Nemzeti Ujság, 1926. szeptember (8. évfolyam, 197-221. szám)
1926-09-01 / 197. szám
MAI CIKKEINK: Az osztrák nemzetgyűlés nem helyezi vád alá a kormányt Magyarok tanulmányútja Finnországban Nagy sikerük volt a magyar kiküldötteknek a nemzetközi cserkészkongresszuson Az építkezés vezetőjének gondatlansága okozta a kispesti katasztrófát A pénzügyi természetű kérdéseket is rendezzük Jugoszláviával A Le Journal érdekes cikksorozata Budapestről Különös biztosítási ügyletek A polgármesterek a városi kölcsönről tárgyaltak a pénzügyminiszterrel Spanyolországot a tangeri kérdésben Olaszország is támogatja A miniszterelnök szeptember végéig marad szabadságon. Megrendszabályozzák a mulatóhelyeket Szerdán kezdődik a magyar orvosok szegedi kongresszusa Egy kiránduló hajó borzalmas szerencsétlensége ötvennyolc úszó indult a folyambajnokságban Válaszúton a Fővárosi Operettszínház Olasz művészek a Városi Színházban Megindult a régi ezüstpénzek beváltása Elcsendesedett az értéktőzsde Holnap lép életbe a cseh provizórium A nemzetközi forgalom akadályai Közel tízmillió pengő hiánnyal zárul a július havi költségvetés Lanyha a gabonapiac Egy véres családi viszálykodás epilógusa Az osztálysorsjáték nyereményjegyzéke Budapesti ügetőversenyek Szerelemhegyi Tivadar: Egy régimódi detektív (novella) Gesztelyi Nagy László: Állami beruházások és a gazdaközönség Nyolc koporsó, nyolc halott magyar munkás ravatalához hívja tetemre a közvélemény azokat a bűnösöket, akiknek gondatlanságából a kispesti tömegkatasztrófa bekövetkezett. E pillanatban még nincs tisztázva, hogy könnyelműség, vagy a mindenre elszánt haszonszerzés oltotta-e ki a szörnyethalt nyolc munkás életét, a vizsgálat egyelőre csak annyit állapított meg, hogy gondatlanság történt, ez a megállapítás is elegendő azonban annak a leszögezésére, hogy a megindítandó bűnügyi eljárás során a legkíméletlenebb szigort, az egész magyar közvélemény nevében követeljük. A forradalom utáni idők meglazult erkölcse mindenben megingathatta a hitet, egyedül az emberi élet mindenekfölött valóságában nem. Az utolsó pallértól kezdve az építési engedélyt megadó hatóságig bűnös mindenki, aki akár felületességből, akár nyereségvágyból, közvetve, vagy közvetlenül előidézője volt ennek a rettenetes katasztrófának. Ha a megejtendő vizsgálat szándékos mulasztást és tudatos lelkiismeretlenséget állapít meg, a legkönyörtelenebbül kell hogy lesújtson a törvény keze azokra a minden emberi érzésükből kivetkezett bűnösökre, akik aljas nyereségvágyból, a legszörnyűbb elvetemedettséggel, csak a véletlen hijjánnem oltottak ki háromszor vagy négyszer annyi emberéletet, mint amennyi a romok alatt elpusztult. Mindig olyan kevesen voltunk, hogy — a legnagyobb magyar szavaival élve — még az apagyilkosnak is kegyelem jár, soha nem volt azonban olyan drága a magyar vér, mint most, amikor csonkán, bénán és mindenünkből kifosztva egyedül a magyar munka, a magyar szorgalom és a magyar tudás építheti fel csak a jövendőt. De túl minden erkölcsi parancson, szörnyűséges és büntetéssel alig felmérhető az az elvetemültség, amely az emberi élet semmibevevésével és feláldozásával ilyen orgyilkos módon akar magának anyagi hasznot biztosítani. A vizsgálat dolga, hogy megállapítsa a tényállást, hogy felderítse a katasztrófa okait és végül, hogy a törvény kezére juttassa a bűnösöket. Azokat az elvetemült gyilkosokat, akiknek a számára, ha rájuk bizonyul a vád, nincs elég súlyos büntetés. p' ib&SEP.i 'V/m/p /I/j ■ NEMZETI ÚJSÁG ■ Felelős szerkesztő: TÓTH LÁSZLÓ dr. ♦ KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP ♦ Főmunk.tár: TÚRI BÉLA Vill. évfolyam 197. szám á Szerda ♦ Budapest, 1926 szeptember 1 . * Hlinka már „fokozatos“autonómiát akar A cseh hivatalnokokból is megtartana annyit, amennyire