Nemzeti Ujság, 1936. április (18. évfolyam, 76-99. szám)
1936-04-12 / 85. szám
VŐLEGÉNYKÉRÉS IRTA: SOMFAY MARGIT volna Bástát ellene, sem a Stanca urát, Mihály út Idát. Úgy ülhetett volna a fejedelmi székben, mintha odanőtt volna! — Most azonban eheti, amit kifőzött magának! — jósolta Dersffyné. — No, az asszonygyötrő fejét ki sajnálja? Én nem! — jelentette ki a komoly Pálffyné. — Na, én sem! — Én sem! — De én sem! Siettek állást foglalni a többiek is. — Aki mást kínoz, csak kíntassék meg ő is! — mondta szigorúan Illyésházyné. Harsány nevetés csapott a Báthory ellen kelt asszonyok közé. Mindannyian arrafelé néztek, amerről a nevetés hangzott. Egészen a terem bejáratáig kellett nézniük. Ott a nagy kattanással becsukódott ajtó mellett egy magas, karcsú, fekete asszony állt. Borvörös selyemruháján aranycsipkék ragyogtak. Dushaju feje körül, vörös rózsákkal hímzett aranyfátyol lebegett. Gyönggyel, rubinttal kirakott aranyékszerei oly gazdagon díszítették nyakát, derekát, ujjait, csuklóit, hogy olybá tűnt, mint valami idegen világból való bálvány. Lélegzetet nehezítő, erős vörösrózsa-illat lengte körül. A „fekete bég“nek, Nádasdy Ferencnek a felesége volt, Báthory Erzsébet. — Kit gyilkolnak kegyelmedek? — kérdezte meg előbbre jött és leült közéjük. — Találja ki kegyelmed! — felelte neki özvegy Dersffyné. — A te kegyelmed esze gyorsan jár. Ki az asszonykínzó, akiről az utóbbi években oly sok szó esett? Báthory Erzse Dersffynére forgatta ragyogófényű gyönyörű sötét szemeit. Simabőrű arcára, — mely oly hamvas volt, mint a nyiló virág, — gúnyos mosoly áradt. Felhúzta a szemöldökeit. — Asszonykínzó?! Minden férfi az. Kínoznak, ha szeretnek, kínoznak, ha nem szeretnek, kínoznak, ha mellettünk vannak, kínoznak, ha más után járnak. Akárkinek a nevét mondhatnám, aki férfi. — Báthory Zsigmondról beszéltünk, — vallotta Dersffyné. — Édes atyámfiáról? — kacagott Erzse. — Na, szegény feje, itt elvérzett kegyelmedek között, látom az arcokról. Körülnézett a körben ülő asszonyokon, könnyedén vetette eléjük: — Pedig tán nem is volt oly nagy bűnös. Nem hevítette fel a vérét a császár rokona? Hát aztán? Ez az ő hibája? — Mért vette feleségnek? — vádolta Thurzón. — Na, lelkem! Úgy tudod, mint én: küldték szegény fejének! A császár választotta a részére. Nem a saját szeme nézte ki. Nem volt kedvére való. A botránkozást, amit ez a kijelentés keltett, Illyésházyné foglalta szavakba: — Erzse! Erzse! Eskü is van a világon! Ész! Böcsület! Báthory Erzse felfortyant: — Na, én miattam fejét vehetik! Nem védem ő kegyelmét. De tán igaz volt, amit a gyulafehérvári nász előtt tapasztalt magán, hogy férfiereje kiapadt. Ha akarta volna, sem tehette volna asszonnyá a tiroli herceglányt. Ahol nincs, uram, ott ne keress! Lehet, hogy Christienna nógatta, piszkálta ő kegyelmét, annak meg elég volt a maga baja és kijött a béketűrésből, elvitette maga mellől a szerelemre éhes, követelődző német lányt. Illyésházyné összecsapta a kezét Christienna ilyen befeketítésére, de nem szólt egy szót sem. Dersffyné a fejét csóválta. A két Dersffy-lány, mindkettő újdonsült mennyecske, fülig pirult. Thurzóné meg bosszúsan hajolt a kezében tartott varrás fölé. .Báthory Erzse szabadszájú volt és kíméletlen. Thurzóné előtt más miatt sem volt kedvelt. Olyan volt, mint egy fiatal lány. Pedig négy nagy gyerek anyja volt. S közelebb az ötvenhez, mint a negyvenhez. De, hogy mivel érte el, hogy ily üde maradt, semmi