Nemzeti Ujság, 1929. november (11. évfolyam, 249-273. szám)

1929-11-01 / 249. szám

Vass József politikai érdem­jel irta i Griger Miklós dr., . sóskúti plébános, országgyűlési képviselő Nagy fába vágja fejszéjét, aki egy rö­vid cikk keretében Vass József politikai érdemeit akarja méltatni. Mégis meg­próbálom, mert erre kötelez a lelkiisme­ret parancsa s biztat a remény, hogy a bátrakat szerencse kiséri. Vass József — pap s ha papságának 25 esztendeje alatt csak papi funkciókat végzett volna, úgyis a népjólétet és a szociális gondolatot szolgálta volna. Mert ezt teszi minden katolikus pap: — szolgálja a népet. Családja nincsen, de minden családhoz tartozik. (Aki nem hiszi, nézze végig egy plébános temeté­sét!) Népének osztályosa búban és öröm­ben; barátja és atyja. Áldja a bölcsőket és a sírokat. Kiegyenlíti az osztály­­ellentéteket, a legtöbb esetben már szár­mazásánál fogva is; a dolgozó, munkás­­emberek atyafia, nem szegről-végről, ha­nem test és lélek szerint. Akad a pap­ság sorában itt-ott a régi főnemességből is, a dzsentri-osztályból is, de legsummá­­sabb számmal mégis a nép egyszerű gyermekei sereglenek az oltár körül; szegény munkások, kisiparosok gyerme­kei, akik jól tudják, mit jelent a min­dennapi kenyérért való küzdelem; föld­­mívesek gyermekei, akiknek szülei búzát termelnek és szőlőt nyesegetnek; egy­szerű, szegény szülők gyermekei, akik megőrtik s aterzik; a dolgozó népréteg­­nek minden buját-baját s azt a fekete gondot, mely a létért való küzdelemben kinpadra­ vonja s kerékbe töri lelküket­­testüket... A katolikus pap a legtöbb esetiben származása s minden esetben az evangélium tanai révén a szociális igaz­ságosság hirdetője... Tehát Vass József az esetben is szo­ciális missziót teljesített volna, ha a leg­szerényebb faluban lelkipásztorkodott volna. Ám a gondviselés keze olyan polcra emelte, ahonnan az egész országot a szo­ciális haladás útjára vezethette s — ve­zette is. A múltban az intelligencia és a pol­gári osztály a „szociális“ szótól is ide­genkedett, minden valószínűség szerint azért, mert annak karrikur­túrájával, a szociáldemokráciával tévesztette össze és ellenszenvét, melyet a szociáldemokrata tan, elmélet és gyakorlat kiváltott be­lőle, a szociális gondolatra is kiterjesz­tette; a szociálpolitikát és a szociál­demokráciát minden megkülönböztetés nélkül egy kalapba dobta, eltörte a tük­röt a reászállt párák miatt és a fattyú bélyegét a­ törvényes gyermekre is fogta, hogy mindkettőt megfojtsa. Prohászka Ottokár után elsősorban Vass Józsefé az érdem, hogy a szociális gondolat és eszme szalonképessé lett. A múltban a liberális gazdasági rend­szer nálunk „nebántsvirág“ volt; egész gazdaságpolitikai kodifikációnk erre a teóriára volt felépítve. E gazdaságpoli­tika elválasztotta a nemzetgazdaságtant az erkölcstől, tág kaput nyitott a po­gány egoizmusnak, kiszolgáltatta a gyengét az­ erősnek, egyeseknek óriási vagyont biztosított, százezreket pedig nyomorba taszított, szétzüllesztette a kisiparososztályt, tönkretette a mezőgaz­dasági rétegeket, ráfeküdt a munkás­­tömegekre, kiszívta erejüket és vérüket, elkeserítette kedélyüket, elvett tőlük föl­det, napsugarat, levegőt... Vass Józsefé az érdem, hogy a liberális gazdasági rendszerrel járó igazságtalanságot, szív­­tianszart, Vim­f -é fiegymuto­t s elfojtani