Nemzeti Ujság, 1925. július (7. évfolyam, 144-170. szám)
1925-07-19 / 160. szám
2 vosság az inttlémények ellen, való lázadás és a forradalom. Tudom, hogy az ügyész lehet közepes tehetség, lehet elfogult ember, lehet gyenge szónok, lehet naiv és korlátolt pszichológus és tudom azt, hogy neki elvégre hivatása és kenyere a vád, amint hogy az ügyvédnek hivatása és kenyere a védelem. Tudom, hogy a bíró nem szükségképpen a legnagyobb ember, a legmélyebben gondolkodó fő, hogy a bírónak is vannak személyes tradíciói, van hiúsága és érzékenysége, vannak megrögzött ösztönös álláspontjai, van szubjektív idegrendszere, vannak naiv illúziói, vagy sötét kiábrándultságai, de ha egy ítélet megjárta az összes lehetséges fórumokat, ez mégis a legutolsó szó, az emberileg elképzelhető legtökéletesebb megoldás , és a társadalom legnagyobb elégtétele. A jogtudomány és annak gyakorlati része nem jöhet ellentétbe az általános emberi törvények bölcseletével. De az igazságszolgáltatás végre is gyakorlati funkció, amelyet nem elvont, hanem konkrét szempontok irányítanak: az emberi együttélés, az államhatalmi szuverenitás, a társadalmi béke szempontjai és a törvényhozó államfőnek, bírónak szemében nincsen örökérvényesebb axióma, mint a salus reipublicae supremia lex esto. El tudok képzelni olyan politikai, vagy kriminológiai esetet, amelyért a mindentudó és végtelenül jó mennyei Bíró felmenti avádlottat és ugyanazt a vádlottat al földi bírónak a törvények szerint és a társadalom védelme érdekében el kell ítélnie. A biró nem büntet, nem megtorol, a biró nem ítél elevenek és holtak fölött egy emberfeletti dogmatikus morál nevében. A biró a társadalmat védi, a társadalomellenes egyének szubjektivitása, zabolátlansága, önzése ellenében, a bíró a társadalom erkölcsi orvosa, aki a társadalom betegeit, a megfertőzötteket, a degeneráltakat, a fékteleneket, az engedetleneket gyógyítani, bűnözésre képtelenné tenni -sőt ha kell, azokat elkülöníteni, izolálni Vagyis laikus nyelven bebörtönözni hivatott. Jó volna, ha minden orvos és minden bíró emberfeletti fölényben, a lángész és a jóság emberfeletti tulajdlonságaival folytathatná a magasztos mesterségét. Boldog állapot volna, ha a társadalom fölött egy csupa tmberimensebekből álló arisztokrácia intézné, vezetné, vagy korrigálná az ő földi sorsát. Az ész és szív zsenijérevolna szükség, hogy egy felvilágosult abszolutizmus, vagy egy tökéletes demokrácia minden tévedést ki tudjon küszöbölni a politikai és társadalmi intézményekből, de az ember gyarló és a legigazabb is hétszer bukik el napjában . . . . Az az egy bizonyos, hogy Magyarországon sok minden elkallódott, sok minden devalválódott, sok minden elvesztette belső erejét és értékét, de a bírói intézmény és az igazságszolgáltatás erkölcsi ereje egyike a nagyon kevés és nagyon szerencsés kivételeknek, gúnymosoly nélkül nézni, hogy most égisz Franciaország epekedve tekint Spanyolország felé. Onnét várja a segítséget katonai együttműködés formájában és részkét a gondolattól, hogy a spanyolok külön békét kötvén Abd el Krímmel, neki egyedül kell megvívnia a harcot a riff-kabilokkal és — úgy lehet — Marokkóegész lakosságával. Valóban nem esztétikus látvány Paris udvarlása Madridnak. .De fölöttébb tanulságos. A világ újból meggyőződhet, hogy Franciaország, ha elszánt ellenféllel áll szemben, egymagában nem képes végezni vele. Németország ellen szüksége van Anglia, Belgium, Lengyelország és Csehország támogatására, a