kérésre ,nem árulta el. A ház asszonya mentette meg a helyzetet. Kínálgatni kezdte vendégeit, édes tésztával, hideg sülttel, meg hűtött borral. A távolabb ülő udvarlólányokat odavitette magához és azok vitték a pompás ennivalókkal megrakott ezüst tálakat a vendégek elé. — Egyék lelkem! — Vegyék te kegyelmed! — Egy kis bort még Orsikám! — Ebből a diósból! — Nocsak még! Egy időre elfoglalta őket az evés. Aztán Illyésházyné egy pillanatra mégegyszer felidézte Báthoryt. — Messziről nehéz eldönteni két ember viszályában, ki hibás. De a sors mindig megmutatja a bűnöst. Megmutatja akkor, amikor lesújt rá. — Mármint a bűnösre!? — kérdezte hegyesen Báthory Erzse. A vöröskői Fugges-vár híres frissítő termében teljes erővel működött a messzeföldön nagyhírű készülék, mely a falakból vizet permetezett és a legnagyobb kánikulában is kellemes hűvössé tette a helyiséget. A júliusi veszett nagy forróságban olyan volt e terem, mint az áldás. Már évtizedek ótanem dühöngött ily nagy hőség, mint a mostani. Még a bástyakövek is olvadni látszottak a nap füzében. A fák, virágok aszottan, tikkadtan kókadoztak. A frissítőteremben annál kellemesebb volt az élet. A vizet permetező falak között, kényelmes karosszékekben, pehelytollal töltött selyempárnákon, hat asszony ült. Lábaik alatt puha szőnyegek, előttük kútban hűtött bor, remekbesült édes tészta, hideg pecsenye, hófehér kenyér. Ettek, ittak, beszélgettek. A terem egyik szegletében, sárkányalakú ezüst tartóban keleti fűszerek égtek. Olyak, amiket az ázsiai templomokban a hindu papok égetnek, a nagy kőbálványok előtt. A finom szag és könnyű füst belengte az egész termet. E nagy módi érthető volt e helyen. A vizet sugárzó falak, a finom enni-innivalók, a földet borító selyemszőnyegek, a messze földről hozott jószága füstölő. Ha valahol, hát akkor a Fuggereknél kellett jólétnek, pompának, drága pénzen vett holmiknak lenni. A Fuggerek voltak a híres pénzeszsákok, a „fejedelmek hitelezői“, akik császároknak, királyoknak, még Róma urának is kölcsönt adtak. Nekik voltak bányáik, erdőik, váraik és megszámlálhatatlan hajóik, melyek gyapotot, fűszert, drága selymeket hoztak idegen világokból Európába. Érthető volt a nagy pompa, fény, e mesébe illő kényelem. A nagy vagyont a jelenlegi várbirtokos mellett még a hírnév, dicsőség is aranyozta. Vöröskő asszonyának, Fugger Máriának az ura, a győri hős, Pálffy Miklós volt. A rettegett törökverő, a császár kedveltje, a nagyműveltségű magyar vitéz. S bár már három éve halott volt, dicsőségének fénye el nem homályosultan ragyogott családja felett. Pálffyné Fugger Mária egyike volt az ország legelőkelőbb asszonyainak. Akik, mint vendégek körülötte ültek, rangban, vagyonban hasonlóak voltak hozzá. Szegről-végről, némelyikkel közeli rokonságban is állt. Legszorosabb kötelék Illyésháziné Pálffy Katához fűzte, ki urának testvére volt. Első férje, Krusith János is gazdag ember volt. Illyésházy nemkülönben .Kata asszony maga még lelkiekben is gazdag volt. Kegyes, szelid, adakozószivü és istenfélő. Már hatvanon túl járt, de arca, alakja nem mutatta korát. Annál megviseltebbnek látszott a volt püspök fiának, Thurzó Györgynek második felesége, Czobor Erzse. Harminc és egynéhány esztendős lehetett, de a tizenegyéves házasélet megtörte keményen. Kilenc gyermek anyja volt. A sok szülés, a gyerekekkel való gond közben elvirágzott, megvénült idő előtt. Az anyja, özv. Dersffy Miklósné testvérének látszott