nem tudta — erre egy vas­­miniszter sem képes —, de legalább eny­hítette, mérsékelte, szűkebb térre szorí­totta. A múltban az volt nálunk a felfogás, hogy az államot a társadalmi és gazda­sági harcban csak az éjjeli bakter sze­repe, a jogrendnek őrzése és biztosítása illeti meg. Az állam csak jogállam volt, nem pedig népállam, szociális állam. Megfeledkezett legfőbb feladatáról, ar­ról, hogy kenyeret és megélhetést bizto­­ ■' '* .!? sitson polgárai számára, megfeledkezett^ * a justice reparative“-ról s igy elvesz- * tette erkölcsi létjogosultságát; nem volt • más, mint a gazdagok érdekszövetkezete és szinte rászolgált ama cimre, melyet neki Bakunin adott: „l‘état c‘est mal“, az állam rákfene­s megérdemelte azt a sorsát, melyet a kommunisták neki szán­tak, tudniillik az elhalást. Foss József volt az, aki a szociálpolitikai feladatok iránt való megértést és érzést ragyogó ékes szólásával a magyar politikai társa­dalom köztudatába beleépítette és köz­­meggyőződéssé tette ama igazságot, hogy az államnak a társadalmi és gazda­sági életben, a munka és tőke viszonyá­ban fölényes erejével ki kell kényszerí­tenie a szociális és etikai szempontok­nak érvényesítését s nem rajta, hanem a Trianon okozta gazdasági adottságon múlt, hogy az elvnek diadala egyelőre kevés gyakorlati eredményt képes fel­mutatni. A múltban nálunk a szociáldemokrá­cia ellen csak negatív gyógyszerrel, po­litikai elnyomással, csendőrrel, rendőr­rel küzdöttek. S mi volt az eredmény? Az, ami másutt, ahol hasonló eszközök­kel akarták a szociáldemokráciának út­ját szegni. Az orosz törvénykezés vé­rengző ítéletei, az osztrák rendőrség fá­radozásai, a többi államok enyhébb vagy szigorúbb rendszabályai és intézkedései mind azt eredményezték, hogy a szo­ciáldemokrácia nem csappant meg, ha­nem megnövekedett. Eredményesen a szociáldemokrácia ellen csak becsületes idZC áll­t h­azutílus­sá . " M­üll Józsefé az érdem, hogy a magyar szociál­politika hajóját a holt­érből, a lagúnák sekély vizéből a nyílt tengerre kivezette s ezzel a szociáldemokrácia forrását apasztotta, vitorláinak hajtószelét a ke­resztény és nemzeti gondolat számára elhódította s lefoglalta. S nálunk, ahol mindenféle politikánk­nak, kultúrpolitikánknak, közigazgatási politikánknak ama célra kell törekednie, hogy a magyarság tömegeit előkészítse és megszervezze legnagyobb történelmi . Halottak estéjén Lobog-ragyog ezernyi gyertyacsillag: sírok bús ormán gyújtott őrtüzek. Hegedű sír föl... elmélázva ringnak a temetői szomorúfüzek. Rokon, barát veszi körül a hantot, mely most kivalgó díszektől nehéz. Gyászénekek. Magasztos búcsúhangok. A szív sóhajtoz. A szó könnybevész ... De aztán fényt és könnyeket kioltnak. Némúl zenéje sóhajnak, sikolynak. Már hív az Élet, a víg szerető! A holtaké megint a temető, hol, mint kisértet, köd lebeg s búvik rémes szavát hallatva egy havik. Szamolányi Gyula Arany trombita Halottak ittas Endtvödli Béla Voltak ismerőseim, akik ha története­sen meghalt egy-egy távolabbi rokonu­k, vagy barátjuk, azt mondták: — Szegény, ő is elköltözött, eb­bek­ saj­nálom, de mégsem megyek el a temeté­sére, mert nem bírom el azt a pillanatot, mikor a koporsóra dübörögve ráomlik a föld. Voltak ismerőseim, akik ha gyászjelen­tést kaptak, nem reagáltak rá, nem fe­jezték ki a részvétüket a hátramaradot­taknak, bármennyire