Nemzeti Ujság, 1936. január (18. évfolyam, 1-25. szám)

1936-01-31 / 25. szám

14 A gazdatársadalom a lajstromozott zálogleveleket adósság visszafizetésre kívánja felhasználni A transzfermoratórium elrendelése óta a hosszúlejáratú jelzálogos kölcsönöket nem szabad záloglevelekkel visszafizetni. Ezt a tilalmat azért iktatták a transz­fermoratórium rendeletbe, hogy a kül­földi hitelezők ne kerüljenek a belföldi záloglevél tulajdonosokkal szemben hát­rányosabb helyzetbe. Amióta a külföldön elhelyezett zálog­levelek nagy mértékben áramlottak visz­­sza, a gazdaközönség állandóan sürgette, hogy állítsák vissza az adósoknak azt a szerzett jogát, hogy a jelzálogos hosszú­lejáratú adósságokat záloglevelekkel fi­zethessék vissza. Ezt a kívánságot eddig nem lehetett teljesíteni, mert nem volt mód arra, hogy megegyezést kössenek a külföldi záloglevél tulajdonosokkal, mert ezeknek nem volt olyan szervezetük, amellyel meg lehetett volna egyezni. Ebben az irány­ban, fordulatot jelent a zálogleveleknek most folyamatban lévő számbavétele és lebélyegzése. Ennek alapján most már pontosan meg lehet majd állapítani, hogy mennyi záloglevél ván már idehaza és mennyi van még a külföldön. Pontos képet fog nyújtani a helyzetről a Pénzintézeti Központnak a számba vett értékpapírokról készített törzskönyve, amely a nyár végével fog elkészülni. Akkor már pontosan tudni fogjuk, hogy a zálogleveleknek milyen töredéke maradt még külföldön és ezen az alapon most már meg lehet majd kez­deni a tárgyalást a külföldi záloglevél­tulaj­d­onosok­kal. Miután azonban a lebélyegzéssel külön­választják a belföldi és a külföldi tulaj­donban levő zálogleveleket, a külföldi hi­telezők sérelme nélkül megengedhető lesz, a gazdák véleménye szerint, a lebélyeg­zett­­zálogleveleknek adósságvisszafize­tésre való felhasználása. Ezzel kapcso­latban a gazdák azt is szükségesnek tartják, hogy kormányrendelet szabá­lyozza a záloglevelek áralakulását is, ne­hogy mértéktelen árfedh­ajtássa­l a gazdá­kat, árletöréssel pedig a záloglevéltulaj­donosokat megkárosítsa a spekuláció. Illetékes körök már foglalkoznak a gaz­datársadalom eme kiválságáv­al és az érdekeltek abban bíznak, hogy a pontos statisztika elkészítése után a kormány az ősszel ki is adja az erre vonatkozó ren­deletét A francia jegybank az aranyalap fenntartása mellett Párisban ma délelőtt tartotta a Francia Bank évi közgyűlését, amelyen Tannery, a bank kormányzója terjesztette elő a főbizott­ság jelentését. A jelentés hangoztatja, hogy ez 1935. év folyamán a gazdasági válság még a rendkívüli nehézségek ellenére sem súlyos­bodott, sőt az év második felében határozott fellendülés volt észlelhető, az újjáépítés erői­nek szabad játékát azonban továbbra is kü­lönböző, főleg mesterséges akadályok zavar­ták. Az évközben bekövetkezett súlyos esemé­nyek is hozzájárultak ahhoz, hogy a gazda­sági válság légköre, továbbra, is fennmarad. A Francia Bank aranykészlete, miután 1931- ben 5 milliárd frankkal növekedett, 1935-ben is1 milliárd frankkal csökkent. Az aranykész­letnek ez az apadása főként annak a két rendkívül heves támadásnak tulajdonítható, amely a frankot május végén, majd