Nemzeti Ujság, 1929. augusztus (11. évfolyam, 182-196. szám)

1929-08-13 / 182. szám

C* iMSAueia *| ^ y 1' I* kiadóhivatalok 11., ■ KBB HW T M ejj* S M&M §Bf| f Bfii «Mi EB H M3B y M ffiSl Bigg fillér — Hirde-Országhás­ u. 18, Tol. 1 ■ ^^B . 1 ■ MBB MM!! KSH M EsP ff KpVf V ’Plf fyjSs]­tések millióié­rra.-ss JL l­ai *llrl^JIEL KJEnaJS Felelés szerkeszti: TÓTH LÁSZLÓ dr. ♦ KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP ♦ Főmű TÚRI BÉLA XI. évfolyam 182. szám ♦ Kedd ♦ Budapest, 1929 augusztus 13. ______________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________+ ^ M­­v.. Csak az integritás... Az „Európai Egyesült Államok“ kon­cepcióját, melyet Briand egy szellemes gesztussal Európa köztudatába dobott, mint az agresszív francia politika Pál­­fordulását szerettük volna üdvözölni s kellő megilletődést váltott volna ki mindnyájunkból, ha nem mutatkozik meg benne oly tisztán az Amerikai Egyesült Állam­ok ellen irányuló tenden­cia. Ez a felfedezés azonban gyorsan le­­hűtötte fantáziánkat s kellő értékére szál­lította le a nagy francia akcióját. Mint­hogy nem a pacifizmus, csupán profán anyagi motívumok sugallották, hiányzik belőle a morális bázis s így természete­sen nem tekinthető komoly kezdeménye­zésnek. Sajnos, nagyon is tisztában vagyunk azzal, hogy e problémának a megoldása a távol jövő feladata, amikor az álla­mokat nem az imperializmusra vezető állami mindenhatóság elmélete fogja irányítani cselekedeteikben, hanem álta­lános gazdasági és érzelmi szolidaritás. Ezt Briand a legjobb szándéka mellett sem tudná megvalósítani a jelenlegi európai konstellációk közt. Egy pilla­natra mégis felcsillant a remény, azzal biztatva, hogy a francia politika jobb belátásra térve, ki akar bontakozni a stabilizált fegyveres béke mai lehetetlen állapotából, jóvá akarja tenni a béke­­szerződések égbekiáltó igazságtalansá­gait, meg akarja tenni az első lépést a lelkek megnyugvása és Európa gazda­sági konszolidációja irányában. E'-" nt*'­ » sajtó élér­e érdeklő­dése, mellyel felkarolták az eszmét. Né­met, olasz, sőt magyar részről is merül­tek fel tervek, elébe sietve Briand kon­cepciójának, kisebb körben óhajtva meg­­,valósítani a gazdasági egyesülést azok­kal a szomszédos országokkal, amelyek­hez érdekeik fűzik. Nálunk egyesek a német-magyar-olasz vámunió tervét pro­ponálták, mint reális, megvalósítható projektumot a három állam gazdasági egyesülésére. Habár nyugodtan leszögezhetjük, hogy az „Európai Egyesült Államok“ megva­lósítása még igen-igen sokáig utópisz­tikus álom marad, viszont abból a fel­ismerésből kiindulva, hogy Csonka-Ma­­gyarország, mint kis politikai és gazda­sági organizmus, izoláltan képtelen volna a világállamok gigantikus verse­nyében megállani, tehát szükséges fog­lalkoznunk a kérdéssel: várjon merre felé orientálódjunk, melyik nagy terme­lési tényezőnél jegyezzük be cégünket, exportpiacot biztosítva magunknak, gaz­dasági jövőnk érdekében. A három állam vámuniója Magyaror­szág számára semmiesetre sem kívána­tos, mikor evidens érdekünk, hogy agrár jellegünkből fokozatosan kivetkőzzünk, áttérve a nagyobb anyagi jólétet és kul­turális színvonalat jelentő indusztriali­­zációra,­­ lehetőleg autarchiára, saját magunk ellátására törekedve. Viszont ez a kapcsolat mezőgazdasági termelésünk szempontjából nem sok emelkedést hozna, mivel a két, illetőleg csonka­ Ausztria be­vonásával, három szomszéd állam mező­­gazdasági szükségletének fedezésére a miénken kívül a tengerentúli államok exportját is igénybe kellene venni, te­hát idegen konkurenciával éppen úgy kellene küzdenünk, mint