Nemzeti, 2015. szeptember - 2016. június (3. évfolyam, 1-9. szám)

2015-11-01 / 3. szám

42 • III. évfolyam 3. szám • 2015/2016-os évad • NEMZETI In. Marika, ha bármi történik velem, és nem láttok többet, merthogy ezért mondta el az egészet, mondd meg édesanyádnak, hogy egész életemben őt szerettem. Én meg Don-kanyar és ötvenes évek után megkérdezem tőle, mi volt a legnehezebb. És tudja mi volt a válasz? Máskülönben ahogy kimondtam a kérdést, abban a pillanatban válaszolt: Marika, az volt a legnehezebb, hogy nem végezhettem el a ciszter gimnáziumot. Egerben, a Foglárkertben volt a ciszter gimnázium internátusa... De hiszen én odajártam gimnazistaként a menzára! Tudja, Mari, mi Tiszanánáról Egerbe költöztünk... - Értem. De most énrám figyeljen! A dzsentrinél rosszabbat nem is­merek. Tisztelet a kivételnek, mert az mindig van. Törőcsik nagyapám beadta apámat az internátusba, és ott az egyik dzsentri gyerek egyfoly­tában kötözködött vele. Menj az útból, te büdös paraszt! Még a szagodat is utálom! Volt ott egy pap, aki mindig segítette, hogy kis Törőcsik, csak az első időszakot bírd ki! Utána már nem mernek bántani. De egyszer ez a gyerek meglökte, és apám elesett. Megmondtam neked, te büdös paraszt, hogy ne állj az utamba! Apám fölkelt és pofonvágta. Azonnal kitették, nem folytatódott a ciszter gimnázium. Aztán világháború, frontvonal, mínusz negyven fok, fogság, majd kombájnkezelés, megveretés, annyi szenvedés után a halálos ágyán azt mondja, az volt a legrosszabb, hogy nem végezhette el a ciszter gimnáziumot?!... Ebből a történetből talán érthető, miért volt apám és miért lettem én is lélekben baloldali. A szót nem abban az értelemben használom, ahogyan manapság a baloldali pártokra gondolunk. A baloldaliság nekem szolidaritás az alullévők­­kel, a szerencsétlenekkel, a nehéz sorsúakkal, azokkal, akiket félrelök­nek az útból. A kérdést, mi volt a legnehezebb az életedben, édesapám, ugye akkor tettem fel neki, amikor már halálos beteg volt. Utána már csak egyszer láttam, egy pillanatra. A sebészetről vitték át az intenzívre, de oda már nem mehettünk be. Éppen tolják be a liftbe, mi ott állunk a húgommal, Marika, szólal meg, én megállítom a tologató embereket, tessék, édesapám. Mondd meg Maár Gyulának, ne haragudjon, hogy mindez most van, merthogy akkor forgattuk a Déryné, hol van? című filmet, te csak menjél forgatni, szervusz, Marika. Azt hittem, megszakad a szívem. Menjetek, mondta, és betolták a liftbe. Én meg visszautaztam Keszt­helyre, a forgatást nem lehetett halasztani. A húgomék mondták aztán, hogy tulajdonképpen már haldoklott, alig-alig tért magához. Egyszer kinyitotta a szemét, a húgom pont ott volt nála. - Én vagyok az,Julika! Azt mondja, tudom. - Édesapám! Emlékszel? Marika, forgatta Maár Gyulával a filmet. -Emlékszem, befejezték? - Édesapám, mondja Juli, meghívták a filmet Cannes-ba, és ott Marika megnyerte az Arany Pálmát! Ezt mondta Juli apámnak. Mi még javában forgattunk. Szó nem volt Cannes-ról. Megérezte. Megjósolta.­­ Akarta, hogy az apám örüljön. Csak ezt akarta. És ez jutott eszébe. Isten tenyerén címmel az Európa Kiadó gondozásában Bérczes László beszélgetőkönyvet ír Törőcsik Mariról. A művésznő születésnapja alkalmából néhány részletet közlünk az 1. fejezetből. A sokáig várt első színházi közönségsiker Sztankay Istvánnal. (Leonyid Zorin: Varsói melódia, 1968, rendező: Iglódi István).­ ­ fotó: Keleti Éva Temcsik Mari (1935. november 23., Pély) A Nemzet Színésze, kétszeres Kossuth- és kétszeres Jászai Mari­díjas, kiváló és érdemes művész, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja, hogy csak párat említsünk kéttucatnyi elismerése közül. Az 1955-ben készült Körhintától kezdve szerepel filmen, Cannes­­ban 1976-ban megkapta a legjobb női alakítás díját a Déryné, hol van? című filmben nyújtott alakításáért, amelyet férje, Maár Gyula rendezett. Számos hazai és külföldi filmfesztiválon kapott elismerést és életműdíjat.

Next