november végén érte. Aranykészletünknek ez a nagy­arányú csökkenése — folytatta a beszámoló­ját Tannery bankkormányzó — természetesen nem mak­ult hatás nélkül a valutapiacra, mert a kiáramlott arany nagy részét a valuta­piac vette fel. A bankjegyforgalom az év fo­lyamán csaknem 1200 millió frankkal csökkent és a bank látra szóló kötelezettségei összesen több, mint 9 milliárd frankkal apadtak. Mint­hogy a látra szóló kötelezettségek csökkentése még így is alatta maradt az aranykiáramlás­nak, a bankjegyek fedezete, amely 1934 végén 81 százalék volt, 1935 végére 71 és fél százalékra szállott alá. Az elmúlt évben történt meg másodízben, hogy a Francia Bank a hivatalos kamatlábat tizenegyszer változtatta meg. A frank ellen irányuló rendkívül heves tá­madások arra késztették a bank vezetőségét, hogy a bank technikai beavatkozásának te­rületét kiszélesítse. Ugyanekkor azonban a bank vezetősége igyekezett még szorosabbra vonni a külföldi piacokkal való összekötte­téseit. Tannery bankkormányzó ezután rátért a gazdasági helyzet általános ismertetésére. Franciaországban a pénzügyi hatóságok — úgymond — igen üdvös munkát végeztek, de munkájuk eredményét az év folyamán felme­rült valutaválságok nagyban veszélyeztették. A gazdasági tevékenység megelevenedése, amely Franciaországban még igen bizony­talan volt, a világ nagy részében éreztetni kezdte hatását az elmúlt év folyamán. Ezzel a javulással függ össze a főbb pénznemeit fokozottabb szilárdsága is. Szerintünk azon­ MAGÓG FIAI REGÉNYES KRÓNIKA Írta: KÁLLAY MIKLÓS 22­ 1 A kis Raymond Roger élvezte a magárahagyott­­ságot. Zsenge évei nem értek még meg a lovagság előisk­olájár­a s ezért az óriás Saissac nem kezdte még igába törni. Vén dajkája, az Omolac mély völ­gyeiből került Rosalie, nappal szabadjára hagyta. Hetenként egyszer elvitte a Malapére lábánál álló várkastélyba, hogy anyja, a szép Adelaide láthassa. A kis Rajmond homályosan emlékezett ezekre a látogatásokra. Inkább félt ettől a sudártermetű szép asszonytól, akinek szeme, hideg kékbe csillant, közömbös, szinte kényszerű csókjának furcsa pézsma- és sáfrány illata sokáig megmaradt. Csak világos csillámú aranyhajának volt valami riasztó varázsa. Úgy lebbent elébe mindig, mint a mesék gonosz tündérei s a kis­fiú szepegve várta, mikor változtatja őt torz manóvá vagy földalatti üregek börtönére kárhoztatott, apró vakondokká. Valóság­gal megkönnyebbült, mikor este minden baj nélkül visszavitték az apai kastélyba. Itt jól érezte magát. A hatalmas kastély óriási birodalom volt neki, amelyben kedvére kalandozott a hatalmas termekben. A kastély első, tágas dísz­udvara közepén a százados, terebélyes koronájú szilfával mindig a nagyság szívdobogtató benyomá­sát tette rá. Köröskörül egész erdeje sereglett a bástyacsipkéknek, tornyocskáknak, csillogó csú­csoknak. Gyermekképzelete ezerfényű, zsibongó káprázatban varázsolta ide az ostromot fenn a mellvédek mögött a vasba, vértbe öltözött vitézek­kel, lenn az árkokban fuldokló sebesültekkel, a te­hetetlenül feszülő létrákkal s a rájuk zuhogó tüzes záporokkal, a szörnytestű ostromgépekkel, amelyek mint falánk sárkányok nyújtogatják szálfai­as