ma. Ezzel szem­ben a mi gyengébb vas-, gép- és textil­iparunkat a jól szervezett és monstruális német nagyipari imperializmus menthe­tetlenül agyonnyomná. Gazdasági kérdéseken túlmenőleg pe­dig ez a plánum nagy veszedelmeket rejt magában. Kóbor Tamás messze el­kóborol a valóságtól , a realitástól, ha csak mint gazdasági­ nexust fel ezt a kapcsolatot. Politikai szövetség nél­kül ez a terv meg nem valósítható, he­lyesebben formulázva csakis politikai szövetség kapcsán lehetne szó gazdasági egyesülésről. Pedig a Németországgal való vámunió létrejövetelével a hírhedt „Mitteleuropa“ már-már eltemetettnek vélt ambíciója újra kisértene, önálló po­litikai jövendőnk veszélyeztetve volna s váljon Kóbor Tamás óhajtaná-e, hogy az előbb-utóbb feltámadó német imperia­lizmus szolgálatában — mint az elmúlt világháborúban — ismét pénzt, életet és országot áldozzunk. Számunkra a világháború legfőbb je­lentősége abban rejlik, hogy elszakította a köldökzsinórt, mely a magyarságot a germán világhoz fűzte. Ne is akarjuk is­mét visszaszerezni azt. A mi számunkra adva van a keret, ahol megtalálhatjuk boldogulásunkat és szabad fejlődésünket. Magyarországot minden érdeke kelet felé utalja. A dunai konföderáció eszméje ma már nem utópia, hanem követelő gazda­sági és politikai szükségszerűség. Csak­hogy nem a demobilizált Csonka-Magyar­­országnak kell helyet könyörögnie az ál­­lig felfegyverzett Kisantant érdekszövet­ségében, de Nagymagyarország legyen a mag, mely körül kijegecesedik a Duna gazdasági jelentősége által létesített érdekszövetség s majdan Közép- és Kelet­­európa politikai konföderációja. Az elmúlt tíz esztendő eseményein ke­resztül vakító világossággal bontakozik ki a világtörténelmi igazság: minden nép csak abban a keretben találhatja meg boldogulása feltételeit és fejtheti ki aka­dály nélkül a benne rejlő értékeket, me­lyet helyzete, múltja, történelmi rendel­tetése kijelölt számára. Ma megértjük, mért volt képes megállani a maroknyi magyar nép történelme folyamán, az újabb és újabb öldöklő katasztrófák tüzében s mért tört meg pillérein a germán és tö­rök világhódítás lendülete és omlottak össze a népvándorlás utóhullámai. Ma tisztán látjuk a trianoni békeszer­ződés papiros értékét, mely minden wil­­soni princípiumot kicsúfolva, bizonyítja, hogy a lebecsült gnográf-,ii 's történelmi tényezők sokkal erősebben fűznek állami egységbe népeket, mint pusztán a nyelvi vagy érzelmi közösség. Az európai paci­fizmus halálosabb vétket nem követhe­tett el maga ellen, mint 1921-ben, mikor a párisi békekonferencia tájéko­zatlansága folytán szerkesztett békedik­tátumot aláíratták a magyar kiküldöttek­kel. Egyforma mértékkel mértek itt a Kronlandokból összetákolt Ausztriának és az ezeréves történelmi Magyarország­nak. A Monarchia szétdarabolásában két- H­áború a front mögött is hátas Surányi Miklós A miniszternek mondja meg Sándor, hogy köszönöm a jóindulatát, az elnöki ügyosztály meglesz nélkülem is. Az a tiszti szolga, aki elhozta a leveledet, két hónappal ezelőtt megmentette a minisz­terelnök testvére életét. Tisza István sze­mélyesen mondott köszönetet neki, a hadseregparancsnok pedig visszaküldte a hadtápvonalba kényelmes és veszélyte­len szolgálatra, hogy megjutalmazza. Ko­vács István erre levélben könyörgött a miniszterelnöknek: eszközölje ki számára, hogy visszamehessen a harcvonalba. És Tisza István megtette neki: Tisza és Ko­vács. Ez aztán két ember! Pedig egyik sem csinálta a háborút és Tisza István­nak és Kovács Istvánnak is nemcsak fia, de unokája is van. Édes lelkem, ne tégy értem semmit, ne