zetiségű állampolgárok ellen. Minél többen maradnak ki így a választók névjegyzékéből, annál nagyobb a kilátás, hogy a magyarság képviselői kisebb számmal jutnak be a parla­mentbe, ahol úgy sem képviselik igazságos számarányban a magyar kisebbséget. A köztársaság fennállásának hetedik évé­ben, amikor már a konszolidációnak bizonyos fokához kellett volna eljutnia az államnak, melynek a magyar nemzeti kisebbség soha nem állott útjában, a kormány mentalitására jellemző az állampolgárságnak társadalmi oldalról való felkutatása az egyesületek tag­jainak felülvizsgálata útján. A magyar váro­sokban az államrendőrség az egyesületek, tes­tületek — gazdasági és egyházi korporációk — tagjainak névsorát beköveteli. Ezeket a név­sorokat szintén politikai szempontból, az állam­­polgárság megállapítása végett vizsgálják felül, hogy a nekik nem tetsző egyéneket ez egyesületekből eltávolítsák, esetleg az illető egylettel szemben eljárást indíthassanak és azt feloszlathassák. A politikai cél mellett az állampolgársági kérdés megokolatlan felvetésével és terrorisz­­tikus alkalmazásával a kormánynak a magyar nemzeti kisebbség gazdasági meggyöngítése is a célja. Ha azok az állampolgárok, akiknek itt vagyonuk van, azt látják, hogy itteni létük bizonytalanná vált, ez a legtöbb emberben azt a szubjektív érzést váltja ki, hogy gazdasága és üzlete, tehát egzisztenciája is labilissá lett. Ez ellenállhatlan erővel ébreszti fel benne a tudatot és az akaratot, hogy a zaklatásoktól meneküljön és a hatóságok terrorjától szaba­duljon, mert éppen nem ritka az eset, hogy az ilyen vitás állampolgárok hónapról-hónapra kapnak itt­ tartóz­kodási engedélyt a hatóságok­tól. Ha ezek elhagyják a köztársaság terü­letét, ingatlan vagyonuk, mint nemzeti vagyon itt marad és többnyire csehszlovák kézbez jut, mivel a magyarság gazdasági erőforrásaiban már teljesen kimerült. Ezt a célt szolgálja a kormánynak a mun­kásokkal szemben tanúsított szociális politi­kája is. A munkás, aki nem tudja illetőségét és állampolgárságát igazolni, sem munkát,­­ sem munkanélküli segélyt nem kaphat. Már­pedig alig akad olyan munkás, ahol ennek az előfeltételnek eleget tudna tenni Az állampolgári kérdés kiélezésével a cseh­szlovák kormánynak legfőbb célja a magyar­ság kulturális erejének a lecsökkentése. Nem vitás és Európaszerte ismert dolog, hogy a cseh-szlovák köztársaság az államal­akulás pillanatában a legmodernebb és legnívósabb kultúrintézmények egész sorozatához jutott: egyetem, főiskolák, szakiskolák, középiskolák, elemi és felsőbb népiskolák hatalmasan kiépí­tek sora hirdette a magyar kultúra fölényét. Ezek legtöbbje tót kézbe ment át és a ma­gyar nemzeti kisebbségnek számarányához mérten csekély számú iskolája maradt, egye­tem, főiskola, szakiskolák, tanítóképző in­t­éze­tek nélkül. A meghagyott csekély számú ma­gyar tanintézetekben működő magyar tanerők ellen — megindult a ritkítási folyamat. A kormány a tanítók és tanárok százait tiltotta el a tanítástól azon a címen, hogy nincsen állampolgárságuk, így maradtak a magyar iskolák tanítók nélkül és így árváit el némely iskola teljesen, ahol a tanítás is szünetelt és a gyermekek analfabétákként nőt­tek fel a népművelési program szégyenére. Tanítók nélkül fog maradni sok magyar is­­kola, mert utánpótlásról gondoskodni nem tudnak az iskolafenntartók, mivel sem magyar tanítóképző, sem tanárképző nincs a 800-at meghaladó magyar iskola részére és magyar oklevéllel a kormány a tanítást nem engedi meg. Meg kell jegyeznünk, hogy az állásaik­ból elbocsátott magyar tanítók és tanítónők százai (több mint 400), mind letették az állam­polgári hűségi fogadalmat és a honosító vú®­­o­gát is letették. Ehhez csak azt kell még hoz­zátennünk, hogy azokat a tanítókat és tanító­nőket, akiknek oklevelén a nosztrifikációs zá­radék rá van vezetve, sem Magyarországon, sem az utódállamokban már nem alkalmazzák. A magyar nemzeti kisebbség kultúrája ellen azonban egyéb súlyos támadások is történtek a kormány részéről. Az 1920—24. tanév végén megjelent egy kormányrendelet, amely köte­lességévé teszi az iskoláknak, hogy a beirat­kozó tanuló szüleivel a gyermek állampolgár­ságát igazoltassák. Ez a rendelet a községi is­kolákra (gimnáziumok, polgári fiú- és leány­iskolák) vonatkozik. A külföldi — és ezen mindenkor magyart kell érteni — állampolgá­rok gyermekei tehát megvannak fosztva az iskolázás lehetőségétől, ami a legbarbárabb intézkedés. Egyik középiskolában (Rozsnyó) az érettségire jelentkezett tanulókat felhívták il­letőségük igazolására és csak azokat engedték az érettségi vizsgára, akik illetőségüket iga­zolni tudták. Aki tehát nem tudta, az hiába végzett nyolc középiskolai osztályt, elveszti az egyetemi tanulmányokra képesítő vizsga leté­telének lehetőségét és meg van akadályozva főiskolai tanulmányaiban. Olyan állami tisztviselőtől, aki a magyar nemzetiséghez tartozik és csak magyarul tudó fiát magyar egyetemen iskoláztatja (magyar egyetem Szlovenszkóban nincsen), attól az ál­lam megvonja családi pótlékát és az illetőt a legnyomatékosabban figyelmeztetik, hogy fiát belföldön képeztesse. Igen gyakori eset, hogy középiskolai, sőt még egyetemi tanulók ré­szére is megtagadják a hatóságok az útlevél kiállítását, ha megtudják, hogy ez tanul­mányai folytatásához szükséges. Az előadottakból kétségtelen, hogy a kor­mánynak egyik célja az állampolgársági kér­désnek az élet minden viszonylatában való felvetésével az, hogy a magyar nemzeti kisebb­ség kulturális haladása és fejlődése elé gáta­kat emeljen, részint, hogy ezzel megakadá­lyozza azt a törekvésünket, hogy nemzeti mű­velődésünk a kulturszínvonalon maradjon, másrészt pedig így mesterségesen tüntesse el azt a kulturális különbséget, mely egyes ál­lamalkotóknak nevezett népfajok és a magyar­ság közt még ma is szembetűnően fennáll. (K. L)

Next