nyakukat a falak felé. Titokzatos bujóedlit játszott magaformálta árnyakkal a zegzugos lépcsőkön, a tornyok emeletein. És ezek a tornyok éppen olyan mélyen fúródtak le a földbe, mint amilyen szédítő magasságba szöktek. De a pincékbe nem merészke­dett volna, még ha nem zárták volna is nehéz vas­­pántos ajtók a lejáratot. Riasztotta a sötét és a bi­zonytalanság. Akadt elég látnivaló a kastély teres, díszes ter­meiben, a fogadó csarnokokban, ahová széles lépcső vezetett fel, a lovagteremben és a főtornyok ke­rek termeiben, ahová óvatlan pillanatokban besur­rant. Káprázó szemmel ámult a szépségeken, drága­ságokon. Értékükről sejtelme sem volt, de gyerme­kes együgyű boldogsággal örült tarkaságuknak, színeik fényének. A rajzok ismeretlen világok cso­dái közé ragadtak. Mit tudta­k, hogy a­­ padozat itáliai mozaik s az oszlopokba és pillérekbe bizánci csullámok vannak beágyazva, hogy a súlyos és mo­gorva román ívek alatt egyszerre már divat szerint kecses csipkévé törik a kő. Szinte odatapad a falak síkján furcsa nyüzsgésben sokasodó vitézekhez, akiknek arany és ezüst fegyverzete kivillogott a rőt párázatú harci gomolygásból. Olyan mesebeli igézet volt, hogy a szőnyegek puha bársonymezőinek­­kusza szálai soha nem lá­tott alakokká formálódtak, szárnyas oroszlánokká, emberarcú és sátáni karma griffekké, tüskés ge­rincű kígyókká, amelyeknek farka mint tarkán fodrozódó szalag futotta körül a szőnyegek pere­mét. Mit tudta ő, hogy a falakat, messze Indiákról hozott zomnáncfa burkolja, hogy érte volna fel ész­szel, milyen kincset érnek a kecses mivű elefánt­­csont faragványok, a velencei kristályok s a kárpi­tok dagadó brokátja, a sok lenge csipke és habos selyem. De az ablakok önkarikái közt benyilazó fény szivárványzáporrá porlott a kristályok élein, s a színek zuhatagában kigyult és tündöklött a sok szépség s az egész úgy örvénylette körül kisded lé­nyét, mint valami óriási tündérkastély szivszoron­­gató varázsa. De legjobban szerette a hátsó kisudvart, ame­lyet mint a spanyol pációkat erkélye® árkádok fu­tottak körül. Közepén gyöngyöző ivó ezüstösen csörgő szökőkút muzsikál az édes, mintás illatú, tarka szirompillangókkal lepett kerti ágyak közt. Délnyugatnak pedig a magas bástyacsipkék közt kilátás nyílt a titokzatos tenger felé. Két roppant végtelenség olvadt itt egymásba, a kék égboltozat és a még kékebb víztükör, amelyet a nagy messze­ségben is inkább csak sejtett a szem. De a kis Raj­mond tudta, hogy ott van, a titokzatos távolban ólálkodik ugrásra készen, váratlanul tarajosra tor­nyosodó, bősz hullámaival, irdatlan mélységekben vagy bömbölő szirtodok homályában rejtőzködő szörnyeivel, vad erejű orkánjaival, amelyek olykor nekiszabadultak a határtalan vizsikokról és mint láthatatlan lovasok száguldó hada szálltak éjféli rohamra a levegőben, hogy beleremegtek a behemót tornyok, csörgött, csattogott minden, csikorogtak a megkergült szélkakasok, dohogtak, kísértetiesen hukukoltak a kürtők, a lobogók ropogtak, mint a szikrák közt lángra kapó gyönge vesszők. Félelme­tes szép volt, mikor a szilaj misztrál nekizúdult a kastélynak. Hanem az égboltnak is voltak káprázatos és vér­­fagyasztó