mozdulj, vigyázz, elhagyatva és tanács­talanul minden mozdulat bajt hozhat a magad és gyermekeink imádott fejére. Istvánka sorsára majd ügyel az Isten, aki egyetlen menedékünk és oltalmazónk, Péterke és Évike sorsára vigyázz te, aki most nekik egyetlen menedékük és oltal­mazó­juk vagy Isten akaratából. Jó he­lyen húzódtatok meg, derék Péterffyek között. Ha sürgős dologban határoznod kell, kérj tanácsot Elemétől, az erős, tiszta, erkölcsös asszony, igazi magyar, legyen rajta az Isten áldása. Péterkére különösen nagy gondod legyen, kissé fél­szeg, a lelke túlbuzgó és a fantáziája ka­landos. Romantikus kis legényke, nagyon féltem. Légy erélyes és szemes, egy pil­­a­­­­­lanatra se engedd nyakló nélkül. Évikét nem szükséges oly erősen a tanulásra fogni. Leánynak ebben a korban testi egészsége fontos. A többi Isten kezében van, aki mindnyájunkat óvjon meg min­den szerencsétlenségtől. Gyermekeinket csókold meg helyettem és mondd meg nekik, hogy karácsonyra viszontlátjuk egymást. Szeretlek Ágnes. Ágnes megcsókolta a szeretlek szó min­den betűjét és a levelet keblébe rejtette, a szive fölé. VII. Amióta András és István hadbavonult, Ágnesnek egyetlen barátja van, Gyula bácsi, a család krónikása, a pepita nadrá­­gos, sárga arcú, sárgahaju, sárgaszemü, sárgafogu öreg gavallér, aki fekete akta­táskájában az ezeregyés titokzatos és izgató meséit hordja magával s azt néha kinyitja Ágnes előtt és Ágnesnek eláll a szive dobogása, amikor belepillant. Este, vacsora után, néha közel az éjfélhez, be­lesurran a szobájába, amely maga is olyan, mint egy elvarázsolt kastély ar­chívuma. Nagy, magas alkóvos szoba, katedrálisokba való sárga ablakok, égő vörös, kék és zöld kristálylámpák, öreg tölgyfa pulpitusok, iratszekrények, ima­zsámolyhoz hasonló szerzetesi álló író­asztalok, préselt bársonyba, selyembe, aranyveretes, féldrágaköves berakásokkal ékes bőrtokba rejtett oklevelek, címerek, családfák, pecsétek, aranybullák selyem­zsinóron, pergamentkötések, könyvek, levelek... Roppant bőrfotel, nyugágy, szivaros-, teás-, likőrös­ asztalkák össze­visszaságban, ódon hangulat, különc Péterffy-tanya, az ember légmentesen el­zárt bura alatt képzeli magát, ahova nem jut be sem a háború, sem az élet, sem a halál, sem az idő lehellete, itt megállt az óra, öt- vagy hatszáz, vagy talán ezer esztendeje áll, amikor Péterffy Gyula el­felejtette felhúzni. Péterffy Gyula akkor is már öreg ember volt, öröktől fogva öreg ember, ennélfogva hallhatatlan, mert az élete sem élet, mint ahogy az óra sem óra többé, ha elfelejtették felhúzni. — Ez az én titkos szerelmem — mondo­gatta tréfásan Ágnes —, titkos viszonyom van az ezeréves Péterffyek szellemével, Gyula bácsival, a családjával és a nemesi almanachhal, pepita nadrágban, sárszínü hajjal és csontvázra emlékeztető vékony lábszárral. Ebben a szent barlangban, ahol mindig süt a nap, mert sárga ablakai vannak, titkos találkozásaim vannak a föld alatt pihenő Péterffyekkel. Gyula bácsi megszokta ezeket a látoga­tásokat s ha Ágnes néha elmaradt, — sok­szor hajnalig várta karosszékben ülve, mozdulatlanul, ámbár éjfél után már tudta, hogy nem jön, de azért nem feküdt le, mert, ki tudja, hátha csoda történik, hátha . . . Gyula bácsi nagyon szerette Ágnest; a maga kiaszott csontváza, pepita nadrágban, csattogó foga és kiülő pofa­csontjai a sárga bőr alatt felvillanyozó­­dott és boldogságérzetekbe merült, ha a daliás, ruganyos, asszonyos Ágnest meg­pillantotta. Szerette mélyen zengő alt hangját, szelíd, gyermekes, csodálkozó szemét és kielégíthetetlen kiváncsiságát régi történetek, családi titkok és