éppen szükség van . Nem fél az Egyház és állam szétválasztásától Prágra, augusztus 31. Az esti lapok ismertetik Hlinkának azt az intervjúját, amelyet a clevelandi Hlas számára adott. Hlinka kijelentette, hogy a tót néppárt a Felvidék autonómiájának megvalósítását csak fokonként, nem pedig egyszerre kívánja. Az utóbbi a Felvidék kárára volna, mert ilyen autonómia számára nincsen semmi előkészület. Az autonómia esetén Hlinka csak a tótoknak juttatná a hivatalos helyeket, a cseheket elbocsátaná és csak annyit tartana meg közülök, amennyire épen szükség volna. Hlinka végül az állam és az Egyház elválasztásáról is nyilatkozott és kijelentette, hogy a tót néppárt, továbbá a tót katolikusok nem félnek az egyház és az állam elválasztásától, sőt örülnének neki. Ezt a szétválasztást azonban ma még nem lehet megvalósítani, mert a mai gazdasági válságban a nép nem bírná el az adók mellett azokat az egyházi terheket, is, amelyeket az elválasztás reá róna. (1.) leszereltés, a spanyolországi katonai mozgalmat I——M———— Primo de Rivera marad — Csak a Hadügyi tárca cserél gazdát London, augusztus 31. (A Nemzeti Újság külön tudósítójának telefonjelentése). Az „Evening News“ San Sebastianból keltezett jelentése szerint a spanyol belpolitikai krízis megszűntnek tekinthető. Alfonz király egyelőre még mindig Santa Andreában tartózkodik. A tüzértisztek és Primo de Rivera között felmerült konfliktus minden valószínűség szerint a hadügyminiszter lemondásával fog végződni. Az új hadügyminiszter valószínűleg Sarraut tábornok lesz, aki az alhucomasi ütközetben szerzett kiváló érdemeket. Az „Evening News“ tudósítójának értesülése szerint Primo de Rivera néhány nappal ezelőtt felajánlotta Alfonz királynak lemondását, amit azonban a király azzal utasított vissza, hogy a nemzet érdeke megkívánja, hogy a miniszterelnök helyén maradjon. (T.) «KJB Olaszország folytatja a rendszeres defláció politikáját ———■—♦rainwi — Volpi pénzügyminiszter expozéja — Egyszerűsítik az adórendszert Róma, augusztus 31. (A Nemzeti Újság külön tudósítójának telefon jelentése.) Volpi pénzügyminiszter a minisztertanács mai ülésén hatalmas expozéban ismertette pénzügyi terveit. A pénzügyminiszter javaslatára a minisztertanács egyhangúan hozzájárult az új pénzügyi programhoz, amelynek legfőbb pontjai a következők: 1. A kincstár szeptember 1-én a nemes valutákból álló fedezeti állományából az 1925. évben felvett Morgan kölcsön 90 millió dolláros összegét a Banca dTtalia rendelkezésére bocsátja, aminek ellenében a Banca dTtalia átveszi az állam jegyforgalom szaporítására annak idején engedélyezett 2 és fél milliárd lírás követelést. A bankjegyforgalom ezáltal 6,729,5 millió líráról 4229,5 millió lírára csökken, míg a Banca d Italia aranytartaléka 425 millió arany dollárra, vagyis 2400 millió aranylírára emelkedik. 2. A bankjegyforgalom csökkentésére évente 500 millió lírát fordítanak mindaddig, amíg a bankjegyforgalom nincsen teljesen fedezve. 3. A bevont bankjegyek helyébe ezüstpénzt bocsátanak ki. 4. Likvidálják a csődbe jutott Banca Disconto ügyeinekrendezésére megalakított autonóm konzorciumot. A kincstár haladéktalanul bevonja és megsemmisíti a konzorciumnak adott kincstárjegyek egy részét, mégpedig egyelőre 500 milliót, majd október végén újabb 500 milliót. A pénzügyminiszter további terve, hogy a Banca A Italia bizonyos felügyeletet gyakoroljon az olyan pénzintézetek felett, amelyek hitelügyletekkel foglalkoznak. Új bankok vagy bankfiókok alapítása a jövőben csak a pénzügyminiszter vagy a közgazdasági miniszter engedélyének alapján történhet. A betétüzlettel foglalkozó pénzintézeteknek évenként tiszta nyereségük tíz százalékát tartalékalapjuk növelésére kell fordítaniuk mindaddig, amíg ez a tartaléktőke az alaptőke negyven százalékát