is közelállt hozzá­juk az elköltözött. — Nem tudok kondoleálni — mondták ilyenkor — olyan szörnyű egy ilyen gyász­látogatás, az ember azt sem tudja, mit mondjon. Voltak ismerőseim, akik abban a pilla­natban cserben hagyták az embert, mi­helyt, valami csapás érte. — Nem jó vele érintkezni — mondták — gyászmadár és bajt hoz az emberre. Az emberek rettenetesen önzők és a koporsóban fekvő halott, szerencse, hogy nem érzi, mennyire egyedül marad a másvilágra való elindulás pillanatában. Csak abban az esetben tolongják körül a koporsóját, ha egyik-másik hozzátartozó­jától még lehet várni valamit. Éppúgy mint sok neves halott csak azért kapott hamarosan szobrot, mert a hátramara­dottjai befolyásos emberek voltak s a tömeg ezzel nekik akart hizelegni. Ők még értékelhették a szoborbizottság buzgal­mát, az elköltözöttnek viszont egészen mindegy, hogy­­bronzban, vagy márvány­ban odaállítják-e az alakját valami poros térre, vagy sem. A halott nem tehet szemrehányást, kí­sértet járás nincs, el le­het hát felejteni minden következmény nélkül. Milyen szomorú azoknak a sorsa, akik a haláluk előtt néhány évvel már elvo­nulnak az életből. Betegség kényszeríti őket erre, vagy fáradtság, mindegy, de tény, hogy a nevük elhangzik, ismeret­lenné válik, elfelejtik őket s mikor meg­halnak, azt mondják rájuk: — Jé! én már azt hittem róla, hogy ré­gen meghalt Rohonczy Gida jó egy néhány éve tel­jesen visszavonult már s a hajdan köz­szeretetben álló, közismert és népszerű ga­vallért, akiről igazán még az is tudta, hogy kicsoda, aki nem ismerte, teljesen elfelejtették. Mikor a halál hírét nemrég közölték a lapok, az olvasó elálmélkodott. — Hát még élt? — mondták fejcsóválva s a közelebbi ismerősei, a kortársai is felfigyeltek. Teljes bizonyossággal tudom, hogy dí­szes temetésén, a koporsója mellé nem állt oda gyöngéd búcsuszónoklatra senki. A bejelentett orátorok a különböző egye­sületek részéről elfelejtettek elmenni, amin nem is lehet csodálkozni, mert so­kan már Rohonczy Gida életében elfelej­tették, hogy még nem ment el. Hiába, a koporsó körül csak egy egé­szen kis kör gyászol önzetlenül és teljes meghatottsággal. A halott ilyenkor álla­píthatná meg, mennyit hibázott az élet­ben s hány érdemtelenre pazarolt szere­­tetet és gyöngédséget, amit még egy szél virág, egy bucsuszó alakjában sem kap vissza akkor, mikor Örök istenhozzádot mond az ittmaradottaknak. Mindez Halottak napja alkalmából jut az eszembe, mikor az élők kimennek az elköltözöttekhez látogatóba s részben a köteles emlékezés, részben az őszinte bá­nat megindítja a tömegeket a temető felé. Én még soha nem látogattam meg Ha­lottak napján a szeretteim­ pihenőhelyét, egy-két nappal Mindenszentek ünnepe előtt kiviszem a virágaimat, de mikor ezrek és ezrek lepik el a temetőt, akkor nem tudok meghatott lenni. Pedig meg­hatóan szép lehet, amikor az emlékezés fényt gyújt a sírok ormán s az ezer kis láng leng-lobog az őszi köszörúk között. Csodálatos, de úgy van, hogy Halottak napja az én számomra nagyon sokszor van évente. Nem is gondolok a múlttal, nem gondolok a halottaimra, járok az utcán, a zugó, zajló életben s minden­­szembe jut, csak a temető nem És­­ egyszerre csak felrémlik előttem valami, egy ember, akit például az apám szere­tett, egy szín, egy ház, egy virág, ami emlékeztet az elköltözött!