mende­mondák iránt. Szerette finom és gyengéd előkelőségét, szerénységét és hízelgő mo­dorát; tisztelte benne a három gyermek anyját, aki mégis örök fiatalságot és bájt árasztott maga körül. Gyula bácsi sokat látott, hallott és sokat élt át a maga hosz­­szú életében és rájött, hogy földöntúli varázsa van a kontrasztnak, amely viruló testű és gyermeklelkű asszonyok lényé­ben rejtőznek. Maga már öreg gyermek volt, aki rajongott a gyermeki lélekért é­s maga lelkének társáért és a duzzadó egészségű, heroikus vonalú, dús testért, akárcsak a gyermekek. Gyula bácsi ma sokáig időzött a hall­ban, mert a mai jeles és emlékezetes nap volt, ma koronázták meg a királyt, Sán­dor, a császári és királyi kamarás részt­­vett a koronázási ünnepélyeken és csak­nem éjfélig mesélt a nap ragyogó esemé­nyeiről. A család többi tagja nem látott abból mást, csak ami a közönséges halan­dók számára utcán, a budai Szent György­­téren, a Koronázó Templom körül lát­ható volt. Péterke, aki most hatodikos gimnazista, odafurakodott mindenütt a tömeg közé s látta az új királyt. Azt mondta, hogy olyan volt, mint egy égből leszállt arkangyal, kissé nagy volt a koro­nája szegénykének és makrancos lova volt, de szép volt az arca, kis bírna baju­szával, rózsás a reá vak barátságos szemé­vel mindenkire mosolygott, Péterkére is. Péterke elkiáltotta­ magát, éljen A király, a király mosolyott, Péterke Szeretett volna odarohamol hozzá,, letörölni és könyörögni, hol vegye be katonának, szeretne meghalni érte? JTS* király csak mosolygott, egyenesen csínyedül rá és a főhercegek tündöklő csoportjában el­lovagolt a Szent György-téren felállított koronázó domb felé. Ágnes nem volt künn az utcán, ő egész nap* Andrást és Istvánt siratta és törte a fejét, hogyan lehetne őket a megkoronázott királytól vissza­könyörögni? A többiek sem voltak ott az ünnepségeken. Lajos tüntetőleg bőr­­bekecsben, pörge vadászkalapban, lovagló pálcával sétált az utcán, dacolva a Habs­burgokkal, akik ám lássák, mire mennek főhercegeikkel, cseh vezérkari ezredeseik­kel, német szövetségesükkel, osztrák generálisaikkal, Gotterhaltéjükkel és fekete-sárga lobogójukkal,­­ a bőrbekecs Lapunk mai száma 16 fillér Mi történt? A hágai konferencia válság elé ke­rült Megnyitották a XI. diák-világkon­­gresszust , Tuka mellett vallottak ma a tanuk ötnegyed millió hektoliterre becsü­lik az idei szüret eredményét Négy amerikai állam területén lán­gokban áll az erdőség Az erdélyi szászok tiltakoztak a községnevek eloláhosítása ellen Az elárult Rutén-földet vissza kell csatolni Magyarországhoz Jelentéktelen volt a forgalom az értéktőzsdén Szerdán nyílik meg a szolnoki ki­állítás Az árutőzsdén csak a tengeri drá­gult A magyar boxolók szenzációs küz­delem után legyőzték az olasz vá­logatottakat Törökország nagy búzavásárlásokat kezdett az Alföldön Az európai körrepülés pilótái már Amszterdam felé tartanak Rotherm­ere lord vendégei a ma­gyar cserkészek Rozván prefektus provokálta a lu­­pényi mészárlást Nemzetközi reklámkongresszus nyílt meg Berlinben Rabszolgakereskedés folyik Libé­riában A leomló földtömeg eltemetett húsz munkást Kolozsvár mellett garázdálkodnak a katonaruhás oláh rablóbandák Már mozdonyt is loptak a román vasúttól A perzsa sah meg akarta Sietni a testvérét Aranytelepeket találtak a Salamon­szigeteken Hatalmas földrengés rázta meg a Niagara vidékét Burány Gergely csornai prépost nagybeteg Az elszakított magyar részen gya­korlatozik az osztrák hadsereg ötvenre emelkedik a nagyrévi tö­meggyilkosság áldozatainak száma Vasárnap hatvanezer pesti kereste fel a strandot

Next