riff-kabilokkal szemben Spanyolország közreműködésére. Ha a spanyolok most úgy viselkednének a franciák irányában, mint azok viselkedtek a közelmúltban velük szemben, a francia kormány hiába küldené Marokkóba „diadalmas“ tábornokait. Algírt meg lehetett hódítani és annektálni, mert 80 U00 év előtt egyenlőtlen volt a küzdelem, ma azonban gyorstüzelő ágyú és gépfegyver áll a bennszülöttek rendelkezésére is . Riffország lakossága az egész világ mohamedánságának erkölcsi és anyagi támogatásával vívja függetlenségi harcát. A francia kormány elhitetni próbálja a világgal, hogy a riff-lakók voltak a támadók és Franciaország Marokkóban csak a civilizációt, a kultúrát és a nemzetközi szerződéseket védi ellenük. Ez a beállítás ép oly hazug és hippkrita, mint az a vád, hogy Németország váratlanul és ok nélkül támadt 1914-ben a békeszerető Franciaországra. De amíg 1914- ben — Jaurést és kisszámú híveit kivéve — az egész nemzet vakon rohant a világkatasztrófát öntudatosan előidéző revaneheard-ok után, most tiltakozó hangok hallatszanak a francia parlamentben is. Hiába Painlevé ékesszólása és hazafias frázisai, a francia nép és a külföld tudatában van, hogy a riff-háborút a francia katonai imperializmus idézte föl azzal, hogy amíg Abd el Krim a spanyolokkal harcolt, Lyautey tábornagy, a francia Marokkó főkormányzója a párisi kormány beleegyezésével megszállotta a riff lakókéléskamráját, az euergiai, termékeny völgy lapályt. Abd el Krim és Marokkó minden bennszülöttje joggal kérdheti: miért kelljen idegen uralom alatt álnok? Mi jogosítja fel Franciaországot hogy népeket megfosszon állami önállóságuktól és nyakukra ültesse a maga tábornokait, otthon kiselejtezett tisztviselőit és kétségbeesett exisztenciákból összeállított „idegen légióit“? Az ország minden java és kincse miért vándoroljon kapzsi és mohó francia vállalkozók zsebébe? A civilizációés a kultúraterjesztés köpenyege alatt űzött hódítások korszaka vége felé közeledik. A világ kell, hogy elismeréssel adózzon Abel Krímnek, ha a Riff-ország függetlenítésével siettetni fogja Marokkó és a többi elnyomott afrikai ország felszabadulását az idegen uralom alól. (b. a.) (Folytatás az első oldalról) V NEMZETI ÚJSÁG Vasárnap, 1925 Július 1I. Pétain tábornagy Marokkóban Páris, július 18. Rábaiból jelentik, hogy Pétain tábornagy, aki repülőgépen tegnap érkezett meg, azonnal hosszabb megbeszélést folytatott Lyautey tábornaggyal, ma délelőtt pedig látogatást tett Mulej Juszef szultánnál. Fezbe két-három nap múlva fog elutazni. Pétain elsősorban az új erősítések szétosztásáról intézkedik. Nowlin tábornok, az operáló hadsereg új főparancsnoka holnap érkezik meg hajóval Casablancába. A rffkabitok közelednek Fez felé London, július 18. A lapok marokkói jelentése szerint a riff kabilok elvágták a Fez és Ain-Aisha közötti útnak mintegy 6 kilométer hoszszú szakaszát. A vasúti összeköttetés Taza kiürítése következtében Algír és Fez között megszakadt. Párig, július 18. Fezből jelentik, hogy a helyőrség jelentékeny veszteségekkel visszaverte a riffbeliek heves támadását, miáltal a helyzet lényegesen javult. A felkelőket az Uerga folyó mellett is veszteségek érték. Ahel Krím kísérlete, hogy az Andzseratörzset erősítések küldésére bírja, kudarcot vallott. Nincs béke a jártas? Páris, július 18. A Malin kijelenti, hogy a francia kormány nem terjesztett békefeltételeket Abd el Krim elé, hanem elvárja, hogy a riff-vezér érdeklődjék azok iránt. A madridi lapok