«, vagy szerette, vagy gyűlölte az illető, de mindenesetre köze volt hozzá, szóval róla jut, eszejfém é­s ebben a pillanatban megrohanh­atók az emlékek. Gyászolok. Igen, az apám na­ponta eszembe jut, mikor megbotlom s nincs senki, aki megfogja a kezemet, eszembe jut, mikor ma beigazolódik egy­­egy tanácsa, amit még az élő ember adott s aminek én nem hittem. Egy sötétkék­­ruha eszembe juttatja, mert ilyent szere­tett mindig hordani. Ezer és ezer apró dolog évente, hóna­ponként, naponta nem hagyja elhomá­lyosodni az emlékét, ha soha nem hord­tam volna érte gyászruhát, akkor sem lenne baj, hiszen minduntalan megre­megtet a belső gyász, a visszaemlékezés, mikor minduntalan az eszembe jut és él bennem. Ez azonban nem tartozik senkire, csak rám És így vagyok másokkal is, akiket sze­rettem és akik engem szerettek. Egy ha­lett világ él az emlékezésemben s ez a halott világ egyre kedvesebb és köze­lebb van hozzám sokszor, mint az élő. Miért van ez! Talán évről-év­re többször tekint visszafelé az ember, talán a sok csalódás miatt kell egyre gyakrabban hátrafelé fordulni, arra felé, ahol elma­radtak tőlünk azok, akikben soha nem csalódtunk s akik látatlanul még ma is kísérnek bennünket. Úgy szállong fölöt­tünk az emlékük fehéren és könnyedén, mint­­a vonat füstje, mikor maga a vonat már régen tovatűnt a végtelenbe. A füst néhanap a szemünkbe csapódik , s ilyenkor nem csoda, hogy könnyezünk. ff f 1929 NQV. * \ . / y / " Teljes heti világrádióműsor^Hilftéktet___________ ■ NEMZETI UJSSG ■ ,­■/'**** «te. Felelős szerkesztőt TÓTH LÁSZLÓ dr. ♦ KERESZTÉNY POLITIKAI NAPILAP ♦ túri bél* 1------------------------------------ ■■ 1 Xh évfolyam 249. szám Péntek Budapest, 1929 november 1. Lapunk mai száma 24 fillér - J'” : TMhi történt? _____ Hadijai­nos gróf diktatúra-gondo­­v^*u^1%/.emben egyhangúan ál- MOBSZ foglalt a közvélemény és a politikai világ Három hónap alatt 23 millió pengő volt a deficitünk A Közalkalmazottak Nemzeti Szö­vetsége hatalmas munkát végzett az elmúlt tíz év alatt Serédi Jusztinián bibornok-herceg­­prímás visszautazott Esztergomba Az Angol Bank leszállította a ka­matlábat, Newyorkban pedig meg­áll­t­ a tőzsde árzuhanása A görögkeleti magyar egyház problémája Bécs mellett polgárháború kirobba­nása fenyeget A temesvári románok magyargya­lázása Csütörtökön ismét lelepleztek több újságíró-síremléket Sztranyavszky Sándor államtitkár a felekezeti békéről és a Katolikus Nagygyűlés bölcs mérsékletet hir­dető hangjáról beszélt Orosházán Negyven százalékkal emelkedett ok­tóberben a fizetésképtelenségek száma Meg kell szüntetni a diszparítást az ipari és mezőgazdasági termékek árai között Bécsben felmondták a resicai vas­művek hitelét Teherautó és villamos súlyos karam­bolja a Báthory­ utcában Bárány István Stuttgartban foly­tatta győzelmi sorozatát Eddig körülbelül 550 vagon gyümöl­csöt exportáltunk Lengyelorszás­ba festőpénzt vezet a Vatikán Jacobi Olivér lemondott a Kereske­delmi Bank ügyvezető-igazgatói állásáról Lengyelországban öt hónapra kivi­teli prémiumot vezetnek be gabo­nára és lisztre Sennyey Miklós báró ellen valorizá­ciós pert indított a leánya Életfogytiglani fegyházzal sújtották a soroksárpéterii feleséggyilkost Ingadozó volt az értéktőzsde irány­zata Egy kém két és félévi fegyházat kapott­­ ékszerlopásért

Next