játékai. Olykor mint valami mérhetetlen lovagterem, olyan volt ez az égbolt, amelyet a leg­drágább brokátokkal kárpitoztak és ablakrózsáin lángoló aranybíbor és lilászöld fények szivárvány­­lottak. Máskor szelíden merengő ezüstös és fehér pihevánkosokon, aranybodros angyalfejecskék kö­nyököltek. De volt úgy is, hogy lomha, fekete hidrák­ puffadt tömlő teste dagadozott benne. Sárkányok gyűrűztek ólomszín pikkelyektől tarlagosan és meghasadt torkuk villámlángokat okádott. De még riasztóbbak voltak azok az idomtalan alakzatok, azok az ormótlan felhőóriások, amelyek­ről senki sem tudta, miféle szörnyű szerzetek. Sá­­tánfajzatok-e, vagy a haragvó egek bosszúálló fah­ád. Nem tudta senki, csak az öreg Rosalie, aki előtt nem volt titka sem a csillagok seregének, sem a szurkos éjszakának, sőt talán még a poklok föld­alatti pitvarának sem. (Folytatása követieexit) NEMZETI ÚJSÁG Péntek, 1936 január S1 ban minden valutaügyi politikának legfőbb célja továbbra is csak a főbb pénznemeit végleges megszilárdítása lehet. Ettől függ a nemzetközi árucsere újjáéledése is, amely nélkül tartós jólét elképzelhetetlen. Az ame­rikai kormány egyes nyilatkozataiból az lát­szik, hogy az amerikai pénzügyi kormányzat szintén ennek az egész világ szempontjából életbevágó kérdésnek a gyors megoldásául óhajtja. Biztosak vagyunk benne, hogy mi­helyt a körülmények megengedik, Nagybri­­tannia is hajlandó lesz az aranyalapra való visszatérés lehetőségeit keresni. Tannery bankkormányzó jelentését azzal fejezte be, hogy a Francia Bank állhatatosan kitart eddigi politikája mellett és a pénzügyi ható­ságokkal egyetemben továbbra is minden rendelkezésre álló eszközzel igyekszik gon­doskodni a­ frank szilárdságáról. Az újjászervezett Jugoszláv—Magyar Gaz­dasági Kamara megkezdte működését. A Jugoszláv—Magyar Gazdasági Kamarát a múlt év végén a vezető pénzintézetek és iparválla­latok, továbbá a Magyar Gyáriparosok Orszá­gos Szövetsége megértő támogatásával újra szervezték és az intézmény a Szövetség helyi­ségeiben (V. Akadémin­a­ utca 1.) már meg is kezdte működését és készséggel áll rendelke­zésre a magyar-jugoszláv gazdasági kapcso­latokban érdekelteknek. Az újjászervezett kamara tegnap tartotta közgyűlését Kállay Tibor ny. pénzügyminiszter elnöklete alatt Megnyitó­ beszédében az elnök kiemelte a két szomszéd állam gazdasági kacsolatainak fon­tosságát, amelyek a Kamara intenzív műkö­dését indokolják. Kiemelte, hogy a Gyáripa­rosok Szövetségével való együttműködés a legcsekélyebb mértékben sem lesz akadálya annak, hogy a Kamarán belül a földmivelés­­ügyi érdekek teljes mértékben ne respektál­hassanak. A kamarán belül a mezőgazdaság és ipar karöltve igyekszik célkitűzéseihez közelebb jutni és kívánságait megvalósítani. Ismerteti ezután az újjászervezés részleteit és köszönetet mondott mindazo­knak az intézmé­nyeknek, amelyek annyi megértéssel tették lehetővé, hogy a munka újra meginduljon. A­ megnyitó után a közgyűlés dr. Chorin Ferenc felsőházi tag indítványára egyhangú lelkese­déssel Kállay Tibort választotta meg újra a Kamara elnökévé. Lengyel Géza tett ezután jelentését a Kamara adminisztratív ügyeiről, majd Nagy