véleménye szerint Abdel Krímet a nagy francia offenzívával való fenyegetés nem fogja megpuhítani, különösen most, amikor csapatai Tazat elfoglalták és Fez előtt állanak. A felvidéki magyar képviselők panasza a Népszövetség előtt A csehek halálos csapást mérnek a Felvidék magyar kultúrájára Hogy teszik tönkre a felvidéki magyarságot? Hajsza a magyar tanítók és tanárok ellen — Magyarul nem szabad tanulni Prága, Július 17. (A Nemzeti Újság külön tudósítójától) A felvidéki magyarság előtt — mint a magyar képviselőknek a Népszövetséghez intézett panasza kifejti — világosan áll a cél, hogy a cseh kormány miért igyekszik az állampolgársági kérdés bebizonyított kezelésével a magyar embereket hontalanná tenni. A kormány be nem vallott politikai céljai közé tartozik a magyarság gerincét alkotó középosztály s a vezető szerepre hivatott intelligencia sorainak a megbntltása. Mindazokat, akiknek illetősége és állampolgársága bármily címen vitássá vált, azonnal törlik a választók névjegyzékéből, ami annyit jelent, hogy ezek már politikai jogokat nem gyakorolhatnak, a választásokon akaratukat nem nyilváníthatják. Mindez kizárólag a magyar vidékeken folyik, csak a magyar nemzetiségű állampolgárok ellen. Minél többen maradnak ki így a választók névjegyzékéből, annál nagyobb a kilátás, hogy a magyarság képviselői kisebb számmal jutnak be a parlamentbe, ahol úgy sem képviselik igazságos számarányban a magyar kisebbséget. A köztársaság fennállásának hetedik évében, amikor már a konszolidációnak bizonyos fokához kellett volna eljutnia az államnak, melynek a magyar nemzeti kisebbség soha nem állott útjában, a kormány mentalitására jellemző az állampolgárságnak társadalmi oldalról való felkutatása az egyesületek tagjainak felülvizsgálata útján. A magyar városokban az államrendőrség az egyesületek, testületek — gazdasági és egyházi korporációk — tagjainak névsorát beköveteli. Ezeket a névsorokat szintén politikai szempontból, az állampolgárság megállapítása végett vizsgálják felül, hogy a nekik nem tetsző egyéneket ez egyesületekből eltávolítsák, esetleg az illető egylettel szemben eljárást indíthassanak és azt feloszlathassák. A politikai cél mellett az állampolgársági kérdés megokolatlan felvetésével és terrorisztikus alkalmazásával a kormánynak a magyar nemzeti kisebbség gazdasági meggyöngítése is a célja. Ha azok az állampolgárok, akiknek itt vagyonuk van, azt látják, hogy itteni létük bizonytalanná vált, ez a legtöbb emberben azt a szubjektív érzést váltja ki, hogy gazdasága és üzlete, tehát egzisztenciája is labilissá lett. Ez ellenállhatlan erővel ébreszti fel benne a tudatot és az akaratot, hogy a zaklatásoktól meneküljön és a hatóságok terrorjától szabaduljon, mert éppen nem ritka az eset, hogy az ilyen vitás állampolgárok hónapról-hónapra kapnak itt tartózkodási engedélyt a hatóságoktól. Ha ezek elhagyják a köztársaság területét, ingatlan vagyonuk, mint nemzeti vagyon itt marad és többnyire csehszlovák kézbez jut, mivel a magyarság gazdasági erőforrásaiban már teljesen kimerült. Ezt a célt szolgálja a kormánynak a munkásokkal szemben tanúsított szociális politikája is. A munkás, aki nem tudja illetőségét és állampolgárságát igazolni, sem munkát, sem munkanélküli segélyt nem kaphat. Márpedig alig akad olyan munkás, ahol ennek az előfeltételnek eleget tudna tenni Az állampolgári kérdés kiélezésével a csehszlovák kormánynak legfőbb célja a magyarság kulturális erejének a lecsökkentése. Nem