mellette. A két Dersffy-lány meg oly üdének látszott, mint a fakadó bimbó. Katalin a fiatal Wesselényi asszonya volt, Orsolya meg a Mágóchy Ferenc felesége. Unokatestvérek voltak. Atyáik testvérek voltak: Dersffy Ferenc meg Miklós. Katalin az anyja után mostohatestvére volt a korán elvirágzott Thurzónénak. Asszonysorsokról beszélgettek. Mágóchyné Dersffy Orsolya vitte a szót. A tiroli hercegnőről, Mária Christiennáról beszélt, akit a hóbortos Báthorynak adott feleségül Rudolf császár. Orsolya sokat tudott a szomorú német hercegnőről, mert az ő atyja, Dersffy Ferenc kísérte vissza az anyjához Tirolba, amikor négy keserves esztendő után végre nagy nehezen megszabadult Erdélyből és szeretetlen férjétől. Azért fordult épp reá a beszéd sorsa, mert volt ura, Báthory Zsigmond miután már lemondott a fejedelmi hatalomról, épp ez évben visszatért a trónra. Nagy ellenfele Mihály vajda, meg Bécsbe futott ellene segítséget szerezni. Kapott is 80 ezer forintot, meg Bástát nagy sereggel. Most aztán Erdélyben javában állt a harc. — Vájjon miért idegenkedett a hercegnőtől Báthory annyira! — kérdezte Pálffyné.— Csúf volt? — Nem az, szegény feje! Azt mondta apám uram róla, hogy tűrhető külsejű volt. Nem valami ékes, az igaz, de olyan sem, hogy el kellett volna lökni. — S Kővárba zárni! — toldta hozzá vádolan Thurzóné. — Nem mondom, jó látvány egy ékes arc, deli termet, de nem minden. Aztán múlandó is. Pár évig ha eltart. A hercegnő rútan is áldás lett volna Báthorynak. A külseje helyett a rokonságát nézte Volna! A császár unokatestvére. Soha nem küldték — Arra lelkem! Arra! — bólogatott Illyésházyné. — Néha még a gyermekekre is jut a sujtásból Közeli példát Mondhatok erre. A szép Kerecsényi Lászlót, a volt gyulai kapitányt. Úgy sanyargatta a keze alá került embereket, hogy a panaszok, jajok az eget verdesték. Két esztendő alatt annyit préselt ki a szegény nagykunságiakból, hogy 60 ezer tallérért megvette a Liechtensteinek uradalmát, Nicholsburgot. Na és lelkem, ma Nicholsburg a boldogult Ilonka lányom apáé, Dietrichstein Adámé. Kerecsényi Lászlót meg török módon megzsinórozták, mikor fogolyként Nándorfehérvárra hurcolták. Senki nem tudja, hol porlad. Az egyetlen fia akkor halt meg hirtelen, amikor az esküvőjére indult. A lánya meg, aki a Frangepán Ferencbe volt halálosan szerelmes, mikor Nicholsburgba várta a vőlegényét, a vőlegény helyett egy hír érkezett hozzá, az, hogy a hozzávezető után meghalt a fiatal Frangepán Ferenc. Hát mi haszon volt a nagy harácsolásból, a szegények gyötréséből? Nem volt egy jó napjuk a nagy vagyonban. Báthory Erzse gyönyörű fejét Illyésházyné felé fordította, furcsa mosollyal mondta: — De van úgyis, hogy a szenvedők fölé nehezedik a büntető kéz és azok még a másvilágon sem találnak nyugodalmat. Itt szenvedtek, ott szenvednek, a bűnösök megbűnhődéséről meg senki nem hall. (Folytatjuk.) A HÁZIASSZONY ÉS AZ OTTHON Közli a Kát. Háziasszonyok Orsz. Szövetsége Szövetségi hírek: Április 15-én c. u. fél 6 órakor a Sat. Skolasztika Obláta Szövetség havi összejövetele, szövetségünk székháziéban. Április 23-án, c. u. 5 órakor szövetségünk székházának nagytermében XXVIII. évi rendes közgyűlésünket tartjuk. Szövetségünk, mint minden évben, ez idén is kitüntetésben óhajtja részesíteni a hosszabb ideig (5 évtől kezdődőleg) egy helyben szolgáló háztartási alkalmazottakat szolgálati idejük szerint bronz, ezüstözött, aranyozott éremmel és elismerő