Géza, a Hitelbank h. igazgatója adta elő a számvizsgáló bizottság jelentését. A közgyűlés elfogadta a jelentéseket és kö­szönetet szavazott a funkcionáriusoknak, akik teljes önzetlenséggel végezték az újjászerve­zés munkáját. A számadások alapján meg­adta a vezetőségnek a fedmentvényt A vá­lasztások megejtése után a közgyűlés véget ért. Az elmúlt héten is barátságos hangulat uralkodott az értéktőzsdéken. A világ legje­lentősebb értéktőzsdéin az alaphangulat az el­múlt héten is általában barátságos maradt, noha bizonyos körülmények, így az angol király halála, az új francia belpolitikai vál­ság, valamint a dollár körül a legutóbbi ese­mények következtében Amerikában jelentke­zett nyugtalanság bizonyos tartózkodásra szol­gáltatott okot. Londonban, Newyorkban, Zü­richben, Brüsszelben, Bécsben, Milánóban és Prágában az elmúlt héten majdnem minden értékcsoportban árjavulások jelentkeztek. Berlinben, Párisban, Amsterdamban és Stock­holmban a részvénypiacokon az áralakulás egyenetlen volt. A párisi tőzsde kivételével azonban, ahol az árcsökkenések voltak túl­súlyban, ezeken a tőzsdéken is áremelkedések voltak észlelhetők. A tizenegy legjelentéke­nyebb értéktőzsde részvényindexszámaiból ki­számított nemzetközi tőzsdeindex (1927. év vé­gével 100 százalékot véve alapu­l) az elmúlt héten 54,4 százalékról 55,2 százalékra emel­kedett. A Pesti Tőzsde új számában dr. Reményi- Schneller Lajos, dr. Mitschenbacher Emil, Gergely Tódor, dr. Miklós László (London) é­s mások nyilatkoznak. Az értéktőzsdei helyzet­ről, a nosztrifikálásról, az ingatlan- és telek­hosszról, az árupiacokról, nélkülözhetetlen és aktuális információkat közöl a lap, amelynek textil, biztosítási, vegyészeti vas- és gép­ipari, vidéki hitelélet rovata is érdekes. Az alsófokú gazdasági népoktatás Manapság megint soka­t írnak, sokat beszélnek és tanácskoznak a nép­ gaz­dasági neveléséről. Időnként felmerül ez a fontos kérdés, tervek születnek, de azért marad, min­den a kísérletezés, a tapogatódzás keretében és a nép gazdasági kioktatása nem megy előre egy tapodtat sem. Lássuk azonban, hogyan állunk ma a gazda­sági népoktatással. Nem vesztegetem a szót arra, hogy bizonyítgassam ennek hasznos és szükséges voltát, mindenki tudja, hogy a földhöz vagyunk kötve, a föld, a helyes gazdák más adja meg­ népünk megélhetésének legszükségesebb feltételeit. A népet ki kell emelni a ma­­radiság állapotából, hogy modern esz­közökkel kivegye a földiből mindazt, amire anyagi boldogulásánál szüksége van. Ezért hangsúlyozzák, hogy a gaz­dasági nevelést már az elemiben kell megkezdeni. ‘ A rendelletek özöne szolgálja e kér­dést Különösen rávetették magukat az ismétlő iskolákra, ahol 12—15 éves korig terjedő időben részesülnek oktatásban, a még iskolaköteles korban levő gyer­mekek. A vallás- és közoktatásügyi mi­niszter elrendelte, hogy az ismétlő isko­lák mindenhol, ahol elegendő számú gyermek van, át­alakítandók gazdasági irányú akku, kötelezte a községeket hogy a gazdasági tárgyak előadóit illő tiszteletdíjban részesítsék, adjanak az iskola részére kísérleti tel­ket felszere­lést Ez rendjén volna, csakhogy elfeled-

Next

/
Thumbnails
Contents