vitás és Európaszerte ismert dolog, hogy a cseh-szlovák köztársaság az államalakulás pillanatában a legmodernebb és legnívósabb kultúrintézmények egész sorozatához jutott: egyetem, főiskolák, szakiskolák, középiskolák, elemi és felsőbb népiskolák hatalmasan kiépítek sora hirdette a magyar kultúra fölényét. Ezek legtöbbje tót kézbe ment át és a magyar nemzeti kisebbségnek számarányához mérten csekély számú iskolája maradt, egyetem, főiskola, szakiskolák, tanítóképző intézetek nélkül. A meghagyott csekély számú magyar tanintézetekben működő magyar tanerők ellen — megindult a ritkítási folyamat. A kormány a tanítók és tanárok százait tiltotta el a tanítástól azon a címen, hogy nincsen állampolgárságuk, így maradtak a magyar iskolák tanítók nélkül és így árváit el némely iskola teljesen, ahol a tanítás is szünetelt és a gyermekek analfabétákként nőttek fel a népművelési program szégyenére. Tanítók nélkül fog maradni sok magyar iskola, mert utánpótlásról gondoskodni nem tudnak az iskolafenntartók, mivel sem magyar tanítóképző, sem tanárképző nincs a 800-at meghaladó magyar iskola részére és magyar oklevéllel a kormány a tanítást nem engedi meg. Meg kell jegyeznünk, hogy az állásaikból elbocsátott magyar tanítók és tanítónők százai (több mint 400), mind letették az állampolgári hűségi fogadalmat és a honosító vú®ogát is letették. Ehhez csak azt kell még hozzátennünk, hogy azokat a tanítókat és tanítónőket, akiknek oklevelén a nosztrifikációs záradék rá van vezetve, sem Magyarországon, sem az utódállamokban már nem alkalmazzák. A magyar nemzeti kisebbség kultúrája ellen azonban egyéb súlyos támadások is történtek a kormány részéről. Az 1920—24. tanév végén megjelent egy kormányrendelet, amely kötelességévé teszi az iskoláknak, hogy a beiratkozó tanuló szüleivel a gyermek állampolgárságát igazoltassák. Ez a rendelet a községi iskolákra (gimnáziumok, polgári fiú- és leányiskolák) vonatkozik. A külföldi — és ezen mindenkor magyart kell érteni — állampolgárok gyermekei tehát megvannak fosztva az iskolázás lehetőségétől, ami a legbarbárabb intézkedés. Egyik középiskolában (Rozsnyó) az érettségire jelentkezett tanulókat felhívták illetőségük igazolására és csak azokat engedték az érettségi vizsgára, akik illetőségüket igazolni tudták. Aki tehát nem tudta, az hiába végzett nyolc középiskolai osztályt, elveszti az egyetemi tanulmányokra képesítő vizsga letételének lehetőségét és meg van akadályozva főiskolai tanulmányaiban. Olyan állami tisztviselőtől, aki a magyar nemzetiséghez tartozik és csak magyarul tudó fiát magyar egyetemen iskoláztatja (magyar egyetem Szlovenszkóban nincsen), attól az állam megvonja családi pótlékát és az illetőt a legnyomatékosabban figyelmeztetik, hogy fiát belföldön képeztesse. Igen gyakori eset, hogy középiskolai, sőt még egyetemi tanulók részére is megtagadják a hatóságok az útlevél kiállítását, ha megtudják, hogy ez tanulmányai folytatásához szükséges. Az előadottakból kétségtelen, hogy a kormánynak egyik célja az állampolgársági kérdésnek az élet minden viszonylatában való felvetésével az, hogy a magyar nemzeti kisebbség kulturális haladása és fejlődése elé gátakat emeljen, részint, hogy ezzel megakadályozza azt a törekvésünket, hogy nemzeti művelődésünk a kulturszínvonalon maradjon, másrészt pedig így mesterségesen tüntesse el azt a kulturális különbséget, mely egyes államalkotóknak nevezett népfajok és a magyarság közt még ma is szembetűnően fennáll. (K. L)