okmánnyal. Kérjük a munkaadókat, hogy arra érdemes háztartási alkalmazottaikat a szövetség központi irodájában, VIII., Mária u. 7. sz., I., 27. sz. a. szolgálati idejüket igazoló irattal legkésőbben április 20-ig bejelentsék A kitüntetés a hatóságok jelenlétében ünnepélyes keretek között április 26-án d. u. 5 órakor lesz szövetségünk székházában VIII., Mária-u. 7. sz- Főző- és varrótanfolyamaink Szövetségünk VIII., Mária-u. 7. sz. és VI., Vilmos császár-út 3. sz. a. I. emeleten, a Budapest Székesfővárosi Gázművekkel karöltve április közepén megkezdi. 2 hónapos délelőtti mindennapos főzőtanfolyamát kezdő úrileányok és asszonyok részére, délelőtt 9—1 óráig. Beiratási díj 5 pengő, havi tandíj 30 pengő, edényhasználati pótdíj 10, ebédköltség 80 fillér—1 pengő naponta. Ugyanezt a tanfolyamot lehet másnaponkint is látogatni és akkor a havi tandíj 15 pengő, a többi feltételek ugyanazok. A kéthónapos esti különlegességi tanfolyam VIII., Mária u. 7. sz. alatt április 15 én kezdődik, kétszer hetenkint d. u. 4—8 óráig. Behratási díj 5 pengő, havi tandíj 12 pengő, edényhasználati pótdíj 1 pengő, vacsoraiköltség 1 pengő. 6 hetes főzőbemutatókat kenyérkereső ürmök és háztartási alkalmazottak részére. Hetenkint kétszer d. u. 5—8 óráig. Beiratási díj 5 pengő. Tandíjat a résztvevők nem fizetnek. Nyersanyag-hozzájárulás 50 fillér. • Szövetségünk kéthónapos felsőruhavarró-tanfolyamát április 15-én kezdi meg. Tanítás d. e. 9—1 óráig háromszor hetenkint. "m Beiratási díj 5 pengő, havi tandíj 15 pengő. Az összes tanfolyamokra jelentkezni lehet VIII., Máriautca 7. sz., I. em. 27. sz. alatt a főzőtanfolyamokra ezenkívül VII. Vilmos császár ut 3. sz. alatt is lehetjelentkezni. * Háziasszonyaink figyelmébe ajánljuk elhelyezőinket, hol mind állandó, mind kisegítő személyzet áll a hölgyek rendelkezésére. VIII., Mária u. 7. sz. Tel.: 31—1—60. I... Enyediutca 16. sz., fldsz. 4.. Tel.: 54-5—17. V., Sas-u. 13. sz. Tel.: 28—2—91, XI., Zenta-u. 5. sz. Tel.:58—1—13. Gyári kirándulás Szövetségünk magyar iparpártolási gyári látogatásai 60- rán március 18-án a kispesti Porcellán-Kőedény R. T. gyárát látogatta meg Kispesten. Ezen a gyári kiránduláson szövetségünk részéről 35 tag vett részt és hozzánk csatlakozott a MANSz is 15 taggal. A gyár részéről Gáldi Gábor mérnök fogadott és kalauzolt bennünket. A kispesti Porcellángyárban átlag 400 munkás dolgozik. Az ott gyártott áruk 50 százaléka a külföldre megy, így Délamerikába, Indiába, sőt Északafrikába is. Most is 120.000 darab moccacsészét exotikus mintákkal gyárt Észak afrika számára a gyár. A „Gránit“ nevű kőedényből naponta 1600 darab tányért készít egy-egy munkás és napi készítményük 16.000 tányér. Nagy érdeklődéssel figyelhettük meg a gyári látogatásunk alkalmával a kőedény alapanyagának őrlését, keverését,préselését. Ezután finom, gyúrható anyaggá vált, amelyet formáztak, zománcfürdőbe tettek, égettek magas hőfokon, amíg a szép, csillogó fehér kőedényáru a kemencéből kijött. A kispesti kőedénygyár gyönyörű termékei közül ki kell emelnünk a magyar festésű étkészleteket, azután azokat, amelyek a meissenire emlékeztető kékmintájúak. Nagyon tetszettek a szép sárga teás-kávés készletek és mindazok a gyönyörű kerámiák, amelyek a magyar iparművész tervei szerint a magyar munkás keze ügyességét dicsérik. Mi háziasszonyok hálás szívvel gondolunk a kispesti gyár igazgatóságára, hogy alkalmat adott gyárának tanulmányozására. Stumpf Károlyné.