nem éri el. A Ura árfolyamának hatásosabb védelmére a valutaügyleteket a pénzügyminiszter központosítja és gondoskodik arról, hogy az államnak a Banca d’Italiánál levő számláin állandóan legyen megfelelő mennyiségű deviza. A minisztertanács elhatározta végül, hogy folytatja a rendszeres deflációs pénzügyi politikát, hogy a lírát fokozatosan revalorizálják. Eltöröltek még bizonyos egyenes adókat, hogy keresztülvihető legyen az adóegyszerűsítés politikája, amelynek folyamána főleg a háború alatt és után bevezetett adókat igyekeznek kiküszöbölni, mert felismerték, hogy ezek rendkívül ártottak az ország általános gazdasági helyzetének. (T.) Lapdánk mai száma 2000 korona A felekezeti béke írta: Haller István Az elmúlt évben Kecskeméten, az idén Hajdúböszörményben reklamálta Balthazar debreceni szuperintendens a felekezeti békét. „Megbecsülhetetlen értéke van az ország belső békéje szempontjából a felekezetközi békének“, állapítja meg a szuperintendens. Nagyon igaz. Igaz volt Mohács előtt és nagyon igaz volt Mohács után is, amelyre a szuperintendens szintén aludál, feltéve, kissé nehezen érthető, hogy miért, „a méltó dicsekvés koronáját“. No, de mindegy, amit a felekezeti béke értékeléseképen mond, az igaz. De mikor ezt a gyönge violát ott látom a beszéd szúrós tövisei között, az az érzésem, hogy jobb helyre is juthatott volna. Mert bizony nem nagyon kell ide-oda forgatni azt a beszédcsokrot, hogy vérző sebet kapjon az a viola, az a gyönge rózsa „a meg- A becsülhetetlen értékű felekezetközi „ béke“. I . Kecskeméten azt panaszolta 13 alt hír- zár az elmúlt évben, hogy a protestáns keresztényeket háttérbe szorítják a hivatali állásokban, vezető pozíciókban a katolikusok, akik az állami, megyei, városi státusban, a közoktatásban, vasútnál, hadseregben, bíróságnál elfoglalják a vezető pozíciókat és népességi arányszámukon messze túl terebélyesednek az egész vonalon. Ámulva hallgattuk ezt a panaszt. Mi mint elnyonók!! Mint könyöklők?! Mint a többségi erővel visszaélők?! Hát mióta váltottunk ilyenekké? ősi természetünket, közismert nemtörődömségünket, mikor vetettük le? Hiszen évszázadokon át mi voltunk azok, akik minden tényt mindig tudomásul vettünk és minden változtatásba mindig belenyugodtunk. Néha, ha már nagyon szemszúrű volt valami változás, vagy kisebb előkészítés nélkül történt, ha nagyon váratlanul ért, mint egy orroncsapás, akkor dohogtunk egy kis ideig, de csak befelé, hogy az érdekeltek valahogy meg ne hallják. Szólni, dehogy szóltunk. Protestálni, dehogy protestáltunk. Rekriminálni régen elfelejtettünk. Akciókat nem kezdeményezett senki, mert úgy is tudta, a lefújás valahonnan megjött volna. Mi történt tehát velünk, hogy egyszerre ilyen szemrehányásra tettük magunkat érdemessé? Semmi. Valóban semmi. Sem belülről nem változtunk meg, sem kifelé tanúsított magatartásunkon nem esett semmi változás. Azok maradtunk, akik voltunk mindig: béljetűrő, jámbor, elnéző, belenyugvó, nagylelkű, liberális katolikusok, akikkel igazán összeférhetett, aki akart, akikkel valóban nagyon jól járt mindig, aki vele vagyonban, hatalomban osztozkodott. A rövidebbet nem húzta más soha.’ A tavalyi harcias panasz után, önző előnyomulásnak vádja által egy kissé fejbekólintva, szédelegve nézegettünk a különféle státusok ranglétráinak teteje felé. Várjon lehet-e bennünket a túlságos helyfoglalással megvádolni? Nem. Valóban nem lehet. Nagy megnyugvással állapítottuk meg, hogy bennünket ez a szemrehányás csakugyan nem érhet. Már nagyon régen nem érhet. Egy pár évtized, egy félszáz esztendő óta legalább nem. Újabban sem. A legújabb korban sem. Pedig nagyon gondosan szemügyre vettük a felsőbb létrafokokat az állami, a megyei, a katonai, a bírói státusban. És egyebütt is. Nincs semmi baj. Önmagunknak nem